2.ÉVAD-13.Chapter

A  kezed.

            Reggel korábban keltem, mint szoktam. Még Édesanyám is itthon volt, és Tom is. Mikor beléptem a konyhába, riadtan néztek rám. Dúdoltam magamban az épp eszembe jutó számot, s elvettem egy gyümölcsöt és a hűtőből egy palack vizet.

-Minden rendben, Édesem? – Anyámra tekintek, aki aggódóan fürkész. Határozottan régen látott ilyen boldognak.

-Minden a legnagyobb rendben! – hajolok arcához, s egy gyengéd puszit lehelek rá, míg Tom szemei elkerekednek.

-Hova visz lábad, már ilyen korán? – Édesanyám nyugodtabban kérdezi, s mosolyogva figyeli Tom-ot.

-Csak akadt egy kis elintézni való-

-Londonban? – vág közbe Anyám, amire mosolya még szélesebb lesz. Tudják.

-Csak visszaviszem az autó-

-A TE autódat, Drágám! – mosolyog anyám, mint egy őrült, amire megforgatom szemem, s kimegyek a konyhából.

Bepattanva a kocsiba megcsap az Ő kellemes illata, s örömmel szívom be ezt a felejthetetlen illatot. Nyolckor kezdődik az első órája, s én ott szeretnék lenni, mielőtt bemenne oda. Így sietve haladok az úttesten, s közben hangosan szól a rádió, ami így hajnali hat körül nem picit furcsa.

Lejjebb veszem a hangerejét, mikor megérkezem a parkolóba, s leállítom az autót.

Útközben beugrottam egy pékségbe, hogy hozzak neki reggelit, így azt kihalászva a hátsó ülésről pillantottam ki az ablakon. Szemem megakadt két alakon. Kezemből kiestek a sütemények, s csalódottan ismertem fel az egyik alakot. Haja kusza kontyban volt, így amik kilógtak tincsei a reggeli szellő simogatta. Egyszerű farmer, topp és egy kabát volt rajta, míg arca ragyogott, ahogy a vele szemben álló férfira tekintett. Ajkam belső részét beharaptam, hogy a lelki fájdalom helyett érezzem a fizikait, de nem segített. Tekintetem szinte perzselte alakját, majd egyik pillanatban megégethette, mert a kocsira kapta a tekintetét. Zavartan tűrte haját füle mögé, s mosolya is eltűnt. Majd pár másodperc múlva a fiú elindult másik irányba, míg Bell a kocsi felé. Hajamba túrtam, s levezettem tekintetem a kezemre, ami ökölbe szorult a haragtól, amit éreztem. Az anyósülés ajtaját kinyitotta, majd az ülésre tekintett és tekintete elszomorodott. Rám nézett, hogy vegyem el a süteményeket, de én még mindig kezemet figyeltem.

Elvette onnan a süteményeket, mikor látta, hogy én nem fogok tenni semmit, s az ölébe helyezte őket, majd becsapta az ajtót, így felkaptam tekintetem kezemről, s a szélvédőt figyeltem.

Megköszörülve torkát próbálta magára felhívni figyelmem, de épp próbáltam megnyugtatni magam vagy nem bántó dolgot mondani.

-Jó Reggelt! – suttogom, s ránézek, de arcom kifejezéstelen. Szeme szinte kétségbeesetten kutat. –Hoztam reggelit, azt hittem meglephetlek, de – itt fanyarul elmosolyodtam – láttam, akadt jobb dolgod is.

-Ő csak egy fiú, akivel vannak közös óráink, beszélgettünk. – motyogja, s érzem, hogy nagyon nem csak beszélgetni akart.

-Ugyan, hajnali hatkor ki beszélget a tanulásról? – nevetek fel, tudom, hogy kellemetlenül érzi magát. –Itt a kocsi, meg a reggelid. Jó étvágyat! – nyitom ki az ajtót, s hallom, ahogy Ő is kinyitja és az én felemre szalad.

-Ne legyél féltékeny! – kiabál rám. Kétségbeesett. Felnevetek, röhejesnek érzem ezt a helyzetet. –Basszad meg, ne nevess ki! –löki meg kezével mellkasom, így a kocsinak esek. –Kit csókoltam meg tegnap, ha nem téged?! Nem is azt a fiút, akivel beszélgettem! – idegesen kiabál, míg én csak mosolyogva figyelem őt, de mosolyom eltűnik, miután felfogtam mit mondott.

-Ne nézz ilyen naivnak, kérlek. Láttam, hogy néztél rá! – simogatom meg arcát, míg azon idegesség ráncai rajzolódnak ki. Közelebb hajol, így lehelete súrolja nyakam. Megüti kezem, amire picit feljajdulok, s elmosolyodom.

-Minden fiúra így nézek, kivéve egyre. – suttogja fülembe, amire az alhasamban lévő nem létező pillangóim őrülten csapkodni kezdtek. –De úgy néz ki, túl naiv, hogy észrevegye. – csókol nyakamba, s libabőr fut végig rajtam. –Köszönöm a reggelit! – hajol ajkamhoz, s lágyan megpuszilja, majd elhajol tőlem, s hátra lép. Én megdermedve állok, s próbálom emészteni, ami az előbb történt. Zavartan túrok hajamba, s krákogok egyet. Ügyesen összezavart! –Van még két órám az órák előtt. Van kedved bejönni? – önelégülten mosolyog, míg én csak bólintok. Kiveszi a kocsiból a reggelit, s nekem intve invitál a kollégiumba, ahol már nagyon rég jártam. Furcsa érzések suhantak át rajtam, ahogy sétáltunk a folyosón, s ahogy a volt szobámra pillantottam, amin már másképp nézett ki.

Bell szobája tágas volt, s csak egyedül volt bent. Szinte semmi se változott az évek múlásával.

A falra tekintek, amin egy kép lóg. Szemem kikerekedik, s közelebb megyek hozzá. Egy ártatlannak tűnő, félmeztelen pasi fekszik fehér takarók tömkelegében, s barna, göndör tincsei össze-visszapihennek a fehéranyagon. Én voltam. Bell halkan felkuncog, míg megfogja csuklóm, hogy elvezessem onnan, s az ágyára ültessen.

-Az ott.. – mutatok a fal irányába, amire az ő mosolya nagyobb lesz.

-Igen, te vagy! – jön közelebb, de nem tesz semmit. Csupán csak jelenlététől izzik bennem a vér, de így, hogy még rá is tesz, félő felrobbanok az érzéseimtől. –Hazudtam, mikor azt mondtam, hogy emlékszem. – hajtja le fejét. Erre valahogy rájöttem, mikor megláttam a képet. Még sem emlékszik. –Sajnálom, nem akarok csalódást okozni-

-DE KURVÁRA HAZUDTÁL! MIÉRT? – állok fel, s hosszú fürtjeimbe túrok. Határozottan megbántottak, sértettnek érzem magam. Talán szomorúnak is, de a dühöm elnyomja most ezeket az érzéseket.

-Azt akartam, hogy jobban érezd magad, hogy-

-ETTŐL SZERINTED JOBBAN ÉRZEM MAGAM?? – nem hagyom, hogy befejezze. –Csak még nagyobbat csalódok, s összetörök, Bell. Teljesen. – gyengülök el, s úgy érzem a csomó egyre nagyobb lesz. Érezhettem volna, hogy ez a nap nem olyan lesz, mint ahogy indult. Túl valószerűtlen lett volna.

Feláll, s velem szembe áll meg, hogy szemembe tudjon nézni. Szeme vagy ezer-féle színt vett át, s mind a hangulata miatt. Most épp a gyönyörű kékeszöld helyett, inkább játszik benne a sötétzöld és halványkék szín, de a zöld elnyomja azt a halványkéket, ami mutatja, hogy boldog volt.

-Sajnálom.. – lehajtja fejét, így tekintetét elszakítja. Hangja megtört, s megremeg a sírástól, ami készülődik benne is. Mély levegőt veszek, s magamhoz szorítom. Mellkasomra teszi kezét és kétségbeesetten szorítja pólóm, míg ő is mély levegőket vesz, hogy ne essen szét. 

Pár perc elteltével eltaszítom, hogy rám nézzen.

-Elmegyek. – szemében könnyek csillannak fel. Gondolom, ő sem így tervezte a reggelét.

-N-nem maradnál, míg elfogyasztjuk a reggelit? – próbálja eltusolni könnyeit, hogy ne legyen neki olyan megalázó. Nemlegesen megrázom fejem, s próbálok hátrébb lépni. –Mindig ezt csinálod. – mielőtt megkérdezhetném, hogy „Mit?”, már válaszol. –Ahelyett, hogy megoldanánk, elmész. EZ NEM MEGOLDÁS! – kiabál rám, s picit összerezzenek. Felemeli kezét, de félúton meg áll. Meg akart pofozni. –Talán tényleg jobb, ha elmész. –fordul el, s rázkódik teste.

Ha lenne bennem annyi, oda mennék hozzá; megvigasztalnám.

Van benned annyi, te hülye! – kiabál rám a tudatalattim.

Mikor már nyitnám az ajtót; becsapom, s nagy léptekkel sietek hozzá és vonom karjaim közé. Nem ölel meg, de hangosabban sír.

-Ne haragudj! – szakadozva sírja. Megsimítom hátát, s hajába csókolok.

Keze hátamra siklik, s erősen szorít magához. Már kikívánkozna belőlem egy „Szeretlek, Bell!”, de nem lehet. Viszonzatlan még, s csak még jobban összetörne.

-Reggelizzünk. – suttogom, s utoljára megsimítva hátát engedem el, amire ő megtörli szemét. Mély levegőt vesz, majd rám emeli könnyes tekintetét. Váratlanul ugrik rám, s kap ajkam után, amire még lépni sem tudok. Miután felfogtam; viszonzom, s ölelem körbe. Nekem is hiányzott ez. Elszakadva nyom még egy puszit szám sarkába, majd nyakamba temeti arcát. Nem néz rám. Talán ezzel akarta kifejezni, hogy tényleg sajnálja, de sajnos én nem tudok ilyen egyszerűen tovább lépni rajta. Kell egy kis idő. 

Verseny

(Aki nem értené; hírdettem a blog facebook-os csoportjában egy versenyt, aminek a lényege annyi volt, hogy:

Egy képet kellet szerkeszteni, amire a blogból egy idézetet, kedvenc szójárásotokat írjátok.

A képek:

 (Ide kattintva meg tudod nézni őket.)

A VERSENY GYŐZTESEI:

bakos008@gmail.com (Ő e-mail-ben küldte)

Kata Agárdi

és

Timi Szilágyi

Plusz egy külön díjazott: Fanni Mészáros.

Gratulálok nekik, s a „nyereményük”: Egy teljes, nem olvasott részt fognak kapni.

A nyerteseket értesítem, s megtárgyaljuk a többit!

Noraxoxo

2.ÉVAD-12.Chapter

Esetenként

            Padló nyikorgására ébredtem fel, s hogy mellettem már nem melegít senki testmelege. Lassan nyitottam ki szemem, s hunyorogva konstatáltam, hogy nem lehet több hajnali hatnál. A Nap még épp hogy csak süt, s hűvös van. Oldalamra tekintve, csak a gyűrött lepedőt és takarót látom. Picit felpipiskedve megtörlöm arcom kezemmel, s hajamba túrok, hogy megigazítsam. Picit lejjebb húzom ujját pulcsimnak, mert kezemim; nem vagyok messze a valóságtól, ha azt mondom megfagytak. Egy halk „Au!”-ra leszek figyelmes és a fürdőszoba felé tekintek, ahonnan ez a hang kiszűrődött. Rá pár percre ki is battyog, picit sántikálva Bell.

-Jó reggelt! – motyogja, majd visszafekszik mellém. Lehunyja szemét és hajába túr, majd rám emeli gyönyörű tekintetét. Arcát csodálom, hisz’ nem tehettem idáig ezt meg. Vagy ha igen, ő nem látta. Most szemtől szembe gyönyörködtünk egymás arcában. Nem közeledek, nem tudom, hogyan reagálna, így megvárom, míg Ő teszi.

-Hogy aludtál? – csúszok lejjebb, hogy arcunk egy szintben legyen.  Jobban magunkra húzom a takarót, hiszen nincs itt valami meleg és a takaró se vastag.

-Furcsa volt valaki mellett aludni, de egész kellemes. – mosolyodott el halványan, majd közelebb bújt.

-Mit csináltál a fürdőben? – kacagok fel halkan, míg Ő lehunyja szemét.

-Csak megcsúsztam és bevertem a fenekem. – forgatja meg szemét, s felém fordul testével.

-Itt? – vezetem kezem derekára, majd onnan lassan formás fenekére.

-Harreh! – csap rá kezemre, s hitetlenkedve kapja rám tekintetét.

-Csak meg akarok róla bizonyosodni, hogy minden rendben van-e! – vezetem kezem vissza derekára, míg elégedett mosolyra húzom ajkam.

-Gondolkodtam és..

-Ssh! – szakítom félbe, s mutatóujjam ajkára teszem, míg lehunyom szemem. Ő picit idegesen és feldúltan forgatja meg szemét, míg én magamba nevetek reakcióján. –Túl sok a beszéd, megfájdul az ember feje. Csak pihenj! - húzom közelebb magamhoz, s arcát nyakamba temeti. Minden lélegzetvételét érzem, s ahogy elmosolyodik. Egyik kezét mellkasomra vezeti, míg a másikat hajamba. Én derekát ölelem, s másik kezem feje alatt pihen. Nagyon-nagyon rég feküdtünk már így, s ez az érzés egyszerűen felülmúlhatatlan.  Na, jó talán mikor már közelebbi testi kapcsolatba kerültünk az jobb ennél, de egyelőre ez teljesen kielégíti sokat kérő vágyaimat. A szapora lélegzetvételei lassulnak, mígnem meg hallom halk szuszogását

Telefonom rezgésére ébredek, ami zsebemben pihen. Lassan veszem le derekát ölelő kezemet, s nyúlok zsebembe. Gemma az.

-Igen? – szólok bele suttogva, s próbálok úgy beszélni, hogy Bell ne keljen fel.

-Hol vagy? Minden rendben? – hihetetlen, hogy még csak fél nap telt el mióta látott és ő már idegeskedik.

-Minden a legnagyobb rendben. – letekintek mondandóm közben Bell.re, s fekvőkezemmel megsimítom puha arcát, amire összeszorítja szemét és alszik tovább. –Mennyi az idő?

-Dél múlott. – Bell szemei azonnal kipattannak, s felül. Hajába túr és kiszáll az ágyból, mikor ismét megbotlik. Hangosan felkacagok, s felállok én is, hogy segítsek neki.

-Később beszélünk. – nyomom ki ennyivel, s felsegítem Bell.t . –Mi történt? – nézek le rá, míg Ő kikerül engem, s a fürdőbe megy.

-Elkéstem. – kiabálja ki onnan.

-Honnan? Volt valami találkozód? – vonom össze szemöldököm, s bemegyek a fürdőbe. A tükör előtt gumizza a haját, míg tükörképemet követi szemével.

-Nem, tudod, én még mindig iskolába járok.  Nem maradhatnak csak úgy ki napok! – megforgatom álszentségére szemem és mögé megyek, de a távolságot megtartom.

-Már mindegy, talán két óra és vége tanításnak. – mosolyodok el elégedetten, míg Ő megfordul velem szemben.

-Akkor is el kell mennem. – magabiztosan tekint szemembe, s nem engedi, hogy elnézzek. Ajkaimra tekint, s szemem közt cikázik tekintete, s várom, hogy mikor lép. Mikor illeszti formás ajkát enyémre és forrunk össze. De a pillanatból azonnal felébredek, mikor kikerülve ott hagy a fürdőszobában. Becsukja maga után az ajtót, így egyedül hagyva ott. Mélylevegőt veszek, s ki fújom, majd a tükörbe nézek. Hajam szörnyen rendezetlen, s arcom is sápadt picit. Megmosom hideg vízben, s megtörölve azt megyek ki, de őt nem látom sehol. Felhúzom csizmám és kabátom, majd kimegyek a házból, mikor megpillantom őt. Kezében egy cigaretta szál pihen, s keresztbe tett kezén tartja egyik könyökét. Gyönyörűen néz ki, s nem lehet látványával betelni.

-Cigarettázol? – szólalok meg, amire összerezzen, de nem olyan feltűnően.

-Nem mindig. – motyogja, s nem emeli rám tekintetét. Csak a tájat fürkészi.

-Szóval néha. – harapom be alsó ajkam, s én is a tájat figyelem.

-Általában nem. – szív egyet a szálból, s nehezen tartja vissza mosolygását.

-Ritkán. – folytatom tovább a „játékot”.

-Alkalomadtán. – túr szabad kezével összefogott hajába, ami így még kócosabb lesz.

-Időnként. – nézek rá, s ott a mosoly szája sarkában, ami engem is mosolygásra késztet.

-Esetenként. – emeli rám tekintetét és Ő is elmosolyodik.

-Hébe-hóba. – megforgatja szemét, majd visszafordul.

-Néhanapján. – már kezdek kifogyni az ilyen szavakból, s csak remélem, hogy Ő is, hogy „megnyerjem” ezt a játékot.

-Olykor. – kihívóan tekint rám, s érzem, hogy veszteni fogok.

-Alkalmanként. – nézek rá én is, amire Ő játszva eltátja száját.

-Győztél! – tetteti a szomorú imidzsét, s elfordul tőlem.

-Köszönöm, mi jár a győztesnek? – sétálok a másik oldalára, hogy vele szemben legyek. Sunyin elmosolyodik, majd ökölbe szorítja kezét, kinyújtja mutatóujját, középsőujjára teszi hüvelykujját, majd arra „rácsukja” mutatóujját, s orromra teszi. Ezzel mutatva, hogy „fikuszt” vagy „semmit”. Hangosan felkacag humorosságán, amiből egy rekedt nevetés keletkezi a cigarettájának hála, majd köhögés. Én is csak mosolygok rajta, s figyelem arcát, ahogy a nevetőráncai dolgoznak. –Egészen szexi, így rekedten a hangod. – közlöm vele, míg ott hagyom nevetése közepette, amire szinte azonnal abba hagyja. –Legalább van valami előnyei is ennek a szarnak. – hátranézek, s látom, ahogy lehajtja arcát, hogy leplezze zavartságát.

-Legalább van, akinek ez a „szar” nélkül is szexi rekedt a hangja. – jegyzi meg, s engem kikerülve megy be. Picit ott maradva, s nézve a helyet, amit egy perce se hagyott el. Elmosolyodok, s megingatom fejem. Megváltozott viselkedésileg, s tetszik ez a merész éne.

-Arra gondoltam visszamehetnénk Holmes Chapel.be . – avatom be tervembe.

-Nekem vissza kell mennem Londonba. Holnap iskola, nem hiányozhatok több napot! – igazítja meg közben az ágyneműt az ágyon.

-Oh – csak ennyit tudok mondani, azt hittem több időt akar velem tölteni.

-Elkísérsz vagy hazavigyelek? – tekint rám munkássága közben.

-Hogyan oldanánk meg azt, hogy elkísérlek és utána haza is jussak? – hajamba túrok, s neki dőlök az épp közelemben levő falnak.

-Nos, Mr. Mindenttudó-okos-őfelsége Styles szerintem úgy, hogy addig hivatalosan is visszakapod az autód. – elég röhejesen hangzott ez a ’addig visszakapod az autód” .

-Értem, milyen nagylelkű Mrs. Bell. – csak elmosolyodik, s miután rendbe tette az ágyat felhúzva kabátját kimegy. Én csak utána nézek, s figyelem, ahogy csípője ring jobbra és balra, de hamar észbe kapok, így el is nézek onnan.

-Mi lesz, Styles? – kiabál ki a kocsi ablakából, s engem figyel.

            Este értünk csak a kollégiumhoz. Nagyon rég jártam itt, s rám tört az összes itteni emlékem, legtöbbjük Bell.ről.

-Itt vagyunk. – közli –számára- pár perc kínos csend után. Rákapom tekintetem, s halványan elmosolyodom. Lehet nem voltam még kész erre? –Minden rendben? – hunyorít rám, s közelebb jön.

-Ja..öhm..igen, persze! – túrok zavartan hajamba. Ő kiszáll az autóból, míg én átcsúszok a volán mögé. Lehúzom az ablakot, s Ő az ajtónak támaszkodik.

-Vigyázz magadra, oké? – üti meg az autót, de igazából hozzám beszél, mivel utána rám tekintett a reakciómra várva.

-Ezt igazából nekem kéne mondanom. – nevetek fel kínosan, amire Bell megforgatja szemét. Hirtelen hajol közelebb, s nyomja ajkát enyémre, s nem tudom, azért hogy engem teszteljen vagy, hogy magát tesztelje. Visszacsókolok, s közelebb húzom magamhoz, de elég kényelmetlen egy kocsiajtón keresztül normálisan és élvezettel csókolózni. Főleg, hogy neki lábujjhegyre kell állnia, hogy felérjen, bár próbálok én is a lehető leglejjebb ereszkedni. Mielőtt a sima csókolózás határát túllépnénk, elszakad tőlem, s zavartan harap ajkába, amit még fél perce én ajkaim közt tudhattam. Köszönés nélkül hagy engem itt, s én csak távolodó alakját figyelem. 

______________________________________________________________________________

Sziasztok!
Remélem mindenki meg van elégedve a hosszúsággal és, hogy sikerült előbb hoznom.
Komolyan kezdek aggódni, hogy egyáltalán nem tetszik már nektek a második éved, hiszen nem jeleztek. Ez nagyon elkeserít és így kevésbé van kedvem írni. Ha esetleg nem tetszik nektek vagy valami problémátok van ÍRJÁTOK LE NEKEM.
Köszönöm.
Noraxoxo

Karácsonyi KÜLÖNKIADÁS.

Mi lett volna, ha...

Végig játszódott már az agyatokban másképp a történet? Hogy Bell és Harreh nem találkoznak vagy nem egymással szembe kerül a szobájuk, hogy üvegezésnél Harreh nem pont Bell-re pörget, hogy Bell nem habarodik bele.  

Mert én már vagy  ezerszer.  

Képzeljük el, Harreh-nek nincs rákos betegsége.  

-Harreh mit csinálsz már ennyi ideje a mosdóban? - Gem erőteljesen kopogtat a mosód ajtaján, amiben már vagy fél órája pihenek.  

-Elrontottam a gyomrom. - kiabálom vissza, miközben feltápászkodom a wc-kagyló felől, hogy kinyissam neki az ajtót.  

-Jól vagy? - hajol hozzám azonnal, s kezébe veszi arcom, hogy felmérhesse.  

-Csak egy kis rosszullét. - próbálom nyugtatni. 

-Elmegyünk orvoshoz! 

* 

-Semmi ok pánikra, Mr. Styles! - teszi kezét vállamra, míg másik kezében vizsgálatoknak eredményeit tartja. -Ez csak egy rosszullét volt. Valószínű elronthatta a gyomrát. - mosolyog kedvesen, míg Nővérem csak egy nyugodt sóhajt ereszt el.  

-Látod, én megmondtam! - suttogom neki, mikor elhalad a Doktor a hallókörünkből.  

* 

-Helló Katherine! - nyúlok keze után, s megsimogatom.  

-Szia, Hazz! - mosolyog kedvesen, míg arca boldogságtól virul.  

-Elárulom, miért hívtalak ide; Megszeretnélek kérni, hogy légy a barátnőm! - nézek mélyen a szemébe, míg ő csodálkozva és megszeppenve néz rám.  

-Persze! Örömmel! - hajol közelebb, s szinte azonnal ajkaim után kap.  

* 

-Szeretném, ha nem Londonba mennél tovább tanulni.. - suttogja szinte anyaszült meztelen mellettem az ágyban.  

-Tessék? - azonnal rákapom tekintetem.  

-Túl messze lennél, nem szeretnélek elveszíteni! - néz fel rám boci szemeivel, aminek szinte lehetetlen ellenállni.  

-Én se téged, majd megoldjuk! - suttogom, s közelebb vonom magamhoz.  

* 

Miután Katherine megemlítette, hogy nem szeretné, hogy Londonba menjek iskolák után kutakodtam, s találtam is itt Holmes Chapel-ben. Bár csak a pék képzettségemet tudom tovább vinni, de hogy Vele maradjak ez tökéletes.  

Pár héttel iskolakezdés után felugrottam Katherine-hoz, hogy elhívjam vacsorázni. De nem épp az fogadott, amire számítottam.  

Egy harmincas éveiben járó pasassal nyalták egymást..mindenhol. Szó szerint mindenhol. Majd mint kiderült Katherine nyögdécseléséből, Peter-nek hívták.  

Vagy képzeljük el, Bell egyáltalán nem kedveli Harreh-t, így nem is "találnak" egymásra.  

Már vagy huszadszor látom ma az undorítóan kitetovált Göndört, s mintha engem követne. Miért nem tud egyszerűen csak felszívódni a közelemből?  

-Oh, bocs. - ütközik nekem valaki, míg én egy ideges, mély levegőt veszek. Amikor arcára tekintek, azonnal elkap a hányinger. Míg Ő egy ellenállhatatlan mosolyt próbál erőltetni, ami nálam egyáltalán nem imponál. -Harreh.. 

-NEM ÉRDEKEL! - vágok szavába, s őt enyhén meglökve ott hagyom. Igaz, pici lelkiismeret furdalásom van, de egyszerűen nem szimpatikus.  

* 

Másnap már másik szőke hajú lánnyal láttam kézen fogva sétálni. Lehet csak be akart mutatkozni, de én rossz néven vettem.  

Már rám se néz, még csak felém se tekint, csak a szőke cicababa kezét fogja, míg más lányokra mosolyog.  

Vagy képzeljük el, hogy Harreh ott hagyja Bell-t, mert megkeresi a lány, akinek gyereke van tőle és Harreh vállalja a felelősséget a gyerekért.  

-Sajnálom Bell, de az ÉN vérem és nem hagyhatom, hogy egyedül felnőjön vagy hogy miattam haljon meg! - ül velem szemben a Göndör, s kezemet simogatja. Míg én azon gondolkodom, hogy miért pont velem történik ez.  

-Megértem. - suttogom megtörten, hiszen Ő csak a számára helyeset próbálja cselekedni.  

-Tudod, hogy szeretlek és sose fogok másképp érezni, úgye? - emeli rám tekintetét megtörten. Csak bólintok, s könnyeimet próbálom visszafogni. -Nem szeretném, ha ez a gyerek úgy nőne fel, ahogy nekem kellett. A számára legjobbat akarom cselekedni. De ennek érdekében áldozatokat kell hoznom, még ha ez az áldozat belűl teljesen összetör! - hajol közelebb, s ölelésbe von.  

-Megértem. - csak ezt tudom hajtogatni, más értelmes szó nem jön ki számon.  

-Ígérem, ha már felnőtt, s te is egyedül leszel; első dolgom lesz, hogy veled legyek! - folyik le első könnycseppje arcán, ami engem is sírásra késztet.  

-Szeretlek! - nyomom ajkam övére, s érzem, hogy ez a búcsúcsókunk.  

-Szeretlek, Bell! - mind a ketten sírunk, s homlokunk egymásnak van támasztva. Megtörten borulunk egymásra, s várjuk a pillanatot, mikor el tudunk búcsúzni egymástól. Talán örökre.  

-El kell mennem! - szakadok el tőle, míg ő próbál homályos látásából kivenni engem.  

-Mielőtt elmész, tudnod kell, hogy Te voltál, vagy, s leszel a fény az Életemben, Bell! A remény, ami miatt érdemes élnem. - hajtja le fejét mondandója végén. Nem tud már rám nézni.  

-Te vagy, voltál, s leszel a Sötét Hercegem, aki a Fényt kereste, egészen idáig. - mosolyodok el halványan, majd hátat fordítva hagyom ott megtörten, sírva, rázkódva a széken, egyedül.  

Képzeljük el, hogy minden zökkenőmentes, s semmi akadályba nem ütközünk.  

Sajnos nem lehet. Hogy miért? 

Mert ez az ÉLET, ahol vannak akadályok. Mindenhol kell hoznunk olyan döntéseket, amik két irányúak, s tőlünk függ, hogy a helyeset válasszuk-e.  

Kívánom, hogy TI mindig találjátok meg a számotokra helyes utat, s úgy éljétek az életeteket, ahogy azt elképzeltétek!  

Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok, Minden Olvasómnak! 

  

Noraxoxo