2.ÉVAD-06.Chapter

Sajnálom, hogy felforgattam..

-Majd mutatom az irányt. - suttogja, s összébb húzza magán a kabátját. Bekapcsolom a fűtést, amire  egy meleg tekintettel köszöni meg.  

Miután megérkeztünk uticélunkhoz, behívott magához, amit szívesen el is fogadtam, bár ott volt az érzés, hogy nem helyes, amit teszek. Levette kabátját, majd magas sarkúját, s ledőlt az ágyára. Ez csak egy szoba volt, amiben volt egy ágy, két éjjeliszekrény, egy tv, egy asztal és két szék. Megpaskolta maga mellett az ágyat, ezzel arra célozva, hogy feküdjek mellé. Visszakozva, de meg tettem.  

-Hihetetlen, hogy a pasid csak így elengedett egy számára idegen emberrel. - a plafont figyelem, miközben az agytekervényeim meg sem állnak.  

-Hát őt az ilyenek nem igen izgatják, de különben is én a helyedben örülnék, hogy ezt tette. - felém fordul, egyik kezét feje alá teszi és úgy figyeli arcom.  

-Hogy ismerkedtetek meg? - pusztán csak a kíváncsiságom miatt teszem fel ezt a kérdést.  

-Hosszú lenne elmesélni és bizarr is. - látványosan megborzong, amit persze csak a hatás kedvéért megjátszik.  

-Sajnálom, hogy felforgattam az életed. - suttogó hangon hal el ez a mondat a számból, amire közelebb jön.  

-Életem legszebb időszaka volt. - egyik ujját végig simítja kabátomon, tenyeremtől, egészen vállamig.  

-Ennek az időszaknak még nincs vége. - elfordítva fejem rá nézek, s szemei csillognak. Csillognak a felgyülemlett könnyektől. Csak hevesen bólogat, s ajkát beharapva próbálja feltörő sírását elnémítani. -Bell, itt vagyok, itt vagyunk. Én új emberként, s egészségesen. - megfordulok, így úgy támaszkodok kezemen, mint ő.  

-Több seb van a szívemen, mint amennyi gyógyszer lenne rá, Harreh. -kezét szívéhez emeli, s ruháját markolja.  - S ezzel, hogy itt hagytál engem, kiszakadt minden. Sajnos ezt, a mostani jelenléted nem gyógyítja. - lefolynak első könnycseppjei, amit kabátom anyagával letörlök. -Nem te vagy a gyógyszer sebeimre. - szívem összeszorul a mai nap már vagy ezredére, csak most jelenlévő a csomó a torkomban.  

-Bell, ne beszélj hülyeségeket.. 

-Nézd! Nekem már van barátom. Van egy új életem, amiben te nem vagy benne. - látásom elhomályosul, s küszködök már én is könnyeim elfojtásával. -Te ezt már akkor eldöntötted, mikor kizártál a tiédből. - feláll az ágyról, s hajába túr. Próbálja rendezetlen légzését helyrehozni és sírását mulasztalni. Én csak az ott hagyott üres helyét figyelem, s próbálom felfogni, amit mondott.  

-Bell, nem direkt zártalak ki, vagyis nem önző okból! - felállok én is, s vele szembe sétálok.  

-Hagytad, hogy szenvedjek! - ordít rám, s megüti mellkasomat. Hasonlóan kezd elő jönni a rohama, mint régen. Amit szintén én okozok, most is.  

-Gondolj bele, inkább szenvedj egyszer, de igazán. Minthogy talán életed végéig és folyton. - kezét simogatom nyugtatásképpen, talán hatásosan, mivel légzése kezd lelassulni.  

-De visszajötél és én ismét szenvedek! - rám emeli könnyes tekintetét, s szívem összeszorul, nyelni nem tudok és a levegő megáll tüdőmben.  

-Sors.. -motyogom, mivel senki nem számított arra, hogy mi ismét találkozni fogunk és ismét fel fogjuk kavarni egymás életét.  

-Faszfej.. - suttogja, majd egy halvány mosoly jelenik meg arcán.  

-A "Göndör" jobban tetszett. - húzom el számat, amire Ő ismét megüti mellkasom, s önszántából ölel meg, s nyomja arcát kabátomba. Először nem tudtam mit reagálni, majd lassan visszaöleltem. Pici megkönnyebbülést éreztem, mivel a nehezét már megbeszéltük a történteknek.  

Tekintetét felemeli rám, majd ajkaimra tekint, s lassan hajol közelebb, hogy megcsókoljon. Viszonzom, s közelebb fogom magamhoz. A pillanat a valaha volt legmeghittebb. Kezét felvezeti hajamba, s beletúr, ezzel nekem nagyobb élvezetet nyújtva. Kinyitom szemem, hogy arcát csodálhassam, de az ő szemei csak le vannak hunyva, majd hirtelen minden elsötétül, s már ő sincs kezem között.  

Zilálva riadok fel a kocsiban.  

Gem ijedten néz rám, majd vezeti vissza tekintetét az útra.  

-Rosszat álmodtál? - elmosolyodik a gondolaton, de sunyin teszi.  

Álmodtam csak az egészet?  

-É-én..azt álmodtam, hogy találkoztam Bell-el. - számomra még mindig felfoghatatlan. A csókok, az ölelések a kibékülés mind csak egy álom volt.  

-Sajnálom, Öcskös! - néz rám, s tekintete tele van sajnálkozással. Csak lenyelem a csomót, amit a fojtogató síráskeltő érzés okoz és elfordulok tőle. 

-KURVA ÉLET! - káromkodom el magam. -Olyan valóság hű volt. Ahogy megcsókoltam, ahogy megöleltem, s éreztem az illatát. A gyönyörű megjelenése.. - kezembe temetem arcomat, s próbálom nem elsírni magam.  

-Annyira sajnálom! Lehet ez egy jel, hogy még van remény. - mosolyog halványan rám, amire csak megforgatom szemem, s tovább nézek ki kezem közül.  

Miután leparkolt ugyan oda ahova az álmomban is, kiszálltam a kocsiból, de nem mentem oda Gemma-hoz, hogy kisegítsem vagy hasonlót tegyek, mint az álmomban. Inkább besiettem az épületbe, majd siettetve vezettem tekintetem végia tömegen. Csak egy személy jelenléte érdekelt, s csak reméltem, hogy az álmom teljesülni fog. Gyors léptekben mentem keresztül a termen, s pásztáztam a tömeget, de sehol. Majd megpillantottam a srácot az álmomból. Ugyan olyan ruha volt rajta, s ugyan úgy nézett ki. Oda siettem hozzá, majd mikor megálltam előtte kérdőn nézett rám.  

-Jenson Will? - be se mutatkozva kérdezem meg.  

-Személyesen! - nyújtja kezét, amit én rémülten, de elfogadok. -Elnézést, de ismerjük egymást?  

-Ismer egy Nicole Bell nevű hölgyet? - siettetve őt figyelem arcát, de csak az álmaimból előtörő emlékképek ugranak be, amikor csókolták egymást vagy épp Bell az Ő nyakhajlatába fúrta arcát.  

-Kicsodát? - összeráncolja szemöldökét és arcáról tényleg az értetlenség sugárzik.  

-Nicole Bell - csak nemlegesen megrázza fejét, amire én hajamba szántok. -Köszönöm! - s ezzel ott is hagyom. Még párszor végigfuttatom a termen a tekintetem, de semmi. Csalódottan megyek a bárpulthoz, s kérek egy viszonylag erős alkoholtartalmú italt.  

Már vagy a huszadik pohárral iszom, s kezdem elveszteni az eszem, s képzelődni. Kibillegek a friss levegőre, s ijesztően szintén ott szexelnek, s ha jól emlékszem hasonlóan ugyan így néztek ki. Fejem elkezd hasogatni, így kijjebb sétálok, s leülök a padkára, s a kezembe hajtom a fejem. Pár perc után, mikor már nem szédültem a picit sem kevés alkoholnak a fogyasztásától, felkeltem, de valakinek neki mentem, aki leesett a földre. 

-S-sajnálom! - motyogom, de szerintem magamon kívül senki nem értette.  

-Semmi gond! - áll fel, s leporolja kék szövetkabátját, majd arcomra néz. Én is oda vezetem tekintetem, s ekkor érzem úgy, hogy már az agyam nagyon játszadozik velem. -Minden rendben? - hunyorítva néz rám, de én lehunyom szemem, s kezembe temetem arcom.  

-Bocsánat, csak olyan.. - ismét rá nézek, de változatlanul ugyan azt látom. De az ő arca érzéseket nem fejez ki, s tekintete se telt meg aggodalommal, félelemmel.  

-Bell? - közelebb megyek, hogy megérintsem, de ő automatikusan lép egyet hátrébb.  

-Senki nem hív Bell-nek. Nicole vagyok, Nicole Bell! - nyújtja kezét, s úgy mutatkozik be, mintha most találkoznánk először. Oda nyújtom kezem, de nem szólok semmit, csak szemébe meredek. - Te nem mutatkoznál be? - azonnal kihúzza kezét, s picit ismét hátrébb is lép.  

-De..- tekintetem levezetem cipőmre, majd ismét rá -Harreh, Harreh Styles! - szám egy vonallá préselem, míg az ő ajkai egy halvány mosolyra húzódnak.  

-Különleges név. - közli kedvesen, míg az én szívem lassan tör egyre kisebb darabokra. Csak szemét fürkészem, ami őt zavarba ejti, pedig csak a reményt keresem benne és az ezer kérdésem egyikére a választ. Azonnal elszállt alkohol által hozott állapotom, mikor felismertem őt, így az alkohol már nem okozott problémát. -És mit keres ilyen későn, egy ilyen fess férfi London sötét utcáin? - keresztbe teszi kezét, s engem néz. Határozottan nem tudja ki vagyok. Vagyis, a nevemet már igen.  

-Egy lányt. 

_____________________________________________________

Sziasztok!
A következő rész vagy szerdára vagy péntek reggelre várható, de sajnos holnap(Vasárnap) nem tudok hozni.
Addig is, remélem tetszett, s izgatottan várjátok a folytatást. 

Várom véleményeiteket, pipáitokat!
S köszönöm az eddigi kommenteket, majd idővel válaszolok rájuk, csak sajnos nagyon szorít az idő hurka.*szomorú szmájli* 

Noraxoxo

2.ÉVAD-05.Chapter

Harreh?

Tényleg csodálatos lányok a modellek vagy inkább szobrok? Bár picit ijesztő, hogy mindegyik tekintete követi, hogy mit teszek vagy az épp előttük sétáló mit tesz. Gem már régen más társaságokban jár, engem egyedül hagyva. Az egyik pulthoz sétálok, s kérek egy italt, ami természetesen nem alkoholmentes. Bár Gemma a lelkemre kötötte, hogy csak egy pohárral ihatok, mert az a helyzet is fenn állhat, hogy én vezetek. Miután kiadják az italom egy helyet keresek, ahol picit egyedül lehetek, így egy hátsó kijáraton kimegyek. Kint csak egy párt látok, akik úgy falják egymást, mintha már vagy ezer éve nem sex-eltek volna. Kínosan elnézek más fele, s úgy teszek, mintha valakit várnék. Miután megittam az innivalómat, kiveszem a zsebemből a cigarettás dobozom és az egyik öngyújtómat, hogy rágyújtsak. Számba helyezve a szálat, keresem a tüzet adó szerkezetet, mikor hirtelen kicsapódik az ajtó. Picit megijedek, így kiesik a számból a szál. Motyogva káromkodva veszem fel, s teszem ismét a számba. Megtalálva az öngyújtott teszem a szálhoz és gyújtom meg. Egy mélyet szívva belőle könnyebbülök meg egy picit. Bár felköhögök, mivel már régen nem dohányoztam.  

-Elnézést! - szól egy vékony női hang. Először nem foglalkozok vele, majd mikor megkocogtatja a vállam fordulok felé. De nem látom arcát, mivel egyáltalán nem néz rám. -Kérhetnék tüzet? Láttam, hogy az előbb meggyújtotta és én meg..-kezébe nyomom, hogy ne magyarázkodjon. Hangja igen ismerős, s hasonlít is valakiére, de betudom annak, hogy már képzelődök. -Köszönöm! - nyújtja felém, amire ismét ránézek és most Ő is rám néz. Ajkaim elnyílnak, s hirtelen levegőt is elfelejtek venni. Ő picit összezavarodva, s megijedve néz rám. Zavartan nézek el. EZ NEM LEHET!- ordibál a belsőm.  

-Harreh? - ismer fel rá pár másodpercre. Hajamba túrok, s ismét rá nézek. Arca csak még csodálatosabb lett, szemei még ragyogóbbak, mint voltak. Nem mondanám, hogy kicsattan a boldogságtól, de sokkal élettel telibb az arca, mint amikor utoljára láttam. Szemei nem pirosak, s az arca sincs összeesve.  

-Nicole! - köszönök, mintha semmi nem történt volna. Pedig belül csomó érzés zavar össze. Ajkai elvállnak, s ijedten néz rám. Nem tud mit reagálni, ahogy én se.  

-De..te.. - dadog össze-vissza - Harreh Styles? - nem ismer fel? Hát persze, hogy nem ismer fel. Tetkók, piercingek nélkül, s hosszú hajjal. Csak bólintok, amire ő hátrébb lép egyet. -Megváltoztál. - mér fel, majd hirtelen fordul el, s szív a cigarettájából. Bell cigizik? Meghallom, ahogy szipog, s egy papírzsebkendőt vesz ki ruhája egyik zsebéből. Teljesen felkavartam.  

-Bell.. - hal el már régen ki nem ejtett becézés a számból, ahogy megfogom felkarját, hogy felém fordítsam.  

-Ne érj hozzám! - szinte hisztérikusan kiabál rám. Szemei ismét pirosak, s keze remegését próbálja eltűntetni előlem. -És ne nevezz így! - köpi idegesen, s még egyet hátrébb lép. Tekintetem végigvezetem tökéletes alakján, amit a testre simuló ruhája mutat.  

-Sajnálom! - motyogom.  

-Hát Barátom, van mit! - mondja lenéző hangon, s elfordul tőlem. Torkomban ott a sírás előtti csomó, s nem tudok vele mit kezdeni. Elfordulok én is, s próbálom visszafojtani. A köztünk lévő csendet a két nyögdécselő ember töri meg ütemesen.  

-Kibaszottul menjetek szobára! Nyomorultak.. - kiabál oda nekik, amire picit összerezzenek. Elhalad mellettem, s közben a cigaretta füstje mögötte fújja el a szél. Csípőjét ringatja, ahogy megy, s tudom hogy ez csak járása miatt van. Leül a járda szélére, s csak előre néz. Elnyomom a cigarettám, s hirtelen elkezdek tépelődni, hogy itt maradjak vagy menjek be, majd el. Én meg akarom vele beszélni, de érzem, hogy nagyon nem itt van most az ideje.  

-Nic baby! - nyílik ismét az ajtó, és egy szinte velem egykorú pasas jön ki. Bell hátra néz, s halványan elmosolyodik a pasas látványára. Az a mosoly, mintha maga a megváltás lenne. Már nagyon rég nem láttam. Feláll, s oda sétál a pasashoz, aki előttem áll pár méterrel. Megölelik egymást, majd a pasas megcsókolja. Szívembe, mintha egy tőrt döftek volna, s vagy ezerszer megforgatták volna benne. Majd a csókjuk után megához ölelte, így Bell arca felém nézett. Szeme engem figyelt, ahogy én őket figyeltem. Tekintete könnyes volt, ahogy az enyém is. -Minden oké, baby? - mondja, amire Bell csak bólogat és a nyakába temeti az arcát. Sírva fordulok el és megyek be az épületbe. Ugye ez csak egy kibaszott álom, s mindjárt felébredek. Ugye?  

Nővéremet keresem, majd mikor meglátom megyek felé.  

-Gem.. - hangom sírás határán van, így nem is tudok mást kimondani. Ijedten néz rám, majd bocsánatot kérve a társaságtól kísér el egy sarokba.  

-Mi történt? - arcomat kezében tartja, így tartva a szemkontaktust. Könnycseppjeim folyamatosan folynak, amit most nem szégyellek, hiszen mintha több darabra tört volna a szívem. Mielőtt megszólalhatnék, nyitódik mellettünk az ajtó, s Ők lépnek be. Gem elengedi arcom, így eltudom fordítani, hogy ne lássák.  

-Úristen! - suttogja Gemma. -Sír és itt van. - motyogja, s a hátamat simogatja.  

-Egy pasassal. - nyögöm, amire a szívem még jobban elkezd fájni.  

-De miért sír? Találkoztatok? - csak bólintok, amire a kezét a fejének csapja. -Ne haragudj! Esküszöm nem tudtam! - kezd el mentegetőzni.  

-Kimegyek a kocsihoz. Te nyugodtan maradj még. Én is csak a kocsiban leszek. - erőltetek mosolyt, majd meg sem várva reagálását indulok ki. Az ajtóban belebotlok valakibe. -Ne haragudj! - motyogom. Egy szövetkabátot visel, s egy cigaretta pihen kezében.  

-Semmi.. - néz rám. Az élet direkt baszakodik velem? -szinte már ordítom belülről. -Kezdem azt hinni, hogy követsz! - néz el. Felhorkanok, s folytatom tovább utam a kocsihoz. De ő követ. Hátra fordulok, s rá nézek.  

-Segíthetek? - húzom fel szemöldököm.  

-Ne izgulj, Faszfej. Nem utánad megyek! - kerül ki és a kocsink melletti kocsiba száll. Fejemet vagy már százszor beleütöttem a falba képzeletemben. Mintha a sors folyamatosan szívatna. Beülök én is a kocsinkba, s félve tekintek balra. Tekintetünk találkozik, de azonnal el is kapjuk. Nagyon gyerekesnek érzem ezt a helyzetet, így egy nagy levegőt véve kiszállok az autóból. S oda sétálva az Ő kocsijához, szállok be. -Mi a fasz Harreh?! - kiabál rám.  

-Örülnék, ha nem rikácsolnál. - nézek rá, amire egyből vissza is vágna, de közelebb hajolok, s megcsókolom. Ajkaink egy pillanatra nem mozdulnak, majd ösztönzés nélkül csókol vissza egyből. Lehelete cigaretta illatú, hasonlóan, mint az enyém. Miután eltávolodok beszívja alsó ajkát, s lehunyja szemét. De rá pár másodpercre erősen megüti mellkasom.  

-Faszfej! - kiabál ismét. Oda kapom kezem, hiszen nem kicsit fájt ütése. -Miért nem haltál meg? - néz rám, s arcomat fürkészi. Kérdése nem kicsit bánt, de nem mutatom.  

-Nem tudom. - motyogom. Csak bólint válaszomra és elnéz.  

-Minden esetre, megváltoztál. - ismét rám néz, s tekintetem most nem engedi az övét.  
-Te is. - arca ezerszer élettel telibb, ragyogóbb, csodálatosabb. 
-Végülis hogy, hogy nem haltál meg? Mert ugyan én nem tudok szart se rólad azóta.. - fordul el, s hangjában ott a megtörtség, megbántottság. 
-Nem most van itt az ideje, hogy erről beszéljünk. - szinte suttogom a szavakat, ahogy remegő ajkát figyelem. 
-Pedig máskor nem lesz. - tekintetét enyémbe fúrja, s szinte kényszerít arra, hogy nézzek el. Ezzel tudtomra adva, hogy komolyan beszél, bár hiába mondja ezt, mikor szeme teljesen az ellentétjéről árulkodik. 
-Nic.. - szűrődik kinről az érdes férfi hang, amire a gyomrom összeszűkűl, míg Bell felvillanyozódik. Majd kinyílik a másik oldalt az ajtó, s Ő tekint be rajta. Szemei haraggal telnek meg, mikor engem is meglát a kocsiban. -Ő meg ki a faszom? - kapja tekintetét Bell.re. Ő rám néz, s szemei szomorúsággal telnek meg. 
-Ő...most ismerkedtem meg vele. - néz vissza a pasira. Lehunyom szemem, hogy még bevallani se meri, ami történt. 
-Jenson Will! - bólint bemutatkozásképpen. Én egyáltalán nem akarok neki bemutatkozni. Mielőtt megkérdezné engem hogy hívnak, Bell szavába vág.
-Öhm..haza vinne. Majd holnap beszélünk. Rendben? - csókolja meg a nyakát, majd a szájára nyom egy csókot, s kiszáll a kocsiból. Int nekem, hogy menjek utána, de persze úgy, hogy Jenson ne vegye észre. Kiszállok a kocsiból, s becsapom az ajtaját. Bell beül a kocsi anyósülésére, míg én a vezetői oldalhoz sétálok. 
-Nekem itt a Nővérem. Nem tudlak haza vinni. - nézek előre, mivel ezek után már nem bírok a szemébe nézni. -És amúgy is..New York, kocsival messze van egy picit. - felnevet megállapításomon, s most hallom először, a nekem címzett igazi, gyönyörű nevetését. 
-Egy hotelben éjszakázom. - engem figyel, s tekintete perzseli arcom. 
-Máskor nem lesz..mi? - nézek rá, s ott a diadalittas arckifejezésem a mosolyt azonnal lemossa arcáról. 
-Egyik részem kibaszottul el akar felejteni, míg a másik ez ellen küzd. - magyarázza meg. 
-És te miért nem hallgatsz arra a feledre, ami el akar felejteni? - tekintetünk egybefonódik, s hirtelen az élet is megáll körülöttünk. 
-Mert az a felem már akkor elveszett lelkem tengerében, mikor megláttalak. - borsózik a hátam, kezem, s minden testrészem erre a kijelentésére. Egy mély levegőt véve fordulok el, s veszem elő telefonom, hogy írjak Gemma.nak egy SMS-t, hogy elviszem a kocsit és hívjon, amikor menni szeretne. Bár meg tudná oldani taxi.val is. 
"Majd haza megyek taxi.val. Gemx" - jött az üzenet. Vissza csúsztatom zsebembe a telefonom, s ismét Rá nézek. 

-Hol van az a hotel? - be indítom a kocsit, mivel a kulcsot még Gem nekem adta, mielőtt bementünk volna. 

____________________________________________________

Tudom, nem a mai napra ígértem, de meg akartalak titeket lepni.
Remélem sikerült.
Véleményeiteket, pipákat várom!
Noraxoxo