18.Chapter-"..Harreh Styles nem bőghet.."

-Nyolckor indulunk. A parkolóból. – mondta, majd visszafele lapozgatott a füzetében, mikor megláttam egy rajzát a lap szélén. Megállítottam a lapozásban, majd kivettem a kezéből. Csak egy rajzfilm figura volt. Talán a Rózsaszín párduc lehetett.

-Hé, ez tök jó lett. – mondtam neki egy mosoly kíséretében. Csak megrántotta a vállát, majd kivette kezemből a füzetét. Telefonja rezegni kezdett, az éjjeliszekrényén. Visszatette füzetét, majd a telefonjáért nyúlt. Mikor meglátta, ki hívja, megváltoztak vonásai.

-Öhm…ez magán ügy. – rám nézett, tekintette zavart volt. Bólintottam, majd kimentem a szobájából. Jess nem volt a szobánkban, amit már nem is furcsálltam. Ledőltem az ágyamra, és azon kezdtem gondolkozni, hogy az én regényem miről szóljon. Nem akartam sablon sztorit. Sem szerelmes nyáladzóst. Semmi ötletem nem volt, talán tényleg segíteni fog ez a „kiruccanás”, ahogy a Tanár úr nevezte. Egy hangos csörömpölésre figyeltem fel, ami a szemben lévő szobából jött. Átszaladtam, mikor kinyitottam az ajtót a Göndör állt a falnak támaszkodva. Vérzett az ökle – gondolom a falba, verhette-. Telefonja a földön terült szét darabjaiban. Meg akartam kérdezni, hogy mi történt, de gyorsabb volt.

-Kérlek, húzz ki a picsába! – mondta majdnem kiabálva. Nem tudtam, hogy tényleg ezt akarja-e vagy sem. Általában mondanak az emberek olyan dolgokat, amit nem úgy gondolnak. Sajnáltam, az ismeretlen ok – amit valószínű nem fogok megtudni – így kiborította. Közelebb léptem hozzá, de Ő csak hátrébb ment és megtörölte véres kézfejét a ruhájában. – Kibaszottúl megkértelek valamire! – emelte még feljebb a hangját. Nem volt határozott, sőt mintha, mintha ne. Ne, ne, ne, ne Harreh Styles nem bőghet. Nem tudtam leplezni, hihetetlen arckifejezésem, ezt Ő is észrevette. – Nem szeretnélek bántani. – mondta halkan. Még közelebb mentem, majd véres kezét megfogtam. Egy könnyet se hullajtott, csak lehajtott fejjel bámult lefelé.

-Nekem bármit elmondhatsz. – suttogtam, és ujjperceit simogattam. Kihúzta kezemből, majd megint megtörölte ruhájába.

-Kérlek, csak…takarodj ki. – suttogta még mindig lehajtott fejjel. Kezem magam mellé ejtettem, majd próbáltam arcát nézni. Sötét is volt és nem is engedte, hogy lássam, így ennek értelmét nem láttam. Majd megfordultam és a telefon darabkáihoz sétáltam. Összeraktam neki, majd bekapcsoltam. Visszatettem a szekrényére, és ott hagytam. Szobámba érve egy könnycsepp csúszott végig arcomon. Nem értettem, hogy miért teszi ezt testem, mikor igazából szart se érzek iránta. De ha nem így lenne, nem bőgnék, azon hogy elküld a picsába, mikor legnagyobb szüksége van rá, rám. Ágyamba dőltem és a plafont kezdtem bámulni. Szemhéjaim lecsukódtak és elragadott álmaim világa.

Mikor felébredtem Jess horkolása ütötte meg fülem. Telefonomért nyúltam, hogy megnézzem az időt. 01.15 Nem jött egy SMS-sem se, hívásom se. Nagyon rossz előérzetem támadt, így végig se gondolva az egészet átsétáltam, Göndör szobájába. Az ajtó halkan nyikorgott, először a másik ágyra vittem tekintetem, ami üres volt, majd a Göndörére. Nyakig be volt takarózva, haja kuszán állt. Telefonja ugyan ott pihent, ahol én hagytam. Közelebb sétáltam hozzá, s leültem a földre az ágya elé. Levettem telefonját, majd megnyomtam a képernyőzárat. Csomóhívás fogadott és pár üzenet. Lezártam és visszatettem.

-Nem érted az anyanyelvem? – kérdezte egy mély dörmögős hang. Göndörre néztem, akinek csukva voltak szemei, de tudtam, hogy fent van.

-Csak megnéztem, rendben vagy-e. – mondtam, és az arcához csúsztam. Szemei lassan nyitódtak ki, majd rám emelte azokat.  Kinyújtózkodott, majd megdörzsölte szemét és ismét rám nézett.

-Véleményem szerint, rendben vagyok. – mondta és visszatakarózott nyakig.

-Kezed? –egymás arcát fürkésztük, még sötétben is kirajzolódtak arcvonásai. Az ajtón beszűrődő apró fénynyaláb megvilágította.

-Rendben lesz. – suttogta hanyagul. Alsó ajkamba haraptam, majd indulni készültem, mikor megfogta kezemet.

-Mennyi az idő? – suttogta rekedtes hangjával. Telefonján megnyomtam a feloldó gombot, majd megmondtam neki.

-Sokan kerestek. – közöltem vele, miközben visszatettem a telefonját.

-Tegyék. – rántotta meg picit, vállát, majd elmosolyodott.

-Mi az? – kérdeztem rá reakciójára.

-Gyere közelebb. – utasított. Közelebb mentem, kezét tarkómhoz vezette, majd még közelebb húzott, s homlokomra nyomott egy édes csókot. Talán ezzel akarta kifejezni köszönetét? Nem kérdeztem, sem tettem megjegyzést, mert kínos lett volna.

Másnap reggel a telefonom ébresztett. A szobámban voltam. Felkeltem és elvégeztem a szokásos teendőimet, még egyszer átnéztem a táskámat, majd megigazítottam a ruhámat. Még gyorsan elmeséltem Jess-nek a tegnap történteket, kivéve AZT a részt. Majd, ha akarja, biztos vagyok benne, hogy elmondja neki.

-Vigyázz magadra! – mondta Jess és ölelésbe vont.

-Te is. De nem világgá megyek. –nevettem, majd a táskámért indultam.

-Segítek. – felkapat a másik táskám, mindenféle badarságot mesélt nekem a parkolóig. Szívem valamiért kihagyott egy ütemet, mikor megláttam az ismerős göndör fürtöket. Egy szőke cicababával beszélgetett. A lány zavarban lehetett, mert folyton csavargatta szőke tincsét. A Göndör csak beszélt és beszélt hozzá. Egy „sexi vagyok és tudom” vagy „ellenállhatatlan” mosolyát sem vetette be. Miután megunta a szőke társaságát, Rám nézett, majd ott hagyta. Szőke szeme végig mért, majd kérőzve elkezdte nyám-nyogni rágóját.

-Hello! – küldött egy nagyon halvány mosolyt. Én nem mosolyogtam, mert láttam, hogy még mindig nincs valami rendben.

-Szia! – szemébe néztem, azok fátyolosak voltak. Ő is az enyémbe nézett, meghitt pillanat lett volna, ha nem zavarják meg.

-Szép Jó Reggelt! – köszönt Ashton és a Göndör nyakába ugrott.

-Neked is Jó Reggelt! – motyogta, majd lerázta magáról.

-Jó Reggelt, Szép Hölgy! – köszönt nekem is, majd megcsókolta kézfejem, amin elmosolyodtam.

-Neked is, Ash! – mondtam, majd a Göndörre néztem. Elnézett másik irányba, míg Ash megtette ezt a gesztust felém.

-Te is jössz velünk? – kérdezte a Göndör, majd a sapkája alatt beletúrt hajába. Ashton bólintott, majd rám nézett. Még mindig szépek voltak a szemei, de valami oknál fogva a Göndöré vonzóbbnak tűnt. Én sem ismertem, azt az ismeretlen okot, csak.

-Reggelt, népség! – köszönt rikácsolós hangjával a Tanár úr. Egy kórusos visszaköszönés után elkezdte vázolni a helyzetet.

-Szóval csak pár óra az út, oda, ahova megyünk. Nem, nem Párizs az! Túl sablonos hely lenne. – mondta közben a kezében lévő lapokat, rendezte. – Mindenki foglalja el a helyét, – ami nincs megszabva – majd helyezze kényelembe magát, mert nem lesz zökkenőmentes út. – mondta és mindenkit a busz felé tessékelt.

-Harry, ülsz mellém? – kérdezte tőle Ash, amire Ő csak megvonta a vállát. Csak most tudatosult bennem, hogy én egyedül fogok ülni, vagy Rosetie-val, de vele már egy jó ideje nem beszéltem.

-Rosetie is jön? – hajoltam közelebb a Göndörhöz.

-Nem beszéltem vele már egy ideje. – mondta, majd felszállt a buszra. Egyedül, a gondolataimmal ültem a buszon. Közben el is aludtam párszor.

-Mindjárt oda érünk.