2.ÉVAD-07.Chapter

Bár úgy lenne…

-Egy lányt. - egy lányt, ki már nem a régi.  

-Oh, akkor nem is zavarok. További szép estét! - mosolyodik el, s ijedt tekintetem alakját követi. Ahogy egyre távolodik az esti sötétségben, s fejét lehajtva sétál. Mit sem sejtve, hogy épp kivel találkozott, hogy mi történt. Szívem darabjait viszi magával, ahogy érzem a fájdalmat szét terjedni testemben. Ahogy lelkem megszakad, s kezdi testemet átvenni a hatalmas üresség. Elvitte, őt szerető szívemet, s ő nem is tudja.  

Testemet hirtelen veszi át a méreg, így egy erőset a tégla épületbe csapok. Felszisszenek, mivel nem kifejezés, hogy mennyire fájt, de legalább valamennyire eltereltem a gondolatom a vérző öklömre. Lerogyok a fal mentén, s kezemet figyelem.  

Abban az öltönyben vagyok, amit Ő vett nekem, szólítottam az általam oly' sokszor használt becenevén, még be is mutatkoztam, de mind ezek ellenére úgy nézett rám, s beszélt hozzám, mintha egy most megismert idegen lennék számára.  

Arcomat kezeimbe temetem, s felzokogok. Szívem összetört, de sokkal jobban, mint Katherine-nél. Szabályosan szúr a mellkasom a hiány és az űr miatt, amit ő okozott és még csak nem is sejti. Gyenge dolog egy fiútól látni azt, hogy sír, de van amit már nem lehet csak úgy elsöpörni a szíved legmélyebb zugába. Fejem a kemény falba verem, s lehunyom szemem. A pár, akik azóta már rég befejezték az aktust, most boldogan, s kacarászva sétálnak el előttem kézen fogva. Milyen ironikus.  

Kiveszem a zsebemből a cigarettámat, majd rágyújtva szívok egy mélyet belőle. Kikapom telefonom zsebemből, s a névjegyzékben Bell anyukájának telefonszámát keresem, sajnos sikertelenül. Majd felállva sietek vissza az épületbe, mert az emlékezetem nem csal, akkor Gem-nek meg van a száma. Nem foglalkozva, hogy kezem vérzik, s cigarettával a számban sétálok végig az előkelőbbnél, előkelőbb embereken. Gem meg sem várja, hogy oda menjek, hanem bocsánatot kérve, siet hozzám.  

-Miért vagy ilyen sápadt? - kezei közé fogja arcomat, amire a szabad kezemmel elveszem egyik kezét, de észre veszi, hogy az vérzik. Tekintete cikázik rajtam, s nem ért semmit. Szörnyű deja vú érzésem támad, mikor Jenson egy idegen, barna, hosszú hajú lánnyal jön be az ajtón, aki sír. -Harreh! - ráz meg, de tekintetem csak a lányt követi.  

-Meg van Anastasia telefonszáma? - hátrébb lépek, s hajamba túrok, de kezem véres, így a hajamra is kerül. -Picsába. - morgok az orrom alatt, de nem figyelek annyira rá.  

-Úgy emlékszem, hogy igen, de miért kell az neked? - táskájában kezdi keresni a készüléket, majd feloldva keresi a névjegyzékében. Megadva a számot sietek ki a hangzavarból, s azonnal tárcsázom a számot. Igazából semmi szövegem sincs, hogy mit hogyan magyarázok el, csak most azonnal tudni akarom, hogy mi volt ez.  

-Tessék? - veszi fel, s azonnal még két év után is megismerem kellemesen kedves hangját. Hirtelen kiszáll a levegő a tüdőmből, s nem tudok megszólalni.  

-Ö..ö..Jó-jó estét! - dadogok.  

-Halló? - kiabál a készülékbe. Lehet azt hiszi, hogy szakadozik a vonal.  

-Harreh vagyok! - veszek egy pici bátorságot, s határozottan mondom neki. Nem szól bele, csak zúg a vonal.  

-Harreh? - hangja sírásba fullad.  

-Alkalmas az időpont, hogy beszéljünk? - bizalmasan kérdezem, amire ő szipogva egyetért. Közben Gem is kijön utánam, s hallgatja a beszélgetésünket.  

-Találkoztam Bell-el, vagyis..ehh..Nicole-al. - lehunyom szemem, hiszen csak miatta mondom, hogy Nicole.  

-MI? - tátogja hitetlenkedve Gem, de én csak leintem.  

-Sajnálom, Harreh! - suttogja a vonal másik végéből. Vonallá préselem a számat, s torkomon akad a szó. Nálam jobban nem.  

-M-mi történt? Azt hittem, hogy ha meglát megijed vagy ideges lesz. De helyette nem ismert fel. Mond, hogy csak jól színészkedik és csak úgy tett! - idegesen hadarom a szavakat. Mélyet sóhajt, majd gondolkodik a válaszán, míg Gem arckifejezései folyamatosan változnak, ahogy mesélek.  

-Bár úgy lenne! -szorosan lehunyom szemem, ezzel lehagyva egy könnycseppet. - Amnéziás. - a szó, ami teljesen összetörtté tesz. Egyszerre érzem, hogy meghalni lenne kedvem vagy csak eltűnni. Örökre.  

-Hogy érted? 

-Úgy, ahogy mondom.. - hirtelen ötletként villan be, s közlöm is vele tervem. 

-New York-ba utazom. Nem tolakodás, de nem telefonon szeretném ezt megbeszélni, s talán nyugodtabban tudnánk beszélgetni. - mondom hidegen, minden érzelmemet visszafojtva.  

-Rendben. Tudod, hol lakom. - halkul el hangja.  

-Lefoglalom a leghamarabb induló gépet és megyek! Addig is; vigyázz magadra! -  köszönök el, majd meg sem várva köszönését nyomom ki és fordulok Nővérem felé.  

-Jézusom, Harry! - könnyes tekintete cikázik össze-vissza. Közelebb megyek, s egy szoros ölelésbe vonom. Nekem kell erősnek maradnom.  

-Shh! - simítom hátát, ahogy ő zokog.  

* 

Haza érve öklömet a csap alá nyomom, s ki sem veszem, míg az tiszta nem lesz. Majd megtörlöm egy törölközőbe, s visszasietek a szobámba.   

Gem nehezen fogja fel még mindig a hallottakat. Csak maga elé bámul az egyik szobámban lévő székemen, s gondolkodik.  

Én csak előveszem a nem is olyan rég eltett bőröndöm, s elkezdek belepakolni. Közben leveszem szmokingom, s próbálom gondolataimat elterelni. Ott a szorongató érzés, már amióta beszéltem Anastasia-val, de nem sírhatok. Kezem sajog, de ezt se mutatom. Miután bepakoltam, megfürdök, majd tiszta ruhába öltözök. Közben hívtam a repülőteret, ahol tudtak is adni egy óra múlva induló gépre jegyet.  

-Vigyázz magadra! Rendben? - Gem szemei változatlanul könnyesek, s nehéz így ránézni. Megölelem, s nyugtatóan simogatom.  

-Rendben. - motyogom, majd hajába fúrom fejem.  

Gem elvitt a repülőtérre, majd egy érzelgős búcsúzkodás után elment, engem itt hagyva.  

Mélyet sóhajtok, mikor már a székemben tudhatom magam. Elhoztam egy könyvet, ami egy tragédia könyv. Igazából tudom, hogy mi lesz a vége és hogy miről szól a történet, de egyszerűen imádom ezt a könyvet. Még betegségem idején vette nekem Bell. Vörös, sima letisztult könyvborítója volt. Egyrészt IMÁDTAM, mert ő vette nekem, más részt utáltam, mert ez a történet akár rólunk is szólhatna.  

"Míg élet az élet, nem szerettem ennyire embert. Míg élet az élet, nem felejtem el, s nem fog feledés homályába merülni. Ő jelentette számomra a MINDENSÉGET.  

Most hogy elment szívem ürességet és  fájdalmat érez. Mivel szívemet a mindenség megtöltötte, majd elmenetelével el is hagyott. Mindenkinek ilyen embert kívánok. Mindenkinek kívánom, hogy találja meg azt a személyt, aki ilyen boldoggá teszi őt, mint ő engem tett és még talán most is azzá tesz emléke. Ha azt mondom "Szeretem!" nem fejezi ki azt, amit komolyan érzek. Mintha ez a csekély szócska csak egy töredékét fejezné ki. Mivel amit érzek, ennél sokkal nagyobb és jelentősebb, mint egy szócska. Nem is hajtogattuk egymásnak, hogy "Szeretlek!", hiszen már úgy használják, mintha csak köszönnének egymásnak az emberek. Nálunk komoly jelentéssel bírt. Tudtam, hogy ezt érezte, ha rám nézett, ha megérintett vagy csak egy röpke, mégis lágy csókban forrtunk össze.  

"-Szeretlek, te hülye! - motyogja a fiú ajkára.  

-A szeretlek nem elég! - hajol el a fiú, míg a lány picit megijedve tekint rá. -A szeretlek egy olyan szó, ami véges, de érzem, hogy ez köztünk végtelen. - magyarázza meg, amire a lány szíve meglágyul, s hevesebben kezd verni.  

-Szüntelen! - mosolyodik el rá pár percre a lány, mikor a fiú arcára értetlenség ül ki. -Szüntelenül szeretlek! 

-Szüntelen! - hajol közel majd hajába túrva húzza magához egy lágy csókba.." 

Talán túl nyálasnak hangzik, de kinek a kapcsolata nem az? Mi szerelmünk igazi és szüntelen." 

Becsukom a könyvet, s lehunyom a szemem.  Emlékképek törnek fel, s csak a sírás fojtogat, de nem sírhatom el magam mindenki előtt. 
Leszállva a repülőről fogok egy taxit, majd az egyenesen Anastasia házához visz. 
Elé érve megpillantom sárga furgonom, ahogy a ház előtt áll. Szívem ismét összeszorul, s kezdek egyre, s egyre gyengébb lenni. 
Kifizetem a taxit, majd mély levegőt véve sétálok az ajtó elé, de közben felpillantok az emeletre az ő szobájára. Régebben itt találkozott tekintetünk, s míg az ő szeme tele volt reménnyel, szerelemmel, szeretettel, addig én se éreztem mást azon kívűl, hogy még temérdek törődést hiányolt tekintetem. Emlékszem, akkor csak arra vágytam, hogy két kezem közé fogjam, s hosszan, talán örökre öleljem őt.
Böröndömet lábamnál támasztom meg, majd csöngetek. Azonnal mozgolódást észlelek, s kinyílik az ajtó.
________________________________________________________________
Új rész.
Remélem tetszett nektem és sajnálom, hogy most igen rövid lett, de nem akartam halogatni.
A következő vagy Vasárnap vagy jövő hét Szerdán jön.
Noraxoxo