43.Chapter-Rosszullét.

            Órákig csak bolyongok a városban, majd mikor már vacogtak fogaim elindultam haza. Az egész házban fel volt kapcsolva a világítás. Benyitottam, s kellemes illat csapta meg orrom. Levettem cipőm és kabátom, majd a konyha felé vettem az irányt, ahol Édesanyám és Harreh főztek, nevetgéltek és beszélgettek. Elmosolyodtam a látványon.

-Szervusz, Kincsem! – szaladt hozzám anyám, és szoros ölelésbe vont.

-Szia anya! – simogatom meg hátát.

-Nem sokára kész lesz a vacsora. Harreh, igen ügyes szakács. – nevetett fel, majd visszasétált a tűzhelyhez. Göndörre néztem, aki az ételre koncentrált. Besegítettem én is nekik, de Göndör érintését és pillantását, kerültem. Miután kész lett, megterítettünk és leültünk az asztalhoz. Én ültem az asztal egyik szélén, velem szemben a Göndör és mellettem anya. Próbáltam csak az ételre koncentrálni, de idegesített, hogy Ő nem is zavartatta magát, amikor tehette rám nézett.

-Nagyon finom lett a leves. – nézek anyára, mivel valahogy meg kellet szakítanom ezt a - számomra- kínos csendet.

-Ó, nem az én érdemem, hanem Harreh-é. –ránézek és egy halvány mosolyra, húzza ajkát. Miután befejeztük a vacsorát, segítettem anyának lepakolni az asztalt, míg a Göndör bevállalta önként a mosogatást. –Harreh egy kész főnyeremény! – suttogta, miközben szedtük le az asztalról a tányérokat. – Tud főzni, törődik veled, szeret.. – itt félbeszakítottam.

-Szeret? – húzom össze szemöldököm.

-Igen, hát nem aranyos? – őszinte mosoly ült ajkain, ami engem, egy picit meglepett.

-De, de az. – nézek vissza a tányérokra. Sétálok a konyhába, és azon gondolkozom, hogy ezt vajon Ő maga mondta, vagy anyám vette le a viselkedéséből. A pultra helyezem az edényeket, de mintha ott se lenne egyikünk sem, nem veszünk tudomást egymásról. Miután én végeztem az asztal lepakolásával felmentem a szobámba, amit anyám egy picit furcsállt, de nem tette szóvá. Negyed óra múlva jött be a Göndör is a szobába. Nem néztem rá, csak váltogattam a csatornákat. Befeküdt mellém az ágyba, de még mindig nem szólt semmit. 

-Anyukád kérdezte, hogy akarunk-e vele nézni valami filmet. – nem emeli rám tekintetét, de így is tudom, hogy biztos nem magában beszélget. –Azt mondtam neki, hogy fáradt vagy. – válaszolta meg a magamban feltett kérdésemet. Egyik kezét feje alá helyezte és lehunyta szemét. Örülök, hogy nem rontotta el Édesanyám örömét azzal, hogy összevesztünk.

-Biztos nincs kedvetek filmet nézni? – nyitott be anyám, ami egy picit váratlanul ért, így felugrottam ijedtemben. –Nem szeretnék egyedül unatkozni. – vallja be és elhúzza a száját. Göndör azonnal felpattan, és rám néz, arra várva, hogy tartsak vele. Furcsa érzés kap el, mikor ahhoz a kanapéhoz sétálunk, ahol még a temetés előtti este együtt voltunk. Ugyan oda ültünk le, ahol akkor voltunk, annyi változással, hogy Édesanyám mellettem ült és köztem és a Göndör között vagy 20 centi hely volt.

-Nyugodtan tegyetek úgy, mintha itt se lennék. – ismét őszintén elmosolyodott és a szívem összeszorult, hogy ilyen boldog ez miatt. Göndör rám nézett, s kezét átemelte felettem és a háttámlára tette. Végül egy vígjátékot néztünk meg, aminek a felét próbáltam nem észrevehetően átaludni. Göndör néha anyámmal nevetett a „poénokon”, amik nem is poénosak. Persze ebben a filmben sem maradhatott ki a nyálas, sablonos érzelgősség, ahol én éreztem kényelmetlenül magam. Miután vége lett egy köszönetet mondtam az Istennek, hogy végre mehetek aludni.

-Jó Éjt, Szívem! – nyomott egy csókot a fejemre, majd Harreh-hez sétált. –Jó Éjt, Harreh! – nyomott az Ő arcára is egy puszit, majd elment lefeküdni.  Felálltam, már éppen megindultam volna, mikor a Göndör megszólalt.

-Nem nézünk meg még egy filmet? – nem nézett rám. Furcsálltam kérdését, úgy akar tenni, mintha mi sem történt volna?

-Nem. – válaszolok ridegen, ami még engem is szíven ütött. Felmentem a szobámba, majd áthúztam a pizsamám és befeküdtem az ágyamba. A Göndör nem jött utánam, mint ahogy azt vártam, így próbáltam jelenléte nélkül elaludni.

            Arra ébredtem fel, hogy az ágy besüpped alattam, majd elveszi a fél takarómat.

-Van saját takaród. – húzom ki a kezéből. Szemei fájdalomtól csillognak. –Valami történt? – húzom össze szemöldököm.

-Nem. Semmi. – néz el rólam, majd elengedi a takarót és a sajátját, magára húzza. Őt figyelem, de nem sokáig, mert nekem hátat fordít, és úgy tesz, mintha aludna. Pár perccel később felkel, és a fürdőbe megy, utána már csak az öklendezését hallom.