21.Chapter-Eső.

Bólintott, majd jött utánam. Kérdően néztem rá, majd sóhajtott egyet.

-Csak egyszerűen szar a társaság. – miközben mondta a sebes kézfejét, fogta, majd a hajába túrt. Bólintottam és vártam tovább. – Zavarna társaságom, Bell? – mosolygott, majd mellém sétált. Elmosolyodtam megszólításán – valahol örültem, hogy nem szokványosan szólít -, majd nemlegesen megráztam a fejem.  Elindultunk egy tisztás fele, kezdett egyre jobban sötétedni. Nem sokat beszéltünk, de az eddigiekhez képest sokkal többet.

-Mesélhetnél magadról. – vetette fel az ötletet.

-Ugyan, semmi érdekes nincs bennem vagy az életemben. – mondtam és lehajtottam a fejem, ahogy bevillant a kép a gyermekkori barátnőmről.

-Dehogynem. Tudod minden élet más. Akár a kezdete akár a vége, vagy akár a közepe. Minden pillanatban történhet olyan, amire nem számítasz, vagy nem is gondolsz rá. Mindenkinek egy külön meséje vagy zord valóság show-ja van. – mondandója végén rám emelte tekintetét egy halvány mosollyal, majd lehajtotta fejét, és a kézfejét simogatta.

Oda értünk egy tisztáshoz, ahol csillogott a fű, gondolom a vízcseppek miatt. Egyre hidegebb lett, ahogy esteledett és elkezdtem vacogni. Észre vette a Göndör, majd lekapta magáról a szürke pulcsiját, és rám terítette.

-Nem kellett volna, így te fogsz fázni. – mondtam és arcát figyeltem, amin elterült egy csodálatos mosoly. Leültünk a part szélére, lábunk lelógott és, majdnem a vízbe ért. Arcom kipirult, ahogy az a hideg levegővel érintkezett. Kezemmel összefogtam a szürke pulcsit, megcsapott lágy, kellemes illata.

-Fázol? – nézett rám a Göndör, közben hajába túrt és végighúzta ujját ajkán. Nemlegesen ráztam a fejem, majd a pulcsira néztem zavaromban.

-Tudod, ami az este történt… - kezdtem bele, ami bennem kóválygott az óta, de nem tudtam, hogyan elmondani neki. 

-Nem tartod helyesnek? – fejezete be a mondatomat, kérdezve.

-Nem..nem..ne.. – megrekedtem. Magamnak próbálok, most bemesélni valamit vagy neki?

-Értem. – húzta halvány mosolyra ajkait, majd lehajtotta a fejét és kezét figyelte. Vannak játékok, amiket úgy játszhatsz, ahogy te akarod, de ez itt most nem az a játék. Az a végigvezetés, ahogy megismerkedtünk. Legelején utáltuk egymást, kezdtünk feloldódni, egyre többet beszélgettünk, lett egy kapocs, ami „összetartott” minket – aka a Regény -, majd mintha egy kis vonzalom és szeretett ülne most köztünk. Amit egyikünk se fejez ki jól. Lehet erre volt a jel az a csók tegnap. Éreztem, hogy más volt és, hogy utána más lesz. Miközben elgondolkoztam azon, hogy én már kezdek mást érezni is iránta, megtorpantam és inkább elmenekültem, amire csak annyi volt a reagálása, hogy „Tudod a „miért csináltam ezt?” még mindig jobb, mint a „mi lett volna, ha..?” „ Teljesen igaza volt. Miközben ezen gondolkoztam, kínos csend telepedett közénk. Göndörre pillantottam, aki csöppet jobban össze volt kuporodva.

-Visszamenjünk? – rám emelte tekintetét, majd bólintott és felállt.  Miközben visszafele sétáltunk elkezdett csöpörögni az eső, fejemre kaptam a pulcsiját, majd ez alá invitáltam a Göndört is. Szaladtunk a faházunkig, mikor észrevettük, hogy az be van zárva.

-Ez egyszerűen csodálatos, nem gondolod? – nézett rám, majd elmosolyodott.

-Betegek leszünk, fázni fogunk, nincs innivalónk se ennivalónk. – soroltam a negatívumokat. – Ja, és vizesek vagyunk. – mutattam az átázott felsőmet.

-Tudod, az nem mindenkinek probléma. – nézte a felsőmet, közben egy széles mosolyra húzta ajkát.

-Szóval, hogyan tovább? – simítottam ki egy tincset az arcomból. Megvonta vállát, majd rám nézett. Tekintete égette arcomat, szó szerint, mivel paradicsom vörös lettem.

-Aranyos vagy, amikor elpirulsz. – csúszott ki száján, majd miután felfogta mit mondott a kezét szája elé emelte. – Izé…akarom mondani… - megvakarta tarkóját, majd inkább elfordult. Elmosolyodtam, majd picit közelebb húztam, mert kezdet eltávolodni és nem volt valami nagy a pulcsija.

-Nem sátor. – jegyeztem meg a méretére célozva, majd meg is állt ott, ahova beljebb húztam. Egyet odébb léptem, megcsúsztam a sárba és a földre estem. A Göndör először hangosan felnevetett, majd oda jött és a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Megfogtam – közben aranyosan mosolyogtam rá -, majd lerántottam magamhoz. Elkezdett hangosan káromkodni, én, pedig kinevettem.

-Kibaszottúl nem vicces, Bell! – intett csendre, majd megpróbált felállni, de visszaesett. Megint hangosan felkacagtam. Lecsukta szemeit, hogy valamennyire lenyugodjon, vett pár mély levegőt, majd rám nézett. –Ennyire viccesnek találod? – kérdezte halál nyugodtan. Abbahagytam a nevetést, furcsálltam nyugodtságát.

-Egy pár levegő vétel és így megnyugodsz? Durva vagy. – ajkaimmal egy „o” alakot formáltam, majd megint elkezdtem nevetni. Összevonta szemöldökét, hirtelen felpattant és derekamra ülve lefogta a két kezem. Mellkasom ugrált a nevetéstől, szemeimet becsuktam, majd próbáltam lenyugtatni magam. –Oké, azt hiszem, befejeztem. – amint kimondtam újra rám tört a nevetés. Közelebb hajolt, beszívtam alsó ajkamat, ezzel megpróbálva visszafojtani nevetésem. Nyakamhoz hajolt, vizes tincsei orromat csiklandozták. Lágy csókokat mért kulcscsontomra, kezemet rángattam, de nem engedett szorításán. –Légy szíves! – intettem befejezésre, de nem hagyta abba. Szívni kezdte nyakam területén egy pontot, elkezdtem mozogni alatta, de szorítása nem gyengült. –Harreh, légy szíves! – elengedte kezem, majd felegyenesedett rajtam ülve. Kezem oda vezettem, majd nyilalló fájdalmat éreztem azon a területen. Hirtelen felálltam, Göndör leesett, majd az ajtóhoz igyekeztem és idegbeteg ember módjára, kezdtem rángatni, hátha csak beszorult. De nem volt ekkora szerencsém. A Göndör közelebb jött, próbáltam hátrébb lépni, de már így is az ajtóban álltam. –Csak ne gyere közelebb! – próbáltam fenyegető hangon beszélni, de nyávogásnak titulálható volt.

-Shh – közelebb jött és megölelt. Mellkasát kezdtem ütögetni, mintha a falat ütöttem volna. Nem rezzent össze egyik ütésemre se. Attól Ő még szorosan ölelt derekamnál, nem engedett el. Felmerült bennem, az az este, amikor meg akartak erőszakolni. Felkavart mindent. Miután elfáradtam az ütögetésben zokogva öleltem át alakját. Ölelése, meleg és nyugtató volt. Szíve egyenletesen vert, illata még a sár ellenére is érezhető volt. Eltávolodott, pont, hogy arcomra legyen kilátása.

-Ne haragudj! – suttogta, felemelte államnál fogva fejem. Szemeimben ültek még könnyek, így nem igazán láttam arcát, megtöröltem, majd ismét rá néztem. Megbánás ott lappangott tekintetében. Bólintottam, majd visszahajtottam fejem mellkasára. Keze hátamon körözött, nyugatot.

-Ne haragudjatok, hogy… - jött a Tanár úr, mi abban a pillanatban szétrebbentünk. A sárban fekvő szürke pulcsira néztem, majd a ruhámra, ami szintén saras volt. Éreztem, arcom megint paradicsom színre váltott, és a cipőmet kezdtem nézni. – szóval, khm…ne haragudjatok, hogy bezártam, csak be akartak menni tanulók, és gondolom az Önök értékei, pedig bent vannak. – vakarta meg a tarkóját, majd kinyitotta az ajtót és elment. A pulcsihoz sétáltam, majd felvettem és bementem a faházba.  Letusoltam, felöltöztem a pizsamámba, majd bementem a szobába, ahol a Göndör már az igazak álmát aludta. Félmeztelen volt, haja enyhén nedvesen pihent párnáján, ajkai picit elváltak egymástól, arckifejezése nyugodt volt.

-Nem mindenki alszik, amikor csukva van a szeme, és nem beszél! – mondta csukott szemmel. Megugrottam, majd egyet hátra léptem. – Gyere. – paskolta meg a takaróját, majd beljebb csúszott. Befeküdtem mellé, kezem hozzáért meztelen felsőtestéhez. Mintha egy szikra pattant volna ki azon a területen, lehet csak én, éreztem így. Lecsuktam szemem, majd a Göndör felé fordulva elaludtam. Simogató kezet éreztem arcomon, - nem nyitottam ki szemem - majd a „sebemre” vitte és egy lágy csókot hintett rá, libabőrös lett érintésétől bőröm.

Sajnálom, nem mára ígértem, hanem tegnapra, de problémák léptek fel. 
De most itt van. Kommenteljetek, pipáljatok és iratkozzatok fel, ha elnyerte a tetszéseteket.
Nóry xoxo