52.Chapter-Pletykák.

Miután becsukta az ajtót, leveszi ruháit és befekszik az ágyába. Leveszem én is cipőmet és nadrágomat, majd kiengedem hajam és befekszek mellé. Nem karol át, sőt még közelebb se jön, csak maga elé néz.  –Ne emészd magad! – ülök fel, és lenézek rá. Lehunyja szemét, majd megtörli.

-Meg fog halni, miattam. – nyöszörgi a szavakat. Szabályosan szenved ettől a tudattól.

-Édes, erről nem igazán tehetsz. – csúszok közelebb hozzá. Felül, majd mellkasomra dönti fejét. Ujjait, meztelen lábaimon futtatja végig, s vissza.

-Ott van a „nem igazán”. Vagyis te is tudod és én is, hogy az én hibám is valamennyire. Olyan, mintha egy részemet ölnék meg. – motyogja szomorúan.

-Gondolkozzunk reálisan. Ha megtartod…tartjátok – zavar, hogy ezt kell mondanom, de nem esik jól így beszélni róla – nem tudnád felnevelni, eltartani. Intézetben kéne felnőnie. Harreh, ennek nem most van itt az ideje. Helyes döntést hoztatok! – lejjebb csúszok, hogy fejünk egy szinten legyen, s próbálom elkapni tekintetét. Ajkait figyelem, ahogy piros csíkok húzódnak sebénél, mivel folyton harapdálja. Azon gondolkodom, hogy csókom begyógyítaná-e valamennyire ezt a tátongó érzést nála. Könyökömre támaszkodok, s ajkait figyelve hajolok oda, és érintem meg gyengén. Hirtelen szemembe néz, s próbálja leolvasni, hogy mit teszek és hogy miért. Kezemet arcához vezetem, s egyre jobban mozgatom ajkát. De ő csak lassan élvezni akarja kényeztetésem, így egy nyugodt tempót vettek fel ajkaink. Elzsibbad kezem, amin támaszkodok, így eltávolodok. Automatikusan smaragd tekintetét nézem, ahogy zöld szín árnyalatai játszanak benne, ahogy megbabonáz nézésével. Másik kezem hasánál pihen, azon rajta pihen ő keze is, s köröket ír le rajta. –Átvenném pár terhedet, hogy ne keljen egyedül ennyit elcipelned. – suttogom, tekintetünk egy percre sem szakad el egymástól. Halványan elmosolyodik, majd fölém hajolva csókol meg, s pár perc után elengedi magát, és csak félig rajtam fekszik. Hátát simogatom, míg ő nyakamba szuszog. Így fekszünk, míg Göndör telefonja csöngés be nem kezd. Azonnal felpattan, s a kijelzőjét figyeli.

-Szia Élet! – duruzsol a telefonba. Felülök, és összevont szemöldökkel nézek rá. –Nem, minden rendben… Változatlan… Igen… persze… Rendben… Hétvégén?..Ohh..Rég láttalak! Hiányzol! – ajkai lebiggyednek. Kivel beszélhet? –Szeretlek, rendben. Szia! – leteszi, majd a képernyőre mered egy ideig.

-Ki volt az? – feltekint rám, majd elmosolyodik.

-Csak nem? Féltékeny vagy? – nevet fel. –Csak nővérem volt. Megkért, hogy menjek haza a hétvégén. – ajkát egy vonallá préseli.

-Nem szeretnél? – ezt olvasom ki arckifejezéséből.

-Igazából örültem, hogy egy ideig nem vagyok otthon. – leteszi telefonját és visszafekszik mellém.

-Régen voltál otthon?

-Igen. – egyszavas válaszával mindent elárul, hogy nincs kedve visszamenni.

            Másnap már az iskolapadban ülök és várom, hogy elkezdődjön az óra és minél hamarabb véget érjen ez a nap is.

Kicsengetés után rezgésbe kezd a telefonom. Először azt hittem, hogy hívnak, de csak egy üzenetem érkezet a Göndörtől.

„Gyere a kocsimhoz! H”

Megváltoztatva irányomat a kocsija felé szedem lábaimat, míg meg nem állít Hamil.

-Hello Nicole! – elállta utamat, így nem tudtam elmenni.

-Szia Hamil! Ne haragudj, de sietnem kell. – közlöm vele, és a telefonom hirtelen érdekesebbé kezd válni.

-Csak gratulálni szeretnék. – összevonom szemöldököm.

-Tessék? Mihez?

-A babához. Érdekes, hogy Styles ilyen hamar felcsinált. – ennél bunkóbban már nem is mondhatta volna. Legszívesebben pofán töröltem volna ott helyben. Állam a földre esett, szó szerint, majd kikerülve Hamil.t szaladok a Göndör autójához. Neki támaszkodva vár engem és nézelődik.

-Szia Édes! – jön közelebb és megcsókol. Hamar eltolom magamtól, s erre a Göndör kíváncsian néz rám.

-Azt hiszik, hogy terhes vagyok! – hangom kétségbe esett, mintsem nyugodt. Göndör összehúzza a szemöldökét.

-Mi? Honnan veszik ezt? Ki terjeszt ilyen pletykát? – idegesen a hajába túr, majd a kollégium fele szedi sietősen a lábát. Nyomában kullogok lehajtott fejjel. Több embernek érzem a tekintetét rajtunk, próbálom ezeket nem észre venni. Kicsapja szobám ajtaját, majd leül Jess ágyára. Látom rajta, hogy próbálja idegességét féken tartani és nem kirobbanni. Pár mély lélegzet után felnéz rám. –Te mit mondtál?

-Nem mondtam semmit. Utána oda mentem hozzád. – leveszem kabátom és cipőmet, majd az ágyra dőlök.

-Mindegy. – nyugszik meg, majd feláll – Lenne kedved velem jönni Holmes Chapel.be? – leül az én ágyamra, majd a karomat kezdi simogatni.

-Te most elhívsz a szüleidhez? – teljesen meglepődtem.

-Így már nem lenne olyan rossz ott tölteni a hétvégét. – magyarázza meg.

-Mikor indulnánk? – elmosolyodik kérdésemen, hiszen tudja, hogy beleegyeztem.

-Mondjuk egy óra múlva? – áll fel és a telefonját előveszi, hogy megnézze menyi az idő. Csak bólintok, majd előveszem a bőröndöm és bedobok pár ruhát, és ami kell, majd pár perc után kész is vagyok. Göndör közben elment, hogy ő is összekészítse a bőröndjét. Felkapok egy kabátot, majd bőröndömmel együtt átsétálok a szomszéd szobába.

Csodálatos látvány, ami elém tárult, persze ezt a Göndör nem vette észre, mert nekem háttal állt. Csak az alsója volt rajta, hátán az izmok megfeszültek.

-Én készen vagyok! – ijedve kapja a fejét irányomban, s megnyugszik, mikor meglátja, hogy csak én vagyok.

-Pár dolog még és én is. Megyünk együtt tusolni? – bólintok, majd bemegyek a fürdőbe és előkészítem a vizet. Hajamat kontyba fogom, majd leveszem ruháimat és egy törölközőt csavarok magam köré. .  Leülök a kád szélére és várom a Göndört. Ő már anyaszült meztelenen nyit be és húz a kádba. Lába közt pihentetem fejem vállán. Szemem lecsukva és csak relaxálok, míg a Göndör keze szinte mindenhol felméri testem.

-Bell? – rekedtes hangja hirtelen csapja meg fülemet, amire libabőrös leszek.

-Hmm? – nincs erőm kinyitni szememet. Olyan nyugodt minden most. Csak ketten.

-Tudod, hogy szeretlek. Igaz? – kinyitom szemem, majd érdeklődve fordulok meg.

-Miért kérdezed?

-Tudod? – nem reagál kérdésemre, akaratosan csak az övére akar választ.

-Persze! Én is szeretlek! – válaszolom összevont szemöldökkel. Göndör válaszom után azonnal ajkaimnak esik. Mintha válaszomra ez lenne a jutalom.

            Táskámból kiveszek tiszta ruhát, majd törölközőm alatt felhúzom fehérneműm, s utána ruháimat. Göndör tekintetét folyamatosan érzem, de mikor sunyin oda nézek, akkor mást csinál. Nagyon ügyes! Hajammal nem kezdek semmit, csak kiveszem a hajgumit belőle. Tükör előtt még egyszer megnézem magam, majd kimegyek a Göndörhöz. Nadrágja térdéig van csak felhúzva, s alsóján kívül nincs más rajta. Elterülve az ágyon, keze feje mellett nézi a plafont.

-Mit csinálsz? – nevetek fel a látványon.

-Nem jön fel a nadrágom! – teszi kezét arca elé, hogy eltakarja. Még hangosabban kezdek nevetni, amire láthatóvá teszi számomra, hogy megsértődött. Elkezdi magán rángatni a nadrágot, de az tényleg nem mozdul.

-Segítek. – térdelek le lábához, majd kérem, hogy álljon fel, amit meg is tesz.

-Tetszik a pozíció! – arcán önelégült, mocskos mosolya éktelenkedik, amire csak térdére ütök. Miután sikerült felrángatnom rá a nadrágot, - mert miért is nem lett volna egyszerűbb másikat húzni? – sietve áthúzta fején pólóját, felhúzta csizmáját, majd haját meg se nézve kapta fel szürke pulcsiját, majd táskáját.

-Mehetünk? – néz rám, majd hajába túr, hogy a szemébe lógó tincseket megigazítsa. Bólintok, összekulcsolja kezünket, s úgy hagyjuk el az épületet. Még mindig vannak, akik minket figyelnek, majd társukhoz fordulva suttognak fülükbe, ami az igazat megvallva idegesít. Göndörre nézek, aki le se szarja, hogy mit csinálnak körülötte az emberek, csak az utat figyeli, meg néha rám tekinget. Próbálom minél gyorsabban szedni lábaimat, majd kinyitni a kocsi ajtaját. Szerencsére a kocsiban már nem érezhetem a vádló tekintetek hadát, mivel ebben a tragacsban nem lehet nagyon kilátni az ablakon. Mélyet sóhajtok majd becsukom a szemem.

-Ne foglalkozz velük! – indítja el a Göndör az autót. Könnyen beszél az, aki már születése óta leszar mindent. Az idő viszonylag hamar elment. Én csak nézelődtem ki az ablakon, míg Göndör a vezetésre koncentrált. Kezét természetesen nem hagyhatta a sebváltón, így lábamra tette, mintha ezzel valaki tudtára adná, hogy az övé vagyok. Pedig csak ketten voltunk a kocsiban.

-Szerinted mit fognak szólni a szüleid, hogy haza állítasz egy idegen lánnyal? – teszem fel neki hirtelen a kérdést. Erősen az útra koncentrál, mivel esni kezdett az eső.

-Csak számukra idegen. Számomra nem. – válaszolja meg frappánsan kérdésem. Amin csak szememet forgatom. –De ne izgulj, nem lesz semmi baj! – szorítja meg combom, majd leveszi kezét és bekanyarodik egy feljáróba.

-Meg is jöttünk? – kérdésem inkább ijedtnek hangzik, mint nyugodtnak. Csak bólint egyet, majd irányomba fordul.

-Aranyos, mikor ideges vagy. – gödröcskés mosolya lát napvilágot, majd egy nyugtató szűzies csókot nyom ajkaimra, s kiszáll. Követem én is, de gyorsan rá kell jönnöm, hogy esik az eső, így nem érek rá álldogálni. Kiveszem táskám, majd Göndör kezemet megfogva húz egy ajtó irányába.  Kopog, majd rám emeli tekintetét. Hunyorítva nézek rá, göndör tincsei elázva homlokára tapadnak, szürke pulcsija az eső végett átvette sötétebb árnyalatát.

-Harry? – egy idegen női hang zökkent ki megfigyelésemből vagy inkább nevezném gyönyörködtetésnek.

Remélem elnyerte tetszéseteket és örültök a meglepetésemnek! 

Véleményeteket hagyjátok kommentben!

Nóryxoxo 

51.Chapter-"Csak 17 éves."

            Reggel egymás karjaiban ébredtünk. Göndör hajába túrt, így elvette egyik kezét, amire felnéztem rá, ugyanis eddig nem adtam jelét, hogy fent vagyok.

-Mióta vagy fent? – suttogom reggeli hangomon.

-Nem rég keltem. – csúszik lejjebb, majd orromra nyom egy csókot – Jó reggelt, Édes! – elmosolyodom gesztusán, s lehunyom szemem. Valamiért ezerszer jobb a Göndör mellet aludni, mint egyedül. Kezem felvezetem mellkasán, majd nyaka köré fonom ujjaim.

-Pár perc és felkelhetünk! – motyogom mellkasába, amire felnevet.

-Ismerlek, és nálad a „pár perc” sose „pár perc”. – nevet még hangosabban, amire beleütök gyengéden, afféle jelzésképpen, hogy hagyja abba a nevetést, a mellkasába. Elkezdi csókolgatni nyakamat, mikor már megunta a várakozást.

-Jó-jó, felkelek! – ülök fel, majd ismét lehunyom szemem. Kezét pólóm alá csúsztatja, amire rögtön kipattannak szemeim, s oda teszem kezem, hogy megállítsam. –Harreh! – nézek rá figyelmeztetően, majd kiszállok az ágyból, s elindulok a székhez, amin a melltartóm és a nadrágom van. A Göndörre nézek, aki ajkait beharapva figyel engem. Felhúzom a nadrágom, majd levéve a pólóm és a Göndörnek hátat fordítva a melltartóm is. Miután felöltöztem visszasétáltam az ágyához, majd visszadőltem, amire felnevetett. Lábán pihent fejem. Közelebb hajolt, majd lágyan megcsókolt. Kezét arcomhoz vezette, s próbálta egyhelyben tartani. Miután elvállt pár centit, beszívtam alsó ajkam és felnéztem szemébe.

-Bassza meg, ne nézz így! – csukja le szemét, majd hátra dől. Először nem értettem, majd mikor megláttam a takarónál a dudort, minden tisztázódott. Picit zavarba jöttem, de a menekülésnél ezerszer jobb ötletem támadt.

-Megyek, elkészülök! – állok fel, majd az oldalára sétálok, s fölé hajolva megcsókolom. Próbálom provokálni, hogy egyre többet akarjon, sőt „véletlenül” hozzá is érek ott, amire azonnal elhúzódik.

-Te provokálsz! – jelenti ki komolyan, de a mosolya ott ül arcán. Hátrébb lépek, de ő karomnál fogva terít maga alá. Elkezd csókokkal elhalmozni, majd elengedi magát, s csak rajtam fekszik. Kezemet meztelen hátára simítom, majd gyengéden simogatom puha bőrét. Majd pár perc után nyakamba csókol, s felpattan rólam, majd hajába túrva kezd beszélni. –Menj készülődni. Addig felhívom és egyeztetek vele. – szemeivel már telefonját kutatja, még kifele menet nyomok egy csókot vállára, s kimegyek.

            Épp egy kávézóhoz tartunk, ahol találkozunk ezzel a lánnyal. Göndör folyton az ajkát harapja, vagy telefonját piszkálja. Néha az én vagy saját ujjait birizgálja. Kezünket még elindulás előtt összekulcsoltam, hogy érezze, itt vagyok. Megállítottam a bejáratnál, majd felpipiskedve nyomtam egy nyugtató csókot ajkaira, amit rögtön viszonzott is. Lépteit követtem, s összekulcsolt kezünket figyeltem, ahogy ujjperceim kezdenek fehéredni, ahogy egyre jobban szorítja. Felismertem a lányt, egy boxban ült, és minket figyelt. Tekintete szikrázott a féltékenységtől. Igen, felismertem ezt a nézést. A fintora is ott volt arcán, ahogy kezünket meglátta.

-Hello! – ült le vele szemben lévő üres helyre a Göndöröm, s kezemet magával húzta, így beültem szorosan mellé.

-Szia Harry és..te ki a picsa is vagy? – néz rám értetlen fejjel. Állam a padlót súrolja a stílusa miatt.

-Barátnőm, Nicole. – szólal meg helyettem. Nagyokat pislogva nézek a Göndörre, aki csak megszorítja a kezemet.

-Oh, hát persze. Enestle vagyok, gondolom tegnapig egy szó sem esett rólam társaságotokban. – mosolyodik el gúnyosan, de szinte csak engem figyel, ami nagyon frusztráló – 17 éves és terhes vagyok. A barátodtól. – mosolya viccsorrá alakul. Göndör keze egyre szorosabb lesz, így másik kezemmel kezdem simogatni az asztal alatt. –Gondolom, nem vagytok együtt régóta. – nézz Harreh.re.

-Nem sokára több mint fél éve. – büszkeség tölt el, hogy ezt így elmondhatom neki. A lány enyhén meglepődött, de hamar visszanyerte szerepét.

-Mikor derült ki, hogy te… - tér el a témától a Göndör.

-Nem rég. – nem fejti ki bővebben, ami egy picit furcsa. –Kimegyek a mosdóba. – áll fel, s egyedül hagy minket, így egy picit is, de fellélegezhetek.

-Nem bírom! – hajtja homlokát vállamnak, és mély levegőt vesz.

-Nyugalom. – suttogom neki, majd a hajába puszilok. –Szerinted ő meg akarja tartani? – suttogom a kérdést. Mintha csak magamnak tenném fel.

-Valószínű nem keresett volna meg, ha nem. – válaszol ésszerűen.

-De mi van, ha csak tanácstalan abban, hogy mit tegyen? – elemeli fejét, majd szemembe néz.

-Bell, több mint valószínű, hogy az én gyerekemet hordja jelen pillanatban a szíve alatt. Még csak 17 éves, de nem tehetem ki semmi olyannak, ami megviselné. Nem tudom, mit tehetek, hiszen megviselné, ha elvetetnék, és az is, ha megszülné. Ha meg is szülné, se én, se ő nem tudná felnevelni, eltartani. – mondandója végén hajába túr és elkapja tekintetét. Nem tudja, mit tegyen. Persze, hogy úgy akar cselekedni, hogy az jó legyen, még ha az ő kárára is megy. De sajnos, nem lehet mindennek és mindenkinek megfelelni. Valaki biztos sérülni fog. Hirtelen csapódik vissza a lány és néz a Göndörre.

-Minden rendben? – összehúzott szemöldökkel figyeli, amire a Göndör csak felkapja fejét és elmotyog egy „persze”-t.

            Göndör megbeszélte vele, hogy elmennek egy orvoshoz, akitől tanácsot fognak kérni. Én csak ültem és szorongattam a Göndöröm kezét, aki fal fehér volt a hangulat és az élet miatt.

-Hívok egy taxit. – int le egyből egyet, s a kezemnél fogva vezet oda hozzá. Előre engedjük a lányt, majd beszállunk mi is. Harreh ragaszkodott ahhoz, hogy tartsak vele. Elmondta a címet, majd indultunk is. Nem szólt senki semmit a kocsiban. Göndör az összekulcsolt kezünket figyelte és ajkait harapdálta. A lány, pedig a Göndöröm figyelte. Vagy ezerszer megfordult fejemben, hogy oda hajolok, s egy lágy csókot nyomok nyugtatásképpen ajkaira, de ott volt az a lány, aki még mindig szerette őt. Biztos vagyok benne, csak még jobban összetört volna.

            Nem változott a helyzet a kórteremben sem. A lány a Göndöröm mellet, aki mellet én ültem, s kezemet változatlanul szorongatta. Fejemet vállának döntöttem, fáradtnak éreztem magam. Rám emelte tekintetét, majd halványan elmosolyodott fáradt arckifejezésemen. Egyik ujját arcomra simította, majd meg akart csókolni, de kezemet oda téve akadályoztam meg. Csak beharapta ajkát és várta a választ, hogy miért tettem ezt. Próbálta kiolvasni tekintetemből, majd elnézett.

-Mr Styles? – jön ki egy asszisztens és várja a jelentkezőt az ajtóban. Harreh azonnal feláll, majd a lányra néz várva, hogy ő is felálljon.

-Bejössz? – néz rám. Nemlegesen megrázom fejem, majd egy gyors puszit nyomva ajkára engedem, hogy a lánnyal, aki egy időre megkeserítette az életet, bemenjen a szobába. Kezemmel támasztottam fejem a karfán, már több mint negyed órája bent vannak, így kezdek egyre idegesebb lenni. Felkapom fejem az ajtó nyitódására, de a Göndör helyett a lány jön ki sírva. Fel se nézve megy ki az ajtón, majd csapja be maga után. Rá pár percre kijön a Göndöröm, s megindul felém lehajtott fejjel. Felállok, és elindulok felé. Nem mond semmit, csak kézen ragadva vezet ki az épületből. A lépcső alatt megállít, majd a falnak dönt. Kérdve nézek rá, de ő ezt nem látja, mert nem néz szemembe.

-Mi történt bent? – kezemet derekára teszem, s közelebb húzom.

-Meg fogják ölni. – csak maga elé néz, ami egyre kétségbe ejtőbb. Így felemelem kezeimmel arcát, hogy rám nézzen. Szemei elkerekedtek, arca fal fehér, sápadt. Nem szólok többet, közelebb húzom magamhoz, s szorosan ölelem. Nem ölel vissza, csak rá pár percre.

-Talán jobb ez így. – suttogom, s nyakába csókolok. Mélyet sóhajt, majd eltávolodik.

-Menjünk vissza a kollégiumba. – szinte suttogja, így erősen koncentrálnom kell ajkai mozgására. Kezét zsebébe csúsztatta, s maga elé nézve sétál. Leint egy taxit, majd ott is az ablakon kifele néz. Miután megérkeztünk, sem szólt hozzám, csak az ajtaja előtt. –Aludnál ma is velem? – emeli rám tekintetét, smaragd szemei megbabonáznak, s szívem összeszorul szomorú arcára.

-Persze! – mosolygok rá, majd kinyitom az ajtót, s bemegyek a szobájába. 

50.Chapter-Nem várt.

Miután beértem Jess alaposan kihallgatott, persze én nem mondtam semmi konkrétat. Csak körbeírtam. Egy zuhany után, pizsamámat felvéve feküdtem az ágyamba, s a falat néztem. Nem, nem volt semmi érdekes azon fehér területeken, csak elgondolkoztam.

            Mikor már majdnem álom jött szememre, hallottam meg hogy valaki kiabál. Pontosabban valakik. Először nem fordítottam rá különös figyelmet, majd mikor már felismertem az erőteljes férfihangot kipattantam az ágyamból és a cipőmet felvéve téptem fel az ajtót. Futva szedtem lábaimat a porta felé, ahol meg láttam az ismerős alakot egy idegen nővel kiabálni, és ahogy próbálta a portáslány leállítani őt. Szemei idegességtől ide-oda cikáztak, haja zilált volt és kidudorodtak az erei. A lány meg sem szeppent, délszegen állta a Göndör szavait. Tekintetem közte és a barátom közt cikázott. A Göndör akkor halkult el, mikor észrevett látóterében, s lehunyta szemét.

-Kérem szépen, hagyja abba! Folytassák, kint vagy beszéljék meg nyugodtan MÁSHOL! – emelte ki az utolsó szót a portáslány. Göndör beletúrt hajába, majd a vele szemben álló lányra nézett. Ha szemmel ölni lehetne, biztos vagyok benne, vagy 100-szor megtette volna.

-Harreh, minden rendben? – kezemet kezére simítom, s arcát fürkészem. A lány tekintetét érzem magamon, ahogy szinte átszúrt vele.

-Terhes vagyok tőle! – jelenti ki, mintha azt mondta volna, hogy „Épp egy üveg ásványvizet vettem.”. Szemeim kigúvadtak, s a lányra néztem.

-Tessék? – számat nem tudom becsukni a hirtelen kijelentéstől.

-Azt mondtam, - mondja lassan, mintha egy nem épeszű emberrel beszélnie– felcsinált. – a mosolya ott bujkál az arcán.

-Takarodj! – motyogta idegesen a mellettem álló férfi. Megfogta karom, s elkezdett a szobája felé húzni. A sokk még mindig ott volt, így csak hagytam. Bezárta utánunk az ajtót, majd fejét lehajtva túrt hajába. Nem tudtam, mit mondjak. Nem voltam még soha ilyen helyzetben. Hajamba túrtam, majd közelebb mentem hozzá. Annyi teher nyomja a vállát. Pont kellet neki ez is.

-Ismered egyáltalán? – kérdezem halkan, attól félve, hogy velem is elkezd kiabálni.

-Sajnos. – motyogja, de nem néz fel. Lehunyom szemem, próbálok ésszerűen gondolkodni. De csak egy kérdésen pörög az agyam.

-És…míg velem voltál..történt..ez? – nyögve teszem fel ezt a kérdést, hiszen én sem éppen jó kedvűen válaszolnék rá.

-MI? – emeli fel fejét, és rám néz, egyenesen a szemembe – Nem. De, ezt most komolyan kérdezted? – tátja el száját. Elkezdek makogni, amire még mérgesebb lesz. – KURVA ÉLET, BELL! – bele csap a falba, majd leül az ágyára. Összehúzom magam, s könnyeimmel küszködök. Míg meg nem hallom Őt szipogni. Azonnal, végig se gondolva szaladok hozzá és szedem szét lábait, hogy közé férkőzzek.

-Göndör! – suttogom, s felemelem fejét. Szemei könnyesek, ajkai lebiggyedtek. Mintha egy kisded lenne, aki nem kapott ennivalót. Ölébe ülök, és szoros ölelésbe vonom. Kezeit azonnal hátamra simítja, s erősen szorít. Hajába túrok, és próbálom megnyugtatni. El sem tudom képzelni, milyen lehet az ő élete. Milyen zűrös és bajos. –Nem lesz semmi baj! – suttogom, közben tekintetét keresem, amit még mindig könny áztat.

-Szeretlek! – alig jön ki hang a torkán, de így is megértem és csókot nyomok ajkára.

            Most itt fekszik nyugodtan az ágyában, s alszik. Én csak állok az íróasztalnak dőlve és figyelem. Olyan gyönyörű, amikor alszik. Félre ne értse senki, nem azt mondtam, hogy amikor fent van nem az. Mi lesz ez után? Ha megszüli a lány azt a gyermeket? Ha a Göndörömnek kell felnevelni? Mit fog tenni Harreh? Itt hagyna engem, hogy a gyermeknek szép élete legyen? Erre a gondolatra engedtem el egy könnycseppet, majd magától jött a többi. Nem akarom elveszíteni. Próbáltam nem hangos lenni, hiszen ki akarna arra kelni, hogy sír a szerette? Megfordultam és csak törölgettem a szememet. Erre nem mernék rá kérdezni. Nem tudnám, hogyan fel tenni, hogy ne csalódna vagy, hogy ne kapnék olyan választ, amit én nem akarnék hallani. Szipogva csúsztam be mellé.

 Egyik keze feje alatt, míg másik mellette ki van nyújtva. Felcsúszok egészen addig, hogy fejem nyakhajlatában legyen. Lágy csókot nyomok a területre, amire megremeg, majd felém, fordul. Szemét lassan nyitotta ki és kereste enyémet.

-Szerinted..mit tegyek? – suttogja a kérdést, amin nekem is folyton jár az agyam.

-Először is, derítsd ki, hogy tényleg a tiéd-e! – hozok fel egy ésszerű döntést.

-Csak velem feküdt le. – nyögte fájdalmasan. Szemeim vagy századszorra elkerekedtek.

-Csak veled? – hangom a normálnál magasabb, amire felkapja fejét.

-Csak 17 éves. Én voltam neki a nagy szerelem és..ahh. Kellemetlen erről beszélni. – látszik, ahogy a szégyenérzet elhatalmasodik rajta. Nem tekint rám, és a kezét figyeli.

-Akkor mit fogsz tenni? – terelem el inkább erről a témát.

-Nem tudom. Talán...talán meg kéne tartania. Nem? – smaragd tekintete enyémbe fúródik. Szívem hirtelen áll meg verésében, majd kezdi el újra.

-De..és hogyan? Vagy..Harreh! Tizenkilenc éves vagy! – próbálom győzködni, de tudom, hogy nem a saját érdekeit nézi, hanem a lányét és a benne lévő gyermekét.  – És hozzá költöznél? Vagy vele élnél? Mit tennél Harreh? – kezdek kiborulni, amit ő is észre vesz.

-Nyugalom, Bell! – jön közelebb, és egy ölelésbe von. Mindkettőnknek nehéz. Mintha a sors nem akarná, hogy együtt legyünk. Folyton akadályokba ütközünk, amiket nem éppen könnyen veszünk.-Téged szeretlek! De nem dobhatom el a gyermekem. – suttogja a hajamba –Jézus, de..furcsán hangzik. – hangja érdekes dörmögésbe megy át.

-De bassza meg! Lehet nem is a Te gyereked! Közben akár kivel összeállhatott. – ülök fel, és tekintetemmel próbálom az övét keresni. Arca sápadt és fehér. Tele aggodalommal és fájdalommal.

-Ő mondta, hogy csak..velem..tudod.

-És te hiszel neki? Kérlek, azt mond, amit akar. – forgatom meg szemem. –Ha én azt mondom, hogy teherbe ejtettél, te elhinnéd? – tekintete szinte azonnal megtalál, és az eddigieknél is ijedtebben néz. –Nem, engem nem. De elhinnéd? – láthatóan megnyugszik, majd megint elnéz rólam.

-Valószínű meggyőződnék róla. – válaszol burkoltan és egyszerűen.

-Akkor tedd most is ezt. – javaslom, majd visszadőlök mellkasára. Több percen keresztül nem reagál, gondolkozik. 

 -Holnap megkeresem. – válaszolja pár perc után.

-Igen? És mit fogsz tenni utána?

-Elmegyünk valami orvoshoz, vagy nem tudom, ilyenkor mit kellene tenni. – csuklik el hangja. Elkezdem mellkasát simogatni, s nyakába csókolok.

-Nyugalom! – vesz egy mély levegőt, majd krákog egyet. – Menjetek el orvoshoz, majd ő segít. – nézek fel rá, államat megtámasztva mellkasán. Lehajol, hogy megcsókolhasson, de nem hagyom, hogy ennél többet tegyen, így pár perc után abba is hagyja. Beszívja alsóajkát, s elnéz.

-És te..

-Iskolába kell mennem! – vágok szavába, mert tudom, mit akar mondani. De azt is tudom, hogy utána bánnám, ha nem kísérném el, így.. – De elkísérlek! – szeme megcsillan – Hogy ott legyek melletted. – mosolyodom el halványan, amire ismét megcsókol.

-Csak egy szót tudnék folyton ismételgetni, de ez nem egy olyan „rongy” szó, mint a „Szia!”. Szóval csak megköszönöm. – mosolyodom el, hogy a „szeretlek” szót komolyan gondolja, és nem csak úgy hajtogatja a nagyvilágba. Nem tudom, hogy, hogy lehet valakit ennél is jobban szeretni, de én tudom Őt.

Remélem tetszik nektek. 

Kérlek titeket véleményeteket hagyjátok itt! 

MINDENKI véleményére kíváncsi vagyok. Írhattok szerintetek folytatásokat, és hátha ebből tudok meríteni ötleteket.

Nóryxoxo 

49.Chapter-Félig..

Keze kezemben pihen összekulcsolva, mellkasa nyugodtan fel - leemelkedik, s ajkai közt szuszog. Haja kuszán terül szét párnáján, s másik keze fejem alatt pihen. Lassan ki akarok mászni az ágyból, de hirtelen keze, ami fejem alatt van, vállamra kulcsolódik.

-Megszöknél? – rekedtesen suttogja, de szemei csukva vannak. Ajkai a szárasságtól kirepedeztek, s ádámcsutkája mozog, ahogy beszél. Halványan elmosolyodom, majd feljebb csúszok és rászorítok összekulcsolt kezünkre.

-Nem. – gyengéden hajolok ajkához, s nyomok egy óvatos csókot rá. Erre csak elmosolyodik, majd közelebb húz. Tökéletlenül tökéletes arcát fürkészem, ahogy szemei alatt ott ülnek a fáradtság, okozta táskák, ahogy gödröcskéi szájától nem messze ülnek. Ahogy az anyajegye gödröcskéje alatt éktelenkedik, de mind ezek ellenére is nekem tökéletes. A tegnap este számomra még mindig felfoghatatlan. Olyan tökéletes volt minden. Mintha egy filmben szerepeltünk volna. S most itt van, itt fekszik velem egy ágyban, meztelenül. Hirtelen kapom kezem a takaróhoz, s húzom feljebb, ahogy leesik, hogy anyaszült meztelen vagyok. Erre már a Göndör összehúzza szemöldökét és fájdalmasan nyitja ki szemét.

-Bell, legalább egy percre nyugodnál meg! – hunyorogva néz rám és mér végig. Elmosolyodok bizsergető hangjától, s megállok egy pillanatra.

-Csak…adnál egy pólót? – érzem, hogy arcomon felül kerekedik a pír, s ezt próbálom eltakarni. Felsóhajt, majd lazán feláll, amire a takarója leesik fedetlen testéről.

-Harreh! – visítok, ahogy tökéletes fenekét megpillanthatom, de zavarom túl nagy, hogy továbbra is nézzem, így kezemmel elfedem arcom.

-Mi az? – nevet fel reakciómon. – Édes, láttál már így, nem értem mi a probléma. – sétál a szekrényéhez.

-Csak kösd a derekadra a takarót vagy valami.. – suttogom, mikor hirtelen hozzám vágja az egyik pólóját, amivel kellemes illata is megcsapja orromat. Majd visszafekszik az ágyba, s egyik kezét feje alá teszi, így azon megfeszülnek izmai. Szégyenlősen tekerem magam köré a lepedőt, s húzom fel a pólót, amin a Göndör csak felnevet. Visszafekszem, immár a pólójában, de így is mellkasomig felhúzom a takarót. Lehunyom szemem, s próbálok megnyugodni, mikor a Göndör érdes hangja felcsendül.

-Ugye nem..nem bántad meg? – még most is ott ül a bizonytalanság a hangjában. Nem nyitom ki szemem, de így is tudom, hogy arcomat figyeli, hogy mit reagálok. Így méri fel az embereket, így ismeri ki. Megfigyeli őket, milyen a reakciójuk. Milyen, ha szomorú, ha boldog, ha fáradt, ha csalódott. Mosolyogva nézek rá, majd arcára nyomok egy lágy csókot.

-Nem bántam meg. Sőt.. – ajkamba harapok, ezzel őt is egy mosolyra késztetve. Közelebb hajol, s arcomnál fogva csókol meg szenvedélyesen. Telefonom csörgése rebbent szét minket.

-Ahh, végre, hogy el tudtalak érni. HOL A PICSÁBAN VAGY? – Jess ismerős hangja csendült fel a telefonba, amin kuncognom kellett.

-Öhm.. – Göndörre néztem, akinek ellenállhatatlan mosolya most is ott ült ajkai szélén.

-Épp meg zavartál minket! – kiabál a Göndör, amire lehunyom szemem.

-MI? Nicole! – bizalmasan suttogja a nevemet. Tudtam, hogy ebből már nem jövök ki jól.

-Csodálatos munkát végez! – szórakozottan kiabálja ismét, amire szúrósan rá nézek.

-Elég lesz, Harreh! – suttogva kiabálok rá, amire hátra dől, s nevet saját humorosságán.

-Nicole, azonnal beszélnünk kell! – suttogja a vonal másik végéből. Megforgatom szemem, majd a Göndörre nézek. Szemét lehunyva pihen most már.

-Később. Szia Jess! – nyomom ki a telefonom, majd kikapcsolom. Nem lenne ínyemre, ha folyton csörögne. Visszafekszem Göndöröm mellé, és arcát kezdem simogatni.

-Ez csikiz. – mosolyodik el, amire arcizmai megfeszülnek. Állára nyomok egy csókot, majd én is lehunyom szemem, hogy visszapihenjek.

            Arra kelek, hogy valaki dudorászik. Felnyitom pilláimat, s a Göndör épp öltözik fel, közben dudorászva.

-Hova mész? – hangomon hallatszik, hogy most keltem. Hirtelen kapja fejét felém, s tekintete egy picit ijedt. Itt akart hagyni?

-Öhm..el kell mennem. – érzem zavarát, pólójáért nyúl, s áthúzza fején.

-Elkísérhetlek? Vagy..nem? – én is zavarban érzem magam, hiszen elég bizarr lett a helyzet. Hajába túr, s átfésüli, hogy megigazítsa.

-Nem sokára jövök. Addig itt maradhatsz vagy.. – kipattanok az ágyból. Próbálom magam nyugodtan tartani, pedig tudom, hogy nem sok kell ahhoz, hogy ugyan ott kössünk ki, mint egy hete. Leveszem a pólót, mit sem törődve, hogy meztelen vagyok, s a Göndör engem figyel. Felhúzom szoknyám, de nem sikerült teljesen felhúzni a cipzárt. A kiborulás szélén állok, amikor hirtelen mögém lép, s megfogja a cipzárját a ruhámnak. –Nyugodj meg. – suttogja, s nyakamba csókol – Csak 30 perc az egész. Nem lányhoz megyek. – mintha ezzel meg tudna nyugtatni. Lehunyom szemem, ellépek, s úgy hagyva a cipzárt kapom magamra magassarkúm. Hajamba túrok, majd a Göndörhöz hajolva nyomok az állvonalára egy puszit, s kimegyek a szobájából.   

Remélem ez is elnyeri tetszéseteket. 

Véleményeteket ne tartsátok magatokban, a következő rész várhatólag Szerdán jön. 

Nóryxoxo

48.Chapter-Biztos?

-Harreh, mit akarsz? – suttogom én is fülébe. Mélyen kifújja a levegőt, majd közelebb húz.

-Téged. – válaszol egyszerűen, de mégis ez az egy szó szinte szívrohamot okoz.

-Nem értelek. – észre se vettem, hogy ujjaim erősen szorítják szmokingjának anyagát.

-Kicseszett nagyot hibáztam. – haja csiklandozza az arcom, ahogy felém, fordítja arcát. –Csak furcsa volt ez..minden. Nem volt ehhez hasonló kapcsolatom. Nem volt lány, aki ezt kihozta volna belőlem. Egy hülye pöcs vagyok, aki nem veszi észre, és nem becsüli meg az ilyen dolgokat. Nem akarok túl nyálas lenni vagy érzelgős.. – ujjamat szájára teszem, hogy befejezze a hadarást. – Szóval, szereted Hamil-t? – motyogja ujjam alatt.

Túl egyszerű lenne, ha csak úgy ezt a sok mindent megbocsátanám neki. Változatlanul szeretem, de nem tudom, hogy ezek után változna-e valami. Ha azt mondom, nem szeretem, illene rám a „játékszer” fogalma. Ha igent mondok, mindent elrontok.

-Harreh, kérlek. – állok meg és leveszem kezem róla. Tekintete cikázik rajtam és próbál valamit leolvasni arcomról. Összegörnyedt és várja mi lesz a következő lépésem. Fájdalmasan lehunyom szemem, mert nekem is és neki is fájni fog. –Ne haragudj, mennem kell. – fordulok meg, reakcióját meg sem nézve. Szinte szaladok kifelé a teremből, hogy friss levegőt kapjak, és fel tudjam fogni a dolgokat. Az eső el kezdett csöpögni kint, aminek örültem, hiszen imádtam az esőt. Mély levegőt vettem, majd futni kezdtem. Nem volt olyan hosszú az út a kollégiumig, de nem is értem oda olyan hamar. Egy parknál lelassítottam, majd szemem lehunyva emeltem égnek a fejem. Hirtelen két kéz érintette derekamat, majd maga felé fordított. Lehelete hirtelen csapta meg arcom, kapkodta a levegőt.

-Picsába is, nem hagylak elveszni! – erőszakosan suttogta, majd ajkait enyémre nyomta. Ez a jelenet teljesen filmbe illő volt. Ajkai habzsolta az enyémet, és én is az övét. Hiányzott már ez a csók. Keze a lehető legközelebb húzott magához, próbált minden távolságot eltüntetni köztünk. Kezét levezette combomhoz, majd felkapott az ölébe, s a kocsija fele kezdett sétálni velem, nem megállva ajkaim csókolásával. 

-Túl egyszerű. – suttogom ajkaira, amire megáll. Kinyitja szemét, és tekintetembe vési övét.

-Nem az, Édes! – s újra megcsókol. Beültet az anyósülésre, majd az autó másik oldalához fut, beindítja az autót, s a kollégium parkolójáig meg sem áll. Kezünket összekulcsolva sétálunk be a kollégiumba, majd ajkaimnak támad az ajtajánál. Hirtelen dönt neki, majd nyitja ki az ajtót, s dönt le az ágyára. Nem vagyok tisztába azzal, hogy mi most mit is csinálunk vagy mit is fogunk tenni, de ameddig Ő itt van velem, nem érdekel. Gyengéden kezdi csókolgatni nyakam ívét, s közben veszi le szoknyámat. Majd megcsörren telefonja, először nem ügyel rá, majd mikor már harmadszorra szólal meg a csengőhangja, pufogva és káromkodva száll le rólam és hangosítja ki.

-Igen? – próbálja normálisan venni a levegőt.

-Harry, nem találom sehol! – Ashton kétségbe esett hangja szólalt meg a túloldalról. Picit kezdtem fázni alsóneműben, így betakartam magam. A Göndör csak halkan felnevetett, majd rám emelte tekintetét. Szemei boldogságtól csillogtak. Kénytelen voltam egy halvány, ám de annál több érzelmet, kifejező mosolyt küldeni felé.

-Itt van. – válaszolja egyszerűen, majd ismét telefonjára koncentrál.

-MI? – szinte visított a telefonba – Én meg már vagy fél órája keresem. – s megszakítja a vonalat. A Göndör csak felnevet, majd befekszik mellém az ágyba. Csak a zoknija, az alsója és a félig kigombolt fehér ingje van rajta. Irtó dögösen néz ki, de próbálom érzéseimet valamennyire elrejteni.

-Megint utánam küldted Ashton-t? – nevetek fel halkan, közben karjaiba von, s ujjammal körözök mellkasán.

-Megint? – lepődik meg.

-Mikor szakítottam veled, akkor is. – magyarázom meg egyszerűen. Csak zavarodottan néz le rám, hogy ezt honnan tudom. –Ashton elmondta. – sóhajtott egyet, majd hajába túrt. –Aranyosnak találtam, bár jobban örültem volna neked. – vallom be, amire pici csókokkal kezd elhalmozni. Majd egyre szenvedélyesebb lesz, s ajkaimra tér rá. Már csak az alsónadrágja van rajta, de hirtelen elszakad.

-Biztos? – aggodalom ott a tekintetében, hangjában, bizonytalanságában. Csak bólintok, majd újra közelebb vonom ajkait, enyémekhez. Lehúzom alsóját, s tagját nőiességemhez teszi, majd lassan hatol. Hirtelen lehunyom szemem, közben ő fülemhez hajol, de tekintetét arcomon tartja. –Szeretlek! – rekedtesen súgja fülembe, amire egy kellemes bizsergés és elmondhatatlan és leírhatatlan érzelmek suhannak át rajtam. Kinyitom szemem, majd szemébe nézek, amiből szinte sugárzik az öröm, boldogság.

-Én is szeretlek, Göndör! – suttogom, majd nyakhajlatába csókolok. Érzem, ahogy ajkai elégedett mosolyra húzódnak.

*

Véleményeket kérek! 
A következő rész NEM szombaton fog jönni (családi okok miatt), hanem PÉNTEK ESTE! 
Köszönöm az eddigi véleményeket, igyekszek rájuk reagálni, választ adni.
Nóryxoxo

47.Chapter-Bál.

Víz simogatja frissen gyantázott lábam, kezem, hátam és egyéb testrészeim. Hajam kuszán összekötve, néhány tincs a szemembe lóg. Nem érzem, hogy meleg lenne vagy hideg a víz. Mert nem érdekel. Egy szál cigarettát forgatok kezemben, és azon gondolkozom, hogy segítene-e vagy sem. Próbálok felejteni vagy emészteni, de egyik se megy. Engem emészt fel az a helyzet, hogy betegesen szerelmes lettem belé. Ő biztos nem így érzett, hiszen nem tett semmit. Jess-nek el kellett mesélnem mi történt. Könnyeimmel küszködve meséltem.

           

-Titkolózott, nem beszélt meg velem semmit. Folyton rosszul volt, de úgy tett, mintha nem is lett volna. Egyre kevesebbet beszéltünk, csókoltuk, érintettük meg egymást. Távolodtunk. – hatalmas gombóc akadt meg torkomon, ami csak erőltette a sírást. Nem mutathatom magam ilyen gyengének és nyámnyilának. Így próbáltam lenyelni és nem pislogni sokat. –Bementem, szobájában a sötétben ült összekuporodva az ágya sarkában. Ijedten nézett rám. – lepergett előttem újra minden – Megkérdeztem, hogy mi történt a kézfejével, de csak lerázott. Én kifakadtam és ordibáltam vele, amire normál esettben nem az lett volna a reakciója, ami akkor volt. Nem tett semmit. Ült és hallgatta fájdalmas tekintettel. É-én meg, szakítottam vele. – lehunytam szemem és egy könnycsepp szökött meg. Arcomon folyik le, amit szívem már nem bír. Magamban ezer és megannyi szitokszót ordibáltam.

Ismét törölgettem kipirosodott szemem. Sok emlék köt hozzá, amiket nem lehet egyik percről a másikra elfelejteni vagy eltenni a szívem egyik legrejtettebb bugyrába. Gyönyörű tekintete, ahogy engem fürkészett és boldogsággal teli arca. Szeretete, tettei, ahogy puha keze simogatott, nyugtatott. Göndör haja, ami kuszán állt össze-vissza. Tökéletes arca, ami más számára biztos nem az. Tökéletes volt nekem. Talán még mindig az és nem hiszem, hogy egyhamar változni fog.

            Fájdalmasan hunyom le szemem, és az öngyújtóért nyúlok, hogy meggyújtsam a cigarettát. Mélyet szívok a szálból és próbálom máshova terelni gondolatom. 

            Egy törölközőt magam köré tekerek, majd kisétálok a fürdőből, mikor meglátom, hogy Jess az ajtóban áll és egy férfivel beszélget. A hangot, mára már ezer közül is felismerném. Jess azonnal rám kapja tekintetét, majd az ajtóban álló félre néz és becsukja az ajtót.

-Csak egy ismerősöm volt. – csak bólintok, pedig tudom, hogy hazudott, de miattam. Szekrényemhez sétálok és keresem a megfelelő ruhát. Nem akarom kicsípni magam, hiszen kinek? De nem is akarom mutatni, hogy mennyire megvisel. – Ez gyönyörűen állna rajtad. – mutat egy fekete nem annyira mély dekoltázsú combközépig érő ruhát. Halványan elmosolyodom, majd kiveszem a kezéből, és magamra veszem. Szorosan simul testemhez, szinte tökéletesen áll. Közben Jess is felhúzta a gyönyörű habos-babos ruháját. Megdicsértem, csak hogy kedves legyek vele, mert tudom, hogy ad mások véleményére. Hajam kiengedtem, hullámokban omlott vállamra. Párszor beletúrtam, hogy megigazítsam, majd felhúztam magas sarkúm és késznek nyilvánítottam magam. Jess-re néztem, aki a tükör előtt cicomázta magát, de gyorsan befejezte, mikor látta, hogy én már készen vagyok. Felkapta táskáját és kezemet megfogva húzott ki a szobából. Mintha berögzült volna a fejem, a Göndör ajtajára kaptam tekintetem, ami meg sem mozdult. – Hamil és Zacariti elvisznek minket a „bálterembe”. – az ajtóról rá vezettem tekintetem, majd – szerintem – egy savanyú mosollyal lerendeztem.

-A gyönyörű lányok! – jött elénk Zacariti. Egy feszes fekete szmoking volt rajta és a haja is tűrhetően állt. Csak csendben beszálltam Hamil mellé, s az ablakon kifele nézelődtem. Persze nem arra koncentráltam mi folyik ott kint.

-Nagyon csinos vagy, Nicole! – szólított meg végül Hamil. Ránéztem, majd egyet bólintottam. Nem voltam beszélgetős kedvemben, reméltem, hogy ezzel így tudtára adtam. Miután odaértünk Jess azonnal kipattant és sietett be a terembe. Én inkább még kint maradtam, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Leültem egy bokron túl lévő padra, ahonnan lehetett látni, hogy kik érkeznek. Mind mosolygott és fogták egymást. Vagy kezét, vagy derekát vagy, ahol érte. Lányokon a lehető legrövidebb ruha volt, ami alig takart belőlük valamit. Semmit nem bíztak a fiúk fantáziájára. Tekintetem megakadt egy ismerős autón, majd tulajdonosán, aki szívszorítóan dögös volt és lélegzetelállító. Szívem azonnal reagált és ezerszer gyorsabban kezdett verni, kezem és lábaim, pedig remegtek. De nem ment be. Kocsijának támaszkodott, s vagy ezerszer hajába túrt. Ezt csak akkor csinálja, ha ideges. Ugyan miért lenne az? Talán vár valakit? Arcomat eltakarva álltam fel, persze tekintetem még így se hagyta el alakját. Sokszor vezette végig tekintetét minden irányban, mintha valakit vagy valamit keresne. Kapkodva szedtem a lábam a bejárati ajtó felé. Hangosan kopogott cipőm magas sarka. Hirtelen kapta tekintetét a magas sarkú hangja irányába, vagyis felém. Hajammal próbáltam takarni arcom és csak arra koncentrálni, hogy ne ismerjen fel. Pár másodperc után elvezette tekintetét és csak maga elé bámult. Felismert? Kapkodva nyitottam ki az ajtót és próbáltam eltakarni kezem remegését. Tekintetemmel azonnal Jess-t kerestem, akit meg is találtam a bárpultnál. Embereknek neki esve küszködtem magam hozzá.

-Jess, én..nekem haza kell mennem! – kiabáltam túl a zenét. Értetlenül összevonta szemöldökét, majd pár perc után leesett neki.

-Mi? Nem, nem mehetsz haza! Most jöttél és még csak nem is buliztál! – arcmimikája fenyegető volt, amitől nem ijedtem meg.

-Ne haragudj! Majd..majd jövőre, ígérem jobb lesz! – erőltettem egy mosolyt, majd meg sem várva válaszát fordultam meg és hagytam ott. Csak lábaimra koncentráltam, míg valaki meg nem állított. Reménykedve néztem fel az alakra, hogy csak ne Ő legyen.

-Elmész? – Hamil érdeklődő tekintetével találkoztam. Csak bólintottam, s próbáltam keze szorításából szabadulni. –De..de miért? – húzta össze szemöldökét.

-Csak nem érzem jól magam.

-Tudod, azok az ajándékok, amik a szekrényedben voltak minden nap, azokat tőlem kaptad. – magyarázta gyorsan. Szám egy „o” alakot vett fel, s lehunytam szemem. Ennyire nem lehetek már beteges, hogy még ehhez is a Göndört képzeltem. Csalódtam. Miért is gondoltam, hogy Ő küldte? Mély levegőt vettem, s próbáltam csalódottságom és meglepődöttségem elrejteni.

-Köszönöm! Ez..- kerestem a megfelelő szavakat – kedves tőled! – Miután kimondtam, közvetlen utána ajkait erősen nyomta enyémhez és buzdított, hogy csókoljak vissza. Kezem mellkasára tettem. Meglepődöttségem most nem ismert határt. Az ajtó abban a percen nyitódott ki, és az alak, aki belépett rajta, talált meg azonnal tekintetével. Arca elsápadt és ajkai elválltak egymástól. Hamil elvállt, majd fülemhez hajolt.

-Szeretlek! – hideg kirázott szavától, de nem az a kellemes. Mellkasánál ellöktem, majd hitetlenkedve néztem szemébe.

-Mi?! – közben az ismerős alak látóterembe került, majd pár méterre tőlünk megállt.

-Azt mondtam: Szeretlek! – kiabálta túl a zenét. Kapkodtam a levegőt. Egyrészt a Göndör jelenléte miatt, másrészt a vallomás miatt.

-De..de…én…- nem tudtam egy ép mondatot összerakni. Göndör szaladva tette meg azt a távolságot, ami köztünk volt, majd Hamil felé fordult.

-Felkérném. Ha nem probléma. – szinte köpte idegességében a szavakat, megfogva karomat húzott beljebb. Egy lassabb szám következett, mintha ezt direkt csinálnák. Göndör derekamnál megfogva húzott közelebb, meg sem várva, míg én meg fogom vállát kezdett el ringatózni. Még mindig nem fogtam fel semmit. Olyan hirtelen és gyorsan történt minden. Az egyik pillanatban még csak ülök kint a padon egyedül, a másikban megjelenik a Göndör és Hamil meg szerelmet, vall. Mellkasom örült módon ugrál fel, s le és csak reménykedem, hogy a Göndör nem veszi észre. Illata most is, mint mindig bódító, lábaim remegnek és kezem se nyugodt. Idegesen harapdálom ajkaimat, és már attól félek, hogy sebet ejtek rajta. –Szereted? – hajol fülemhez és rekedt hangja csapja meg fülemet, ami kellemes borzongással tölt el. 



Remélem ez a rész felborzolgatta a kedélyeket, és hogy elnyerte a tetszéseteket!
Véleményeteket, megjegyzésetek, észrevételeiteket szívesen fogadom, várom.
Nóryxoxo

46.Chapter-Sötét Herceg.

            Nem telt el nap, hogy ne gondoltam volna rá. A nap huszonnégy órájában csak Ő járt a fejemben. Nem tudom, mivel csinálja ezt, de nagyon ügyes. Tekintetem kerülte, mint ahogy közelségem is. Teljesen egyedül éreztem magam.

            Szokásos, első óra irodalom. Szinte csak itt találkozok a Göndörrel. Az első padban ülök és várom, hogy elkezdődjön az óra. Ez az óra előtt, mióta nem vagyunk együtt, minden percét szorongással töltöm. Pedig csak alig várom, hogy lássam tökéletes arcát és gyönyörű tekintetét, ami mindenkit megbabonáz. Vagy csak simán látni, hogy hogy van. Szokásosan előbb ér be a tanár, mint a Göndör, de most szóvá is teszi.

-Mr Styles, jobb lenne, ha előttem, érne be az órára. Kérem, üljön ide előre. – mutat az én padomra. Persze, hogy ezzel csap a sors. Leül mellém és azonnal kellemes illata csapja meg orrom. Fájdalmasan hunyom le szemem. –Vegye le a sapkáját. – mutat a fejére. Mély levegőt vesz, majd lassan lehúzza a fejéről. Beletúr hajába, hogy megigazítsa, és samponjának illata tengi be a környező levegőt. Nem néz rám, de még csak irányomba se.-Szóval megbeszéltük, hogy ma mindenki hangosan felolvassa az általa írt regényét. Haladhatnánk névsor szerint. – ajánlja fel és örülök, hogy én csak a vége felé leszek, nem úgy, mint a Göndör. Már vagy századszor olvasom át történetem, ami egy „Sötét Herceg”-ről szól. Néha a Göndör felé lesek, de Ő is hasonlóan csak a történetét fürkészi. Néha ajkait beharapja vagy a hajába túr. Arca meggyötörtnek tűnik, és azzal nyugtatom magam, hogy biztos nem a „kapcsolatunk” miatt. Elég, ha én töröm ezen magam. Szemei alatt táskák ülnek, kezén a seb ismét kezd begyógyulni. Tudom, hogy most van szüksége a legnagyobb törődésre, hiszen látszik, hogy összetört, de ha nem enged senkit a közelébe, nem tud rajta segíteni senki.

-Harreh! – szólítja fel, ezzel engem kizökkentve gondolkozásomból. Remegő kezei, közé veszi a lapokat, amire véste a betűket, majd ajkai szólásra nyitódnak.

-„Gondolom mindenki, ismeri azt az érzést, amikor belül üres vagy. Úgy érzed, nem érzel semmit. Pont ilyen volt Edward Hood…” – kezdet bele regényébe. Vagy negyed órán keresztül olvasta a gyönyörűen megfogalmazott történetét, ami egy kétségbeesetten szerelmes, beteg fiúról szólt. Története végén egy nagyot sóhajtott, majd a tanárra emelte tekintetét.

-Le a kalappal, Styles! Tehetséges vagy! – látszott a meglepődöttség arcán.

-Köszönöm! – másik irányba nézett, majd ismét a lapjára. Furcsa volt, hogy irányomba egyszer sem terelte tekintetét. Pár ember után én következtem.

-Ms Bell, maga következik! – kezembe vettem a füzetet, amibe írtam, majd elkezdem olvasni.

-„Történetem egy híres eseményről és megélőiről szól…Lassan határozottan léptem be, a nagy terembe, ahol megannyi ember keringőzött párjával, gyönyörű és kifinomult ruhájában. Tekintetem kereste az én páromat, de nem találta. Hirtelen csapódott ki a nagy fa ajtó és lépett be egy elegánsan felöltözött férfi.” – ennél a résznél sokat gondolkoztam, mivel magamat próbáltam beleképzelni a történetbe. –„Szmokingja feszesen simult kidolgozott testéhez. Számomra az egyetlen férfi, akinek még a szmoking is jól állt.” – természetesen, ki ne más jutott volna itt az eszembe, mint a Göndör, amikor vettük neki az öltönyt. Neki is hasonlót mondtam, amikor felpróbálta.

-Kérem, folytassa, Ms Bell. – észre se vettem, hogy megálltam az olvasásban.

-„Tekintetét végig futatta az embereken, majd egy emberen akadt meg. Telt ajkait mosolyra húzta és lépteit felém, irányította. Tekintetével végigmérte ruhámat, és testem minden szegletét, majd szemembe nézett.

-Gyönyörűen festesz! – suttogta fülemhez közelebb hajolva, majd kezemet megfogva húzott a táncparkettre. Lassan táncoltunk, ölelkezve. Gyönyörű pillanat volt…Halál hamar utolér, és nem te döntöd el, hogy mikor. Így élvezni kell az életet.

-Sajnálom, hogy ennek így kellett történnie. Mielőtt meghalok, tudnod kell valamit!- a férfi erősebben szorította a fegyvert a fejéhez, amire kezemet szám elé kaptam. – Szeretlek és mindig is Én, leszek a te Sötét Herceged! – utolsó szavánál elsütötte a férfi a pisztolyt. Csattanás hangjával egyetemben estem össze a földre és hangos zokogásba kezdtem.” – egy mélyet sóhajtottam, s észre vettem, hogy a Göndör engem néz. Lassan emeltem rá tekintetem, majd Ő kapta el azonnal.

-Meg kell hagyni, magába se kevés tehetség szorult. Gyönyörű szerelmes és tragikus történet volt. – csak bólintottam és a kezemet figyeltem. Bántott, hogy miközben olvastam a Göndört képzeltem a Főhős szerepébe, ami nagyon is illett rá.

-Ne feledjétek, hogy 3 nap múlva bál! Köszönöm a regényeket, az érdemjegyeiteket, megkapjátok majd rá! Viszlát!

Csengetés után, azonnal felállt mellőlem, felvette a sapkáját és elment. Azt hittem megemlíti, hogy nem e róla szólt vagy hasonló kérdést tesz fel, de nem. Lassan sétáltam a szekrényemhez, hogy elővegyem a könyveket a következő órára, amikor egy szál vörös rózsa esett ki a szekrényemből. Körbe néztem, de senki ismerős nem volt a közelemben és senki sem figyelt. Üzenet sem volt mellette.

            Azóta mindennap kapok kisebb kártyát egy rövid üzenettel. Egy nagyon ismerős szövegű üzenet megragadt emlékeimben. Még pedig az volt erre a papírra írva, hogy: „Gyönyörű vagy!” Tudom, ilyet bárki írhat bárkinek, de ki írna csak úgy egy ilyen üzenetet? Nekem a Göndörön kívül más nem mondta ezt.  Sajnos az ő szájából még gyönyörűbben és hihetőbben hangzott. Ahogy akkor rám nézett, tekintete csillogott és csak arcomat fürkészte.

            Ma volt a bál napja. Körülbelül akkora lelkesedésem lehet, mint, aki ki nem állhatja a dolgot. De ez így is van, hiszen ki szeretne elmenni szerette nélkül és ezzel a tudattal, hogy már nem vagytok együtt, csak belefájdulna a szíved, ha mással látnád táncolni vagy beszélni. Csak Jess miatt megyek el, hiszen ő már három napja a fejemet húzza ezzel. Tudom, hogy nagyon egyedül leszek és csak szívem fog fájni a sok boldog pár miatt. 

És itt az összefüggés a blognév és a történet közt. 
Remélem tetszett és örülnék pár kommentnek. 
Nóryxoxo

45.Chapter-Göndör.

            A visszafele út unalmas és elhúzódott volt. Emlékszem anyám megkérdezte mielőtt elindultam, hogy „Harreh ott fog várni a reptéren?”, amire legszívesebben kétségbeesetten sírni kezdtem volna. Már vagy egy hete nem beszéltünk, mintha fél ember lennék nélküle. Itt akartam tudni magam mellett egészségesen és biztonságban. Miután megérkeztem, fogtam egy taxit, ami elvitt az iskoláig. Lassan sétáltam végig a járdán, ami a kapuhoz vezetett. Köszöntem a portáslánynak, majd a szobám fele vettem az irányt. Régi ismerősként köszöntött mindenki, akivel találkoztam, amire én csak egy boldognak látszó mosolyt küldtem. Megálltam az ajtóm előtt és azon gondolkoztam, hogy Ő itt van-e már.

-Nicole! – szaladt és ölelt meg Jess, amikor már beértem a szobába. Próbáltam mosolyogni, de az a maradék erőm, amit erre tartogattam elszállt. Eltávolodott, majd államnál fogva felemelte arcom. – Nic, minden rendben? – csak nemlegesen megráztam fejem, és ami felhalmozódott fájdalom az egy hét alatt, kifakadt belőlem. Hangosan zokogtam és ültem le a földre. –Hé, Nic. Nincs semmi baj. Mi történt? – guggolt le mellém és ölelésbe vont. Nem tudtam volna mindenbe bele avatni. Ő csak annyit tudott, hogy Harreh elhívott randevúra, majd eljött hozzám, New York-ba. Nem tudtam volna neki elmesélni mindent, előröl. Vagy egy órát ülhettünk, így és csak hallgatta a sírásomat.

-Harreh itt van? – suttogom, majd ránézek választ várva.

-Nem tudom. Menj és nézd meg. – állít fel, majd az ajtó felé lököd. Mielőtt mondhatnám, hogy én csak kérdeztem, már kilökött és becsukta az ajtót mögöttem. Megfontolva lépek az ajtóhoz és nyomom le kopogás nélkül a kilincset. A Göndöröm az ágyán ül összekuporodva és a szoba egyik sarkát, nézi. Az ajtó felé kapja tekintetét, és arca azonnal eltorzul, mikor meglát. Szívem mintha ismét kis darabokra akarna törni.

-Nicole? – már rég nem szólított nevemen. Ami most főleg nem esett jól.

-Öhm..Hello! É-é… - lehunytam szemem, és mint egy rakás szerencsétlenség álltam az ajtóban azon gondolkozva, hogy vajon direkt nem hívott, keresett. Erőt vettem magamon, s becsukva magam után az ajtót ültem le az ágya sarkába. –Nem kerestél. – suttogom, de tudom, hogy hallotta. Idegesen kezemmel babrálok, s azt figyelem.

-Ne haragudj! – csak ennyit tud kinyögni. Kezére pillantok és észreveszem, hogy ismét sebes a kézfeje. Közelebb csúszok és megvizsgálom.

-Mi történt? – próbálom felvenni vele a szemkontaktust, de ő kerüli tekintetem. Nem válaszol, csak a kezét figyeli. Mély levegőt veszek, majd felállva nézek le rá. – Miért távolodsz? – kétségbeesett a hangom, mint ahogy én is. – Valamit tettem vagy… vagy van más? Vagy nem kedvelsz már? – próbálom kitalálni, hogy mit érezhet most, de arca csak eltorzult. Sírást visszatartva nézek rá, abban reménykedve, hogy ezt legalább megválaszolja. –Harreh! – felnéz, és egyenesen szemembe mélyeszti tekintetét – Kedvelsz még? – Talán azon gondolkodik, hogy hogyan mondja el, hogy már nem szeret vagy hogy nem is szeretett. Csak kihasznált. Csak játék voltam neki. –Feltettem egy kurva kérdést, Styles! – szemembe könny gyűl, majd hirtelen benyit Ashton.

-Oh, Hello Nicole! – teljesen meglepődött látványomon. –Rosszkor jöttem? –néz a Göndörre, aki csak ül és néz ki fejéből.

-Nem. – szipogok egyet és megtörlöm szemem. – Nekem már nincs itt dolgom. – nézek Harreh-re, ezzel tudtára adva, hogy én befejeztem. Szemében, mintha könny csillogna, de elkapom tekintetem, és szinte kiszaladok a szobából. Nem mehetek be most szobámba, mivel Jess kérdések hadával támadna meg. De egyelőre ezt most fel kell fognom. Felszaladok az épület tetejére vezető lépcsőn. Miután felértem elengedem, hogy könnyeim had folyhassanak. Leülök az épület szélére és lelógatom lábam. Most szakítottam álmaim férfijával. Mikor már beleszerettem, kezdte ezt játszani. Annyi gyönyörű emlékünk van. Igaz nem mesébe illők, de nekem tökéletesek. Miért engem csap a sors? Nem követtem el semmit, hogy ezt érdemeljem. Persze, akik megérdemlik, szinte tökéletes az életük és mesébe illő. Ashton szitkozódására figyeltem fel, majd csattan az ajtó és léptei, erre veszik irányukat.

-Nicole. – ül le mellém, és egy ölelésbe von.

-Miért teszi ezt a Göndör? – könnyeim szüntelenül folynak.

-Göndör? – kérdez vissza. Bizonyára nem tudja, hogy így hívom.

-Így becézem.

-Oh, aranyos becézés. Illik rá. – simogatja meg hátam.

-Tudod miért? – kérdezem, mintha tudná, miről van szó, pedig nem.

-Mit miért? – néz rám.

-Miért teszi ezt. Mesélt egyáltalán rólam, rólunk? – törlöm le könnyeimet.

-Persze, hogy mesélt. – mosolyog le rám – Sőt, le is állított egy „Ne nyomulj rá, mert nem szereti a te fajtádat.” – erre felnevettem, ahogy elképzeltem, hogy fenyegetőzik.

-Miért jöttél utánam? – néztem fel rá.

-Ő küldött utánad. – szívem hevesebben vert. Még egy darabig ültünk és beszélgettünk, majd visszamentem a szobámba és lefeküdtem aludni. 

BUM!
Nem bírtam ki, mivel nagyon izgalmasnak(?) találtam.
VÉLEMÉNYEKET, REAKCIÓKAT!
Nóryxoxo

44.Chapter-Nem tudom. Miért?

Benyitok a fürdőbe, és oda sétálok. Fájdalmas hallgatni azt, ahogy öklendezik. Miután befejezte, a plafonnak emelte a fejét és lehunyta szemét. A mosdókagylóhoz lép, megmossa arcát, fogát. Mintha ott se lettem volna, sétál el mellettem. Visszasétálok a szobába, de Ő már ugyan úgy az ágyban fekszik.

-Készítsek teát? – sétálok mellé. Nemlegesen megrázza a fejét. Tudom, hogy csak a helyzet miatt mondja ezt, így lemegyek a konyhába és készítek egy bögre teát, felviszem és az Ő felén lévő éjjeliszekrényre teszem. Visszafekszek és várom, hogy legalább egy percre is, de félre tegye a büszkeségét. Felül, majd belekortyol a teába, de megint nem kell pár perc és ismét a wc-n köt ki. Tudom, ha megkérdezném, miért hány, megint nem válaszolna, így inkább hagyom pihenni ezt a kérdést. Az éjszaka folyamán még egy párszor meglátogatta a mosdót, amit összeszorult szívvel hallgattam.

            Másnap reggel anya és a Göndör suttogására ébredtem. Anya az ajtóban állt, míg a Göndör ült az ágyon az ágytámlának támaszkodva.

-Jó Reggelt, Kincsem!

-Neked is! – motyogom, majd újra lehunyom szemem.

-Szóval én most elmegyek jógázni. Menjetek el együtt valahova reggelizni, Starbucks-ba vagy ahova akartok. Mutasd meg Harreh-nek New York-ot, Nicole! – mintha parancsolta volna. Csak bólintottam, és kiment.

-Tudsz reggelizni valamit? – suttogom a kérdést még mindig csukott szemmel.

-Nem tudom. – motyogja, majd visszacsúszik, hogy feküdjön. Civakodok magammal, hogy rákérdezzek-e miért van ez, mert nem akarok megint csalódni, hogy úgy sem köti az orromra.

-Elrontottad a gyomrod? – teszem fel, mégis valahogy a kérdést.

-Nem. – válaszol ismét zárkózottan. Sóhajtok, majd felkelek és elmegyek letusolni, egyedül. Még csak csatlakozni se szeretett volna. Semmi piszkos megjegyzés, csak szó nélkül hagyta, hogy menjek. Egy száll törölközőben, megyek ki, abban reménykedve, hogy végre tesz valami megjegyzést, de semmi. Miután felöltöztem egy, szétszór kontyba, fogom a hajam, majd mellé sétálok.

-Akkor jössz, vagy pihensz? – guggolok le mellé, és arcát fürkészem.

-Ne menjünk puccos helyre. – kel fel, majd hajába túr. Felhúz egy melegítőfeslőt, áthúzza a nadrágját a fekete farmerjére, felhúzza a csizmáját, majd meg se nézve haját jön mellém. Hajába túrok, hogy megigazítsam valamennyire, lassan húzom kezem végig arcán, amire lehunyja szemét. Összekulcsolom kezünket és csak figyelem, hogy a Göndör összeroskadva sétál mellettem. Furcsa volt, hogy én ültem a volán mögött, míg a Göndör mellettem. Az út csendesen telt, az a kínos csendfajta. Miután leparkoltam egy Starbucks előtt a Göndörre néztem. Az ablakon nézelődött kifelé és mintha gondolkozna. Észre se vette, hogy megérkeztünk.
-Itt eszünk vagy elvitelre kérjem? – rám emeli tekintetét, ami még mindig a fájdalomtól csillog, és a szívem összeszorul, hogy nem akarja elmondani.

-Elvitelre, de bekísérlek. – száll ki a kocsiból, majd mellém sétál, és összekulcsolja kezünket. Miután megrendeltük a reggelinket pár perc és ki is hozták és visszasétáltunk a kocsihoz.

-Majd megnézzük akkor New York-ot, amikor jobban érzed magad. – már majdnem otthon vagyunk. Picit csalódott vagyok, ahogy szerintem ő is. Megreggeliztünk, majd a Göndör visszafeküdt. Én rendet raktam, majd felsétáltam a szobába. A takaró nyakáig fel volt húzva és nyugodtan szuszogott. A telefonja hangos üzenetjelző hangja sem ébresztette fel. Oda sétáltam és megnéztem az üzenet felét, amit a telefonzár mutatott.

„Jó Napot! Mától, két napra kapott időpontot. Kérem a gyógysz..”- Csak ennyit lehetett látni. Miféle gyógyszereket és milyen időpontot kapott? Nem nézhettem meg az üzenetét, mert kiakadt volna. Befeküdtem mellé és a tévé csatornák közt, váltogattam. Harreh két óra múlva fel is ébredt.

-Sokáig aludtam? – álmos tekintetével néz fel rám, amire én csak nemlegesen megrázom a fejem. Telefonjáért nyúl, majd megnyitja az üzenetet. Valamit pötyög, és visszahelyezi. –Holnap után haza kell mennem. – ismét rám néz, és fel ül, hogy velem egy szinten legyen.

-Rendben. – nem kérdezzem meg, hogy miért. Már tanultam azt hiszem az eddigiekből.

-Visszajössz velem? – félve teszi fel a kérdést, ami engem, egy picit meg is lepett.

-Nem. – csalódottan néz el rólam – Szünet utolsó napján megyek vissza a kollégiumba. De te nyugodtan haza mehetsz. – érzelem nélkül próbálom mondani és érzem, hogy a sírás határán vagyok, így megfogva pizsamám megyek a fürdőszobába.  Miután végeztem elment a Göndör is, majd befeküdt mellém. Az ablak felé fordultam és úgy tettem, mintha aludnék.

-Jó Éjt, Édes! – suttogja, majd ő is elfordul. Szívem mára már ezredszerre szorul össze.

            Már két napja, hogy elment a Göndör. Elköszönésünk érzelemmentes volt. Édesanyám meg is kérdezte, hogy történt-e valami, persze hogy ne legyen szomorú hazudnom, kellet, hogy minden teljesen rendben van, csak rossz napunk volt. Két napja csak ülök az ágyamban, és azon gondolkozom, hogy ennek a kapcsolatnak van-e értelme. Ő mindent tud rólam, míg én csak pár dolgot. Nem beszélünk meg semmit, és folyton veszekszünk. Két napja nem beszéltünk, nem hívtuk fel egymást, még csak egy üzenetet se hagytunk egymásnak. Be kellett magamnak, valljam, hogy én már nem kétségbe esetten kedvelem, hanem kétségbe esetten szerelmes lettem belé. Nem tudom, hogy mivel tudta ezt elérni nálam. Aggódom érte, nem tudom miféle gyógyszerei, vannak, hogy miért látogatja a mosdót egyre sűrűbben, és azt se tudom, hogy miért nem tudja, akarja elmondani, hogy mi folyik itt.  Túl sok a „miért” és a „nem tudom”. 

Sziasztok!
Ez a rész olvasása után, biztos megdöbbentetek egy picit. (Vagyis remélem) 
Nagyon örülnék kommenteknek, visszajelzéseknek. 
Nóryxoxo

43.Chapter-Rosszullét.

            Órákig csak bolyongok a városban, majd mikor már vacogtak fogaim elindultam haza. Az egész házban fel volt kapcsolva a világítás. Benyitottam, s kellemes illat csapta meg orrom. Levettem cipőm és kabátom, majd a konyha felé vettem az irányt, ahol Édesanyám és Harreh főztek, nevetgéltek és beszélgettek. Elmosolyodtam a látványon.

-Szervusz, Kincsem! – szaladt hozzám anyám, és szoros ölelésbe vont.

-Szia anya! – simogatom meg hátát.

-Nem sokára kész lesz a vacsora. Harreh, igen ügyes szakács. – nevetett fel, majd visszasétált a tűzhelyhez. Göndörre néztem, aki az ételre koncentrált. Besegítettem én is nekik, de Göndör érintését és pillantását, kerültem. Miután kész lett, megterítettünk és leültünk az asztalhoz. Én ültem az asztal egyik szélén, velem szemben a Göndör és mellettem anya. Próbáltam csak az ételre koncentrálni, de idegesített, hogy Ő nem is zavartatta magát, amikor tehette rám nézett.

-Nagyon finom lett a leves. – nézek anyára, mivel valahogy meg kellet szakítanom ezt a - számomra- kínos csendet.

-Ó, nem az én érdemem, hanem Harreh-é. –ránézek és egy halvány mosolyra, húzza ajkát. Miután befejeztük a vacsorát, segítettem anyának lepakolni az asztalt, míg a Göndör bevállalta önként a mosogatást. –Harreh egy kész főnyeremény! – suttogta, miközben szedtük le az asztalról a tányérokat. – Tud főzni, törődik veled, szeret.. – itt félbeszakítottam.

-Szeret? – húzom össze szemöldököm.

-Igen, hát nem aranyos? – őszinte mosoly ült ajkain, ami engem, egy picit meglepett.

-De, de az. – nézek vissza a tányérokra. Sétálok a konyhába, és azon gondolkozom, hogy ezt vajon Ő maga mondta, vagy anyám vette le a viselkedéséből. A pultra helyezem az edényeket, de mintha ott se lenne egyikünk sem, nem veszünk tudomást egymásról. Miután én végeztem az asztal lepakolásával felmentem a szobámba, amit anyám egy picit furcsállt, de nem tette szóvá. Negyed óra múlva jött be a Göndör is a szobába. Nem néztem rá, csak váltogattam a csatornákat. Befeküdt mellém az ágyba, de még mindig nem szólt semmit. 

-Anyukád kérdezte, hogy akarunk-e vele nézni valami filmet. – nem emeli rám tekintetét, de így is tudom, hogy biztos nem magában beszélget. –Azt mondtam neki, hogy fáradt vagy. – válaszolta meg a magamban feltett kérdésemet. Egyik kezét feje alá helyezte és lehunyta szemét. Örülök, hogy nem rontotta el Édesanyám örömét azzal, hogy összevesztünk.

-Biztos nincs kedvetek filmet nézni? – nyitott be anyám, ami egy picit váratlanul ért, így felugrottam ijedtemben. –Nem szeretnék egyedül unatkozni. – vallja be és elhúzza a száját. Göndör azonnal felpattan, és rám néz, arra várva, hogy tartsak vele. Furcsa érzés kap el, mikor ahhoz a kanapéhoz sétálunk, ahol még a temetés előtti este együtt voltunk. Ugyan oda ültünk le, ahol akkor voltunk, annyi változással, hogy Édesanyám mellettem ült és köztem és a Göndör között vagy 20 centi hely volt.

-Nyugodtan tegyetek úgy, mintha itt se lennék. – ismét őszintén elmosolyodott és a szívem összeszorult, hogy ilyen boldog ez miatt. Göndör rám nézett, s kezét átemelte felettem és a háttámlára tette. Végül egy vígjátékot néztünk meg, aminek a felét próbáltam nem észrevehetően átaludni. Göndör néha anyámmal nevetett a „poénokon”, amik nem is poénosak. Persze ebben a filmben sem maradhatott ki a nyálas, sablonos érzelgősség, ahol én éreztem kényelmetlenül magam. Miután vége lett egy köszönetet mondtam az Istennek, hogy végre mehetek aludni.

-Jó Éjt, Szívem! – nyomott egy csókot a fejemre, majd Harreh-hez sétált. –Jó Éjt, Harreh! – nyomott az Ő arcára is egy puszit, majd elment lefeküdni.  Felálltam, már éppen megindultam volna, mikor a Göndör megszólalt.

-Nem nézünk meg még egy filmet? – nem nézett rám. Furcsálltam kérdését, úgy akar tenni, mintha mi sem történt volna?

-Nem. – válaszolok ridegen, ami még engem is szíven ütött. Felmentem a szobámba, majd áthúztam a pizsamám és befeküdtem az ágyamba. A Göndör nem jött utánam, mint ahogy azt vártam, így próbáltam jelenléte nélkül elaludni.

            Arra ébredtem fel, hogy az ágy besüpped alattam, majd elveszi a fél takarómat.

-Van saját takaród. – húzom ki a kezéből. Szemei fájdalomtól csillognak. –Valami történt? – húzom össze szemöldököm.

-Nem. Semmi. – néz el rólam, majd elengedi a takarót és a sajátját, magára húzza. Őt figyelem, de nem sokáig, mert nekem hátat fordít, és úgy tesz, mintha aludna. Pár perccel később felkel, és a fürdőbe megy, utána már csak az öklendezését hallom.