14.Chapter-"Sajnálom, de Önök nem vehetnek részt a mai órán!"

Küldte a Göndör, miután végig olvasta, gondolom, amit írt. Éreztem, hogy megint a sírás kerülget. Feltekintettem a plafonra, hogy könnyeimet visszafogjam, mikor jött megint egy üzenet tőle.

„Hanem, hogy így incselkedtél… tuti rád gerjedt és a faszán nem tudott uralkodni. Vagy nem is akart. H”

Magyarázta meg. Mintha mérges lenne rá, bár lehet csak én, fogom úgy fel. De aranyos, hogy ilyen őszinte. Régebben tuti, hagyta volna lógni, nem magyarázta volna meg.

„Nem is hibáztatom azért, mert nem akart. Ki ne akarna?!H”

Jött megint, hangosan felnevettem, mert mintha magában beszélgetett volna.

„Nem magadban beszélgetsz, Faszjancsi:DDNx”

Válaszoltam neki vissza, a hangos gondolkodására.

„Most megsértődtem..H”

„Nem akartam. Pedig ez csak egy cuki becenév. Nekem is kitalálhatsz. És akkor kölcsönös lesz.Nx”

Írtam neki. Kíváncsian vártam, hogy vajon milyen becenevet talál ki nekem. Bár tudom, hogy úgy se használnánk.

„Faszjuliska.H”

Jött az üzenet, amiben becenevemet írta le. Elmosolyodtam rajta, majd letettem a telefonom és kiszálltam a kádból. Megtörölköztem, közben megint küldött egy üzenetet. Miután végeztem a teendőimmel, lefeküdtem az ágyba és kezembe vettem a telefonom.

„Azért ez, mert Faszjancsi nem halhat meg magányosan Faszjuliska nélkül. Xoxo H”

Jött a magyarázó üzenet, hangosan elkezdtem rajta nevetni, majd jött megint az üzenet.

„Innen hallom a nevetésed.:DH”

Abba hagytam az üzenet olvasása után, majd válaszoltam neki.

„Cukin nevetek. De álmos vagyok. Szóval Jó éjt, Faszjancsi!Nx”

Pötyögtem be, majd letettem a párnám mellé. Éreztem, hogy szemhéjaim húznak álomba engem. De a telefonom csörgése, ezt nem hagyta. Egyből felkaptam és elolvastam.

„Nem mondtam, hogy nem. Jó éjt, Faszjuliska.

Ps.elszomorító, hogy még szívet se kapok..H”

Elmosolyodtam rajta, majd visszaejtettem a telefonom és elaludtam. Reggel a telefonom ébresztett. Annyi kedvem volt felkelni, amennyire egy ember ott hagyná a szeretőjét csak úgy. Na én ugyan így voltam az ágyammal. Öt percet forgolódtam jobbra és balra, míg nem ki sikerült esnem az ágyamból. Egy hangos puffanás jelezte, hogy földet értem. Jess felriadt, lenézett a földre hagyott rám egy hanyag pillantást, majd elfordult és aludt tovább. Felálltam és összekészítettem valami ruhát, amit felhúzhatok.

 Hajamat laza kontyba kötöttem. A fáradtság miatt nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy nézek ki. Táskám szerencsére be volt pakolva, így csak fel kellet kapnom. Telefonom kijelzőjére nézve megállapítottam, hogy van még negyed órám. Így visszadőltem egy picit az ágyba. Lecsuktam szemem, és csak hallgattam a csendet. Éreztem, hogy valaki a hajamat húzza. Kipattantak szemeim és az illetőre néztem.

-Nincs első órád? – kérdezte, miközben felállt.

-Miért? Mennyi az idő? – kérdeztem felkapva a fejem. Kivette zsebéből telefonját, és mozgásra nyitódtak telt ajkai.

-Egy perc múlva becsengetnek. – mondta és egy mosolyra húzódott ajka.

-Ez nem vicces, Styles! – mondtam neki és felkaptam a táskámat. Az ajtóhoz siettem, majd hátra néztem. Nyugodtan állt ott, ahol volt és engem nézett. –Te nem jössz? – kérdeztem tőle, amire Ő csak megvonta a vállát és felém sétált. Volt addig időm végigmérni őt. Egy fekete- fehér póló, fekete térdnél kiszakított csőgatya és a tipikus barna csizmája. Fején egy szürke sapka volt, gondolom nem volt ideje elkészíteni a haját.

-Szerintem nem baj, ha egy kicsit késünk. – mondta a játszadozás, csenget hangjában és egy gödröcskés mosoly ült ajkain. Szemeibe néztem, amik valami oknál fogva csillogtak. A csillogás okát, nem lehetett leolvasni. Mellkasára tettem kezemet, ezzel megfékezve, hogy még közelebb jöjjön.

-Nem. Gyere, vagy maradj itt egyedül. – mondta és elindultam a főbejárat felé. Szorosan mögöttem, lépkedet, majd mikor utolért a fülembe súgott.

-Tudod, mindenki azt fogja hinni, hogy volt valami. – mondta és megint széles mosolyra húzódott ajka. Hanyagul rá néztem, majd visszavezettem tekintetem az útra. Az osztályterem előtt álltunk, már becsengettek tíz perce.

-Nyiss be! – mondtam neki, mire kikerekedet a szeme.

-Mi? Csak nem félsz? – kérdezte bohókásan és a falnak támaszkodott. Nem mertem kinyitni az ajtót, mert féltem az irodalom tanártól. Ahogy szerintem Harry is. Mivel nem rég még kiabált vele. Nagy levegőt vettem és lenyomtam a kilincset. Az összes tekintet az osztályteremben ránk szegeződött. A lányok is és a fiúk is összesúgtak. Némelyik lány szúróspillantást vetett rám, némelyik meg hangosan nevetett. Éreztem, hogy arcomba szökik a vérem. A fiúk csak nevettek és hallottam, hogy volt, amelyik dicsérte Őt.

-Ahh...Szóval itt vagytok! – szóalt meg a tanár. Felénk fordult, de a Göndört nem nagyon érdekelte, hogy lehet, büntetésben leszünk. A haverjaival kommunikált a hátam mögött.

-Elnézést tanár úr mi csak… - kerestem a szavakat, hogy mi is lenne megfelelő indoknak. Az enyémet tudtam, de a Göndörét nem. Tudtam, hogy ha azt mondom elaludtunk, mindenki hangos ujjongásba vagy fújolásba kezdene.  Épp mondtam volna a megfelelő indokot, mikor a Göndör kezét éreztem a fenekemre simulni. A szavak bennem rekedtek és arcomra megint pír szökött. Próbáltam nem észrevehetően elhessegetni onnan, de nem sikerült. A fiúk a háttérben hangosan elkezdtek röhögni és ujjongani.

-Sajnálom, de Önök nem vehetnek részt a mai órán! Viszlát! – mondta a tanár és elfordult a diákok felé, akik társalgásokat folytattak egymással. Állam a padlót súrolta, még sosem történt ez meg velem. Hátat fordítottam és kimentem az ajtón. Hallottam, ahogy a Göndör becsukja maga után az ajtót és követ.

-Akkor mit csináljunk? – kérdezte vidáman. Gyanús volt, hogy ilyen felhőtlen vidám még ezek után is. Ránéztem egy ilyen „Hülye vagy?” fejjel, majd visszafordultam. – Most mi bajod? – kérdezte és előbukkant a bunkó énje.

-Egy letaperoltál, kettő kibaszottúl le se szarod, hogy nem ülhetünk be első órára. – mondtam neki felé fordulva és hangosabban a normál hangomnál. Ezen csak elkezdett nevetni, majd tovább sétáltam. Az udvaron egy padhoz ültem,- de mint egy kutya, aki követi hűséges gazdáját,- jött utánam a Göndör is.  Ránéztem és felhúztam a szemöldököm.

-Van még negyvenöt percünk. – közölte, majd leült a pad mellet a fűre és hátra dőlt. Kezén az izmok megfeszültek, ahogy hátán is. Szemét becsukta a hirtelen jött fénytől, ami egyenesen a szemébe sütött, lábát felhúzta és úgy pihent.

-Nem adtál indokot, hogy miért tetted! – mondtam neki próbálva a bunkó hangnemen maradni. Kinyitotta egyik szemét és úgy hunyorított rám fel a padra. Elmosolyodott rajta, majd visszacsukta szemét.

-Bármint melyiket? Hogy hagytam, hogy lekéssük az órát vagy, hogy letaperoltalak? – kérdezte nevetve. Szóval hagyta, hogy elaludjak? És Ő bent volt a szobámban, míg Én aludtam?

-Tessék?

Hi PPL!
Nagyon örülök, hogy ennyire nő a nézettsége a blogomnak. 
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!
Most is nagyon örülnék, ha hagynátok magatok után véleményt.
Thx.Nóryxoxo