47.Chapter-Bál.

Víz simogatja frissen gyantázott lábam, kezem, hátam és egyéb testrészeim. Hajam kuszán összekötve, néhány tincs a szemembe lóg. Nem érzem, hogy meleg lenne vagy hideg a víz. Mert nem érdekel. Egy szál cigarettát forgatok kezemben, és azon gondolkozom, hogy segítene-e vagy sem. Próbálok felejteni vagy emészteni, de egyik se megy. Engem emészt fel az a helyzet, hogy betegesen szerelmes lettem belé. Ő biztos nem így érzett, hiszen nem tett semmit. Jess-nek el kellett mesélnem mi történt. Könnyeimmel küszködve meséltem.

           

-Titkolózott, nem beszélt meg velem semmit. Folyton rosszul volt, de úgy tett, mintha nem is lett volna. Egyre kevesebbet beszéltünk, csókoltuk, érintettük meg egymást. Távolodtunk. – hatalmas gombóc akadt meg torkomon, ami csak erőltette a sírást. Nem mutathatom magam ilyen gyengének és nyámnyilának. Így próbáltam lenyelni és nem pislogni sokat. –Bementem, szobájában a sötétben ült összekuporodva az ágya sarkában. Ijedten nézett rám. – lepergett előttem újra minden – Megkérdeztem, hogy mi történt a kézfejével, de csak lerázott. Én kifakadtam és ordibáltam vele, amire normál esettben nem az lett volna a reakciója, ami akkor volt. Nem tett semmit. Ült és hallgatta fájdalmas tekintettel. É-én meg, szakítottam vele. – lehunytam szemem és egy könnycsepp szökött meg. Arcomon folyik le, amit szívem már nem bír. Magamban ezer és megannyi szitokszót ordibáltam.

Ismét törölgettem kipirosodott szemem. Sok emlék köt hozzá, amiket nem lehet egyik percről a másikra elfelejteni vagy eltenni a szívem egyik legrejtettebb bugyrába. Gyönyörű tekintete, ahogy engem fürkészett és boldogsággal teli arca. Szeretete, tettei, ahogy puha keze simogatott, nyugtatott. Göndör haja, ami kuszán állt össze-vissza. Tökéletes arca, ami más számára biztos nem az. Tökéletes volt nekem. Talán még mindig az és nem hiszem, hogy egyhamar változni fog.

            Fájdalmasan hunyom le szemem, és az öngyújtóért nyúlok, hogy meggyújtsam a cigarettát. Mélyet szívok a szálból és próbálom máshova terelni gondolatom. 

            Egy törölközőt magam köré tekerek, majd kisétálok a fürdőből, mikor meglátom, hogy Jess az ajtóban áll és egy férfivel beszélget. A hangot, mára már ezer közül is felismerném. Jess azonnal rám kapja tekintetét, majd az ajtóban álló félre néz és becsukja az ajtót.

-Csak egy ismerősöm volt. – csak bólintok, pedig tudom, hogy hazudott, de miattam. Szekrényemhez sétálok és keresem a megfelelő ruhát. Nem akarom kicsípni magam, hiszen kinek? De nem is akarom mutatni, hogy mennyire megvisel. – Ez gyönyörűen állna rajtad. – mutat egy fekete nem annyira mély dekoltázsú combközépig érő ruhát. Halványan elmosolyodom, majd kiveszem a kezéből, és magamra veszem. Szorosan simul testemhez, szinte tökéletesen áll. Közben Jess is felhúzta a gyönyörű habos-babos ruháját. Megdicsértem, csak hogy kedves legyek vele, mert tudom, hogy ad mások véleményére. Hajam kiengedtem, hullámokban omlott vállamra. Párszor beletúrtam, hogy megigazítsam, majd felhúztam magas sarkúm és késznek nyilvánítottam magam. Jess-re néztem, aki a tükör előtt cicomázta magát, de gyorsan befejezte, mikor látta, hogy én már készen vagyok. Felkapta táskáját és kezemet megfogva húzott ki a szobából. Mintha berögzült volna a fejem, a Göndör ajtajára kaptam tekintetem, ami meg sem mozdult. – Hamil és Zacariti elvisznek minket a „bálterembe”. – az ajtóról rá vezettem tekintetem, majd – szerintem – egy savanyú mosollyal lerendeztem.

-A gyönyörű lányok! – jött elénk Zacariti. Egy feszes fekete szmoking volt rajta és a haja is tűrhetően állt. Csak csendben beszálltam Hamil mellé, s az ablakon kifele nézelődtem. Persze nem arra koncentráltam mi folyik ott kint.

-Nagyon csinos vagy, Nicole! – szólított meg végül Hamil. Ránéztem, majd egyet bólintottam. Nem voltam beszélgetős kedvemben, reméltem, hogy ezzel így tudtára adtam. Miután odaértünk Jess azonnal kipattant és sietett be a terembe. Én inkább még kint maradtam, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Leültem egy bokron túl lévő padra, ahonnan lehetett látni, hogy kik érkeznek. Mind mosolygott és fogták egymást. Vagy kezét, vagy derekát vagy, ahol érte. Lányokon a lehető legrövidebb ruha volt, ami alig takart belőlük valamit. Semmit nem bíztak a fiúk fantáziájára. Tekintetem megakadt egy ismerős autón, majd tulajdonosán, aki szívszorítóan dögös volt és lélegzetelállító. Szívem azonnal reagált és ezerszer gyorsabban kezdett verni, kezem és lábaim, pedig remegtek. De nem ment be. Kocsijának támaszkodott, s vagy ezerszer hajába túrt. Ezt csak akkor csinálja, ha ideges. Ugyan miért lenne az? Talán vár valakit? Arcomat eltakarva álltam fel, persze tekintetem még így se hagyta el alakját. Sokszor vezette végig tekintetét minden irányban, mintha valakit vagy valamit keresne. Kapkodva szedtem a lábam a bejárati ajtó felé. Hangosan kopogott cipőm magas sarka. Hirtelen kapta tekintetét a magas sarkú hangja irányába, vagyis felém. Hajammal próbáltam takarni arcom és csak arra koncentrálni, hogy ne ismerjen fel. Pár másodperc után elvezette tekintetét és csak maga elé bámult. Felismert? Kapkodva nyitottam ki az ajtót és próbáltam eltakarni kezem remegését. Tekintetemmel azonnal Jess-t kerestem, akit meg is találtam a bárpultnál. Embereknek neki esve küszködtem magam hozzá.

-Jess, én..nekem haza kell mennem! – kiabáltam túl a zenét. Értetlenül összevonta szemöldökét, majd pár perc után leesett neki.

-Mi? Nem, nem mehetsz haza! Most jöttél és még csak nem is buliztál! – arcmimikája fenyegető volt, amitől nem ijedtem meg.

-Ne haragudj! Majd..majd jövőre, ígérem jobb lesz! – erőltettem egy mosolyt, majd meg sem várva válaszát fordultam meg és hagytam ott. Csak lábaimra koncentráltam, míg valaki meg nem állított. Reménykedve néztem fel az alakra, hogy csak ne Ő legyen.

-Elmész? – Hamil érdeklődő tekintetével találkoztam. Csak bólintottam, s próbáltam keze szorításából szabadulni. –De..de miért? – húzta össze szemöldökét.

-Csak nem érzem jól magam.

-Tudod, azok az ajándékok, amik a szekrényedben voltak minden nap, azokat tőlem kaptad. – magyarázta gyorsan. Szám egy „o” alakot vett fel, s lehunytam szemem. Ennyire nem lehetek már beteges, hogy még ehhez is a Göndört képzeltem. Csalódtam. Miért is gondoltam, hogy Ő küldte? Mély levegőt vettem, s próbáltam csalódottságom és meglepődöttségem elrejteni.

-Köszönöm! Ez..- kerestem a megfelelő szavakat – kedves tőled! – Miután kimondtam, közvetlen utána ajkait erősen nyomta enyémhez és buzdított, hogy csókoljak vissza. Kezem mellkasára tettem. Meglepődöttségem most nem ismert határt. Az ajtó abban a percen nyitódott ki, és az alak, aki belépett rajta, talált meg azonnal tekintetével. Arca elsápadt és ajkai elválltak egymástól. Hamil elvállt, majd fülemhez hajolt.

-Szeretlek! – hideg kirázott szavától, de nem az a kellemes. Mellkasánál ellöktem, majd hitetlenkedve néztem szemébe.

-Mi?! – közben az ismerős alak látóterembe került, majd pár méterre tőlünk megállt.

-Azt mondtam: Szeretlek! – kiabálta túl a zenét. Kapkodtam a levegőt. Egyrészt a Göndör jelenléte miatt, másrészt a vallomás miatt.

-De..de…én…- nem tudtam egy ép mondatot összerakni. Göndör szaladva tette meg azt a távolságot, ami köztünk volt, majd Hamil felé fordult.

-Felkérném. Ha nem probléma. – szinte köpte idegességében a szavakat, megfogva karomat húzott beljebb. Egy lassabb szám következett, mintha ezt direkt csinálnák. Göndör derekamnál megfogva húzott közelebb, meg sem várva, míg én meg fogom vállát kezdett el ringatózni. Még mindig nem fogtam fel semmit. Olyan hirtelen és gyorsan történt minden. Az egyik pillanatban még csak ülök kint a padon egyedül, a másikban megjelenik a Göndör és Hamil meg szerelmet, vall. Mellkasom örült módon ugrál fel, s le és csak reménykedem, hogy a Göndör nem veszi észre. Illata most is, mint mindig bódító, lábaim remegnek és kezem se nyugodt. Idegesen harapdálom ajkaimat, és már attól félek, hogy sebet ejtek rajta. –Szereted? – hajol fülemhez és rekedt hangja csapja meg fülemet, ami kellemes borzongással tölt el. 



Remélem ez a rész felborzolgatta a kedélyeket, és hogy elnyerte a tetszéseteket!
Véleményeteket, megjegyzésetek, észrevételeiteket szívesen fogadom, várom.
Nóryxoxo