44.Chapter-Nem tudom. Miért?

Benyitok a fürdőbe, és oda sétálok. Fájdalmas hallgatni azt, ahogy öklendezik. Miután befejezte, a plafonnak emelte a fejét és lehunyta szemét. A mosdókagylóhoz lép, megmossa arcát, fogát. Mintha ott se lettem volna, sétál el mellettem. Visszasétálok a szobába, de Ő már ugyan úgy az ágyban fekszik.

-Készítsek teát? – sétálok mellé. Nemlegesen megrázza a fejét. Tudom, hogy csak a helyzet miatt mondja ezt, így lemegyek a konyhába és készítek egy bögre teát, felviszem és az Ő felén lévő éjjeliszekrényre teszem. Visszafekszek és várom, hogy legalább egy percre is, de félre tegye a büszkeségét. Felül, majd belekortyol a teába, de megint nem kell pár perc és ismét a wc-n köt ki. Tudom, ha megkérdezném, miért hány, megint nem válaszolna, így inkább hagyom pihenni ezt a kérdést. Az éjszaka folyamán még egy párszor meglátogatta a mosdót, amit összeszorult szívvel hallgattam.

            Másnap reggel anya és a Göndör suttogására ébredtem. Anya az ajtóban állt, míg a Göndör ült az ágyon az ágytámlának támaszkodva.

-Jó Reggelt, Kincsem!

-Neked is! – motyogom, majd újra lehunyom szemem.

-Szóval én most elmegyek jógázni. Menjetek el együtt valahova reggelizni, Starbucks-ba vagy ahova akartok. Mutasd meg Harreh-nek New York-ot, Nicole! – mintha parancsolta volna. Csak bólintottam, és kiment.

-Tudsz reggelizni valamit? – suttogom a kérdést még mindig csukott szemmel.

-Nem tudom. – motyogja, majd visszacsúszik, hogy feküdjön. Civakodok magammal, hogy rákérdezzek-e miért van ez, mert nem akarok megint csalódni, hogy úgy sem köti az orromra.

-Elrontottad a gyomrod? – teszem fel, mégis valahogy a kérdést.

-Nem. – válaszol ismét zárkózottan. Sóhajtok, majd felkelek és elmegyek letusolni, egyedül. Még csak csatlakozni se szeretett volna. Semmi piszkos megjegyzés, csak szó nélkül hagyta, hogy menjek. Egy száll törölközőben, megyek ki, abban reménykedve, hogy végre tesz valami megjegyzést, de semmi. Miután felöltöztem egy, szétszór kontyba, fogom a hajam, majd mellé sétálok.

-Akkor jössz, vagy pihensz? – guggolok le mellé, és arcát fürkészem.

-Ne menjünk puccos helyre. – kel fel, majd hajába túr. Felhúz egy melegítőfeslőt, áthúzza a nadrágját a fekete farmerjére, felhúzza a csizmáját, majd meg se nézve haját jön mellém. Hajába túrok, hogy megigazítsam valamennyire, lassan húzom kezem végig arcán, amire lehunyja szemét. Összekulcsolom kezünket és csak figyelem, hogy a Göndör összeroskadva sétál mellettem. Furcsa volt, hogy én ültem a volán mögött, míg a Göndör mellettem. Az út csendesen telt, az a kínos csendfajta. Miután leparkoltam egy Starbucks előtt a Göndörre néztem. Az ablakon nézelődött kifelé és mintha gondolkozna. Észre se vette, hogy megérkeztünk.
-Itt eszünk vagy elvitelre kérjem? – rám emeli tekintetét, ami még mindig a fájdalomtól csillog, és a szívem összeszorul, hogy nem akarja elmondani.

-Elvitelre, de bekísérlek. – száll ki a kocsiból, majd mellém sétál, és összekulcsolja kezünket. Miután megrendeltük a reggelinket pár perc és ki is hozták és visszasétáltunk a kocsihoz.

-Majd megnézzük akkor New York-ot, amikor jobban érzed magad. – már majdnem otthon vagyunk. Picit csalódott vagyok, ahogy szerintem ő is. Megreggeliztünk, majd a Göndör visszafeküdt. Én rendet raktam, majd felsétáltam a szobába. A takaró nyakáig fel volt húzva és nyugodtan szuszogott. A telefonja hangos üzenetjelző hangja sem ébresztette fel. Oda sétáltam és megnéztem az üzenet felét, amit a telefonzár mutatott.

„Jó Napot! Mától, két napra kapott időpontot. Kérem a gyógysz..”- Csak ennyit lehetett látni. Miféle gyógyszereket és milyen időpontot kapott? Nem nézhettem meg az üzenetét, mert kiakadt volna. Befeküdtem mellé és a tévé csatornák közt, váltogattam. Harreh két óra múlva fel is ébredt.

-Sokáig aludtam? – álmos tekintetével néz fel rám, amire én csak nemlegesen megrázom a fejem. Telefonjáért nyúl, majd megnyitja az üzenetet. Valamit pötyög, és visszahelyezi. –Holnap után haza kell mennem. – ismét rám néz, és fel ül, hogy velem egy szinten legyen.

-Rendben. – nem kérdezzem meg, hogy miért. Már tanultam azt hiszem az eddigiekből.

-Visszajössz velem? – félve teszi fel a kérdést, ami engem, egy picit meg is lepett.

-Nem. – csalódottan néz el rólam – Szünet utolsó napján megyek vissza a kollégiumba. De te nyugodtan haza mehetsz. – érzelem nélkül próbálom mondani és érzem, hogy a sírás határán vagyok, így megfogva pizsamám megyek a fürdőszobába.  Miután végeztem elment a Göndör is, majd befeküdt mellém. Az ablak felé fordultam és úgy tettem, mintha aludnék.

-Jó Éjt, Édes! – suttogja, majd ő is elfordul. Szívem mára már ezredszerre szorul össze.

            Már két napja, hogy elment a Göndör. Elköszönésünk érzelemmentes volt. Édesanyám meg is kérdezte, hogy történt-e valami, persze hogy ne legyen szomorú hazudnom, kellet, hogy minden teljesen rendben van, csak rossz napunk volt. Két napja csak ülök az ágyamban, és azon gondolkozom, hogy ennek a kapcsolatnak van-e értelme. Ő mindent tud rólam, míg én csak pár dolgot. Nem beszélünk meg semmit, és folyton veszekszünk. Két napja nem beszéltünk, nem hívtuk fel egymást, még csak egy üzenetet se hagytunk egymásnak. Be kellett magamnak, valljam, hogy én már nem kétségbe esetten kedvelem, hanem kétségbe esetten szerelmes lettem belé. Nem tudom, hogy mivel tudta ezt elérni nálam. Aggódom érte, nem tudom miféle gyógyszerei, vannak, hogy miért látogatja a mosdót egyre sűrűbben, és azt se tudom, hogy miért nem tudja, akarja elmondani, hogy mi folyik itt.  Túl sok a „miért” és a „nem tudom”. 

Sziasztok!
Ez a rész olvasása után, biztos megdöbbentetek egy picit. (Vagyis remélem) 
Nagyon örülnék kommenteknek, visszajelzéseknek. 
Nóryxoxo