Mi lett volna, ha...
Végig játszódott már az agyatokban másképp a történet? Hogy Bell és Harreh nem találkoznak vagy nem egymással szembe kerül a szobájuk, hogy üvegezésnél Harreh nem pont Bell-re pörget, hogy Bell nem habarodik bele.
Mert én már vagy ezerszer.
Képzeljük el, Harreh-nek nincs rákos betegsége.
-Harreh mit csinálsz már ennyi ideje a mosdóban? - Gem erőteljesen kopogtat a mosód ajtaján, amiben már vagy fél órája pihenek.
-Elrontottam a gyomrom. - kiabálom vissza, miközben feltápászkodom a wc-kagyló felől, hogy kinyissam neki az ajtót.
-Jól vagy? - hajol hozzám azonnal, s kezébe veszi arcom, hogy felmérhesse.
-Csak egy kis rosszullét. - próbálom nyugtatni.
-Elmegyünk orvoshoz!
*
-Semmi ok pánikra, Mr. Styles! - teszi kezét vállamra, míg másik kezében vizsgálatoknak eredményeit tartja. -Ez csak egy rosszullét volt. Valószínű elronthatta a gyomrát. - mosolyog kedvesen, míg Nővérem csak egy nyugodt sóhajt ereszt el.
-Látod, én megmondtam! - suttogom neki, mikor elhalad a Doktor a hallókörünkből.
*
-Helló Katherine! - nyúlok keze után, s megsimogatom.
-Szia, Hazz! - mosolyog kedvesen, míg arca boldogságtól virul.
-Elárulom, miért hívtalak ide; Megszeretnélek kérni, hogy légy a barátnőm! - nézek mélyen a szemébe, míg ő csodálkozva és megszeppenve néz rám.
-Persze! Örömmel! - hajol közelebb, s szinte azonnal ajkaim után kap.
*
-Szeretném, ha nem Londonba mennél tovább tanulni.. - suttogja szinte anyaszült meztelen mellettem az ágyban.
-Tessék? - azonnal rákapom tekintetem.
-Túl messze lennél, nem szeretnélek elveszíteni! - néz fel rám boci szemeivel, aminek szinte lehetetlen ellenállni.
-Én se téged, majd megoldjuk! - suttogom, s közelebb vonom magamhoz.
*
Miután Katherine megemlítette, hogy nem szeretné, hogy Londonba menjek iskolák után kutakodtam, s találtam is itt Holmes Chapel-ben. Bár csak a pék képzettségemet tudom tovább vinni, de hogy Vele maradjak ez tökéletes.
Pár héttel iskolakezdés után felugrottam Katherine-hoz, hogy elhívjam vacsorázni. De nem épp az fogadott, amire számítottam.
Egy harmincas éveiben járó pasassal nyalták egymást..mindenhol. Szó szerint mindenhol. Majd mint kiderült Katherine nyögdécseléséből, Peter-nek hívták.
Vagy képzeljük el, Bell egyáltalán nem kedveli Harreh-t, így nem is "találnak" egymásra.
Már vagy huszadszor látom ma az undorítóan kitetovált Göndört, s mintha engem követne. Miért nem tud egyszerűen csak felszívódni a közelemből?
-Oh, bocs. - ütközik nekem valaki, míg én egy ideges, mély levegőt veszek. Amikor arcára tekintek, azonnal elkap a hányinger. Míg Ő egy ellenállhatatlan mosolyt próbál erőltetni, ami nálam egyáltalán nem imponál. -Harreh..
-NEM ÉRDEKEL! - vágok szavába, s őt enyhén meglökve ott hagyom. Igaz, pici lelkiismeret furdalásom van, de egyszerűen nem szimpatikus.
*
Másnap már másik szőke hajú lánnyal láttam kézen fogva sétálni. Lehet csak be akart mutatkozni, de én rossz néven vettem.
Már rám se néz, még csak felém se tekint, csak a szőke cicababa kezét fogja, míg más lányokra mosolyog.
Vagy képzeljük el, hogy Harreh ott hagyja Bell-t, mert megkeresi a lány, akinek gyereke van tőle és Harreh vállalja a felelősséget a gyerekért.
-Sajnálom Bell, de az ÉN vérem és nem hagyhatom, hogy egyedül felnőjön vagy hogy miattam haljon meg! - ül velem szemben a Göndör, s kezemet simogatja. Míg én azon gondolkodom, hogy miért pont velem történik ez.
-Megértem. - suttogom megtörten, hiszen Ő csak a számára helyeset próbálja cselekedni.
-Tudod, hogy szeretlek és sose fogok másképp érezni, úgye? - emeli rám tekintetét megtörten. Csak bólintok, s könnyeimet próbálom visszafogni. -Nem szeretném, ha ez a gyerek úgy nőne fel, ahogy nekem kellett. A számára legjobbat akarom cselekedni. De ennek érdekében áldozatokat kell hoznom, még ha ez az áldozat belűl teljesen összetör! - hajol közelebb, s ölelésbe von.
-Megértem. - csak ezt tudom hajtogatni, más értelmes szó nem jön ki számon.
-Ígérem, ha már felnőtt, s te is egyedül leszel; első dolgom lesz, hogy veled legyek! - folyik le első könnycseppje arcán, ami engem is sírásra késztet.
-Szeretlek! - nyomom ajkam övére, s érzem, hogy ez a búcsúcsókunk.
-Szeretlek, Bell! - mind a ketten sírunk, s homlokunk egymásnak van támasztva. Megtörten borulunk egymásra, s várjuk a pillanatot, mikor el tudunk búcsúzni egymástól. Talán örökre.
-El kell mennem! - szakadok el tőle, míg ő próbál homályos látásából kivenni engem.
-Mielőtt elmész, tudnod kell, hogy Te voltál, vagy, s leszel a fény az Életemben, Bell! A remény, ami miatt érdemes élnem. - hajtja le fejét mondandója végén. Nem tud már rám nézni.
-Te vagy, voltál, s leszel a Sötét Hercegem, aki a Fényt kereste, egészen idáig. - mosolyodok el halványan, majd hátat fordítva hagyom ott megtörten, sírva, rázkódva a széken, egyedül.
Képzeljük el, hogy minden zökkenőmentes, s semmi akadályba nem ütközünk.
Sajnos nem lehet. Hogy miért?
Mert ez az ÉLET, ahol vannak akadályok. Mindenhol kell hoznunk olyan döntéseket, amik két irányúak, s tőlünk függ, hogy a helyeset válasszuk-e.
Kívánom, hogy TI mindig találjátok meg a számotokra helyes utat, s úgy éljétek az életeteket, ahogy azt elképzeltétek!
Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok, Minden Olvasómnak!
Noraxoxo
