23.Chapter-Nővérem.

-Így is elég szarúl van, ne tetézze ezt! – halkan kiabálta a Tanár úr.

-Ugyan, kérem, nem kell ilyenkor magázni, nyugodtan tegezzen, mint ahogy szokott. – nevető hangon mondta. –Állapotomról meg nem tehetek. Ez van. – vetette oda hanyagul.

-Azt hittem leszoktál a cigizésről. – enyhe csalódottságot éreztem a Tanár hangjában.

-Én is. – suttogta, majd megszűnt a beszélgetés és csak egy ajtócsapódást hallottam. Kiléptem a fürdőből, a Göndör az ágyában feküdt a fal felé nézve. Furcsálltam, hogy így beszélgettek egymással, de inkább nem említettem meg.

-A csikkedet, majd felszedheted a lépcsőről. – közöltem semleges hangon. Felém fordult, arca sápadt volt, eltűnt annak a boldogságnak a jele, ami még pár perce jelen volt. –Minden rendben? – húztam össze szemöldököm, majd közelebb sétáltam.

-Ja. – válaszolt, majd visszafordult. Lecsukta szemét, majd úgy tett, mintha aludna. –Nézz rám! – suttogtam, nem mozdult. –Harreh, nézz rám. – ismételtem meg, amire kinyitotta szemét.

-Idehoznád a gyógyszerem a táskámból? – nem nézett rám, csak maga elé beszélt. Furcsán rá néztem, majd oda sétáltam a táskájához. Mindegyik zsebben megnéztem sehol nem találtam, csak egy doboz cigarettát rejtett az egyik zsebe.

-Csak cigarettát találtam. – mondtam, majd visszasétáltam.

-Az is megteszi. – kiszállt ágyából, és a táskája felé sétált. Megfogtam kezét, össze volt görnyedve, ködös tekintetét rám emelte, majd egy nagyon halovány mosolyra húzta ajkát. Egyik kezem arcához vezettem, amit még mindig perzselt a láz. Érintésembe hajolt, majd megölelt. Cigaretta füst járta át testét, eltűnt finom illata. Hátát simogattam, okát nem értettem az ölelésnek, de éreztem, hogy Ő jobban érzi magát tőle. Fejét nyakhajlatomba temette és egy lágy csókot, lehet rá.  Libabőr kerekedet felül rajtam, és nem tudtam, hogy Ő is észre vette-e. Meghitt pillanat volt, amit most nem szakíthatott félbe semmi.

-Styles, megjött a kocsi magáért. – rontott be a Tanár úr. Igen, semmi. El akartam lökni magamtól, de Ő még szorosabban ölet. Megsimogattam oldalát, majd elengedett és a táskájához lépett. Kivett belőle egy pólót és egy pulcsit, felhúzta azokat, majd köszönés nélkül elment. Hajamba túrva ültem le az ágyamra, majd megtöröltem szemem, és az ágyára néztem. Oda sétáltam és a teste melegét adó takaróba burkolóztam. A cigaretta és az Ő illata kóválygott a levegőben. Fáradtságom túl kerekedett rajta, és elaludtam.

            -Ms Bell? – jött egy férfihang, pislogva nyitottam ki szemem a Tanár úr ült az ágyamon, keze össze volt kulcsolva és lábain támasztotta. –Hogy van? – tette fel a kérdést, amit talán nekem kellet, volna.

-Köszönöm, jól. – ültem fel az ágyon.

-Csak bejöttem szólni, hogy két óra és indulunk vissza. – küldött egy gyenge mosolyt, majd távozott. Kikeltem, majd összepakoltam a táskámat. Még egyszer megnéztem, hogy mindent bepakoltam-e, majd ki sétáltam a faházból. Az út ismét unalmasan telt egyedül. Csak a szőke cicababa nevetése hallatszott előre, ami egy idő után idegesített, így bedugtam a fülembe a fülhallgatóm, és inkább zenét hallgattam. Az üzeneteim közt kutattam, mikor egy olyan területre értünk, ahol már volt térerő. Csipogott a telefonom, ezzel jelezve, hogy jött pár üzenetem. Az egyik anyámtól.

„Édesem, ha tudsz, hívj! Nagyon aggódunk érted.x”

A másik a Göndörtől jött.

„Reméltem, hogy nem futsz utánam vagy ilyesmi. Akkor egy kicseszett nyálas filmben lettünk volna!:D H”

Elmosolyodtam rajta, majd felhívtam anyukámat. Elmesélte, hogy alig várja, hogy szünetem legyen, és haza utazzak, és hogy apámmal nem éppen jól mennek a dolgok, de ezt nem részletezte, aztán elköszönt, mert valami dolga akadt. Majd megérkeztünk, kikaptam bőröndömet és futottam befelé, abban reménykedve, hogy a Göndör már a szobájában pihen, és jobban van. Ledobtam bőröndömet a szobája ajtajában, majd gondolkodás nélkül kinyitottam. De nem volt sehol. Írtam neki egy üzenetet.

„Azt hittem a szobádban vagy.Nx”

Nem telt el fél perc és az ajtó kinyitódott.

-Én meg azt, hogy először a szobádba mész. – mosolyodott el. Arca még mindig sápadt volt, egy kockás inget viselt egy melegítőnadrággal. Haja kuszán állt, és egy sportcipő volt rajta. Legszívesebben oda szaladtam volna, és megölelgettem volna, csak, hogy ez a valóság, ahol nem ölelgethetek spontán valakit, mert örömet okozott nekem jelenlétével. Becsukta az ajtót, majd közelebb jött.

-Jobban érzed magad? – aggódó tekintetemmel mértem végig mégegyszer.

-Talán soha jobban. – húzta fel ingjének ujját, majd megmutatta a zöldes lilás foltot a kezén, megrémültem.

-Mi ez? – hangom magasabb lett. Csak elmosolyodott, majd letűrte az ingjét.

-Csak adtak be valami gyógyszert. – rántotta meg a vállát. Még közelebb mentem, majd feltűrtem az ujját, ujjam végig húztam a folton. Erei kirajzolódtak kezén, de ahova adták neki a gyógyszert semmi nem látszott. Kirántotta kezemből, majd ismét letűrte ingjét. Kezem közé fogtam arcát, majd füléhez hajolva suttogtam neki.

-Nagyon sajnálom. – majd arcára nyomtam egy lágy csókot.

-Ugyan micsodát? Nem miattad, van..ez. – mutatott maga köré. –Viszont, ha ilyen a sajnálatod, csak még többet kérhetek. – huncuttan elmosolyodott, majd közelebb hajolt és arcomra nyomott Ő is egy csókot. Nem cigaretta szaga volt már, hanem visszaállt a tipikus kellemes illata. Leült a földre engem magával húzva. Mellkasának döntötte hátam, és lábai közt ültem, Ő az ágynak támaszkodott. Fülemhez hajolt, majd suttogni kezdett.

-Egyszer majd azt fogod kívánni, hogy bárcsak ne ismertél volna meg. – állát vállamra döntötte. Kétségbe ejtő volt, amit mondott.

-Miért? – egy perc után megkérdeztem, felemelte fejét, én hátra fordultam, hogy arcára nyerjek kilátást, mosolygott.

-Mert akkor sokkal boldogabb lehettél volna. – szemembe nézett, komolyan beszélt. Zavartan néztem arcáról a földre. -Tudod, néha azt sem tudom, ki vagyok. Nincsenek érzéseim, se gondolataim, csak úgy vagyok. Rohadt szar érzés. – vallotta be, majd arcomat maga felé fordította. Mintha kezdene megnyílni nekem. –Egy embernek beszéltem még erről rajtad kívül.

-És ki volt az? – közelebb hajoltam hozzá, elmosolyodott.

-Nővérem. – válaszolta. – Ő az egyetlen ember, akit tiszta szívemből örökre fogok szeretni. – szemeimbe nézett, majd hajába túrt.

-Akkor biztos közeli lehet a kapcsolatotok. – suttogtam, majd mellkasára dőltem. Kezén körözgettem ujjammal, erei látszódtak. Szerettem vele nyugodtan feküdni vagy csak csendben egymás mellett lenni, megnyugtató érzést adott.

-Mindig ott volt nekem. – suttogta, majd belepuszilt fülembe, amire felkuncogtam, ezzel megszakítva a meghitt pillanatot. –Elcseszted a kibaszott meghitt pillanatunkat! – mondta nevetve, majd felállt.

-Hé, nem tehetek róla, hogy csiklandós vagyok! – kiabáltam neki, majd én is felálltam. Kapcsolatunk ez után, már csak szorosabb lehet. Hiszen egy barát: nem csókolja meg a barátját, nem tesz felé ilyen gyengéd érintéseket és nem így viszonyul hozzá. Felkaptam táskámat, majd ott hagyva szobájába boldogan mentem át a szemben lévő szobába. 

Köszönöm a sok kommentet.

Így hogy beállítottam, hogy "Névtelenűl" is lehet kommentelni, csak többen teszik ezt.

KÖSZÖNÖM! 

Ps: Véleményeket még mindig nagyon szívesen várok!

Nóryxoxo