2.ÉVAD-04.Chapter

Öcskös

Reggel arra ébredtem, hogy valaki a szobámban az egyik szekrényemben matat. Hangosat nyögve fordultam el, s temettem fejem a párnámba.  

-Jó reggelt, Öcskös! – kiabált Gemma. Még hangosabbat nyögtem, jelzésképpen, hogy halkabban beszéljen. –Látom nem jól aludtál. – lépteket hallok, amik az ágyam felé közelednek, így megfordulok, s lassan nyitom ki a szemem. –ÁUCS! – teszi kezét szája elé, ahogy meglát.  

-’Reggelt! – motyogom, s lehunyom szemem.  

-Kelj, mivel fel kell dobnunk a kinézetedet! – simogatja meg vállam. –Mire visszajövök, legyél felöltözve! Addig elkészítem a reggelinket. – utasított, majd kiment. Komótosan szálltam ki puha, s melegséget adó ágyamból. Szekrényemhez sétáltam, s onnan kivettem, amit aznap felhúzok. Az asztalomhoz sétáltam, s megláttam a rajta heverő képet. Csak a volt barátaim voltak rajta és én. Az a kép nagyon régi, de mégis még kint van. Majd elfordulok a könyves szekrényem fele. Ott elbambulok a könyvek között, s előtör egy emlékkép.  

„-Mind a tiéd? – csodálkozva kérdezi.  

-Igen. – motyogom az orrom alatt- Olyan hihetetlen? - megyek közelebb, majd kiveszem kezéből a könyvet, amit épp nézett.  

-Nem, nem az. –néz rám, s arcomat fürkészi. Mintha olvasna róla. Míg én csak azon aggódok, hogy ne fázzon meg. 

-Inkább vedd le a vizes holmit, mielőtt megfázol. –veszem le róla a pulcsiját. Bőröndjéhez sétál, s kiveszi onnan ruháját, amit felhúz. Míg oda sétál én gyönyörű alakját figyelem, s kecses lépéseit, amik tesze-toszák. 

 -Itt öltözzek át? –arcomra mocskos mosoly ül ki, amire csak megforgatja szemét.  

-Igen, mivel nem szeretném, ha a fürdőben rád nyitnának. – magyarázom meg egyszerűen.” 

Szívem összeszorul az emlékképre. Szorosan lehunyom szemem, azt hiszem, így kitörlődik, vagy csak elfelejtem. Pedig igazából nem szeretném, csak szinte halálosan fájnak.  

-Öcskös, minden rendben? – Gem hangja zavar ki gondolataim sokasága közül. Hogy ezt a kérdést hányszor feltették nekem. S mindig ugyan az volt a válasz: 

-Igen! – felhúzom szám két szélét, s valami mosoly félét erőltetek. Látja, hogy a mosolyom nem igazi, de próbálja mutatni, hogy elhiszi.  

Lemegyünk, s a reggelink már az asztalon van tálalva.  

-Jó Reggelt, Életem! – anya hatalmas ölelésben részesít, amit visszakozva fogadok el. Mióta megtudta, hogy rákom volt, azóta így becéz.–hogy érzed magad? – invitál az asztalhoz, s szinte leültet oda.  

-Jól. – válaszolok tömören. Nincs gyomrom most beszélgetésbe kezdeni vele. Ezt fel is fogta, s ott hagyott minket. Lassan kanalaztam a reggeli müzlimet, míg Nővérem arcomat figyelte.   -Tudod Ő nem akar rosszat. – bólintok. Nincs szükségem ismét, hogy „hegyibeszédet” tartson. –Attól még, hogy apánk elhagyott, s anyánk meg beletörődött, nem őt kell büntetned! – indulatosan suttogja, hogy anya ne hallja meg.  

-Tudod nem az, hogy csak beletörődött. Ide hozta Tom-ot, s onnantól ő volt a világ közepe. Kérlek, még azt se vette észre, hogy rákos vagyok! Pedig ez a betegség elég komoly. Nem csak egy megfázás! – kiabálok rá, majd krákogok s tekintetem az ételemre viszem.  

-Igaz. – elhalóan suttogja, s rólam ő is az ételére viszi tekintetét. Pár perc csend után ismét megszólalok.  

-Ma délelőtt elmegyek egy tetováló szalonba, s kivetettem a piercing-jeimet és eltüntetem a tetoválásaimat. Persze nem mindet. –Nővérem picit ijedten néz rám, de közben bólogat.  

-Tudod tegnap meséltem erről a rendezvényről. –csak bólintok, hogy folytassa. – Az ma lenne. – félre nyelem a számban lévő ételt és köhögni kezdek. –Azt hittem mondtam már. – látom rajta, hogy csak megjátssza magát és igazából tudja, hogy ő se mondta.   

Felállok, ott hagyva a reggelim, s kabátot és csizmát húzva megyek ki, hogy elinduljak a tetováló szalonba.  

Hogy miért döntöttem úgy, hogy eltüntetem „pár” tetoválásom? El akarok felejteni dolgokat, s a tetoválásaim csak emlékeztetnek rá. Emlékeztetnek arra a korszakomra, ami a legrosszabb és a legjobb is volt. Én csak a legjobbra akarok emlékezni. 

* 

Mikor haza értem, Gemma azonnal kiszaladt. Az arckifejezése mindent elmondott, amikor meglátott. Meglepettség, csodálkozás.  

-Hu, nagyon jól nézel ki! – tátotta el száját. Tetoválás nem volt már se a nyakamon, se a lábamon. Kezemen volt pár darab és a felsőtestemen. Piercing-jeimet is kivetettem, így arcomon sincs semmi. Úgy néztem ki, mint egy tisztességes ember. Még nem néztem tükörbe, pedig mondták ott a szalonban, de ezt inkább otthonra hagytam.  

Közelebb jött, s megsimította arcom, majd arca egy széles mosolyra húzódott. Büszke lehetett rám? Majd megfordult, s szó nélkül elment. Levetettem csizmám, s felsétáltam a szobámba. Ott levettem kabátom, majd a fürdőbe indultam, hogy megnézzem, hogy nézek ki.  

Arcom letisztult, és tisztán látszott minden szeglete. Felső testemen, nem lehetett több tíz tetoválásnál, míg egyik kezem szinte tele volt. De így tetszett. Csak azokat hagytam magamon, amik fontos jelentést hordoztak számomra.  

Anyám nyitott be a fürdőbe, s kikerekedett szemekkel figyelte félmeztelen testem.  

-Te..Hov.. – teljesen lefagyott. Magamra kaptam a pólómat és vártam, hogy mondjon valamit.  

-Eltűntettem őket. – válaszolok a fel nem tett kérdésére.  

-Nagyon..férfiasan nézel ki. – ott az elérzékenyültség szemében. Halványan elmosolyodok, majd motyogok egy „Köszönöm!”-öt és ott hagyom. Bemegyek szobámba, s lefekszem az ágyamra, hisz nagyon fáradtnak érzem magam. Lehet ez a sok fájdalomcsillapítótól és az érzéstelenítőtől van.  

Ismét arra kelek, hogy valaki a szobámban kutat. Kinyitom egyik szemem, majd visszacsukom.  

-GEMMA! – ordítok rá. Nagyon idegesítő már egy idő után. – Mi a szart keresel? – érzem, hogy nyűgös vagyok, talán a kevés alvástól és úgy mindentől.  

-Nyugodj meg, kérlek! - nevet fel a hisztimen. - Csak nem találom a zakódat. - csapja kezét a combjának tehetetlenül. Mert én tettem el. - gondolom magamban. Én tettem el, mert sok emléket hordozott, és nem akartam látni.  

Felállok, majd az egyik szekrényhez sétálok és onnan leveszem a fóliát, amiben az öltöny van, s oda adom neki.  

-Miért raktad oda fel? - egyik szemöldöke a magasban van, míg szemei engem kutatnak.  

-Emlék, vagyis valami olyasmi. - rántom meg vállam, mintha nem lenne olyan lényeges.  

"Már jóval korábban fent vagyok, mint ő. Gyönyörű, nyugodt arcát figyelem, ahogy a nap megtörik rajta.  

-Jó reggelt! - suttogom, majd puha arcbőrére nyomok egy csókot, ahogy szempilláit megrebegteti, s rám néz. Csak elmosolyodik, s kikel az ágyból és a fürdőbe megy. Felülök én is, majd kinézek az ablakon. Ahogy fel akarok állni, ismét rám jön a rosszullét, s visszaesek oda. A cigaretta miatt van, de nagyon nehéz róla leszokni. Mély levegőket veszek, s közben magam elé bámulok.  

-Harreh, jól vagy? - jön ki a fürdőből, s egyre zaklatottabb lesz, ahogy engem néz. Csak bólintok egyet, majd felkapva ruhámat én is bemegyek a fürdőbe.  

Miért nem lehetek egy normális srác, akinek egy csodálatos new york-i barátnője van?  

Hajamat megigazítom, majd beállítom, hogy ne álljon össze-vissza. Majd miután végeztem a fürdőben kimegyek, s Bell kutató tekintetével állok szemben. Végig futtatja rajtam szemét, majd közelebb jön és derekamra simította törékeny kezét. Próbáltam tekintetét kerülni, míg ő közelebbről mérte fel arcom. Végig simította kezét hátamon, s nyakhajlatomba temette arcát, amire kirázott a hideg a kellemes érzéstől. Örültem, hogy nem kérdez a történtekről, mintha csak vigasztalni szeretne.  

Pár perc után megszakította az ölelésünket, s kezemet húzva invitált az ágyra, magával szemben.  

-Nem kérlek arra, hogy mond el mi történt. Hiszen, ha akarod, úgyis elmondod. - arcomat figyelte, miközben én az összekulcsolt kezünket. Annyi vegyes érzelem tengett bennem. Csak a pillanatnak akartam élni, hogy most itt van, s a kezemet fogja. -De tudd, bármi történt, Rám számíthatsz! - ez a mondat egy olyan kellemes érzést adott, amit csak tettekben tudtam kifejezni, így válaszként csak egy lágy csókba vontam.  

-Köszönöm! - suttogtam, amikor eltávolodtam a csókból, annyira hogy ajkaink találkozzanak, s lehunytam a szemem.  

-Menjünk, vegyünk öltönyt! - egy erőltetett mosolya kíséretében állt fel, s nézett rám.  

Három próbálkozás után meg is találtuk a megfelelő öltönyt.  

Miközben próbáltam Bell tekintete szinte felfalt. Ajkait harapdálta, s csak figyelte, ahogy próbálom az öltönyöket.  

Miután elment az úr, aki adogatta az öltönyöket Bell azonnal oda sétált mellém, a tükör elé.  

-Állhat valakinek ennyire jól egy öltöny? - megsimogatta az anyagot mellkasomon, miközben arcomra egy széles és elégedett mosoly ült és a tükörben figyeltem őt. Felnézett arcomra, és ismét azt térképezte. Mintha folyamatosan fényképeket készítene, és érezné, hogy hamar jön az elmúlás. Kezemet derekára vezetem, és a próbafülke felé kezdem húzni. Egy pimasz mosolyom kíséretében húztam el a próbafülke függönyét és csókoltam meg. Elkapott a hév, így egyre többet és többet akartam, ezt mutatták a felé irányuló cselekedeteim is. Kezét hajam felé vezette, amire kicsit elválltam tőle.  

-Tudod nem pár másodperc volt, míg megcsináltam. - nevettem fel halkan, amire csak megforgatta szemét és beletúrt.  

-Uram, megfelel az öltöny? - jött a fülkén kívülről a hang. Zilálva váltunk el egymástól, szinte azonnal, s Bell arca egyre ijedtebb és félénkebb lett.  

-Öhm, igen..azt hiszem ezt vesszük meg! - krákogtam, majd elkezdtem levenni a ruhadarabokat. Bell kérdőn nézett rám, amire csak legyintettem egyet. Mikor már csak a nadrág volt rajtam, teljesen elpirult, hiszen nem látott még így fényes nappal. Miközben húztam vissza a saját ruháimat, szintén felmért és élvezte látványom. Miután készen lettem, Bell-re néztem, s picit zavart és szégyenlős arcán elmosolyodtam, majd egy csókot nyomtam ajkai sarkába.  

-Elintézné addig a számlát? - kiabálok ki, ezzel remélve, hogy itt hagy minket.  

-Természetesen! - jött a válasz, amire egy halk megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem és belőle is. De utána halkan felkuncogott, kinéztem hogy tényleg elment-e, majd összekulcsolva kezünket húztam ki és indultunk a pult fele, hogy kifizessük, s utána haza mentünk." 

Ismét egy emlékkép. Lehunyom szemem, s egy könny szökik ki. Ami a fájdalmam könnye. Ez az emlékkép egy számomra már fájdalmassá vált emlék.  

-Minden oké? - jön közelebb Nővérem, s megsimogatja hátam. Mélyet sóhajtok, megtörlöm szemem, és egy mosolyt erőltetve bólintok. -Megyek kitisztítom, mivel ma estére kelleni fog. - kacsint rám, s boldogan szökdécsel ki a szobámból. Miután becsukódik szobám ajtaja, esek le a földre és temetem arcom kezembe és sírok fel halkan. Egyáltalán nem az erősségem, hogy sírjak, de van, amikor már egy idő után nem bírja a szívem és minden eddig visszatartott sírásom kiömlik.   

* 

Rá talán két órára, jött be ismét a szobámba, s hozta vissza tisztán az öltönyömet.  

-Gem, én..nem akarom ezt felhúzni. - nézek rá, amire ő mérgesen rám kapja tekintetét.  

-Sajnos, Öcskös nincsen más öltönyöd, szóval nincs más lehetőséged. - akasztja egyik szekrényem ajtajára.  

-De.. - elcsitít a jobb tenyerével, amit felém tart, hogy ne beszéljek többet.  

* 

-Harry, igyekezz már! - kiabál fel Gem. Már vagy tíz percet késtünk, és kocsival megyünk Londonba. Szóval stílusosan késünk fél órát.  

Hosszú, göndör fürtös hajamba túrok, hogy megigazítsam a tükör előtt. Még megigazítom a zakót, s egy mély sóhaj után felkapom telefonom és lemegyek. 

-Mehetünk! - kiabálok Gem-nek. Édesanyám hitetlenkedve figyel engem, mintha szellemet látna.  

-Nagyon helyes vagy, Fiam! - folyik le arcán egy könnycsepp, de nem jön oda hozzám. Csak távolról figyel, s mondja nekem.  

-Köszönöm! - krákogok, hogy ne legyen annyira kínos, majd inkább elnézek a lépcső irányába.  

-Végre! Induljunk! - jön le, picit se kecsesen a Nővérem, majd kezemet átkarolva húz ki a házból. -Szia Anya! - kiabál még neki, ami fel ér számomra egy fél fül megsüketülésével. Szinte úgy lök a kocsija felé, majd szalad a volán mögé.  

* 

-Így is tudod mennyit fogunk késni? - már vagy fél órája mást sem hallgatok, hogy miattam elkéstünk.  

-Majd bele törődnek, Gem! - nézek rá, amire csak felhorkan. Egy londoni múzeum parkolójában parkolja le a kocsit, majd nézi meg magát a visszapillantóban. Elmosolyodok, azon hogy mennyire izgul. -Nagyon csinos vagy! - suttogom, amire rám néz és egy gyors puszit nyom arcomra.  

-Tudod egy ilyen helyes Öcskös mellett, észre se vesznek majd a lányok! - kacag fel, amire csak megrázom a fejem mosolyogva, s kinyitom az ajtót. Az Ő oldalán is kinyitom, mint az Úri hölgyeknek. Pukedlit szimulálva köszöni meg, majd belekarolva kezembe húz be az épületbe.