19.Chapter-"..MAGUK nyerték meg.."

– ütötte meg fülem egy rekedtes mély férfihang. Lassan nyitottam ki szemem. Fejemet elemeltem az ablak üvegétől, majd hirtelen egy nyilalló fájdalmat éreztem a nyakamnál. Biztos elfeküdtem – gondoltam magamban-. A férfihang irányába néztem, a Göndör ült mellettem. Arca még mindig meggyötört volt, szeméből sugárzott a „nem akarom” és a „mikor lesz vége” kifejezések. Küldtem felé egy gyenge mosolyt, amire csak elnézett és a sebes kézfejét kezdte simogatni. Gondolkodás nélkül kezem arra felé irányult, majd elvettem simogató kezét és felváltotta az én kezem. Cselekedetemre felnézett rám, majd elhúzta kezét. Tanár úr épp akkor jelent meg előttünk. Kezeinket figyelte, Göndör kínosan elnézett, míg én arcmimikáját figyeltem. A csodálkozás és az ellentmondás jelent meg rajta, majd a busz hátuljába vezette tekintetét. Göndörre néztem, aki még mindig nem erre szentelte figyelmét. Tudtam, hogy ez neki kínos és furcsa volt, de nem mondott semmit. A további úton nem szóltam hozzá, inkább lecsuktam szemem és vártam, hogy mikor szabadulhatok el mellőle, a kínos pillanat elől.

            Arra lettem figyelmes, hogy a busz lelassít és megáll. Mindenki hangos ricsajjal feláll a helyéről és az –egyetlen, ami a buszon volt – ajtó felé indulnak. Én nyugodtan ültem a helyemen, és kifelé tekingettem. Egy gyönyörű erdő közepén voltunk. Rengeteg fenyőfa tornyosult az egekbe. Már ment le a nap, ami még gyönyörűbbé tette a kilátást.

-Ms. Bell, maga itt marad? – kérdezte a Tanár úr, engem meg zavarva.

-Oh, elnézést. – suttogom, majd én is felállok és leszállok a buszról. A levegő sokkal jobb, mint a nagy Londonban vagy New York-ban. Az emberekre nézek, akik csoportokra szóródtak szét. Én voltam az a tipikus lány a filmekből, aki nem találja a csoportját, nincs hova tartoznia. Mikor megéreztem a felkaromon egy bökést.

-Szép Hölgy, nem csatlakozna társaságunkhoz? – kérdezte Ashton kedves hangjával. Bólintottam egy „miért is ne?!” suttogása közben, majd elindultam Ash után. Ashton társasága: sok punk, akik kinézetre bunkók és fizikailag is bunkók, és egy göndör fürtökkel megáldott, smaragdzöld szemű bunkó punkból állt. Gondolkodtam azon, hogy hangot adjak gondolatomnak, ami így hangzott volna, hogy „Ah, szóval Ashton a te társaságod egy rakás bunkó punk?”, de féltem volna a következményeitől. Szóval hanyagoltam. A társaságban mindenki beszélt, kivéve engem és egy másik embert. Telefonjával volt elfoglalva, mivel eddig is inkább beszéltünk telefonon, mint igazából, így én is elővettem és írtam neki egy üzenetet.

„Kínosnak érzed?Nx”

Felnéztem telefonomból, majd a tájat kezdtem bámulni, mikor megrezdült a tenyeremben a készülék.

„Picit. De attól függ mit.H”

Itt gondolhatott a „kézfogós” jelenetünkre vagy arra, hogy Ashton a társaságukba hozott. 

„Én a buszban történtekre gondoltam.Nx”

 Lezártam telefonom, majd a Göndörre néztem, aki nem válaszolt az SMS-emre csak megnézte. Majd Ő is rám nézett és nemlegesen rázta a fejét egy halvány mosoly kíséretében. De a pillanatnak hamar vége szakadt, mert az egyik punk megemlítette, hogy mi ez az öröm. Amire csak egy „Fogd be, Faszfej!”-el válaszolt.

-Remélem mindenki hozott magával sátrat vagy hálózsákot, mert csak egy faház van. – mondta a Tanár úr miközben valami papírt tartott a kezében, és azt nézegette. A szőke cicababa egyből oda sétált a Tanár úrhoz és mondott neki valamit, amire csak felnevetett, majd arrébb ment. –Szóval, ezt meg kell keresnetek kétfős csapatokban, mivel csak két személyes az a faház. – gondoljuk végig, ÉN EGYEDŰL SZERETNÉK ALUDNI!. – A párokat, pedig én már összeírtam. Már egy hete, szóval remélem tetszeni fog nektek, de ha nem az se baj. – zárta le egyszerűen, majd elmosolyodott a maga „humorosságán”. –A kétfős csoportokat kinyomtattam egy lapra. Tessék osszátok szét. – nyomta az egyik lány kezébe, aki végig sétált köztünk és mindenki kezébe nyomott egy lapot. –Még nem indulhattok el keresni. Csak ha én azt mondom, ami egy bő negyed óra múlva lesz. Sípszóval fogom jelezni. Jó szórakozást! – mosolyodott el, majd ott hagyott minket. Szememmel végig futottam a névsort, de ne találtam a nevemet. Még egyszer végig futottam csak, most lassabban, mikor egy erős mentolos illat ütötte meg az orrom. Felnéztem és a Göndör állt előttem.

-Együtt leszünk. Bármint a lap szerint. – javította ki a kétértelmű mondatát. Tekintetemet visszavezettem a lapra, aminek a legalján szerepelt a nevem.

„Harreh Styles – Nicole Bell” Egyrészről örültem, hogy ismerőssel alhatok, de más részről frusztráló volt, hogy egy fiú az.

-Cserélni nem lehet? Mert tudod, ha..- folytattam volna, de szavamba vágott.

-Ha lehetne se találtak, volna nekem jobb alvótársat, Bell. – mondata végén kacsintott egyet, majd sapkája alatt a hajába túrt. Komolyan „Bell"-nek szólított? Tekintetemmel követtem kéz mozdulatát, majd arcára tévedt az. Formás, telt ajkai, az így is látszó gödröcskéi, az anyajegye a gödröcskéje alatt. – Khm…ez kínos. – köszörülte meg a torkát, majd rám nézett.

-Micsoda? – kérdeztem a normál hangomnál halkabban.

-Nem vettük észre a sípszót és mindenki elment már. – mosolygott rám.

-MI? – egy oktávval feljebb emelkedett hangom. Ő még mindig mosolygott, majd meg fogta csuklómat és maga után kezdett húzni. –Várj! Mi van, ha rossz irányba mész? – húztam ki a kezem.

-Ugyan, csak bízz bennem. – fordult hátra és rám nézett. –Ugye bízol bennem? – hangja szinte csilingelt, amennyire egy férfihangja tud ilyet. Bólintottam, majd ismét megfogta kezem és elindult. Nem sétáltunk olyan sokat, mikor megláttam a faházat. Senki nem volt még a környékén se. Kicsúsztattam a kezem és elkezdtem az irányába futni, mikor egy éles rózsa tüske ujjamon végig szántott a húsomig. Hangosan felszisszentem és megálltam. Mint, amikor a vércukor szintedet mérik, és ehhez meg kell szúrni az ujjbegyedet. Na ehhez tudtam volna hasonlítani az én sebemet is. A vér nagyon csöpögött belőle.

-Minden oké? – nézett rám, majd a kezemre a Göndör, amikor utolért.

-Ja, hát öhm. – kezdtem dadogni, mikor megfogta a kezemet és az ujjamat a szájához, vezette. Ajkai gyengéden értek hozzá a frissen szerzett vágásomhoz. Elkezdte szívni, ami már fele annyira se volt kellemes. Undorítónak találtam, hogy az Én véremet szívja most ki. Mint egy kicseszett vámpíros filmben, csak ott az áldozat nyakánál. Ajkai eltávolodtak, majd rám nézett.

-Ez arra volt jó, hogy megalvadjon a vér. – mondta és előhúzott egy papírzsebit a zsebéből. –Amúgy nem is olyan rossz a véred. –mondta miközben letörölte nyálát az ujjamról. Hülyén elmosolyodott és rám nézett.

-Te hülye vagy! – közöltem vele, majd elindultam tovább a faház irányába. Az ajtóhoz sétáltam és bevártam a Göndört, aki nem éppen azon volt, hogy minél hamarabb bejussunk. Miután mögöttem volt, kinyitottam az ajtót és a Tanár úr tekintetével találkoztunk.

-Áh, valahogy sejtettem, hogy Ti lesztek az a két szerencsés pár. – közölte hangosan gondolatát velünk. –Helyezzétek kényelembe magatokat, összehívom a népet, hogy már ne keressék, mert MAGUK nyerték meg ezt a helyet arra a pár napra. – mondta, majd kiment az ajtón. Göndörre néztem, aki mosolygott. Cuccomat eleresztettem, majd közelebb mentem hozzá. Az a gyönyörű mosoly. Megálltam előtte, kezemet tarkójához vezettem, majd arcon pusziltam.

-Köszönöm! – mondtam, majd visszasétáltam a cuccomhoz és elindultam szétnézni a faházban. Belül is fa borította mindenhol, nagyon jó hangulatot teremtett. Volt egy fürdőszoba féleség, amiben csak egy zuhanyfülke volt, egy wc és egy mosdókagyló. Sajnálattal vettem tudomásul, hogy csak egy szoba van. De szerencsére két egyszemélyes ágy. A két ágy a szoba két végében helyezkedett el. Az ablak előtt volt egy íróasztal, azon voltak papírok és tollak. Az ablakon volt egy lehúzható roló, ami gondolom a sötétítésre használt.

            A nézelődés után, kipakoltam a táskámból. Persze nincsen szekrény, ami részemről furcsa volt, de teljesen megfelelt. Jobb, mintha kint kéne aludnom a sötétben egyedül. Pár perccel később a Göndör jött be a szobába és a szoba másik végébe, az ideiglenes ágya felé indult.

-Beszéltél a Tanár úrral? – kérdeztem rá sem nézve. Táskámban kezdtem keresgélni a laptopom után. Igen, tudom, tiszta kocka vagyok, de az elektronikus naplót sokkal jobb megoldásnak találom, minthogy írjak.

-Igen, mondta, hogy ma már nem kell mennünk sehova. – hallottam a választ a kérdésemre. Majd felállt ágyáról és megcélozta a „fürdőszobánkat”. Valami oknál fogva fellélegeztem, hogy nem vagyok vele most egy szobában, de a gondolat, hogy csak zuhanyozni ment ott lebegett előttem. Nem mintha nem bíznék meg benne vagy valami, csak nem tudom megmagyarázni. Nem olyan egyszerű. Miután megtaláltam a laptopomat, felnyitottam és szomorúan vettem tudomásul, hogy az le van merülve. Itt egy konnektort se fogok találni. Mérgemben hátra vetettem magam az ágyon és arcomat a kezembe temettem. Dübörgő léptekre lettem figyelmes. Félszemmel kinéztem kezeim közül és a Göndör félmeztelen felsőtestére, kaphattam kilátást. A nedves hajába túrt és a táskájában kutakodott. Éreztem, hogy valamiért gyorsabban kezdem venni a levegőt. Gyorsan visszahelyeztem kezem, és erősen lecsuktam szemem. FELEJTSD MÁR EL! Szinte kiabálta az agyam, de a szívem erősebb volt nála. Felpattantam az ágyamról, Göndör rám kapta tekintetét, majd visszavezette arra, amit épp csinált. Elindultam én is a fürdőszobába. Mikor a kulcsért akartam nyúlni, vettem észre, hogy nem is lehet bezárni. Ez remek. Lekaptam magamról a ruhát, majd megnyitottam a csapot és melegvizet engedtem magamra. Nyugtató hatású volt valamilyen szinten. Annyira belemélyültem, hogy már csak azt vettem észre, hogy valaki becsukja a fürdőszoba ajtaját és nevet. Elzártam a csapot, magamra kaptam egy törölközőt, majd kicsaptam az ajtót. Göndör a szoba ajtófélfájának támaszkodott, míg két punk haverja hangosan nevettek.

-Ugye nem..! – mondtam fenyegetőzve, és a Göndörre néztem.