45.Chapter-Göndör.

            A visszafele út unalmas és elhúzódott volt. Emlékszem anyám megkérdezte mielőtt elindultam, hogy „Harreh ott fog várni a reptéren?”, amire legszívesebben kétségbeesetten sírni kezdtem volna. Már vagy egy hete nem beszéltünk, mintha fél ember lennék nélküle. Itt akartam tudni magam mellett egészségesen és biztonságban. Miután megérkeztem, fogtam egy taxit, ami elvitt az iskoláig. Lassan sétáltam végig a járdán, ami a kapuhoz vezetett. Köszöntem a portáslánynak, majd a szobám fele vettem az irányt. Régi ismerősként köszöntött mindenki, akivel találkoztam, amire én csak egy boldognak látszó mosolyt küldtem. Megálltam az ajtóm előtt és azon gondolkoztam, hogy Ő itt van-e már.

-Nicole! – szaladt és ölelt meg Jess, amikor már beértem a szobába. Próbáltam mosolyogni, de az a maradék erőm, amit erre tartogattam elszállt. Eltávolodott, majd államnál fogva felemelte arcom. – Nic, minden rendben? – csak nemlegesen megráztam fejem, és ami felhalmozódott fájdalom az egy hét alatt, kifakadt belőlem. Hangosan zokogtam és ültem le a földre. –Hé, Nic. Nincs semmi baj. Mi történt? – guggolt le mellém és ölelésbe vont. Nem tudtam volna mindenbe bele avatni. Ő csak annyit tudott, hogy Harreh elhívott randevúra, majd eljött hozzám, New York-ba. Nem tudtam volna neki elmesélni mindent, előröl. Vagy egy órát ülhettünk, így és csak hallgatta a sírásomat.

-Harreh itt van? – suttogom, majd ránézek választ várva.

-Nem tudom. Menj és nézd meg. – állít fel, majd az ajtó felé lököd. Mielőtt mondhatnám, hogy én csak kérdeztem, már kilökött és becsukta az ajtót mögöttem. Megfontolva lépek az ajtóhoz és nyomom le kopogás nélkül a kilincset. A Göndöröm az ágyán ül összekuporodva és a szoba egyik sarkát, nézi. Az ajtó felé kapja tekintetét, és arca azonnal eltorzul, mikor meglát. Szívem mintha ismét kis darabokra akarna törni.

-Nicole? – már rég nem szólított nevemen. Ami most főleg nem esett jól.

-Öhm..Hello! É-é… - lehunytam szemem, és mint egy rakás szerencsétlenség álltam az ajtóban azon gondolkozva, hogy vajon direkt nem hívott, keresett. Erőt vettem magamon, s becsukva magam után az ajtót ültem le az ágya sarkába. –Nem kerestél. – suttogom, de tudom, hogy hallotta. Idegesen kezemmel babrálok, s azt figyelem.

-Ne haragudj! – csak ennyit tud kinyögni. Kezére pillantok és észreveszem, hogy ismét sebes a kézfeje. Közelebb csúszok és megvizsgálom.

-Mi történt? – próbálom felvenni vele a szemkontaktust, de ő kerüli tekintetem. Nem válaszol, csak a kezét figyeli. Mély levegőt veszek, majd felállva nézek le rá. – Miért távolodsz? – kétségbeesett a hangom, mint ahogy én is. – Valamit tettem vagy… vagy van más? Vagy nem kedvelsz már? – próbálom kitalálni, hogy mit érezhet most, de arca csak eltorzult. Sírást visszatartva nézek rá, abban reménykedve, hogy ezt legalább megválaszolja. –Harreh! – felnéz, és egyenesen szemembe mélyeszti tekintetét – Kedvelsz még? – Talán azon gondolkodik, hogy hogyan mondja el, hogy már nem szeret vagy hogy nem is szeretett. Csak kihasznált. Csak játék voltam neki. –Feltettem egy kurva kérdést, Styles! – szemembe könny gyűl, majd hirtelen benyit Ashton.

-Oh, Hello Nicole! – teljesen meglepődött látványomon. –Rosszkor jöttem? –néz a Göndörre, aki csak ül és néz ki fejéből.

-Nem. – szipogok egyet és megtörlöm szemem. – Nekem már nincs itt dolgom. – nézek Harreh-re, ezzel tudtára adva, hogy én befejeztem. Szemében, mintha könny csillogna, de elkapom tekintetem, és szinte kiszaladok a szobából. Nem mehetek be most szobámba, mivel Jess kérdések hadával támadna meg. De egyelőre ezt most fel kell fognom. Felszaladok az épület tetejére vezető lépcsőn. Miután felértem elengedem, hogy könnyeim had folyhassanak. Leülök az épület szélére és lelógatom lábam. Most szakítottam álmaim férfijával. Mikor már beleszerettem, kezdte ezt játszani. Annyi gyönyörű emlékünk van. Igaz nem mesébe illők, de nekem tökéletesek. Miért engem csap a sors? Nem követtem el semmit, hogy ezt érdemeljem. Persze, akik megérdemlik, szinte tökéletes az életük és mesébe illő. Ashton szitkozódására figyeltem fel, majd csattan az ajtó és léptei, erre veszik irányukat.

-Nicole. – ül le mellém, és egy ölelésbe von.

-Miért teszi ezt a Göndör? – könnyeim szüntelenül folynak.

-Göndör? – kérdez vissza. Bizonyára nem tudja, hogy így hívom.

-Így becézem.

-Oh, aranyos becézés. Illik rá. – simogatja meg hátam.

-Tudod miért? – kérdezem, mintha tudná, miről van szó, pedig nem.

-Mit miért? – néz rám.

-Miért teszi ezt. Mesélt egyáltalán rólam, rólunk? – törlöm le könnyeimet.

-Persze, hogy mesélt. – mosolyog le rám – Sőt, le is állított egy „Ne nyomulj rá, mert nem szereti a te fajtádat.” – erre felnevettem, ahogy elképzeltem, hogy fenyegetőzik.

-Miért jöttél utánam? – néztem fel rá.

-Ő küldött utánad. – szívem hevesebben vert. Még egy darabig ültünk és beszélgettünk, majd visszamentem a szobámba és lefeküdtem aludni. 

BUM!
Nem bírtam ki, mivel nagyon izgalmasnak(?) találtam.
VÉLEMÉNYEKET, REAKCIÓKAT!
Nóryxoxo