9.Chapter-Talán direkt?

Elemelem a telefont a fülemtől és keresem a popsi tulajdonosát. Virágmintás nadrág volt rajta. Haját oldalfonásban viselte. Egy ismerős táska pihent mellette.

-Ugh. – emelte fel fejét és rám nézett. Nicole. Egy ilyen „fene egye meg” fejet vágott és tekintetét visszaejtette a földre. Nem tudom, hogy is kéne erre reagálnom.

- Harry? Itt vagy még? Mi történt? – kétségbe esett nővérem hangját lehetett csak hallani, meg a nyüzsgő tömegét, akik az udvaron voltak. Miközben Őt néztem, ahogy fel akar állni, bele szóltam a telefonba.

-Itt vagyok, de most mennem kell. – hadartam és leraktam, köszönést nem megvárva a telefont. Nicole még mindig nem mozdult.  

-Öhm… minden oké? – meg tudtam volna kérdezni érzelmesebben is, de úgy érzem erre nem volt okom. Rám nézett és szólásra nyitotta ajkait.

-Nem tudom mozgatni a jobb lábam. – mondta suttogva. Megdermedtem. Most mit tegyek? Ez ilyen emberi „szokás”, hogy amikor valakin segíteni kéne, megdermedünk, és az agyunk kikapcsol? Észbe kaptam és lehajoltam hozzá. Megnéztem a jobb lábát, ami nem éppen nézett ki jól. Meg volt dagadva, ezt még így a nadrágján keresztül is láttam. Mikor hozzáértem sziszegett egyet, de több hangot nem adott ki. Pedig forgattam jobbra-balra. Erős lány.

-Szerintem csak megzúzódott. Elmegyek, szólok egy nővérnek vagy minek. – álltam fel és leporoltam a nadrágomat. Láttam, hogy akar mondani valamit, de nem tette, így úgy tettem, mintha észre se vettem volna. Visszakocogtam az épületbe, és egy betegápolót kerestem. Majd mikor megláttam oda futottam. Megálltam az ajtó előtt és próbáltam légzésem kiegyenlíteni. Kettőt kopogtam és egyből ki is nyílt az ajtó.

-Miben segíthetek? – nyitott ajtót egy harmincas éveiben járó nő.

-Jó Napot! Egy ismerősöm elbotlott és megduzzadt a bokája. – mondtam neki, és mintha a hangomban egy enyhe idegességet fedeztem volna fel.

-És miért nem hozta ide? – nézett rám értetlenkedve. Tényleg, ide is hozhattam volna. Nem probléma, sétálhatok vissza érte.

-Öhm… akkor mindjárt visszajövök. – mondtam egy picit elszégyellve magam. Hogy lehet ennyi eszem? Mint egy marék lepkének, komolyan. Visszakocogtam hozzá. Ő még mindig a fűben ült, fejét hátra hajtotta, és az eget nézte. Nyaka igen kívánatosnak tűnt. Hibátlan, hófehér bőre. Oda jó kis szívás nyomokat lehetne ejteni. ÚRISTEN! Miken jár az eszem. Megráztam a fejem és lehajoltam hozzá.

-Gyere velem. – mondtam egy picit bunkón. Mindkét hóna alá nyúltam és úgy segítettem neki a járásban. Mindenhova néztem csak Rá nem. Kerültem tekintetét, pedig többször is rám nézett. Mikor már majdnem oda értünk elengedte magát. Ránéztem, szemei csukva voltak és nagyon lassan vette a levegőt.

-Nicole, jól vagy? – kérdeztem most már kétségbe esve. Hirtelen mosolyra húzódtak ajkai és kinyitotta a szemét. Rám nézett és miután meglátta kétségbe esett arcom még nagyobb lett a mosolya.

-Nyugalom Göndör, csak teszteltelek. – mondta és egy picit kuncogott. Elmotyogtam egy „szép” monológot, amiben Őt szidtam, amiért ezt tette.- Hallom attól még, hogy motyogsz. – mondta egy pici sértettséget hallok a hangjában. Nem reagáltam semmit. Oda értünk a szobához és ismét kopogtam az ajtón.

-Igen? Nyitva. – mondta egy hang. Tudta, hogy Én vagyok az csak már az illetővel. Lenyomtam a kilincset, a nő tekintetéről nem tudtam semmit leolvasni. Segítettem leülni Nicol-nak, majd kifele indultam az ajtón.

-Fiatal Úr, ne menjen sehová. Valakinek el kell segítenie a szobájába. – mondta a nővér egy picit dühős hangon.

-Ugyan nővér nem szükséges. – mondta Nicole és rám nézett. – Csak rabolnám a Fiatal Úrnak az idejét. – mondta gúnyos hangvétellel a „Fiatal Úr”-at.

-Maradok és segítek neki. – mondtam és egy mosolyt eresztettem az ápolónőnek. Míg Nicol lábát vizsgálták Én a telefonomat, nyomogattam és írtam Gem-nek egy SMS-t, amiben „röviden” elmeséltem, hogy mi történt. Erre a válasza csak ennyi volt.

Gemma Styles.:

Hmmm. G××

Ennél értelmesebb választ miért is vártam? Hajamba túrtam és megnéztem, hogy hogy álnak.

-Rendben. Csodálkozom, hogy egy hang nélkül kibírtad ezeket. – mondta az ápolónő. Nicole csak egy mosolyt eresztett felé és felült az ágyról. –Akkor csak tegye azokat, amiket mondtam és minden rendben lesz. – Nicole csak bólogatott és Rám nézett. Oda sétáltam, majd lesegítettem az ágyról.

-Köszönjük! Viszlát! – köszöntem el és becsuktam magam után az ajtót. A szobája felé vettük az irányt.

-Nem szívesen teszem. – mondtam őszintén az utat figyelve.

-Látom. – nevetett fel cinikusan. Ránéztem és Ő is rám.- Az a „leszarom az egészet, csak muszájból teszem” tekintet nagyon szép látvány. – mondta és elnézett. Tekintetemmel még mindig Őt néztem. 

Hát a véleményem, most erről a részről nem valami pozitív. Fáradt vagyok. 
Meg több oka is van, de mindegy. Remélem azért nem lett, annyira rossz. 
Nagyon örülnék sok kommentnek és feliratkozónak és pipának. 
Köszönöm az eddigi kommenteket/feliratkozókat/pipákat. 
Nagyon jól esik, hogy ennyi visszajelzést kapok. Tényleg köszönöm!
Nóry.××

8.Chapter-Irodalom óra

Négy fal, mindenhol giccses díszítés. Néhol tükrök, amiben habos ruhámat látom. Ezer meg még több ember egy nagy teremben. Zene, tánc, szerelem, szeretet, monológok; befejezett vagy abba maradt. Habos-babos ruhák, szmokingok és virágok. Enyhén rózsaszínes és homályos kilátás. Nem, a rózsaszín nem a szerelemtől, hanem a lámpák halvány fényétől van.  Egymás karjaiban ölelkező és táncoló párok. Próbálom kivenni az arcokat, de azok homályosak. A tükörben végig mérem magam. Ez lenne az álom ruhám? Fekete, pántnélküli. Derekamtól egészen a térdemig fodrok állnak össze-vissza. Mell résznél, mintha több szalag fogna körül. Enyhe dekoltázs, a ruha nem  túl kirívó. Titokzatosságot és egy enyhe merészséget mutat. Naplebarnult bőrömön tökéletesen áll. A mindig hullámosan álló hajam most is hullámos; csak annyi változatossággal, hogy a fülemtől elinduló és a másik fülemnél végig érő fonás díszíti a hajam. Ami egy hajpántot helyettesít. Körülöttem mindenki párban táncol; ringatózik jobbra, s balra. Minden lány ilyenkor mutatja meg, mondhatni az igazi énjét. Ilyenkor mutatja meg, hogy Ő milyen gyönyörű is valójában. Ilyenkor jön rá egy fiú, hogy igazából is szereti azt a lányt.  Ilyenkor derülnek ki hazugságok, így több csalódás is jelen van. Hirtelen mindenki elhallgat, és egy irányba néz. Oda kapom tekintetem; egy szmokingos fickó nyitott be. Csak egy emberre koncentrált, aki nem volt más, mint Én. Közeledett felém, majd…

-Nicole, már vagy negyed órája a hülye Nirvana-dat hallgatom. – Jess. Milyen szép reggeli ébresztést is kaptam.  Párnám alá nyúlok és kinyomom az ébresztőmet.

-Csak egy álom volt. – állapítom meg hangosan, amire magamon érzem Jess tekintetét. Szemem még mindig csukva van és próbálok nem fel kelni a gyönyörű álmomból. Ritka az, ha Én ilyeneket álmodok. Az a probléma ezekkel az álmokkal, hogy álmok is maradnak. Sajnos. Kíváncsi lettem volna a daliás hercegemre. Kikeltem az ágyamból és a fürdőbe indultam elintézni a reggeli teendőket. Majd kerestem egy ruhát.Választásom egy virágmintás farmerre, egy fehér Hemmings-es haspolóra és egy ujjatlan farmer kabátra esett. Ehhez a ruhához egy vajszínű topánkát húztam. Hajamat oldalra befontam, szememet tussal kihúztam és vittem fel egy enyhe aranyszínű szemfestéket, számra szájfényt helyeztem. Még egyszer végig mértem magam, majd kimentem és a táskámba pakoltam, majd megvetettem az ágyamat.  Felkaptam a telefonomat és elindultam a termem felé. Többen utánam néztek a folyosón, aminek okát nem értettem. Én csak kedvesen mosolyogtam mindenkire, hogy ne keltsek bennük rossz benyomást. Megint nem vettem magamnak reggelit, ezért elhatároztam magamban, hogy mikor lesz a fél órás szünet, elmegyek körül nézni valami Starbucks féleség után. Első órám Irodalom lesz. Első Irodalom órám ebben a tanévben. Izgulok, hogy vajon milyen is lesz ez. Csodámra mire a teremhez értem szinte tele volt az. Talán volt három hely, ami üresen maradt. Egymás mögött és mellet voltak egyszemélyes padok. Három pad volt elől üres, így az egyikbe leültem és elővettem a telefonomat. Nem mintha lenne valami érdekes csak, hogy Én is tegyek valamit. Hirtelen mindenki elcsendesült, felkaptam tekintetem és az ajtóban álló Göndört, néztem. Miért hallgatott el mindenki? Tekintetem vissza vezettem a telefonomra. Láttam, hogy mellettem egy helyet kihagyva leül Ő is. Majd mellettem is helyet foglal valaki. Oldalra nézek és Rosetie ül mellettem. Megint az az érzés jött elő, mint tegnap este. Lejjebb süllyedtem a székembe, elraktam a telefonom és a másik irányba, nézelődtem.

- Jó Reggelt Diákok! – szólt egy mély hang. Tekintetem oda kaptam és Mr.Stremvel tanár úr ált az ajtóban.

- Jó Reggelt! – köszöntünk kórusban. . Elővettem a táskámból egy füzetet és egy tollat, hogy tudjak jegyzetelni. Majd figyelmemet visszavezettem a Tanár Úrra.

- Szóval első Irodalom óra. Ilyenkor még igen egyszerű, de majd később jön a neheze. – mondta miközben lepakolta a cuccát a tanári asztalra. – Sokan fogják itt hagyni ezt a szakot. Most biztos azt gondoljátok, hogy ez az agyament honnan vesz ilyen baromságokat. Sokan tették ezt, és biztos vagyok a dolgomban. Itt csak olyan emberek lesznek év végére, akik erre születtek, vagy van tehetségük hozzá. – szúrós pillantást vetett a tömegre, majd folytatta tovább sétáját jobbról balra. – Aki gondolja már most is, elmehet, ha tudja, hogy nem fogja bírni ezt. – nézett megint ránk. Nem kellet kétszer mondani három ember felpattant és kiszaladt az osztályból. – Remek. Három emberrel kevesebb. Vagy mondhatni három tehetségtelen lénnyel kevesebb. – mondta közben felém kezdett sétálni. – Szép lány.  - jelentette ki – De vajon az esze is vág? Nem kell rá válaszolni! Költői kérdés volt. – mondta egy enyhe humorral a hangjában. Majd tovább sétált. – Milyen kemény a stílusod, öregapám. – mondja a Göndörnek. Ő rá emeli tekintetét, de nem szól semmit. – Csak hogy tudd, nem bírom az ilyen stílusú embereket. – tátott szájjal hallgattam a rémisztően ’ami a szívemen az a számon’ típusú embert. – De néha a tükör torz, senki se tudhatja, hogy milyen igazból. – mondta, majd elsétált onnan. A Göndör nem szólt semmit csak előre merengett. Tényleg kemény ez a Tanár. Úgy megbántja az embereket, hogy észre se veszi. – Nem elemzek ki mindenkit. Inkább kezdjük az órát. – oda sétált az asztalához. Közben rám, majd a Göndörre nézett. Elkaptam tekintetemet, hogy ne érezzem még ennél kínosabban is magam. Hamar elment ez a nap is. Az Irodalom óra tűnt a leghosszabbnak.

Harry Styles

___________________________________________________

Talán ez volt a világ leghosszadalmasabb negyvenöt perce. A csengő, mintha a megváltás hangja lett volna. Szívem szerint már akkor ott hagytam volna az órát, mikor „kicikizett”. Nem mintha zavart volna, csak megbántott. Bár egy dologban igaza volt. „De néha a tükör torz, senki se tudhatja, hogy milyen igazból.” – idéztem vissza magamban. Kimentem az udvarra egy üres és nyugodt helyet keresni. . Találtam egy jól eldugott padot. Ott leültem és felhívtam Gemma-t.

-Szia Öcsi! – köszönt vidáman. Imádom benne, hogy ilyen életvidám.

- Szia Gem! Csak gondoltam felhívlak. – mondom neki egy enyhe mosollyal az arcomon.

- Jaj, Öcsi. Nagyon hiányzol. – hallatszik a hangján, hogy elszomorodott.

- Nem látogatsz meg most hétvégén? – vetettem fel az öletett és csak reméltem, hogy beleegyezik.

- Még meggondolom. De nagy az esélye, hogy elmegyek. Amúgy mi a helyzet a suliban? – már vártam ezt a kérdését.

- Semmi különös igazából. Tudod meséltem Rosetie-ről.

-Igen. Ahogy meséltél róla, biztos széplány. – aranyos, hogy idegenekről így alkot véleményt.

-Meséltem azt is, hogy tegnap volt buli. – kezdtem lassan beadagolni. Nem azért, mert olyan nagy vagy hihetetlen dolgot mondanék.

-Igen, de mondjad már! – mondta picit hangosabban.

- Oké. Nicole megszívatott egy olyan dologgal, ami igazis volt. – nevettem fel kínosan.

- Pff… mivel? – nevetett Ő is.

-Pont ott volt Rosetie és kérdezte, hogy miről beszélgetünk. Azt mondta Nicole, hogy épp arról, hogy nekem Ő bejön. Kibaszott gáz volt a helyzet, majd ott is hagyott minket Nicole, hogy beszéljük meg. – meséltem neki.

-Nagyon bírom ezt a Nicole-t. – mondta nevetve. Én kevésbé se bírom. – És? Mi volt? – kíváncsiskodott.

- Elmondtam neki, hogy Nicole csak vissza akarta adni a szivatásomat és hogy Ő ilyen áldozat lett most. Együtt nevettünk ezen, majd ott hagytam.

-És utána kezdtél el szegény lánnyal kiabálni. – mondta kevésbé se olyan vidám hangon.  Erre nem mondtam semmit.

-Nem úgy indult. – próbáltam magam menteni valahogy, de tudom, hogy felesleges.  

-Édesem, hiába minden, ha te utána elkezdesz vele ilyen módon kiabálni. Én sem szeretem, ha így kiabálsz. – reagáltam volna rá, ha nem hallok egy elég hangos „Au”-t mögülem. Hátra nézek és egy formás kis popsit, látok.

Komikba várom a véleményeket és a pipáknak is nagyon örülnék. Aki nem is tud feliratkozni a blogomra, kérem, hogy pipáljon!
Köszönöm! 
Nóry.×o×o

7.Chapter-Buli vagy nem buli?

Mondjuk, kinézem belőle. Majd hirtelen gyors léptekkel siet előre. Utána szaladok, de Ő még sétálva is gyorsabb nálam.

-Állj már meg! - kiabálok utána, amire Ő csodámra meg áll. Nem fordul hátra csak maga elé nézz. Majd csak egyszer hirtelen megfordul, és tekintetét rám emeli. - Remélem jót futottál. - és azzal vissza is indult a szobájába. Fel tudtam volna rúgni mérgemben. Ez most mire volt jó? Felhúzni az idegeimet? Mert az sikerült.  Visszatrappoltam a szobámba, dúltan nyitottam ki az ajtót és a nevetgélő barátnők rám kapták tekintetüket.

-Mi történt? - kérdezi egy picit félve Jess. Azon gondolkodtam, hogy hogyan is kéne ezt durvábban visszaadnom.

-Semmi. - mosolyodok el egy picit gonoszul és kimegyek az ajtón. - Nem jöttök? Már rég elkezdődött a buli. - mondom a kilincset fogva. Ők felpattannak és elindulunk ki az udvarra. Nagy tömeg és hangos zaj. Ezzel tudnám jellemezni, ami elém terült. Hol ugrálnak, hol pedig ülnek, és hangosan beszélgetnek a zene miatt az emberek. Egy-két ismerős alak van, akikkel együtt járok órákra. Jess és Rosetie egyenesen az italokkal teli asztalhoz mennek. Én követem Őket, de nem kívántam most semmi féle alkoholt. Jess öntött magának egy pohár sört, míg Rosetie egy narancsosvodkát ivott. Én csak elvettem egy üdítős dobozt és öntöttem a piros műanyag poharamba. Visszafordultam Jess-ékhez és a Göndör, Hamil-el és Zacariti-vel álltak ott. Intettem Hamil-nek és Zacariti-nek. Ők bólintottak, majd egy szúrós pillantást vetettem aGöndörre. Ő is rám nézett és egy picit elmosolyodott, majd oda sétált Rosetie-hez. Csatlakoztam a társaságukhoz, hiszen valahogy véghez kell vinnem a bosszúm. Az meg úgy nem megy, ha nem vagyok a közelében.  Mintha ott se lettem volna. Úgy kezeltek, mint egy láthatatlan embert.

- Mondjuk, lehetne jobb is ez a buli. – mondja egy kicsit elszontyolodva Rosetie. A Göndör csak helyeslően bólint, majd rám emeli zöld tekintetét.

- Te hogy gondolod Nicole? – mi ütött belé? Nem mindegy az neki, hogy hogyan is gondolom? Lehet csak a beszélgetésükbe, akar bevonni, ami nem igazán érdekel.  Rá néztem és egy halvány mosolyra, húztam a számat.

- Jobb lenne, ha nem lenne itt ennyi köcsög. – mondom neki őszintén, amire a Göndörnek elkerekedik a szeme. Rosetie kérdő pillantást vett felém, majd a Göndörre néz.

-Khm… megyek egy italért. – néz el kínosan, majd ott is hagy minket a  Göndörrel kettesben. Én elnézek a másik irányba, mintha valami érdekes lenne ott.

-Amúgy köszönöm- e kedves bókot. – neveti el magát a Göndör. Rá nézek és egy széles vigyort, látok az arcán. Csak megforgatom a szemem és Rosetie-t keresem a szememmel.- Csak nem Rosetie-t keresed? – még mindig engem néz, és már kezdem nagyon kínosnak érezni, így úgy gondoltam, hogy talán ez is jó téma elterelésnek.

-Őrülnék, ha nem engem néznél. Nagyon idegesítő. – nézek rá és megint egy mosoly, jelenik meg az arcán, de elnézz.

-Sikerült megbeszélni srácok? – nézz ránk Rosetie érdeklődve egy itallal a kezében. Göndörre nézek és Ő is rám, néz. Mintha egy villámcsapásként ért volna, úgy villant be, hogy hogyan is adhatnám neki vissza.

-Persze. Épp arról beszélgettünk, hogy Hazz-nak mennyire bejössz. – kacsintok neki, és Göndörre emelem a tekintetem. Még a levegő is megállt körülöttünk. Mind a ketten kikerekedett szemmel néznek rám. Az arcomról le se lehet mosni az önelégült vigyort.

-M-Mi? – dadogta megdöbbentettségében Rosetie. A Göndör rám emeli tekintetét, így én is rá nézek. Szemei a dühtől forrtak, vonásai rendezetlenek voltak.

-Ja, hogy nem mondtad neki. Ne haragudj. – próbálok sajnálatot tükrözni, de nem igazán vagyok jó színész. Így mielőtt „lebuktam” volna el mentem.- Hagyom, hadd beszéljétek meg. – kacsintok a Göndörre  és el is indultam kifele a nagy tömegből. Egy csendes és nyugodt helyet kutatva indultam el az épület felé. Ahol tegnap este, nyugalomban pihenhettem.  Az tökéletes lesz! Gondoltam magamba, majd el is indultam arra. Remélem így tudtam okozni neki egy „kis” problémát. Bár mondjuk, lehet, hogy túl léptem a határon ezzel a tettemmel. De úgy érzem megérdemelte. Így Rosetie-t is kellemetlen helyzetbe hoztam, de hát mindenkivel elő fordul ilyen. Kíváncsi vagyok, hogy tisztázzák a dolgokat  A portás lány nem volt a portán, így könnyedén el tudtam oda menni. Kifeküdtem a zöld pázsiton, és a csillagokat néztem. Neki állhattam volna számolni is, de azzal soha életemben nem végeznék, így csak céltalanul nézelődtem. Már egy jó ideje ott pihenhettem, mikor a telefonomból hangosan kitörő Nirvana számára felriadtam.  Felültem és dzsekim zsebéből kivettem a telefont, majd a képernyőjére pillantottam. Ismeretlen szám. Fel vegyem? Vagy ne? Mire elhatároztam magam, hogy felveszem, addigra már letette. Kerestem a névjegyzékemben, ehhez hasonló számot, de nem találtam. Lépteket hallottam magam mögül. Nem mertem megfordulni, de nem is volt rá szükség. Egy árnyékot láttam magam mellet, leülni.  Nem néztem rá; talán féltem attól, hogy felismer.

-Gyönyörű itt a kilátás. – mondja egy erősen rekedtes mély hang. Ezzel az egy mondata miatt elhittem, hogy nem akar bántani, se egyéb más dolgot tenni velem. 

-Igen, az. – helyeseltem megállapítását. Nagyon nyugodt volt minden körülöttünk; az ismeretlennel. Csak az Ő szuszogását és az Én levegő vételeimet lehetett hallani. Összeszedtem bátorságom és elnéztem balra. Igaz, hogy sötét volt, de így is jól fel lehetett ismerni a fickót, aki mellettem ült.

-Hát Te meg? – nézek rá kikerekedett szemekkel. Ő is rám nézz és egy széles mosoly, ül ki az arcára, majd elnéz.

- Csak úgy gondoltam, hogy megkereslek és megköszönöm azt, amit tettél. – mondja egy enyhe szarkazmussal a hangjában. Megforgatom a szemem, és visszafordulok.

-Remek. Csak ne üss, meg és ne tegyél bennem kárt! – suttogom a szavakat, és közben lehajtom a fejem.  Nagy csönd telepedett közénk. Én vártam, hogy mit fog tenni, de nem történt semmi.  Majd rá emelem tekintetem, és szemeibe nézek.

-Nem áll szándékomban. – halkul el egy pillanatra – De a fasz se tudja, hogy mit fogok tenni bazd meg!  Lehet este az ágyadhoz, megyek és elvágom a torkod, mert egy olyan kibaszott gengszter vagyok.  – hangja egyre erőszakosabb és mérgesebb. Egyre jobban kezdek tőle félni és ezt azzal is tudatom vele, hogy hátrébb csúszok. – Ahh… - lehajtja fejét és a hajába túr, majd megint megszólal – Csak bazd meg. – elgyengülve rám néz. Feláll és elmegy. Ez most mi volt? Nem szoktam meg az ilyen beszédet. Hirtelen kifordult teljesen magából. Hihetetlen, hogy egy perc leforgása alatt, mennyit tudd változni Ő és a véleményem is róla.  Már vagy negyed óra eltelt a düh kitörése óta; és azóta se sikerült fel fognom, hogy mi is volt ez. Összeszedtem magam és visszasétáltam a buliba, ami már nem is igazán buli volt, hanem részeg emberek gyülekezete. Mindenki bűzlött az alkoholtól és fogadni mernék, hogy fele azt se tudja már, hogy hol van. Szememmel tudatosan Jess-t kerestem, kevés sikerrel. Nem találtam sehol, se Rosetie-t. Úgy gondoltam, hogy Jess biztos a szobájában van. Így a szobámhoz sétáltam és megálltam az ajtóban. Szemben lévő ajtón keresztül hangok szűrődtek ki; így szokásomból kifolyólag megálltam és hallgatózni kezdtem. Erősen mély hang volt. Hangneme, nem éppen kedves volt.

-… csak elegem van...az egészből….Tudom…Valakinek el kellet, mondjam…Köszönöm…Szeretlek...szia. Jó Éjt! – elhallgatott, majd egy nagy csattanást hallottam. Ekkor észbe kaptam és benyitottam a szobámba. Erős alkohol szag csapta meg az orromat. Jess kiterülve aludt az ágyában. Nem volt levetkőzve és még a cipője is rajta volt. Az íróasztalon elhelyezkedő lápjának a fénye világította be az egész szobát. Nem igazán akartam neki segíteni, de a szívem nem ezt akarta. FENE EGYE MEG A JÓ SZÍVEMET! Levettem a bakancsát és az ágya elé dobtam. Majd mértékkel hagytam rajta ruhát, és amit levettem azt a székére raktam. Kifulladva és elégedetten ültem le az ágyamra.  Jess szemléltem, ahogy teljes nyugodtsággal aludta az igazak álmát. Felkeltem az ágyamról és levettem a dzsekim. Már húztam volna le a szoknyámat, mikor valaki benyitott. Egy mozdulattal csatoltam vissza az övet rajta. Így egy szinte átlátszó felsőben és a szoknyámban álltam mezítláb a szobámban; arra várva, hogy láthassam az illetőt. Kócos barna göndör tincsek bukkantak fel először az ajtóban, innen már tudtam, hogy a Göndör az. Fáradt és nyúzott volt az arca. Tekintetét egyből Jess-re vezette és mintha vonásai egy picit rendezőtek volna, miután meglátta, hogy nyugodtan alszik. Majd rám nézett. Az a szégyen érzet vagy nem is tudom, hogy minek is lehet ezt az érzést nevezni, ami elkapott ott, abban a pillanatban.  Nem tudtam, hogy mit is kéne tennem. Mint egy rakásszerencsétlenség álltam egy helyben szótlanul és Őt néztem. Lenézett a padlóra és becsukta az ajtót maga után. Kiment. – állapítottam meg magamban. 

Kész a 7. Chapter is.

Remélem ez is elnyeri a tetszéseteket és komiztok vagy pipáltok. 

Nagyon jól esnek a komik is és a pipák is. 

Az előző résznél, komikért külön köszönet: Victoria Pikes-nek és eszti-nek.

Szóval KOMIRA ÉS PIPÁRA FEL! (:

Nóry.×o×o