2.ÉVAD-06.Chapter

Sajnálom, hogy felforgattam..

-Majd mutatom az irányt. - suttogja, s összébb húzza magán a kabátját. Bekapcsolom a fűtést, amire  egy meleg tekintettel köszöni meg.  

Miután megérkeztünk uticélunkhoz, behívott magához, amit szívesen el is fogadtam, bár ott volt az érzés, hogy nem helyes, amit teszek. Levette kabátját, majd magas sarkúját, s ledőlt az ágyára. Ez csak egy szoba volt, amiben volt egy ágy, két éjjeliszekrény, egy tv, egy asztal és két szék. Megpaskolta maga mellett az ágyat, ezzel arra célozva, hogy feküdjek mellé. Visszakozva, de meg tettem.  

-Hihetetlen, hogy a pasid csak így elengedett egy számára idegen emberrel. - a plafont figyelem, miközben az agytekervényeim meg sem állnak.  

-Hát őt az ilyenek nem igen izgatják, de különben is én a helyedben örülnék, hogy ezt tette. - felém fordul, egyik kezét feje alá teszi és úgy figyeli arcom.  

-Hogy ismerkedtetek meg? - pusztán csak a kíváncsiságom miatt teszem fel ezt a kérdést.  

-Hosszú lenne elmesélni és bizarr is. - látványosan megborzong, amit persze csak a hatás kedvéért megjátszik.  

-Sajnálom, hogy felforgattam az életed. - suttogó hangon hal el ez a mondat a számból, amire közelebb jön.  

-Életem legszebb időszaka volt. - egyik ujját végig simítja kabátomon, tenyeremtől, egészen vállamig.  

-Ennek az időszaknak még nincs vége. - elfordítva fejem rá nézek, s szemei csillognak. Csillognak a felgyülemlett könnyektől. Csak hevesen bólogat, s ajkát beharapva próbálja feltörő sírását elnémítani. -Bell, itt vagyok, itt vagyunk. Én új emberként, s egészségesen. - megfordulok, így úgy támaszkodok kezemen, mint ő.  

-Több seb van a szívemen, mint amennyi gyógyszer lenne rá, Harreh. -kezét szívéhez emeli, s ruháját markolja.  - S ezzel, hogy itt hagytál engem, kiszakadt minden. Sajnos ezt, a mostani jelenléted nem gyógyítja. - lefolynak első könnycseppjei, amit kabátom anyagával letörlök. -Nem te vagy a gyógyszer sebeimre. - szívem összeszorul a mai nap már vagy ezredére, csak most jelenlévő a csomó a torkomban.  

-Bell, ne beszélj hülyeségeket.. 

-Nézd! Nekem már van barátom. Van egy új életem, amiben te nem vagy benne. - látásom elhomályosul, s küszködök már én is könnyeim elfojtásával. -Te ezt már akkor eldöntötted, mikor kizártál a tiédből. - feláll az ágyról, s hajába túr. Próbálja rendezetlen légzését helyrehozni és sírását mulasztalni. Én csak az ott hagyott üres helyét figyelem, s próbálom felfogni, amit mondott.  

-Bell, nem direkt zártalak ki, vagyis nem önző okból! - felállok én is, s vele szembe sétálok.  

-Hagytad, hogy szenvedjek! - ordít rám, s megüti mellkasomat. Hasonlóan kezd elő jönni a rohama, mint régen. Amit szintén én okozok, most is.  

-Gondolj bele, inkább szenvedj egyszer, de igazán. Minthogy talán életed végéig és folyton. - kezét simogatom nyugtatásképpen, talán hatásosan, mivel légzése kezd lelassulni.  

-De visszajötél és én ismét szenvedek! - rám emeli könnyes tekintetét, s szívem összeszorul, nyelni nem tudok és a levegő megáll tüdőmben.  

-Sors.. -motyogom, mivel senki nem számított arra, hogy mi ismét találkozni fogunk és ismét fel fogjuk kavarni egymás életét.  

-Faszfej.. - suttogja, majd egy halvány mosoly jelenik meg arcán.  

-A "Göndör" jobban tetszett. - húzom el számat, amire Ő ismét megüti mellkasom, s önszántából ölel meg, s nyomja arcát kabátomba. Először nem tudtam mit reagálni, majd lassan visszaöleltem. Pici megkönnyebbülést éreztem, mivel a nehezét már megbeszéltük a történteknek.  

Tekintetét felemeli rám, majd ajkaimra tekint, s lassan hajol közelebb, hogy megcsókoljon. Viszonzom, s közelebb fogom magamhoz. A pillanat a valaha volt legmeghittebb. Kezét felvezeti hajamba, s beletúr, ezzel nekem nagyobb élvezetet nyújtva. Kinyitom szemem, hogy arcát csodálhassam, de az ő szemei csak le vannak hunyva, majd hirtelen minden elsötétül, s már ő sincs kezem között.  

Zilálva riadok fel a kocsiban.  

Gem ijedten néz rám, majd vezeti vissza tekintetét az útra.  

-Rosszat álmodtál? - elmosolyodik a gondolaton, de sunyin teszi.  

Álmodtam csak az egészet?  

-É-én..azt álmodtam, hogy találkoztam Bell-el. - számomra még mindig felfoghatatlan. A csókok, az ölelések a kibékülés mind csak egy álom volt.  

-Sajnálom, Öcskös! - néz rám, s tekintete tele van sajnálkozással. Csak lenyelem a csomót, amit a fojtogató síráskeltő érzés okoz és elfordulok tőle. 

-KURVA ÉLET! - káromkodom el magam. -Olyan valóság hű volt. Ahogy megcsókoltam, ahogy megöleltem, s éreztem az illatát. A gyönyörű megjelenése.. - kezembe temetem arcomat, s próbálom nem elsírni magam.  

-Annyira sajnálom! Lehet ez egy jel, hogy még van remény. - mosolyog halványan rám, amire csak megforgatom szemem, s tovább nézek ki kezem közül.  

Miután leparkolt ugyan oda ahova az álmomban is, kiszálltam a kocsiból, de nem mentem oda Gemma-hoz, hogy kisegítsem vagy hasonlót tegyek, mint az álmomban. Inkább besiettem az épületbe, majd siettetve vezettem tekintetem végia tömegen. Csak egy személy jelenléte érdekelt, s csak reméltem, hogy az álmom teljesülni fog. Gyors léptekben mentem keresztül a termen, s pásztáztam a tömeget, de sehol. Majd megpillantottam a srácot az álmomból. Ugyan olyan ruha volt rajta, s ugyan úgy nézett ki. Oda siettem hozzá, majd mikor megálltam előtte kérdőn nézett rám.  

-Jenson Will? - be se mutatkozva kérdezem meg.  

-Személyesen! - nyújtja kezét, amit én rémülten, de elfogadok. -Elnézést, de ismerjük egymást?  

-Ismer egy Nicole Bell nevű hölgyet? - siettetve őt figyelem arcát, de csak az álmaimból előtörő emlékképek ugranak be, amikor csókolták egymást vagy épp Bell az Ő nyakhajlatába fúrta arcát.  

-Kicsodát? - összeráncolja szemöldökét és arcáról tényleg az értetlenség sugárzik.  

-Nicole Bell - csak nemlegesen megrázza fejét, amire én hajamba szántok. -Köszönöm! - s ezzel ott is hagyom. Még párszor végigfuttatom a termen a tekintetem, de semmi. Csalódottan megyek a bárpulthoz, s kérek egy viszonylag erős alkoholtartalmú italt.  

Már vagy a huszadik pohárral iszom, s kezdem elveszteni az eszem, s képzelődni. Kibillegek a friss levegőre, s ijesztően szintén ott szexelnek, s ha jól emlékszem hasonlóan ugyan így néztek ki. Fejem elkezd hasogatni, így kijjebb sétálok, s leülök a padkára, s a kezembe hajtom a fejem. Pár perc után, mikor már nem szédültem a picit sem kevés alkoholnak a fogyasztásától, felkeltem, de valakinek neki mentem, aki leesett a földre. 

-S-sajnálom! - motyogom, de szerintem magamon kívül senki nem értette.  

-Semmi gond! - áll fel, s leporolja kék szövetkabátját, majd arcomra néz. Én is oda vezetem tekintetem, s ekkor érzem úgy, hogy már az agyam nagyon játszadozik velem. -Minden rendben? - hunyorítva néz rám, de én lehunyom szemem, s kezembe temetem arcom.  

-Bocsánat, csak olyan.. - ismét rá nézek, de változatlanul ugyan azt látom. De az ő arca érzéseket nem fejez ki, s tekintete se telt meg aggodalommal, félelemmel.  

-Bell? - közelebb megyek, hogy megérintsem, de ő automatikusan lép egyet hátrébb.  

-Senki nem hív Bell-nek. Nicole vagyok, Nicole Bell! - nyújtja kezét, s úgy mutatkozik be, mintha most találkoznánk először. Oda nyújtom kezem, de nem szólok semmit, csak szemébe meredek. - Te nem mutatkoznál be? - azonnal kihúzza kezét, s picit ismét hátrébb is lép.  

-De..- tekintetem levezetem cipőmre, majd ismét rá -Harreh, Harreh Styles! - szám egy vonallá préselem, míg az ő ajkai egy halvány mosolyra húzódnak.  

-Különleges név. - közli kedvesen, míg az én szívem lassan tör egyre kisebb darabokra. Csak szemét fürkészem, ami őt zavarba ejti, pedig csak a reményt keresem benne és az ezer kérdésem egyikére a választ. Azonnal elszállt alkohol által hozott állapotom, mikor felismertem őt, így az alkohol már nem okozott problémát. -És mit keres ilyen későn, egy ilyen fess férfi London sötét utcáin? - keresztbe teszi kezét, s engem néz. Határozottan nem tudja ki vagyok. Vagyis, a nevemet már igen.  

-Egy lányt. 

_____________________________________________________

Sziasztok!
A következő rész vagy szerdára vagy péntek reggelre várható, de sajnos holnap(Vasárnap) nem tudok hozni.
Addig is, remélem tetszett, s izgatottan várjátok a folytatást. 

Várom véleményeiteket, pipáitokat!
S köszönöm az eddigi kommenteket, majd idővel válaszolok rájuk, csak sajnos nagyon szorít az idő hurka.*szomorú szmájli* 

Noraxoxo