12.Chapter-Halovány emlékek

  Madarak csicsergése ütötte meg fülem. Sajnos nem igazán maradt meg az éjszakából semmi se. Erőltettem fejemet, hogy gondolkodjon, de semmi. A fejem szét repedni készült, a szörnyű másnaposságtól. Szememet még mindig lecsukva tartottam. Féltem a felismeréstől, hogy lehet annyira, lerészegedtem, hogy valaki kihasználta ezt. Már egy ideje fent lehetettem, mikor csörömpölést hallottam. Szemeim kipattantak. Fehér falak és lakájos szoba. A bútorok barnák voltak, ami harmonizált a fehér falakkal. Az ablak felé tekintettem, amit egy sötétítő takart, hogy ne érje a szememet világosság. Periférikus látásomban üdvözölhettem egy ismeretlen alakot. Arra néztem és a meglepődöttséget, le sem lehetett vakarni az arcomról. A takarót még jobban felhúztam magamon, ami már így is a nyakamnál volt. Kezemet a takaró alá vezettem, hogy megbizonyosodjak van-e rajtam ruha. Egy melegítőnadrág és a pólóm, ami felett egy pulcsi volt rajtam. Mikor megéreztem a pulcsi puha anyagát, elgondolkodtam, hogy kié is lehet ez. Erőltettem az emlékezetemet, de cserbenhagyott. Tekintetemet félve vezettem fel a Göndörre. Arca meg sem rezdült, a pólója és a farmere rajta volt. Egy bögrét tartott a kezében – gondolom kávét, mivel az egész szobát ez az illat lengte be - . Haja nem úgy állt, mint szokott lenni, látszott rajta, hogy többször végigszántott ujjaival. Szemei táskásak voltak és a fáradtság ütközött meg rajta. Összeszedtem annyi merszet, hogy valamit ki tudjak nyögni.

-Ühm… hol vagyok? – kérdeztem halkan, miközben ujjaimat tördeltem idegességemben. Az ágy melletti éjjeliszekrényhez sétált, - ami nem az én oldalamon volt – és lerakta a bögréjét. Leült az ágyra és a lábánál matatott.

-Ugyan ott. – motyogta mély és dörmögő hangjával. Miután végzett a lába körüli matatással fel állt és ekkor láttam, hogy a csizmáját húzta fel. Mikor megláttam a telefonját az éjjeliszekrényen pihenni, több ezer kérdés fogalmazódott meg bennem.

-Egy ágyban aludtunk? – kérdeztem még mindig halkan, de sokkal kérdőbbre vonóbban. Nekem hátalt állt és láttam, ahogy teste fel-le ugrál a kacagásától. Oda hajol az éjjeliszekrényhez, hogy elvegye onnan a telefonját, és a zsebébe csúsztassa.

-Lehet. – nézett rám és egy percig nekem szentelte pillantását. Felemelte a bögréjét és az utolsó korty kávét is kiitta belőle, majd hajába túrt és elindult az ágynak ahhoz a feléhez, ahol én feküdtem. Szívem egy ütemet kihagyott, ahogy fölém tornyosult. Íriszei enyémbe fonódtak, a takarót egyre erősebben szorítottam magam körül. Egyre közelebb hajolt, majd kb. 10 cm távolság volt köztünk, mikor megállt. Éreztem kávé illatú leheletét magamon. Hihetetlen, hogy még ezt sem találtam undorítónak. Így közelebbről láthattam, hogy arca nyúzott és fáradt volt egyben, de a vidámság pici jele ott játszadozott ajkán. Megszakította a szemkontaktust és még közelebb hajolt. Azt hittem az ajkaim a cél, de helyette a fülemnél éreztem leheletét.

-Ez kéne nekem. Sajnos reggel még nincs annyira meleg. – suttogta, miközben meghúzta a pulcsi anyagát. Éreztem, hogy arcomba felszökik a vér, de még mindig nem tudtam, hogy hogyan került rám. – Most biztos azon gondolkodsz, hogy hogyan került rád vagy hogy történt-e valami. – mondta, mintha gondolat olvasói képességgel rendelkezne. Tényleg valami ilyesmik jártak a fejemben. Hátrébb lépett, hogy visszakerüljön szemkontaktusba velem. Vártam, hogy elmeséli, hogy mi történt, de helyette csak engem nézett. –Sajnos ez a másnaposság átka. – mondta miközben kinyújtózott és még jobban hátrébb lépett. Mintha egy kis kárörvendést hallanék a hangjában.

-Szóval te nem is rúgtál be? – bukott ki belőlem. Rám emelte ismét tekintetét és mosolyra húzta ajkait. Ezt vehetem nemnek. Szememet idegesen vettem le róla és a hajamba túrtam. Ekkor vettem észre, hogy abból hiányzik a hajgumi. Mikor levezettem a kezem a nyakamhoz, észre vettem, hogy a kedvenc nyakláncom sincs rajtam. Kipattantam az ágyamból, -amit lehet, nem kellet, volna, mert – egy hatalmas nyilallást éreztem a combjaim között és visszaültem az ágyra. Elszörnyűködve néztem magam elé. Megerőszakolt? Ez az egy gondolat járt a fejemben. Óvatosan felnéztem rá, arca kifejezéstelen volt.

-T-te...te...-nem tudtam kimondani. Éreztem, hogy könnycsatornám szabadon fogja magát engedni nem sokára.

-Nem! – mondta hangosan és magabiztosan. Felnéztem rá, szememet egy könnyfátyol hátráltatta, abban hogy leolvassam róla, igazat mond-e. Majd visszaejtettem fejem az ölembe és kezeimmel támasztottam meg, hajam egy burokként praktizált most.

-Jaj, ugyan már baby! Tudom, hogy Te is akarod. – dörmögte fülembe egy ismeretlen férfihang. Homályosan láttam mindent és forgott velem az egész világ. Felkapott az ölébe és kirúgott egy ajtót. Lerakott egy ismeretlen ágyra egy ismeretlen szobában. Míg Ő visszaszaladt becsukni az ajtót. Szemeimet lecsuktam, de azok kipattantak, mikor valaki csókolgatta a nyakamnak a legérzékenyebb pontját. Élveztem. Tudatlannak éreztem magam és egyben szabadnak is. Mikor újra feleszméltem már csak a fehérnemű volt rajtam.

-Ohh… Édes Istenem. De meg foglak baszni. – mondta az ismeretlen férfi. Sikerült felmérnem a helyzetet, hogy egy ismeretlen férfi fekszik rajtam, aki épp mindenemet összenyálazza. Az undortól hányingerem lett és elkezdtem kapálózni.

-Engedj el, Te faszkalap! – mondtam neki kiabálva. Lefogta mind két kezem, szorítása erős volt, ujjai belevájtak a csuklóimba. Letépte rólam a fekete csipkés tangámat. Könnyek marták szemeimet, kezdtem egyre jobban kijózanodni. Voltak barátaim, de a sex-ig még sosem jutottunk el. Nem akartam így elveszíteni ártatlanságom jelét. Sikoltottam, mikor megéreztem magamban egészét és egy erőset lökött rajtam. Zsibbadt mindenem és hangosan zokogtam. Éles fájdalmaim voltak ott lent. Egyre erősebben és erőszakosabban tolta magát belém, ami egyre gyengébbé és fájdalmasabbá tett. Hirtelen kicsapódott az ajtó és…

-ÚRISTEN! – zokogtam fel, mikor csak ennyire sikerült emlékeznem. Éreztem, hogy testem szétesik pici darabokra. Leestem a földre, Göndör oda sietett hozzám és leguggolt. Testem rázkódott a zokogástól. Újra éreztem a fájdalmat, amit ott akkor éreztem. Láttam, hogy a Göndör nem tudja, mit kezdjen. Csak ott guggolt mellettem és engem nézett. Egy puha érintést éreztem csuklómon, ami fájt. Csuklómra emeltem tekintettem és ekkor vettem észre, hogy az lila, zöld, sárga foltokban „pompázik”. Egyre rosszabbul éreztem magam. Érintése, még mindig nem engedte el a csuklómat. Rá néztem, arca eltorzult. Szemeit rám emelte és azok most melegséggel töltöttek el. Soha nem éreztem még ezt, mikor a közelemben volt. Különös érzés. Szemeimet még mindig marták a könnyek.

-Sajnálom. – mondta miközben kezét, leejtette maga mellé. Ez az egy szó nagyon jól esett. Nem Ő tehet róla és még is sajnálja. Próbáltam visszafojtani sírásom, ami sikerült is. Próbáltam megint felállni, most már nem estem össze. Nagy levegőt vettem és a még mindig guggoló Göndörre néztem. Kibújtattam a pulcsijából egyik, majd másik csuklómat. Meleg volt és kellemes illatú. Majd elétartottam. Nem nézett fel rám, csak elvette a melegséget, adó pulcsit.

-Húzd vissza! Visszaviszlek. – állt fel, majd rám terítette pulcsiját. Arcára néztem, amin most teljesen kiolvasható volt minden érzelem. Bánat, fájdalom, együtt érzés és csalódás. Tekintette aggódó volt. Levettem tekintetem róla és a cipőm után kezdtem keresgélni. Ezt a Göndör észre vette és onnan, ahonnan nem rég Ő húzta fel a csizmáját, elő vette az én cipőmet is. Miután felhúztam a többi ruhámat, kerestem, mikor nem találtam kérdően néztem a Göndörre. Ezután tekintete még savanyúbb lett.

-Khm… elszakadtak. – mondta rekedt hangjával és nem nézett a szemembe. Álljunk csak meg! A Göndör adta rám ezeket?

-Ki öltöztetett fel? – kérdeztem suttogva. Göndör rám emelte tekintetét és a kifejezése átváltott egy picit huncutabbá.

-Én voltam.

Mikor kicsapódott az ajtó, oda kaptam tekintetem. Egy magas alakot láttam. Haja kuszán állt és zihált.

-TAKARODJ ONNAN, TE UTOLSÓ SZARHÁZI! – kiabálta az alak. Közelebb jött és felismertem. Göndör fürtök kuszán álltak minden hol. Teste izzadt volt és kapkodta a levegőt.

-TE VOLTÁL! – mondtam neki hangosan, és felé néztem. Kikerekedtek szemei és kérdően nézett rám.

-Igen, én is ezt mondtam. – mondta és elnézett.

-Nem, nem arról beszélek. Te voltál az én megmentőm! – mondtam neki próbáltam hálát kifejezni tekintetemmel, de nem nézett rám. Közelebb bandukoltam, - ahogy akkor tudtam – és megfogtam a csuklóját. Rám nézett és megint csak a sajnálatot tükrözött tekintete.

-Köszönöm! – mondtam és ölelésbe vonta testét. Megfeszült és nem ölelt vissza. Gondolhattam volna, hogy ez lesz a reakciója, de engem most ez érdekelt a legkevésbé. De rá egy percre megéreztem érintését hátamnál és végigsimított rajta. 

-Khm.. – tolt el magától, mikor már egy ideje ölelkeztünk. – Induljunk. –mondta és felkapta a kocsi kulcsot az éjjeliszekrényről. Komolyan ha a Göndörre néztem melegség árasztotta el szívemet, mert az jutott eszembe, hogy a megmentésemre sietett. Bár későn ért oda, de sokat számított. Csendben ültünk az autójában és halkan szólt a rádió. Miközben mentünk ki a házból, visszaemlékeztem, hogy itt volt a buli, ahova Jess mondta, hogy menjünk el. Egy életre megundorodtam a buliktól. Hirtelen beugrott az is, amikor még józan voltam, hogy a Göndörrel volt hét perc „mennyországunk”, amiből nekem csak az utolsó fél perc volt az. Gondolkodtam rajta, hogy felhozzam-e vagy sem. Az utóbbi mellett döntöttem. Sok kérdésem volt és sok mindenről tudtam volna vele beszélni, de még is kényelmesebb volt csendben hallgatni a rádió susmotolását és az autó motorját. Mikor a Göndörre néztem, tekintetem elbarangolt rajta éreztem, hogy ezt Ő is észre vette. Ezt egy krákogásával jelezte, aminek okán én le is buktam, mert elkaptam tekintetem. Egy mosoly játszott ajkán. Nem voltunk még ennyi ideig együtt, talán még nem is beszéltünk ennyit még egymással és nem volt ennyi érzelem közöttünk. Miután megérkeztünk a suli parkolójába leállította a motort, aminek hatására kikapcsolt a rádió. Kényelmetlen volt már így, hogy nem szólt a rádió. Nekem kínos csendnek tűnt.

-Khm… nekem még van dolgom. – szólalt meg közönyös hangon. Ezzel jelezve, hogy szálljak ki. Vettem a lapot és kicsatoltam a biztonsági övet.

-Ö.. a pulcsi. – kérdezve mondtam neki, hogy mit kezdjek vele.

-Nincs rajtad igazán ruha. Majd oda adod valamikor. – emelte Rám tekintetét. Bólintottam és kiszálltam a kocsiból. A motort még mindig nem indította el. Mikor már egy picit eltávolodtam a kocsitól, hátra néztem, mert égetett tekintete. Hirtelen elkapta és beindította a motort. Visszafordultam és önkéntelenül is egy mosoly kúszott ajkaimra. Kihalt volt az iskola. Sehol egy lélek. Kezdtem megijedni, hogy bezártak, de szerencsémre nem. Besétáltam a szobámba, ahol Jess pihent az ágyában. Az ajtó nyikorgására felébredt, így felemelte fejét, hogy rám nézzen.

-Mi történt veled? – kérdezte álmos hangján. Végig futott minden az agyamon.

-Igazából… semmi. – mondtam neki egy picit, nagyot lódítva. Felült az ágyán és engem nézett.

-Ez a pulcsi volt tegnap Harry-n. – mondta egy perverz mosollyal fűszerezve. Oda bicegtem az ágyamhoz és beledőltem. Fejem még mindig szét akart hasadni, de már a sok gondolkozás is rá segített.

-Remek megfigyelő vagy! – mondtam neki hanyagul és elfordítottam a fejem a fal felé.

-Miért bicegsz? – kérdezte lágy hangon. Éreztem, hogy nehezebben veszem a levegőt, és kezem elkezd remegni.

-Csak..csak.. – megint elkezdtem dadogni.

-Történt valami, Nicole? – kérdezte és közben oda sétált az ágyamhoz, majd leült. – Bántott Harry? – kérdezte félénken.

-Mi? Nem, dehogyis. – mondtam felülve és a hátamat a falnak támasztottam. – Tudod tegnap… öhm… nem igazán emlékszek mindenre, csak egy pár dolog ugrott be. Arra emlékszem, hogy… hogy… megerő… – nem tudom, hogy el tudtam volna mondani, ha nem szakít félbe Jess.

-Értem! Édesem, gyere ide. – mondta és karjába húzott. Orromat megcsapta parfümjének kellemes illata. Éreztem, ahogy egyenletesen veszi a levegőt.

-És…Harreh jött a segítségemre. – suttogtam a ruhájába és éreztem, hogy a könnyeim elkezdtek potyogni. Megsimogatta hajamat s még erősebben szorított.

-Mondtam, hogy nem olyan, amilyennek képzeled. – suttogta a fülembe és egy mosolyt küldött felém. 

Kész lett a 12. Chapter is.
VÉLEMÉNYEKET NAGYON SZÍVESEN FOGADOK!
Kérlek titeket kommentáljatok és pipáljatok.
Köszönöm.
Nóryxoxo