59.Chapter-Egy érzés.

Haza kísért Ashton, bár neki se kellett sokat mennie, hogy „haza” menjen. Ledobtam táskám és kabátom, s az ágyba dőltem. Nehéz felfogni, hogy hallottam beszélni, ott voltam közelében, éreztem magamon simogató leheletét és az érintését. Lehetne mondani, hogy megfagytam az óta. Alig beszélek, vagy mozdulok meg. Ashton folyton arról beszélt, hogy milyen buliba fog vinni és, hogy ne foglalkozzak a Göndörrel, csak inni menjek el. Persze éreztem mondanivalója mögött a hátsószándékot is, ami nem volt más, mint hogy újra együtt lásson minket. Boldogan.

Próbáltam aludni, de csak forgolódtam az ágyban. Pedig az volt a tervem, hogy elalszom, úgy hogy Ashton, se tudjon felébreszteni és elmenne egyedül. Bár ez elég gyerekes terv. Főleg, hogy csak az, az egy gondolat jár a fejemben, hogy láthatnám újra. Mélyet sóhajtok, s kikelek az ágyból, mikor Ashton ront be.

-Nicole, mondd, hogy így fogsz jönni. – csukja le szemét, hogy magát nyugtassa. Persze csak humorizálva. Elmosolyodok, és nemlegesen megrázom fejem. Kezemnél fogva húz fel az ágyról és állít fel.

-Ashton! – szólok rá, mikor már elkezdene kutatni a szekrényemben.

-Csak segíteni szeretnék. – emeli fel kezét védekezően, s elsétál onnan. Elkezdek keresni egy sima farmer és egy trikó után, persze nem tetszik ez az összeállítás Ashton.nak, de nem akarok megfelelni senkinek. Hajamat egy hanyag lófarokba fogva húzom fel cipőmet, majd kabátomat. Ashton csak megrázza fejét, és csuklómat megragadva húz ki. –Említettem, hogy bulizni megyünk? – kérdezi meg gúnyosan.

-Nem, nem rémlik. – játszok rá és kihúzom kezemet. Gondolom nincs messze AZ a hely, hogy ha sétálva tesszük meg az utat. Tördelem kezemet, s lehúzom kabátom ujját. Talán izgulok. Megállunk az ajtó előtt, s Ashton engem fürkész tekintetével. Ránézek és vágok egy grimaszt. –Mi az? – csak elmosolyodik. Tudja, hogy próbálom oldani magamban a feszültséget.

-Szóval, ha bármi problémád van, keress meg, ha netán elvállnak útjaink. – mondja szigorúan. Csak bólintok, majd lassan nyit be a házba. Nem tudom mit vártam, de nem ez volt az elképzelésem egy buliról. Túl nagy a ricsaj, nem tudsz megtenni egy lépést sem és mindenki alkoholt, és cigarettát fogyaszt. Na jó, talán csak nekem nem ez a buli fogalom jelentése.

Összehúzom kabátom, s körbeölelem testem. Ashton.t már az első pillanatban elvesztettem, így szememet futtatom végig a nagy tömegen, hogy találjak valaki ismerőst. Beljebb sétálok, persze minden második ember nekem jön, vagy rám lép. Próbálok kijutni ebből a fullasztó tömegből, hogy egy kis friss levegőt kapjak. Megpillantok egy erkélyféleséget, ami a tetőre nyílik. Áttuszkolom magam a tömegen, s kilépve veszek egy mély friss levegőt. Igazán jól esik, az ottani levegő után. Még jobban összehúzom magamon a kabátot, hiszen hűvös van a benti időhöz képest. Leülök a padlóra, s csak az eget figyelem.

Nem tudom, miért jöttem el, vagyis igazából tudat alatt igen. Miatta. De félek megkeresni, félek beszélni vele, sőt félek ránézni. Mély levegőt veszek, s kifújva pára felhőként távozik. Felállok, s visszasétálok. Hirtelen csapja meg valaki a fenekem, amire rögtön az illetőre kapom tekintetem.

-Szia Cica, van gazdád? – szavait alig lehet kivenni, annyi alkoholt fogyasztott, de így is értem gyenge és a legaljább nép csajozós szövegét. Csak horkantok egyet, s elindulok, de megint megteszi ugyan ezt.

-Kérlek, keress mást. – kiabálom túl a ricsajt, de gondolom, nem érti, mert tarkómat megfogva von magához közelebb és csókol meg. Azonnal eltolom, s megpofozom, ami nem is enyhén lepte meg az idegent. Gyáván elszaladok onnan, mikor valakibe beleütközök. –Ne haragudj! – simítom ki arcomból, a hajamból kilógó kósza tincseket, s felnézek az illetőre. Miért is ne lehetne más, mint ő. Mintha a sors direkt csinálná ezt. Cigarettája ajkai közt teng, s egy piros pohár alkohol pihen kezében. Tekintete bágyadt, arca változatlanul sápadt és besüppedt. Haja kuszán áll összevissza, de mikor lenéz rám, azonnal beletúr.

-Öhm..Bell.. – mondja zavartan, s szívem régen hallott becézésére azonnal hevesebben kezd verni. Kiveszi szájából cigarettáját, s kifújja a beszívott füstöt. Még mindig zaklatott vagyok az előbb történtek miatt, hiszen már egyszer megerőszakoltak. Akkor is ő segített. Csak egy nyugtató ölelésre volt szükségem és duruzsoló kellemes szavaira, de ez jelen pillanatban lehetetlennek tűnt. Kortyolt egyet italából, s elnézett másik irányba. Egy személyen megakadt tekintete, aki erősen szuggerált engem. Zaklatottan sóhajtottam, s lehunytam szemem. De a következő pillanatban már csak puha ajkak érintését éreztem ajkaimon, amik csak egy puszit nyomtak rá, csók helyett, de hatásuk fellegekbe emelt. Kinyitom szemem, s Göndör tekintetével találkozik, így azonnal elválik, majd újra az alakra mereng. Aki azonnal veszi az adást és elsétál. Beszívom alsóajkam, hiszen csodálatos volt ez a hirtelen tette. –Öhm…ez csak azért volt, hogy…hogy tudja, nem kaphat meg mindenkit. – habogva magyarázza tettét, amit igen aranyosnak találok. Csak mosolyogva bólintok, s elnézek róla, hogy ne érezze magát zavarban. Agyam képtelen normális gondolkodásra, s következő pillanatban, már egymás ajkán csengünk. Mintha egy szomjan haló ember számára ajkai lenne a víz, ami kioltja a szomjúságot. Neki dőlök a falnak, s miközben ajkaival versengek, próbálom felfogni, hogy mit is csinálunk pontosan. Kiejtette kezéből poharát, s cigarettáját már jóval előbb elnyomta, így mind két keze engem vehetett birtokba. Mellkasára helyezem kezem, s eltolom magamtól. Mélylevegőt vesz, s próbálja légzését kontrolálni. Göndör mögött meglátom a mosolygó Ashton.t, de amint észreveszem tovább is áll. Erre számított. Túl kiszámítható volt?

-Mennyit ittál? – halkan teszem fel a kérdést, de ő mégis meghallja.

-Pont annyit, hogy az ilyeneket ne felejtsem el holnapra. – rekedtes hangja eléri fülemet, amitől kiráz a hideg. Szóval tisztában van azzal, hogy ő most mit is csinál. Vagy csak hülyíteni akar, idiótává tenni.

-Akkor..miért teszed ezt? – félve teszem fel a kérdést, de nagy előre haladás, hogy egyáltalában rám néz, vagy hogy ennyit beszél hozzám. Nem válaszol, csak arcomat fürkészi, mint régen tette. Felméri minden egyes szegletét, persze zavarba hoz, de én is őt figyelem.

-Hazz, mindenhol kerestelek! – zavar meg minket egy szőke cicababa. Harreh azonnal eltávolodik, s elenged. Krákogva néz le a lányra, akinek tekintete zavaros. –Szépen ott hagytál a szobában! – folytatja hisztijét, s az állam a padlót simogatja. Hirtelen kapja rám tekintetét, hogy mit reagálok erre, de mintha egy robot lennék érzelem nélkül figyelem, hogy mi fog ebből kisülni. –Hallasz? – állánál fogva fordítja fejét maga fele, hogy rá figyeljen.

-Öhm..én..

-Nem úgy volt, hogy megkapod a kis ajándékod? – kacsint rá a lány kirívóan, itt azt hiszem betelt nálam az a bizonyos pohár. Ami már vagy századszorra ürül ki. Elsietek onnan, s visszamegyek az erkélyre, ami igazából nem is erkély, és leülök az épület szélére. Miért teszi ezt? Olyan bonyolult egy ember, s idegesítő, de egy időben varázsolja el az embereket. 

Nem tudom mi ütött belé, megváltozott. Fájdalmasan lehunyom szemem, s mély levegőt veszek, mikor érzem, hogy valaki leül mellém. Kipattannak szemeim, s az illetőre nézek.

-Harreh. – állapítom meg hangosan, picit sértve, mérgesen és talán összetörve. Elnézek róla, s próbálom érzéseimet elnyomni. Testmelegét érzem, nyugalmat ad. Kiráz a hideg a gondolatra.

-Szép a kilátás. – mély hangjától végigfut rajtam egy kellemes érzés. Valamiért sírásom kezd előtörni, amit nem tudok megindokolni. A mondatáról eszembe jutott, mikor kocsijával elvitt egy hegyre, ahonnan gyönyörű kilátás esett a városra. Pont, mint itt. Csak akkor én mondtam, s ő helyeselve célzott rám. Ráemelem könnyes tekintetem, majd krákogok egyet.

-Igen, az. – arcát figyelem, hogy észreveszi-e, hogy nem a kilátásra célzok, vagy hogy észreveszi-e hogy ez már egyszer lejátszódott köztünk régebben. Ő is rám emeli tekintetét, amiből nem lehet leolvasni semmit.

-Ismerős ez a beszélgetés. – szívem picit megkönnyebbül, hogy ilyen apró dologra is emlékszik. –Szerepet váltottunk? – nem hangzik úgy hangja, mintha humorizálna.

-Úgy néz ki. – motyogom, s elnézek róla. Kabátom ujját piszkálom, mikor kezét térdemre simítja. Ujjai rücskösek, s sebesek. Keze fehér, mintha nem keringene benne vér. Rásimítom enyémet, ami sokkal, élettel telibb, barnább a színe, s nem sebes. Keze hideg, így enyém mintha meleged adva neki simogatom rajta. Valahol tökéletes ellentétei vagyunk egymásnak, és valahol pedig teljesen megegyezünk, s ez ijesztő.

-Megkaptad az ajándékod? – nézek rá, de ő kezünket figyeli.

-Azt hiszem. – motyogja, majd közelebb hajolva puszilja meg ajkaimat. Eltávolodik annyira, hogy ajkaink épp összeérnek, szemeit lehunyja, s mély levegőt vesz. –Te voltál az. – suttogja, majd kinyitja szemét, tekintetét enyémbe vési, és nem ereszti el. Kitörhetne belőlem a hiszti, hogy miért teszi ezt, de a több ezer pillangó, s a szívem nem hagyja ezt.

-Túl nyálas. – suttogom, de ő csak halványan elmosolyodik. Az a mosoly, nagyon rég láttam. Ajkaival csücsörít, majd most megcsókol. Átengedem magam neki, s visszacsókolok. Mintha már nem is pillangók repkednének gyomromban, hanem tankkal utaznának fel-le. Rég éreztem már ilyet. Nem sietteti a csókot, inkább sokkal érzelmesebb. Tarkójára vezetem kezem, s eldőlök, míg lábam még mindig lelóg az épület szélén. Követ, s lejjebb hajol ajkaimat el nem engedve. Nem tudom mi ez, furcsa. Egy érzés, ami magával ragad, s nem enged el, míg ő a közelemben van. Megmozdul, hogy valamennyire felém kerüljön, jobban, de hirtelen megcsúszik.

-Göndör! – kiáltok fel, mikor kezét elkapja rólam.

Keze után kapva fogom meg, hogy garantáltan ne essen le. Lustán elmosolyodik, majd feljebb húzza magát.

-Talán nem itt kéne folytatnunk. – mosolyogva mondja, majd felguggol.

-Folytatnunk? – felhúzom szemöldököm, míg kezemet magam köré csavarom. Hirtelen zavarba jön, s elnéz rólam.

-Oh..öhm..ha nem, akkor persze..öhm..- Zavarodottan fel áll, s nem tudja, mit mondjon. Lehet, azt mondjátok túl könnyen adom magam, de higgyétek el az én helyzetemben ti sem cselekedtetek volna másképp.

Felállok, majd közelebb sétálok hozzá, hogy kezemmel körbeöleljem vékony derekát. Szomorúan veszem észre, hogy jóval vékonyabb lett, mint volt. Felemelem fejem, s ajkaimmal megcsókolom állát, majd nyakát, s nyakhajlatába temetem arcom. Az, az érzés, ami akkor hatalmába kerített, csodálatos volt. Pár perccel később már meztelenül feküdtünk egymáson, s éltük át újra érzelmesebben a régebben történteket. Érzéki, szeretetteljes és hiányos. Nincs szó, amivel ezt le lehetne írni.

Zilálva, Göndör mellkasán pihentetem fejem, s hallgatom heves szívdobogását. Hasán köröket írok le ujjaimmal, míg ő kezemet simogatja. Megint túl gyors minden. Ez lenne az én formám. Túl egyszerűen és gyorsan végig menni mindenen.

-Harreh? – suttogom nevét, ő csak hümmög, s várja, hogy mondjam tovább. –Még egyszer boldog születésnapot! – felnézek szemébe, s félek, hogy csak egy ajándéknak tekinti EZT.

-Talán életem egyik legszebb ajándéka. – pár perc csend után újra megszólal – Bármint, nem az, amit nem rég tettünk, hanem te. Hogy belecsöppentél az életembe, s nem hagysz el. – mintha egy vallomásra készülne, de én ezt nem így, nem most szeretném hallani. Szájára csúsztatom mutatóujjam, ezzel célozva rá, így el is hallgat. Nyugodt szuszogását hallom pár perc múlva, s ez a világ egyik legnyugtatóbb, s csodálatosabb hangja. Oly’ régen hallottam már, így számomra is egyszerű lenne az elalvás, ha az agyam nem komplikálna túl dolgokat és hagyna pihenni. Feljebb csúszok, és körülnézek a szobában, amiben ma este alszunk. Nem tudom kinek a lakása, vagy hogy ez kinek a szobája, de egész nyugodtan alszik benne. Arcára nézek, ami tökéletes nyugodtságot sugároz, izzadt kusza tincsei szanaszét a párnán pihennek, néhány a homlokán, amit kisimítok arcából. Keze szorosan ölel, mint régen, mikor aludtunk. Egy csókot nyomva puha, sebes ajkára temetem fejem nyakhajlatába és próbálom magam álomba ringatni, igéző illatával.