2.ÉVAD-05.Chapter

Harreh?

Tényleg csodálatos lányok a modellek vagy inkább szobrok? Bár picit ijesztő, hogy mindegyik tekintete követi, hogy mit teszek vagy az épp előttük sétáló mit tesz. Gem már régen más társaságokban jár, engem egyedül hagyva. Az egyik pulthoz sétálok, s kérek egy italt, ami természetesen nem alkoholmentes. Bár Gemma a lelkemre kötötte, hogy csak egy pohárral ihatok, mert az a helyzet is fenn állhat, hogy én vezetek. Miután kiadják az italom egy helyet keresek, ahol picit egyedül lehetek, így egy hátsó kijáraton kimegyek. Kint csak egy párt látok, akik úgy falják egymást, mintha már vagy ezer éve nem sex-eltek volna. Kínosan elnézek más fele, s úgy teszek, mintha valakit várnék. Miután megittam az innivalómat, kiveszem a zsebemből a cigarettás dobozom és az egyik öngyújtómat, hogy rágyújtsak. Számba helyezve a szálat, keresem a tüzet adó szerkezetet, mikor hirtelen kicsapódik az ajtó. Picit megijedek, így kiesik a számból a szál. Motyogva káromkodva veszem fel, s teszem ismét a számba. Megtalálva az öngyújtott teszem a szálhoz és gyújtom meg. Egy mélyet szívva belőle könnyebbülök meg egy picit. Bár felköhögök, mivel már régen nem dohányoztam.  

-Elnézést! - szól egy vékony női hang. Először nem foglalkozok vele, majd mikor megkocogtatja a vállam fordulok felé. De nem látom arcát, mivel egyáltalán nem néz rám. -Kérhetnék tüzet? Láttam, hogy az előbb meggyújtotta és én meg..-kezébe nyomom, hogy ne magyarázkodjon. Hangja igen ismerős, s hasonlít is valakiére, de betudom annak, hogy már képzelődök. -Köszönöm! - nyújtja felém, amire ismét ránézek és most Ő is rám néz. Ajkaim elnyílnak, s hirtelen levegőt is elfelejtek venni. Ő picit összezavarodva, s megijedve néz rám. Zavartan nézek el. EZ NEM LEHET!- ordibál a belsőm.  

-Harreh? - ismer fel rá pár másodpercre. Hajamba túrok, s ismét rá nézek. Arca csak még csodálatosabb lett, szemei még ragyogóbbak, mint voltak. Nem mondanám, hogy kicsattan a boldogságtól, de sokkal élettel telibb az arca, mint amikor utoljára láttam. Szemei nem pirosak, s az arca sincs összeesve.  

-Nicole! - köszönök, mintha semmi nem történt volna. Pedig belül csomó érzés zavar össze. Ajkai elvállnak, s ijedten néz rám. Nem tud mit reagálni, ahogy én se.  

-De..te.. - dadog össze-vissza - Harreh Styles? - nem ismer fel? Hát persze, hogy nem ismer fel. Tetkók, piercingek nélkül, s hosszú hajjal. Csak bólintok, amire ő hátrébb lép egyet. -Megváltoztál. - mér fel, majd hirtelen fordul el, s szív a cigarettájából. Bell cigizik? Meghallom, ahogy szipog, s egy papírzsebkendőt vesz ki ruhája egyik zsebéből. Teljesen felkavartam.  

-Bell.. - hal el már régen ki nem ejtett becézés a számból, ahogy megfogom felkarját, hogy felém fordítsam.  

-Ne érj hozzám! - szinte hisztérikusan kiabál rám. Szemei ismét pirosak, s keze remegését próbálja eltűntetni előlem. -És ne nevezz így! - köpi idegesen, s még egyet hátrébb lép. Tekintetem végigvezetem tökéletes alakján, amit a testre simuló ruhája mutat.  

-Sajnálom! - motyogom.  

-Hát Barátom, van mit! - mondja lenéző hangon, s elfordul tőlem. Torkomban ott a sírás előtti csomó, s nem tudok vele mit kezdeni. Elfordulok én is, s próbálom visszafojtani. A köztünk lévő csendet a két nyögdécselő ember töri meg ütemesen.  

-Kibaszottul menjetek szobára! Nyomorultak.. - kiabál oda nekik, amire picit összerezzenek. Elhalad mellettem, s közben a cigaretta füstje mögötte fújja el a szél. Csípőjét ringatja, ahogy megy, s tudom hogy ez csak járása miatt van. Leül a járda szélére, s csak előre néz. Elnyomom a cigarettám, s hirtelen elkezdek tépelődni, hogy itt maradjak vagy menjek be, majd el. Én meg akarom vele beszélni, de érzem, hogy nagyon nem itt van most az ideje.  

-Nic baby! - nyílik ismét az ajtó, és egy szinte velem egykorú pasas jön ki. Bell hátra néz, s halványan elmosolyodik a pasas látványára. Az a mosoly, mintha maga a megváltás lenne. Már nagyon rég nem láttam. Feláll, s oda sétál a pasashoz, aki előttem áll pár méterrel. Megölelik egymást, majd a pasas megcsókolja. Szívembe, mintha egy tőrt döftek volna, s vagy ezerszer megforgatták volna benne. Majd a csókjuk után megához ölelte, így Bell arca felém nézett. Szeme engem figyelt, ahogy én őket figyeltem. Tekintete könnyes volt, ahogy az enyém is. -Minden oké, baby? - mondja, amire Bell csak bólogat és a nyakába temeti az arcát. Sírva fordulok el és megyek be az épületbe. Ugye ez csak egy kibaszott álom, s mindjárt felébredek. Ugye?  

Nővéremet keresem, majd mikor meglátom megyek felé.  

-Gem.. - hangom sírás határán van, így nem is tudok mást kimondani. Ijedten néz rám, majd bocsánatot kérve a társaságtól kísér el egy sarokba.  

-Mi történt? - arcomat kezében tartja, így tartva a szemkontaktust. Könnycseppjeim folyamatosan folynak, amit most nem szégyellek, hiszen mintha több darabra tört volna a szívem. Mielőtt megszólalhatnék, nyitódik mellettünk az ajtó, s Ők lépnek be. Gem elengedi arcom, így eltudom fordítani, hogy ne lássák.  

-Úristen! - suttogja Gemma. -Sír és itt van. - motyogja, s a hátamat simogatja.  

-Egy pasassal. - nyögöm, amire a szívem még jobban elkezd fájni.  

-De miért sír? Találkoztatok? - csak bólintok, amire a kezét a fejének csapja. -Ne haragudj! Esküszöm nem tudtam! - kezd el mentegetőzni.  

-Kimegyek a kocsihoz. Te nyugodtan maradj még. Én is csak a kocsiban leszek. - erőltetek mosolyt, majd meg sem várva reagálását indulok ki. Az ajtóban belebotlok valakibe. -Ne haragudj! - motyogom. Egy szövetkabátot visel, s egy cigaretta pihen kezében.  

-Semmi.. - néz rám. Az élet direkt baszakodik velem? -szinte már ordítom belülről. -Kezdem azt hinni, hogy követsz! - néz el. Felhorkanok, s folytatom tovább utam a kocsihoz. De ő követ. Hátra fordulok, s rá nézek.  

-Segíthetek? - húzom fel szemöldököm.  

-Ne izgulj, Faszfej. Nem utánad megyek! - kerül ki és a kocsink melletti kocsiba száll. Fejemet vagy már százszor beleütöttem a falba képzeletemben. Mintha a sors folyamatosan szívatna. Beülök én is a kocsinkba, s félve tekintek balra. Tekintetünk találkozik, de azonnal el is kapjuk. Nagyon gyerekesnek érzem ezt a helyzetet, így egy nagy levegőt véve kiszállok az autóból. S oda sétálva az Ő kocsijához, szállok be. -Mi a fasz Harreh?! - kiabál rám.  

-Örülnék, ha nem rikácsolnál. - nézek rá, amire egyből vissza is vágna, de közelebb hajolok, s megcsókolom. Ajkaink egy pillanatra nem mozdulnak, majd ösztönzés nélkül csókol vissza egyből. Lehelete cigaretta illatú, hasonlóan, mint az enyém. Miután eltávolodok beszívja alsó ajkát, s lehunyja szemét. De rá pár másodpercre erősen megüti mellkasom.  

-Faszfej! - kiabál ismét. Oda kapom kezem, hiszen nem kicsit fájt ütése. -Miért nem haltál meg? - néz rám, s arcomat fürkészi. Kérdése nem kicsit bánt, de nem mutatom.  

-Nem tudom. - motyogom. Csak bólint válaszomra és elnéz.  

-Minden esetre, megváltoztál. - ismét rám néz, s tekintetem most nem engedi az övét.  
-Te is. - arca ezerszer élettel telibb, ragyogóbb, csodálatosabb. 
-Végülis hogy, hogy nem haltál meg? Mert ugyan én nem tudok szart se rólad azóta.. - fordul el, s hangjában ott a megtörtség, megbántottság. 
-Nem most van itt az ideje, hogy erről beszéljünk. - szinte suttogom a szavakat, ahogy remegő ajkát figyelem. 
-Pedig máskor nem lesz. - tekintetét enyémbe fúrja, s szinte kényszerít arra, hogy nézzek el. Ezzel tudtomra adva, hogy komolyan beszél, bár hiába mondja ezt, mikor szeme teljesen az ellentétjéről árulkodik. 
-Nic.. - szűrődik kinről az érdes férfi hang, amire a gyomrom összeszűkűl, míg Bell felvillanyozódik. Majd kinyílik a másik oldalt az ajtó, s Ő tekint be rajta. Szemei haraggal telnek meg, mikor engem is meglát a kocsiban. -Ő meg ki a faszom? - kapja tekintetét Bell.re. Ő rám néz, s szemei szomorúsággal telnek meg. 
-Ő...most ismerkedtem meg vele. - néz vissza a pasira. Lehunyom szemem, hogy még bevallani se meri, ami történt. 
-Jenson Will! - bólint bemutatkozásképpen. Én egyáltalán nem akarok neki bemutatkozni. Mielőtt megkérdezné engem hogy hívnak, Bell szavába vág.
-Öhm..haza vinne. Majd holnap beszélünk. Rendben? - csókolja meg a nyakát, majd a szájára nyom egy csókot, s kiszáll a kocsiból. Int nekem, hogy menjek utána, de persze úgy, hogy Jenson ne vegye észre. Kiszállok a kocsiból, s becsapom az ajtaját. Bell beül a kocsi anyósülésére, míg én a vezetői oldalhoz sétálok. 
-Nekem itt a Nővérem. Nem tudlak haza vinni. - nézek előre, mivel ezek után már nem bírok a szemébe nézni. -És amúgy is..New York, kocsival messze van egy picit. - felnevet megállapításomon, s most hallom először, a nekem címzett igazi, gyönyörű nevetését. 
-Egy hotelben éjszakázom. - engem figyel, s tekintete perzseli arcom. 
-Máskor nem lesz..mi? - nézek rá, s ott a diadalittas arckifejezésem a mosolyt azonnal lemossa arcáról. 
-Egyik részem kibaszottul el akar felejteni, míg a másik ez ellen küzd. - magyarázza meg. 
-És te miért nem hallgatsz arra a feledre, ami el akar felejteni? - tekintetünk egybefonódik, s hirtelen az élet is megáll körülöttünk. 
-Mert az a felem már akkor elveszett lelkem tengerében, mikor megláttalak. - borsózik a hátam, kezem, s minden testrészem erre a kijelentésére. Egy mély levegőt véve fordulok el, s veszem elő telefonom, hogy írjak Gemma.nak egy SMS-t, hogy elviszem a kocsit és hívjon, amikor menni szeretne. Bár meg tudná oldani taxi.val is. 
"Majd haza megyek taxi.val. Gemx" - jött az üzenet. Vissza csúsztatom zsebembe a telefonom, s ismét Rá nézek. 

-Hol van az a hotel? - be indítom a kocsit, mivel a kulcsot még Gem nekem adta, mielőtt bementünk volna. 

____________________________________________________

Tudom, nem a mai napra ígértem, de meg akartalak titeket lepni.
Remélem sikerült.
Véleményeiteket, pipákat várom!
Noraxoxo