8.Chapter-Irodalom óra

Négy fal, mindenhol giccses díszítés. Néhol tükrök, amiben habos ruhámat látom. Ezer meg még több ember egy nagy teremben. Zene, tánc, szerelem, szeretet, monológok; befejezett vagy abba maradt. Habos-babos ruhák, szmokingok és virágok. Enyhén rózsaszínes és homályos kilátás. Nem, a rózsaszín nem a szerelemtől, hanem a lámpák halvány fényétől van.  Egymás karjaiban ölelkező és táncoló párok. Próbálom kivenni az arcokat, de azok homályosak. A tükörben végig mérem magam. Ez lenne az álom ruhám? Fekete, pántnélküli. Derekamtól egészen a térdemig fodrok állnak össze-vissza. Mell résznél, mintha több szalag fogna körül. Enyhe dekoltázs, a ruha nem  túl kirívó. Titokzatosságot és egy enyhe merészséget mutat. Naplebarnult bőrömön tökéletesen áll. A mindig hullámosan álló hajam most is hullámos; csak annyi változatossággal, hogy a fülemtől elinduló és a másik fülemnél végig érő fonás díszíti a hajam. Ami egy hajpántot helyettesít. Körülöttem mindenki párban táncol; ringatózik jobbra, s balra. Minden lány ilyenkor mutatja meg, mondhatni az igazi énjét. Ilyenkor mutatja meg, hogy Ő milyen gyönyörű is valójában. Ilyenkor jön rá egy fiú, hogy igazából is szereti azt a lányt.  Ilyenkor derülnek ki hazugságok, így több csalódás is jelen van. Hirtelen mindenki elhallgat, és egy irányba néz. Oda kapom tekintetem; egy szmokingos fickó nyitott be. Csak egy emberre koncentrált, aki nem volt más, mint Én. Közeledett felém, majd…

-Nicole, már vagy negyed órája a hülye Nirvana-dat hallgatom. – Jess. Milyen szép reggeli ébresztést is kaptam.  Párnám alá nyúlok és kinyomom az ébresztőmet.

-Csak egy álom volt. – állapítom meg hangosan, amire magamon érzem Jess tekintetét. Szemem még mindig csukva van és próbálok nem fel kelni a gyönyörű álmomból. Ritka az, ha Én ilyeneket álmodok. Az a probléma ezekkel az álmokkal, hogy álmok is maradnak. Sajnos. Kíváncsi lettem volna a daliás hercegemre. Kikeltem az ágyamból és a fürdőbe indultam elintézni a reggeli teendőket. Majd kerestem egy ruhát.Választásom egy virágmintás farmerre, egy fehér Hemmings-es haspolóra és egy ujjatlan farmer kabátra esett. Ehhez a ruhához egy vajszínű topánkát húztam. Hajamat oldalra befontam, szememet tussal kihúztam és vittem fel egy enyhe aranyszínű szemfestéket, számra szájfényt helyeztem. Még egyszer végig mértem magam, majd kimentem és a táskámba pakoltam, majd megvetettem az ágyamat.  Felkaptam a telefonomat és elindultam a termem felé. Többen utánam néztek a folyosón, aminek okát nem értettem. Én csak kedvesen mosolyogtam mindenkire, hogy ne keltsek bennük rossz benyomást. Megint nem vettem magamnak reggelit, ezért elhatároztam magamban, hogy mikor lesz a fél órás szünet, elmegyek körül nézni valami Starbucks féleség után. Első órám Irodalom lesz. Első Irodalom órám ebben a tanévben. Izgulok, hogy vajon milyen is lesz ez. Csodámra mire a teremhez értem szinte tele volt az. Talán volt három hely, ami üresen maradt. Egymás mögött és mellet voltak egyszemélyes padok. Három pad volt elől üres, így az egyikbe leültem és elővettem a telefonomat. Nem mintha lenne valami érdekes csak, hogy Én is tegyek valamit. Hirtelen mindenki elcsendesült, felkaptam tekintetem és az ajtóban álló Göndört, néztem. Miért hallgatott el mindenki? Tekintetem vissza vezettem a telefonomra. Láttam, hogy mellettem egy helyet kihagyva leül Ő is. Majd mellettem is helyet foglal valaki. Oldalra nézek és Rosetie ül mellettem. Megint az az érzés jött elő, mint tegnap este. Lejjebb süllyedtem a székembe, elraktam a telefonom és a másik irányba, nézelődtem.

- Jó Reggelt Diákok! – szólt egy mély hang. Tekintetem oda kaptam és Mr.Stremvel tanár úr ált az ajtóban.

- Jó Reggelt! – köszöntünk kórusban. . Elővettem a táskámból egy füzetet és egy tollat, hogy tudjak jegyzetelni. Majd figyelmemet visszavezettem a Tanár Úrra.

- Szóval első Irodalom óra. Ilyenkor még igen egyszerű, de majd később jön a neheze. – mondta miközben lepakolta a cuccát a tanári asztalra. – Sokan fogják itt hagyni ezt a szakot. Most biztos azt gondoljátok, hogy ez az agyament honnan vesz ilyen baromságokat. Sokan tették ezt, és biztos vagyok a dolgomban. Itt csak olyan emberek lesznek év végére, akik erre születtek, vagy van tehetségük hozzá. – szúrós pillantást vetett a tömegre, majd folytatta tovább sétáját jobbról balra. – Aki gondolja már most is, elmehet, ha tudja, hogy nem fogja bírni ezt. – nézett megint ránk. Nem kellet kétszer mondani három ember felpattant és kiszaladt az osztályból. – Remek. Három emberrel kevesebb. Vagy mondhatni három tehetségtelen lénnyel kevesebb. – mondta közben felém kezdett sétálni. – Szép lány.  - jelentette ki – De vajon az esze is vág? Nem kell rá válaszolni! Költői kérdés volt. – mondta egy enyhe humorral a hangjában. Majd tovább sétált. – Milyen kemény a stílusod, öregapám. – mondja a Göndörnek. Ő rá emeli tekintetét, de nem szól semmit. – Csak hogy tudd, nem bírom az ilyen stílusú embereket. – tátott szájjal hallgattam a rémisztően ’ami a szívemen az a számon’ típusú embert. – De néha a tükör torz, senki se tudhatja, hogy milyen igazból. – mondta, majd elsétált onnan. A Göndör nem szólt semmit csak előre merengett. Tényleg kemény ez a Tanár. Úgy megbántja az embereket, hogy észre se veszi. – Nem elemzek ki mindenkit. Inkább kezdjük az órát. – oda sétált az asztalához. Közben rám, majd a Göndörre nézett. Elkaptam tekintetemet, hogy ne érezzem még ennél kínosabban is magam. Hamar elment ez a nap is. Az Irodalom óra tűnt a leghosszabbnak.

Harry Styles

___________________________________________________

Talán ez volt a világ leghosszadalmasabb negyvenöt perce. A csengő, mintha a megváltás hangja lett volna. Szívem szerint már akkor ott hagytam volna az órát, mikor „kicikizett”. Nem mintha zavart volna, csak megbántott. Bár egy dologban igaza volt. „De néha a tükör torz, senki se tudhatja, hogy milyen igazból.” – idéztem vissza magamban. Kimentem az udvarra egy üres és nyugodt helyet keresni. . Találtam egy jól eldugott padot. Ott leültem és felhívtam Gemma-t.

-Szia Öcsi! – köszönt vidáman. Imádom benne, hogy ilyen életvidám.

- Szia Gem! Csak gondoltam felhívlak. – mondom neki egy enyhe mosollyal az arcomon.

- Jaj, Öcsi. Nagyon hiányzol. – hallatszik a hangján, hogy elszomorodott.

- Nem látogatsz meg most hétvégén? – vetettem fel az öletett és csak reméltem, hogy beleegyezik.

- Még meggondolom. De nagy az esélye, hogy elmegyek. Amúgy mi a helyzet a suliban? – már vártam ezt a kérdését.

- Semmi különös igazából. Tudod meséltem Rosetie-ről.

-Igen. Ahogy meséltél róla, biztos széplány. – aranyos, hogy idegenekről így alkot véleményt.

-Meséltem azt is, hogy tegnap volt buli. – kezdtem lassan beadagolni. Nem azért, mert olyan nagy vagy hihetetlen dolgot mondanék.

-Igen, de mondjad már! – mondta picit hangosabban.

- Oké. Nicole megszívatott egy olyan dologgal, ami igazis volt. – nevettem fel kínosan.

- Pff… mivel? – nevetett Ő is.

-Pont ott volt Rosetie és kérdezte, hogy miről beszélgetünk. Azt mondta Nicole, hogy épp arról, hogy nekem Ő bejön. Kibaszott gáz volt a helyzet, majd ott is hagyott minket Nicole, hogy beszéljük meg. – meséltem neki.

-Nagyon bírom ezt a Nicole-t. – mondta nevetve. Én kevésbé se bírom. – És? Mi volt? – kíváncsiskodott.

- Elmondtam neki, hogy Nicole csak vissza akarta adni a szivatásomat és hogy Ő ilyen áldozat lett most. Együtt nevettünk ezen, majd ott hagytam.

-És utána kezdtél el szegény lánnyal kiabálni. – mondta kevésbé se olyan vidám hangon.  Erre nem mondtam semmit.

-Nem úgy indult. – próbáltam magam menteni valahogy, de tudom, hogy felesleges.  

-Édesem, hiába minden, ha te utána elkezdesz vele ilyen módon kiabálni. Én sem szeretem, ha így kiabálsz. – reagáltam volna rá, ha nem hallok egy elég hangos „Au”-t mögülem. Hátra nézek és egy formás kis popsit, látok.

Komikba várom a véleményeket és a pipáknak is nagyon örülnék. Aki nem is tud feliratkozni a blogomra, kérem, hogy pipáljon!
Köszönöm! 
Nóry.×o×o