14.Chapter-"Sajnálom, de Önök nem vehetnek részt a mai órán!"

Küldte a Göndör, miután végig olvasta, gondolom, amit írt. Éreztem, hogy megint a sírás kerülget. Feltekintettem a plafonra, hogy könnyeimet visszafogjam, mikor jött megint egy üzenet tőle.

„Hanem, hogy így incselkedtél… tuti rád gerjedt és a faszán nem tudott uralkodni. Vagy nem is akart. H”

Magyarázta meg. Mintha mérges lenne rá, bár lehet csak én, fogom úgy fel. De aranyos, hogy ilyen őszinte. Régebben tuti, hagyta volna lógni, nem magyarázta volna meg.

„Nem is hibáztatom azért, mert nem akart. Ki ne akarna?!H”

Jött megint, hangosan felnevettem, mert mintha magában beszélgetett volna.

„Nem magadban beszélgetsz, Faszjancsi:DDNx”

Válaszoltam neki vissza, a hangos gondolkodására.

„Most megsértődtem..H”

„Nem akartam. Pedig ez csak egy cuki becenév. Nekem is kitalálhatsz. És akkor kölcsönös lesz.Nx”

Írtam neki. Kíváncsian vártam, hogy vajon milyen becenevet talál ki nekem. Bár tudom, hogy úgy se használnánk.

„Faszjuliska.H”

Jött az üzenet, amiben becenevemet írta le. Elmosolyodtam rajta, majd letettem a telefonom és kiszálltam a kádból. Megtörölköztem, közben megint küldött egy üzenetet. Miután végeztem a teendőimmel, lefeküdtem az ágyba és kezembe vettem a telefonom.

„Azért ez, mert Faszjancsi nem halhat meg magányosan Faszjuliska nélkül. Xoxo H”

Jött a magyarázó üzenet, hangosan elkezdtem rajta nevetni, majd jött megint az üzenet.

„Innen hallom a nevetésed.:DH”

Abba hagytam az üzenet olvasása után, majd válaszoltam neki.

„Cukin nevetek. De álmos vagyok. Szóval Jó éjt, Faszjancsi!Nx”

Pötyögtem be, majd letettem a párnám mellé. Éreztem, hogy szemhéjaim húznak álomba engem. De a telefonom csörgése, ezt nem hagyta. Egyből felkaptam és elolvastam.

„Nem mondtam, hogy nem. Jó éjt, Faszjuliska.

Ps.elszomorító, hogy még szívet se kapok..H”

Elmosolyodtam rajta, majd visszaejtettem a telefonom és elaludtam. Reggel a telefonom ébresztett. Annyi kedvem volt felkelni, amennyire egy ember ott hagyná a szeretőjét csak úgy. Na én ugyan így voltam az ágyammal. Öt percet forgolódtam jobbra és balra, míg nem ki sikerült esnem az ágyamból. Egy hangos puffanás jelezte, hogy földet értem. Jess felriadt, lenézett a földre hagyott rám egy hanyag pillantást, majd elfordult és aludt tovább. Felálltam és összekészítettem valami ruhát, amit felhúzhatok.

 Hajamat laza kontyba kötöttem. A fáradtság miatt nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy nézek ki. Táskám szerencsére be volt pakolva, így csak fel kellet kapnom. Telefonom kijelzőjére nézve megállapítottam, hogy van még negyed órám. Így visszadőltem egy picit az ágyba. Lecsuktam szemem, és csak hallgattam a csendet. Éreztem, hogy valaki a hajamat húzza. Kipattantak szemeim és az illetőre néztem.

-Nincs első órád? – kérdezte, miközben felállt.

-Miért? Mennyi az idő? – kérdeztem felkapva a fejem. Kivette zsebéből telefonját, és mozgásra nyitódtak telt ajkai.

-Egy perc múlva becsengetnek. – mondta és egy mosolyra húzódott ajka.

-Ez nem vicces, Styles! – mondtam neki és felkaptam a táskámat. Az ajtóhoz siettem, majd hátra néztem. Nyugodtan állt ott, ahol volt és engem nézett. –Te nem jössz? – kérdeztem tőle, amire Ő csak megvonta a vállát és felém sétált. Volt addig időm végigmérni őt. Egy fekete- fehér póló, fekete térdnél kiszakított csőgatya és a tipikus barna csizmája. Fején egy szürke sapka volt, gondolom nem volt ideje elkészíteni a haját.

-Szerintem nem baj, ha egy kicsit késünk. – mondta a játszadozás, csenget hangjában és egy gödröcskés mosoly ült ajkain. Szemeibe néztem, amik valami oknál fogva csillogtak. A csillogás okát, nem lehetett leolvasni. Mellkasára tettem kezemet, ezzel megfékezve, hogy még közelebb jöjjön.

-Nem. Gyere, vagy maradj itt egyedül. – mondta és elindultam a főbejárat felé. Szorosan mögöttem, lépkedet, majd mikor utolért a fülembe súgott.

-Tudod, mindenki azt fogja hinni, hogy volt valami. – mondta és megint széles mosolyra húzódott ajka. Hanyagul rá néztem, majd visszavezettem tekintetem az útra. Az osztályterem előtt álltunk, már becsengettek tíz perce.

-Nyiss be! – mondtam neki, mire kikerekedet a szeme.

-Mi? Csak nem félsz? – kérdezte bohókásan és a falnak támaszkodott. Nem mertem kinyitni az ajtót, mert féltem az irodalom tanártól. Ahogy szerintem Harry is. Mivel nem rég még kiabált vele. Nagy levegőt vettem és lenyomtam a kilincset. Az összes tekintet az osztályteremben ránk szegeződött. A lányok is és a fiúk is összesúgtak. Némelyik lány szúróspillantást vetett rám, némelyik meg hangosan nevetett. Éreztem, hogy arcomba szökik a vérem. A fiúk csak nevettek és hallottam, hogy volt, amelyik dicsérte Őt.

-Ahh...Szóval itt vagytok! – szóalt meg a tanár. Felénk fordult, de a Göndört nem nagyon érdekelte, hogy lehet, büntetésben leszünk. A haverjaival kommunikált a hátam mögött.

-Elnézést tanár úr mi csak… - kerestem a szavakat, hogy mi is lenne megfelelő indoknak. Az enyémet tudtam, de a Göndörét nem. Tudtam, hogy ha azt mondom elaludtunk, mindenki hangos ujjongásba vagy fújolásba kezdene.  Épp mondtam volna a megfelelő indokot, mikor a Göndör kezét éreztem a fenekemre simulni. A szavak bennem rekedtek és arcomra megint pír szökött. Próbáltam nem észrevehetően elhessegetni onnan, de nem sikerült. A fiúk a háttérben hangosan elkezdtek röhögni és ujjongani.

-Sajnálom, de Önök nem vehetnek részt a mai órán! Viszlát! – mondta a tanár és elfordult a diákok felé, akik társalgásokat folytattak egymással. Állam a padlót súrolta, még sosem történt ez meg velem. Hátat fordítottam és kimentem az ajtón. Hallottam, ahogy a Göndör becsukja maga után az ajtót és követ.

-Akkor mit csináljunk? – kérdezte vidáman. Gyanús volt, hogy ilyen felhőtlen vidám még ezek után is. Ránéztem egy ilyen „Hülye vagy?” fejjel, majd visszafordultam. – Most mi bajod? – kérdezte és előbukkant a bunkó énje.

-Egy letaperoltál, kettő kibaszottúl le se szarod, hogy nem ülhetünk be első órára. – mondtam neki felé fordulva és hangosabban a normál hangomnál. Ezen csak elkezdett nevetni, majd tovább sétáltam. Az udvaron egy padhoz ültem,- de mint egy kutya, aki követi hűséges gazdáját,- jött utánam a Göndör is.  Ránéztem és felhúztam a szemöldököm.

-Van még negyvenöt percünk. – közölte, majd leült a pad mellet a fűre és hátra dőlt. Kezén az izmok megfeszültek, ahogy hátán is. Szemét becsukta a hirtelen jött fénytől, ami egyenesen a szemébe sütött, lábát felhúzta és úgy pihent.

-Nem adtál indokot, hogy miért tetted! – mondtam neki próbálva a bunkó hangnemen maradni. Kinyitotta egyik szemét és úgy hunyorított rám fel a padra. Elmosolyodott rajta, majd visszacsukta szemét.

-Bármint melyiket? Hogy hagytam, hogy lekéssük az órát vagy, hogy letaperoltalak? – kérdezte nevetve. Szóval hagyta, hogy elaludjak? És Ő bent volt a szobámban, míg Én aludtam?

-Tessék?

Hi PPL!
Nagyon örülök, hogy ennyire nő a nézettsége a blogomnak. 
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!
Most is nagyon örülnék, ha hagynátok magatok után véleményt.
Thx.Nóryxoxo 

13.Chapter-"Incselkedni szabad.;)Nx"

A hétvégémet pihenéssel töltöttem. Pihenés alatt annyit értek, hogy a szobámban ülök és nézem a plafont, míg Jess szórakozik. Rosetie se jött meglátogatni. Egyedül feküdtem az ágyamon ezer, és megannyi gondolat repkedet a fejemben. Holnap megint kezdődik a suli. A hétvégék, van, amikor nagyon lassan telnek. Mint például, a mostani. Egy gondolat vezérelt, hogy megnézzem a telefonomat. Péntek óta nem is volt a kezemben. Nem találtam sehol. Megnéztem a párnám alatt, a szekrényekben, a ruhám zsebeimben, de sehol. Kétségbe esetten ültem le az ágyamra és gondolkodtam, hogy hova is tehettem. Biztos valahol a bulin vesztettem el. A buli óta voltak még olyan pillanatok, amik visszajöttek. Mint az, amikor a Göndör élvezettel adta rám a ruhákat, de közben gondoskodó is volt. Nagyra értékeltem, hogy nem ért hozzám úgy. A hideg végig futott az egész testemen, erre a gondolatra. Arra már nem emlékszem, hogy hogyan sikerült neki megnyugtatnia, de biztos, hogy ez is sikerült neki. Gondolataimat a telefonom csengőhangja zavarta meg. Ez a Nirvana szám volt a kedvencem, ezt bárhol megismerném. De nem a szobámban szólt. Kinyitottam az ajtót és a Göndör szobája felől jött a hang. Nem gondolkodtam csak benyitottam. Arcomra hirtelen pír futott, ahogy láttam, hogy félmeztelenül alszik az ágyában. A takarója a lábaiba tekeredett. Egy melegítő volt rajta, haja kuszán állt, szemei csukva voltak és nyugodt volt. A telefonom ott volt a szekrényén az ágya mellett. Körül néztem, szobatársa nem volt a szobában. Tekintetemet, az izmos felsőtestére vittem. Nem voltam annyira zavarban, mert az a gondolat irányított, hogy ha Ő is, láthatott úgy Én is, láthatom így. Egy picit gyerekes gondolkodás, de megnyugtató. Annyira elgondolkodtam, hogy azt vettem észre, hogy a Göndör tekintete engem figyel. Arca egy ilyen „Segíthetek?” mimikát vett fel.

-Öhm..én csak a telefonomért jöttem. – mondtam egy picit elszégyellve magam. Zavaromat éreztem, így elnéztem a másik irányba. Ő felkelt és a telefonomért nyúlt. Oda adta nekem, majd a szekrényéhez indult, hogy felvegyen egy pólót. Picit sajnáltam, de ennek nem adtam jelét. Majd visszasétált és leült az ágyára. Idétlenül éreztem magam, hogy nem szóltam neki, csak úgy rá törtem.

-Öhm… khm… sajnálom, hogy csak így rád törtem. – tördeltem az ujjaimat. Nem láttam, de éreztem, hogy mosolyog rajtam. –Azt hiszem, hogy én... Most… megyek. – mondtam neki és kimentem a szobájából. Mély levegőt vettem, mikor beléptem az enyémbe és visszadőltem az ágyamba. Feloldottam a telefonom, nem volt semmi célom vele, csak elfoglaltam magam. Egyszer csak jött egy üzenet. Ez furcsa volt, mivel nem szokott nekem üzenetem jönni mostanában. Ez a név állt ott „Harreh”. Nem volt ilyen nevű ismerősöm. Így megnyitottam, mert a kíváncsiságom mindenen túl tesz.

„Legközelebb, ha bemész egy alvó, félmeztelen pasihoz, ne gyere ennyire zavarba.;)H”

Itt ugrott be, hogy a Göndör az. De miért azt írta be, hogy „Harreh”? Nem igazán jó tanácsnak akart hangozni, csak pusztán, hogy szóba álljon velem.

„Tudod nem igazán szokásom ezt tenni.Nx”

Írtam be és elküldtem neki az üzenetet, gondolkodás nélkül. Hallottam egy csipogó hangot a szembe lévő szobából és mosolyognom kellet ezen. Ahelyett, hogy átjönne beszélgetni, üzenetet küld.

„Sokan örülnének neki, ha ezt tennéd.H”

Jött az üzenet. Tudtam, hogy a Göndör néha bunkó, de én nem vagyok ehhez hozzászokva.

„Nem ribanc vagyok.Nx”

Küldtem neki egy kis felháborodottsággal. Nem esett jól, hogy így tekint rám valamilyen szinten.

„Nem is mondta senki, hogy az vagy.H”

Csipogott ismét a telefonom. Megnéztem az üzenetet, de nem válaszoltam rá. Inkább a párnám alá helyeztem és próbáltam pihenni. Éreztem, hogy szemeim nem bírják és elragadnak az álmok világába.

Giccses fények, lámpák. Homályos világosítás. Mindenki báli ruhában és a párjával ringatóznak a lassú, szerelmes dalra. Én egyedül állok egy asztalnál és nézem, ahogy a többiek táncolnak. Tekintetemet végigvezetem a tömegen, míg egy ismerős alakon ott nem ragad. Teste még a szmokingon keresztül is látszik, hogy izmos és kidolgozott. Mosolya, mint az angyaloké, kis gödröcskék a mosolya szélén. Bal állánál egy anyajegy helyezkedik, ami másnak nem hiszem, hogy jól állna. Göndör haja gondosan fel van fésülve és rendezett. Tekintetem kezére téved, ami egy vékony derekat szorít. Felvezetem tekintetem a derék tulajdonosán, és mintha a szívemet törték volna össze..

-Héj, minden rendben? – ébredtem fel erre a mély rekedt hangra. Kipattant szemem és a hang tulajdonosára néztem, aki az ajtóban állt. Bólintottam és visszadobtam fejem a párnára.

-Paranoiás vagy, hogy kiabálsz? – kérdezte egy kis gyenge humorral a hangjában. Megforgattam szemeimet, és rá néztem. Haja nem olyan, mint az álmomban. Kusza volt még mindig. Egy mosolyt eresztettem el a gondolatra, hogy olyan mintha az álmomból lépett volna ki. –Mit találsz ilyen viccesnek? – kérdezte kíváncsian, míg leült Jess ágyára. Ráztam a fejemet, jelezve, hogy nem lényeges. Elővette telefonját és elkezdte nyomkodni. Hirtelen megcsörrent az üzenetjelző hang a telefonomon. Kikaptam, és a Göndörre néztem. Nem adott semmi féle jelet, hogy Ő küldte volna, majd a képernyőre pillantottam és elmosolyodtam.

„Tudni akarom.H”

Nem értettem, hogy miért nem beszélgetünk. De nekem így is megfelelt.

„Csak egy hülyeség.Nx”

Küldtem neki, rám nézett miután megkapta, majd vissza a telefonjára. Néztem, ahogyan ujjai, milyen fürgén mozogtak a billentyűzeten. Hirtelen sok mocskos gondolat férkőzött a fejembe, de hamar elhessegettem őket.

„Kilóg egy hajtincs a copfodból.H”

Nevettem rajta, ahogy engem nézett, hogy mi lesz a reakcióm. Telefonomra néztem, majd mikor egy leheletet éreztem elég közel, lassan felvezettem tekintetem. Pár centi volt köztünk. Kezét az arcomhoz emelte és a kilógó tincset a fülem mögé tűrte. Tekintete az enyémet nézte és megint rabságba esett. Ajkaira néztem, majd a szemébe. Egy picit közelebb hajolt, mikor már milliméterek voltak köztünk eltávolodott és visszaült Jess ágyára. Csalódott voltam és egy picit mérges. Tekintetét nem szakította el, engem vizslatott és Én is Őt. Egy ajtócsapódásra, mind a ketten oda kaptuk tekintetünket az ajtóra.

-Szia Nic- nézett rám, majd a Göndörre, így nem fejezte be a nevemet. –sziasztok! – mondta és rám nézett kérdve. Én csak egy halovány mosolyt küldtem felé, majd a Göndörre néztem. Pont akkor nézett Ő is rám, majd ismét a telefonját nyomkodta. Lenémítottam, mert tudtam, hogy nekem fog üzenni. Igazam volt, rá egy percre rezgett a telefonom. Jess leült a Göndör mellé és elkezdtek beszélgetni.

„Azt hiszem mennem, kell.H”

Küldte, én csak rá néztem és egy nem észre vehetőt bólintottam, majd felállt.

-Én megyek. Majd még beszélünk. – mondta Jess-nek. Furcsa volt, hogy Jess közelében ilyen felhőtlen kedves. Általában bunkó. Jess felállt és megölelte. Láttam, ahogy arcát a Göndör nyakának a hajlatába temeti. Nem esett jól ezt látni, Göndör keze körbe érte Jess-t és szorosan ölelte magához.

„Akkor indulj is meg.Nx”

Küldtem neki gyorsan az üzenetet. Míg Jess-t ölelte megnézte és elmosolyodott. Elengedte és intett neki egyet. Rám még vetett egy pimasz pillantást, majd becsukta az ajtót. A nap további részében csak pihentem, bepakoltam a táskám és pihentem. Jess nem maradt a szobában sokáig, szóval megint egyedül voltam. Telefonom kijelzőjén megnéztem az időt, ami nyolc órát mutatott. Összeszedtem a neszesszeres cuccom és elindultam a fürdőbe. Engedtem a kádba forró vizet. Míg a kád megtelt vízzel én lehámoztam a ruhámat és összegumiztam a hajam, mert szét esett a nap folyamán. Egyszer csak megint jött az üzenetjelzés a telefonomból, de a telefonom kint volt a szobámban. Egy törölközőt tekertem magam köré, a hajamat nem kötöttem össze és kimentem a fürdőből. Az ágyamra néztem, majd megláttam valakit a másik ágyon. A Göndör idétlen mosolyával találkoztam.

-Mi a francot keresel itt? – kérdeztem a normál hangomnál magasabban. Ő még mindig mosolygott, majd felállt és a telefonomért nyúlt. Odasétált hozzám, de nem adta oda. Tekintetét feltűnően végig vezette rajtam, majd megnyalta ajkát. A törölközőt szorosabban fogtam e cselekedetére.  

-Még szerencse, hogy nem vagy gondolatolvasó. – mondta csíntalanul és széles mosolyt helyezett az arcára. Gödröcskéi előbukkantak, amik nagyon édesek voltak, még a sok tetkó és piercing ellenére is.

-Még szerencse. –egyeztem bele, végig gondolva milyen piszkos dolgokat képzelhet el. De erre csak az én agyam is így kezdett gondolkodni. Ahogy fenekemen keresztül megfog én körbe, tekerem lábam derekán, közben kulcsontómat hinti be lágy csókokkal. Én hajába túrok, amire dörmög egyet. Két lábamra állít, majd a fedetlen combomat kezdi simogatni, miközben egyre feljebb halad a csókolgatásokkal. Egyre jobban kapkodom a levegőt, majd kezét megállítja és lefektet az ágyamra. Kezét megint szabadon ereszti és már az oldalamat, simogatja.

-Most én siránkozok, hogy nem vagyok gondolatolvasó. – zökkent ki a Göndör a buta ábrándozásomból. Elpirultam erre a kijelentésére, mert ha az lenne, már rég nem itt állnánk, mert egyre gondoltunk kb. 

-Khm… elmennék fürdeni. – mondom neki határozott hangon. Ő bólint egyet, majd a kezembe adja a telefonom. Megfordul és kimegy a szobából. Még pár percig ott állok, hogy megbizonyosodjak, hogy nem akar visszajönni. Bezárom a fürdő ajtót, majd beszállok a kádba. Megint csak jön az üzenetjelzés a telefonomon. Kezembe fogom és feloldom a képernyőzárat.

„2 New Messages”  Megnyitom és mind a kettő „Harreh”-től jött. Megnyitom őket, közben élvezem, hogy még a mindig meleg víz simogatja a bőröm.

„Remélem, nem alszol.H”

Ez volt az egyik, erre felkuncogtam, mert utána átjött, hogy megnézze, miért nem válaszoltam.

„Legközelebb szólj, ha fürdesz! Esküszöm, nem teszem többet!H”

Ezen is elmosolyogtam, végig gondolva, hogy mik mehettek végig a képzeletében.

„Rendben :DNx”

Küldtem neki vissza és vártam, hogy írjon. Lehet ez lesz az új szokásunk? Beszélgetés helyett SMS-eket küldünk egymásnak? Vicces. Nem beszéltünk sose ennyit.

„Látom mókásnak, látod szenvedésem. Nem szép!H”

Reagált rá. Kíváncsi lennék, hogy milyen a hangja, amikor ezeket mondja, hogy milyen az arca, hogy hogyan húzódik mosolyra az ajka.

„Incselkedni szabad.;)Nx”

Írtam neki vissza. Tudom, hogy most jönnek majd a perverz válaszai, de rég beszéltem már így egy fiúval. Szórakozni megfelel. Nem olyan fiúnak tűnik, aki könnyen elhiszi, hogy komolyan gondolom. Még mindig nem békéltem meg a megerőszakolásommal, de vele elfelejtődik az egész.

„Csak nem így. Nem csodálom, hogy megerőszakoltak. Ha így incselkedtél vele.H”

Az állam a földet súrolta. Nem tudtam, mit írjak neki vissza. Megbántódva éreztem magam.

„Sajnálom! Nem így értettem!H”

Sziasztok!
Remélem nem okozott csalódást ez a rész sem. 
Igyekszem, amennyire csak tudok. Látjátok, hogy a képzelő erőm nem ismer határokat.
Ps.:Hagyhatnátok kommenteket és sok-sok pipát((komolyan nagyon jól esnek az ilyen vissza jelzések))
Ps1:KÖSZÖNÖM SZÉPEN A -BLOGLOVIN.OS KÖVETÉSEKKEL EGYÜTT AZ-51 FELIRATKOZÓT!
Luv All!
Nóryxoxo

12.Chapter-Halovány emlékek

  Madarak csicsergése ütötte meg fülem. Sajnos nem igazán maradt meg az éjszakából semmi se. Erőltettem fejemet, hogy gondolkodjon, de semmi. A fejem szét repedni készült, a szörnyű másnaposságtól. Szememet még mindig lecsukva tartottam. Féltem a felismeréstől, hogy lehet annyira, lerészegedtem, hogy valaki kihasználta ezt. Már egy ideje fent lehetettem, mikor csörömpölést hallottam. Szemeim kipattantak. Fehér falak és lakájos szoba. A bútorok barnák voltak, ami harmonizált a fehér falakkal. Az ablak felé tekintettem, amit egy sötétítő takart, hogy ne érje a szememet világosság. Periférikus látásomban üdvözölhettem egy ismeretlen alakot. Arra néztem és a meglepődöttséget, le sem lehetett vakarni az arcomról. A takarót még jobban felhúztam magamon, ami már így is a nyakamnál volt. Kezemet a takaró alá vezettem, hogy megbizonyosodjak van-e rajtam ruha. Egy melegítőnadrág és a pólóm, ami felett egy pulcsi volt rajtam. Mikor megéreztem a pulcsi puha anyagát, elgondolkodtam, hogy kié is lehet ez. Erőltettem az emlékezetemet, de cserbenhagyott. Tekintetemet félve vezettem fel a Göndörre. Arca meg sem rezdült, a pólója és a farmere rajta volt. Egy bögrét tartott a kezében – gondolom kávét, mivel az egész szobát ez az illat lengte be - . Haja nem úgy állt, mint szokott lenni, látszott rajta, hogy többször végigszántott ujjaival. Szemei táskásak voltak és a fáradtság ütközött meg rajta. Összeszedtem annyi merszet, hogy valamit ki tudjak nyögni.

-Ühm… hol vagyok? – kérdeztem halkan, miközben ujjaimat tördeltem idegességemben. Az ágy melletti éjjeliszekrényhez sétált, - ami nem az én oldalamon volt – és lerakta a bögréjét. Leült az ágyra és a lábánál matatott.

-Ugyan ott. – motyogta mély és dörmögő hangjával. Miután végzett a lába körüli matatással fel állt és ekkor láttam, hogy a csizmáját húzta fel. Mikor megláttam a telefonját az éjjeliszekrényen pihenni, több ezer kérdés fogalmazódott meg bennem.

-Egy ágyban aludtunk? – kérdeztem még mindig halkan, de sokkal kérdőbbre vonóbban. Nekem hátalt állt és láttam, ahogy teste fel-le ugrál a kacagásától. Oda hajol az éjjeliszekrényhez, hogy elvegye onnan a telefonját, és a zsebébe csúsztassa.

-Lehet. – nézett rám és egy percig nekem szentelte pillantását. Felemelte a bögréjét és az utolsó korty kávét is kiitta belőle, majd hajába túrt és elindult az ágynak ahhoz a feléhez, ahol én feküdtem. Szívem egy ütemet kihagyott, ahogy fölém tornyosult. Íriszei enyémbe fonódtak, a takarót egyre erősebben szorítottam magam körül. Egyre közelebb hajolt, majd kb. 10 cm távolság volt köztünk, mikor megállt. Éreztem kávé illatú leheletét magamon. Hihetetlen, hogy még ezt sem találtam undorítónak. Így közelebbről láthattam, hogy arca nyúzott és fáradt volt egyben, de a vidámság pici jele ott játszadozott ajkán. Megszakította a szemkontaktust és még közelebb hajolt. Azt hittem az ajkaim a cél, de helyette a fülemnél éreztem leheletét.

-Ez kéne nekem. Sajnos reggel még nincs annyira meleg. – suttogta, miközben meghúzta a pulcsi anyagát. Éreztem, hogy arcomba felszökik a vér, de még mindig nem tudtam, hogy hogyan került rám. – Most biztos azon gondolkodsz, hogy hogyan került rád vagy hogy történt-e valami. – mondta, mintha gondolat olvasói képességgel rendelkezne. Tényleg valami ilyesmik jártak a fejemben. Hátrébb lépett, hogy visszakerüljön szemkontaktusba velem. Vártam, hogy elmeséli, hogy mi történt, de helyette csak engem nézett. –Sajnos ez a másnaposság átka. – mondta miközben kinyújtózott és még jobban hátrébb lépett. Mintha egy kis kárörvendést hallanék a hangjában.

-Szóval te nem is rúgtál be? – bukott ki belőlem. Rám emelte ismét tekintetét és mosolyra húzta ajkait. Ezt vehetem nemnek. Szememet idegesen vettem le róla és a hajamba túrtam. Ekkor vettem észre, hogy abból hiányzik a hajgumi. Mikor levezettem a kezem a nyakamhoz, észre vettem, hogy a kedvenc nyakláncom sincs rajtam. Kipattantam az ágyamból, -amit lehet, nem kellet, volna, mert – egy hatalmas nyilallást éreztem a combjaim között és visszaültem az ágyra. Elszörnyűködve néztem magam elé. Megerőszakolt? Ez az egy gondolat járt a fejemben. Óvatosan felnéztem rá, arca kifejezéstelen volt.

-T-te...te...-nem tudtam kimondani. Éreztem, hogy könnycsatornám szabadon fogja magát engedni nem sokára.

-Nem! – mondta hangosan és magabiztosan. Felnéztem rá, szememet egy könnyfátyol hátráltatta, abban hogy leolvassam róla, igazat mond-e. Majd visszaejtettem fejem az ölembe és kezeimmel támasztottam meg, hajam egy burokként praktizált most.

-Jaj, ugyan már baby! Tudom, hogy Te is akarod. – dörmögte fülembe egy ismeretlen férfihang. Homályosan láttam mindent és forgott velem az egész világ. Felkapott az ölébe és kirúgott egy ajtót. Lerakott egy ismeretlen ágyra egy ismeretlen szobában. Míg Ő visszaszaladt becsukni az ajtót. Szemeimet lecsuktam, de azok kipattantak, mikor valaki csókolgatta a nyakamnak a legérzékenyebb pontját. Élveztem. Tudatlannak éreztem magam és egyben szabadnak is. Mikor újra feleszméltem már csak a fehérnemű volt rajtam.

-Ohh… Édes Istenem. De meg foglak baszni. – mondta az ismeretlen férfi. Sikerült felmérnem a helyzetet, hogy egy ismeretlen férfi fekszik rajtam, aki épp mindenemet összenyálazza. Az undortól hányingerem lett és elkezdtem kapálózni.

-Engedj el, Te faszkalap! – mondtam neki kiabálva. Lefogta mind két kezem, szorítása erős volt, ujjai belevájtak a csuklóimba. Letépte rólam a fekete csipkés tangámat. Könnyek marták szemeimet, kezdtem egyre jobban kijózanodni. Voltak barátaim, de a sex-ig még sosem jutottunk el. Nem akartam így elveszíteni ártatlanságom jelét. Sikoltottam, mikor megéreztem magamban egészét és egy erőset lökött rajtam. Zsibbadt mindenem és hangosan zokogtam. Éles fájdalmaim voltak ott lent. Egyre erősebben és erőszakosabban tolta magát belém, ami egyre gyengébbé és fájdalmasabbá tett. Hirtelen kicsapódott az ajtó és…

-ÚRISTEN! – zokogtam fel, mikor csak ennyire sikerült emlékeznem. Éreztem, hogy testem szétesik pici darabokra. Leestem a földre, Göndör oda sietett hozzám és leguggolt. Testem rázkódott a zokogástól. Újra éreztem a fájdalmat, amit ott akkor éreztem. Láttam, hogy a Göndör nem tudja, mit kezdjen. Csak ott guggolt mellettem és engem nézett. Egy puha érintést éreztem csuklómon, ami fájt. Csuklómra emeltem tekintettem és ekkor vettem észre, hogy az lila, zöld, sárga foltokban „pompázik”. Egyre rosszabbul éreztem magam. Érintése, még mindig nem engedte el a csuklómat. Rá néztem, arca eltorzult. Szemeit rám emelte és azok most melegséggel töltöttek el. Soha nem éreztem még ezt, mikor a közelemben volt. Különös érzés. Szemeimet még mindig marták a könnyek.

-Sajnálom. – mondta miközben kezét, leejtette maga mellé. Ez az egy szó nagyon jól esett. Nem Ő tehet róla és még is sajnálja. Próbáltam visszafojtani sírásom, ami sikerült is. Próbáltam megint felállni, most már nem estem össze. Nagy levegőt vettem és a még mindig guggoló Göndörre néztem. Kibújtattam a pulcsijából egyik, majd másik csuklómat. Meleg volt és kellemes illatú. Majd elétartottam. Nem nézett fel rám, csak elvette a melegséget, adó pulcsit.

-Húzd vissza! Visszaviszlek. – állt fel, majd rám terítette pulcsiját. Arcára néztem, amin most teljesen kiolvasható volt minden érzelem. Bánat, fájdalom, együtt érzés és csalódás. Tekintette aggódó volt. Levettem tekintetem róla és a cipőm után kezdtem keresgélni. Ezt a Göndör észre vette és onnan, ahonnan nem rég Ő húzta fel a csizmáját, elő vette az én cipőmet is. Miután felhúztam a többi ruhámat, kerestem, mikor nem találtam kérdően néztem a Göndörre. Ezután tekintete még savanyúbb lett.

-Khm… elszakadtak. – mondta rekedt hangjával és nem nézett a szemembe. Álljunk csak meg! A Göndör adta rám ezeket?

-Ki öltöztetett fel? – kérdeztem suttogva. Göndör rám emelte tekintetét és a kifejezése átváltott egy picit huncutabbá.

-Én voltam.

Mikor kicsapódott az ajtó, oda kaptam tekintetem. Egy magas alakot láttam. Haja kuszán állt és zihált.

-TAKARODJ ONNAN, TE UTOLSÓ SZARHÁZI! – kiabálta az alak. Közelebb jött és felismertem. Göndör fürtök kuszán álltak minden hol. Teste izzadt volt és kapkodta a levegőt.

-TE VOLTÁL! – mondtam neki hangosan, és felé néztem. Kikerekedtek szemei és kérdően nézett rám.

-Igen, én is ezt mondtam. – mondta és elnézett.

-Nem, nem arról beszélek. Te voltál az én megmentőm! – mondtam neki próbáltam hálát kifejezni tekintetemmel, de nem nézett rám. Közelebb bandukoltam, - ahogy akkor tudtam – és megfogtam a csuklóját. Rám nézett és megint csak a sajnálatot tükrözött tekintete.

-Köszönöm! – mondtam és ölelésbe vonta testét. Megfeszült és nem ölelt vissza. Gondolhattam volna, hogy ez lesz a reakciója, de engem most ez érdekelt a legkevésbé. De rá egy percre megéreztem érintését hátamnál és végigsimított rajta. 

-Khm.. – tolt el magától, mikor már egy ideje ölelkeztünk. – Induljunk. –mondta és felkapta a kocsi kulcsot az éjjeliszekrényről. Komolyan ha a Göndörre néztem melegség árasztotta el szívemet, mert az jutott eszembe, hogy a megmentésemre sietett. Bár későn ért oda, de sokat számított. Csendben ültünk az autójában és halkan szólt a rádió. Miközben mentünk ki a házból, visszaemlékeztem, hogy itt volt a buli, ahova Jess mondta, hogy menjünk el. Egy életre megundorodtam a buliktól. Hirtelen beugrott az is, amikor még józan voltam, hogy a Göndörrel volt hét perc „mennyországunk”, amiből nekem csak az utolsó fél perc volt az. Gondolkodtam rajta, hogy felhozzam-e vagy sem. Az utóbbi mellett döntöttem. Sok kérdésem volt és sok mindenről tudtam volna vele beszélni, de még is kényelmesebb volt csendben hallgatni a rádió susmotolását és az autó motorját. Mikor a Göndörre néztem, tekintetem elbarangolt rajta éreztem, hogy ezt Ő is észre vette. Ezt egy krákogásával jelezte, aminek okán én le is buktam, mert elkaptam tekintetem. Egy mosoly játszott ajkán. Nem voltunk még ennyi ideig együtt, talán még nem is beszéltünk ennyit még egymással és nem volt ennyi érzelem közöttünk. Miután megérkeztünk a suli parkolójába leállította a motort, aminek hatására kikapcsolt a rádió. Kényelmetlen volt már így, hogy nem szólt a rádió. Nekem kínos csendnek tűnt.

-Khm… nekem még van dolgom. – szólalt meg közönyös hangon. Ezzel jelezve, hogy szálljak ki. Vettem a lapot és kicsatoltam a biztonsági övet.

-Ö.. a pulcsi. – kérdezve mondtam neki, hogy mit kezdjek vele.

-Nincs rajtad igazán ruha. Majd oda adod valamikor. – emelte Rám tekintetét. Bólintottam és kiszálltam a kocsiból. A motort még mindig nem indította el. Mikor már egy picit eltávolodtam a kocsitól, hátra néztem, mert égetett tekintete. Hirtelen elkapta és beindította a motort. Visszafordultam és önkéntelenül is egy mosoly kúszott ajkaimra. Kihalt volt az iskola. Sehol egy lélek. Kezdtem megijedni, hogy bezártak, de szerencsémre nem. Besétáltam a szobámba, ahol Jess pihent az ágyában. Az ajtó nyikorgására felébredt, így felemelte fejét, hogy rám nézzen.

-Mi történt veled? – kérdezte álmos hangján. Végig futott minden az agyamon.

-Igazából… semmi. – mondtam neki egy picit, nagyot lódítva. Felült az ágyán és engem nézett.

-Ez a pulcsi volt tegnap Harry-n. – mondta egy perverz mosollyal fűszerezve. Oda bicegtem az ágyamhoz és beledőltem. Fejem még mindig szét akart hasadni, de már a sok gondolkozás is rá segített.

-Remek megfigyelő vagy! – mondtam neki hanyagul és elfordítottam a fejem a fal felé.

-Miért bicegsz? – kérdezte lágy hangon. Éreztem, hogy nehezebben veszem a levegőt, és kezem elkezd remegni.

-Csak..csak.. – megint elkezdtem dadogni.

-Történt valami, Nicole? – kérdezte és közben oda sétált az ágyamhoz, majd leült. – Bántott Harry? – kérdezte félénken.

-Mi? Nem, dehogyis. – mondtam felülve és a hátamat a falnak támasztottam. – Tudod tegnap… öhm… nem igazán emlékszek mindenre, csak egy pár dolog ugrott be. Arra emlékszem, hogy… hogy… megerő… – nem tudom, hogy el tudtam volna mondani, ha nem szakít félbe Jess.

-Értem! Édesem, gyere ide. – mondta és karjába húzott. Orromat megcsapta parfümjének kellemes illata. Éreztem, ahogy egyenletesen veszi a levegőt.

-És…Harreh jött a segítségemre. – suttogtam a ruhájába és éreztem, hogy a könnyeim elkezdtek potyogni. Megsimogatta hajamat s még erősebben szorított.

-Mondtam, hogy nem olyan, amilyennek képzeled. – suttogta a fülembe és egy mosolyt küldött felém. 

Kész lett a 12. Chapter is.
VÉLEMÉNYEKET NAGYON SZÍVESEN FOGADOK!
Kérlek titeket kommentáljatok és pipáljatok.
Köszönöm.
Nóryxoxo

11.Chapter-Hiába játszuk a "Mi lett volna, ha..?" játékot.

Rám nézz, és szívdöglesztően beletúr, göndör – egy picit szénaboglyára hasonlító – fürtjeibe. Íriszei engem figyelnek. Tekintete, most nem olyan ködös és átláthatatlan, mint általában. Látom benne a vágy és a kíváncsiság keveredő színeit. A tisztes távolság még mindig be van tartva. Érzem, ahogy mellkasom egyre jobban siet fel és le. Lenézek lábára és egy lépése, közelebb hozza hozzám. Felvezetem tekintetem testén, de valahol félúton megakadt a „V” vonala alatt. Érzem, hogy arcomra enyhe pír szökik így elnézek, de még közelebb lép. Felnézek és csak pár centi, választja el ajkainkat egymástól. Tekintetét először ajkaimra vezeti, majd szemeimbe néz.

-Kívánatosak. Ha szabad kölcsönkérném Őket egy táncra. – suttogta, és miután befejezte ajkait lágyan, nyomta enyémre. Tényleg, mintha egy lágy táncot jártak volna. Nem versenyeztek egymás ellen, tudták, hogy melyik lépés következi és egyensúlyban voltak. Oldalamon lágy simítást éreztem.

-HAHÓ! - ordított rám enyhén erőteljes hangjával Jess. Rá néztem és oda- visszajárt folyton ugyan akkora távolságot. Álmomban mintha valóságban lettem volna, de ott volt a rút igazság. A Göndör volt az és csak egy álom volt. MIÉRT ÁLMODOK ÉN ILYENEKRŐL? Hihetetlen, hogy az ember annál az embernél érez ilyet, aki nem is érez iránta talán semmit sem. Mintha „Mi lett volna, ha..?” játékot játszottam volna, csak tudatosan jött. Inkább el akartam terelni gondolataimat más fele.

-Ki jön értünk? – ez is megfelel gondolat elterelésnek.

-Rosetie, és már fél órája szóltam neki. – panaszkodott, de a járkálást még mindig nem hagyta abba. Majd megcsörrent a telefonja, amit az óta a kezébe szorongatott.

-Igen?...MOST KOMOLYAN?...oké…mond neki, siessen! – nyomta ki a telefont és levetődött az ágyamra.

-Hé, az be volt vetve normálisan! – mondtam neki mikor összegyűrte rajta a lepedőt. Felült és rám nézett, majd lustán elkezdte nyomogatni a telefonját. Becsuktam a szemem és én is hátra dőltem. Megint csak előjöttek a képek. A Göndör közelebb hajol, és ajkai szélén eltávolodnak a piercingek egymástól, ahogy mosolyra húzza azokat.

-A PICSÁBA! – hallom meg Jess ordítását, ami kizökkent álomvilágomból, ismét. Kinyitom szemem, és nem látok semmit, Jess telefon fényén kívül.

-Elment az áram. – állapítom meg.

-Remek megállapítás. Ezért már oszthatnának diplomát. – jegyezte meg bunkón. Megforgattam szemeimet és felálltam.

-Megyek, megnézem. Remélem, elkap valami, és nem hozz vissza. – jegyeztem meg az utolsó mondatomat halkabban. Kibotladoztam az ajtón. Kint is mindent sötétség borított. Elkezdtem a Főbejárat felé sétálni, mikor meghallottam egy zörejt. Megrezzentem és inkább egy helyben álltam. Mivel csak az orrom hegyéig láttam el, nem igazán akartam bele ütközni valakibe. Helyette Ő ütközött belém. Én hátra estem Ő, pedig rám. Kezei – a refexének köszönhetően – testem mellé estek. Fejemet elfordítottam jobbra. Lehelete csiklandozta arcomat. Igaz, hogy talán csak pár másodpercig feküdtünk így, de nekem több óra hosszának tűnt. Lemászott rólam és felsegített. Elővettem telefonom és megvilágítottam arcát. Ő is és Én is hunyorítottam az erős fény hatására.

-Oh..öhm..Helo! – köszöntem én először. Meglepődtem, aki az előbb rajtam feküdt, arról aligha két perce „álmodtam”. Hunyorítva vizslatott engem.

-Örülnék, ha kivinnéd a pofámból ezt a szart. – mondta egy picit sem bunkón. Remélem, érződik az irónia. A padlóra irányítottam telefonom fényét. Nem tudtam, mit kéne, mondjak neki, hiszen már egy ideje nem beszéltünk és igazából nincs is témánk. Elő vette Ő is telefonját és előre világított, elindult a fény irányába, majd megállt. – Nem kéne itt maradnod. – köhögött egyet, majd elindult. Miután leesett, hogy azt akarja, hogy utána menjek én is elindultam az irányába.

-Jól van, ne hisztizz. Inkább induljunk el. – hallom meg a Göndör hangját mikor az ajtónkba értem. Elmosolyodom rajta, de a mosolyom el is illan, mikor rám nézz.

-Nicole, kész vagy? – kérdezte Jess. Én csak bólintottam, amit szerintem nem igen láttak. Jess megfogta csuklóm és húzott maga után. Kimentünk a nagy, és sötétség lepte épületből és egy fekete kocsi irányába vettük utunkat. Jess megállított az autó anyósülésénél, lévő ajtajánál, Ő, pedig beült hátra.

-Öhm… nem lehetne, hogy..? – folytattam volna tovább, ha Jess nem vágott volna közbe nemleges válaszával. Közben Göndör ment a vezető ülés felöli ajtóhoz.

-Beszállsz, vagy itt maradsz és sétálhatsz egyedül. – közölte velem a lehetőségeimet, majd arra jutottam, hogy inkább beülök. Hátranyúltam a biztonságövért és becsatoltam magam,  a lehető legtávolabb ültem tőle. Elindította a motort, majd kitolatott a parkolóból. Nagyon gyorsan vezetett, úgy fogtam az autó karfáját, mintha az életemért küzdenék. Jess és a Göndör folyamatosan beszélgettek mindenről. Én csak kifele néztem az ablakon. Hirtelen megállt az autó, ha nem lettem volna bekötve biztos, hogy előre esek. Jess csak bénán felkacagott rajta és kiszállt. Biztonsági övem kapcsolójáért nyúltam, de egy hideg érintést éreztem meg csuklómon. Göndörre néztem, és egyből elkapta kezét a biztonsági öv kapcsolójáról, s elnézett. Magamban mosolyogtam ezen, majd kiszálltam a kocsiból. Egyik lábamat szedtem a másik után, míg az ajtóhoz nem értem. Kinyitottam és megcsapott az alkohollal áztatott emberek tipikus szaga. Valahogy éreztem, hogy ez a mai nem az én estém lesz. Letámadtam az italos pultot és öntöttem magamnak egy hűvös sört és inkább kimentem az udvarra egy jól eldugott helyet keresve. A ház mögött volt egy magas fa, amin volt egy faházikó. Oda felmásztam, szerencsémre nem telepedett meg itt semmi és senki. Nagyon aranyos belül babaháznak nézhető helyiség, mindenhol rózsaszín cuccok és babák. Volt egy kisasztal, amit körbe vettek azzal megegyező kisszékek. Mivel, ha ráültem volna egy székre garantáltan, eltörik, így a földre ültem le. Bal oldalt volt egy kis ablak, ott leláthattam az udvarra és egy kis belátást is, nyerhettem a lakásba. Jess-t valami öt fiú körbe vette. Látszott rajtuk az a szándék, hogy csak egy jó baszásra kellene nekik. Kevés volt az ismerős arc. Tekintetemmel, egy hozzám hasonló embert kerestem, aki egyedül ül és nézz ki a fejéből. De ilyet ritkán látni akár melyik buliban is. Tekintetemmel megláttam a Göndört, ahogy egy asztalnak nekitámaszkodva beszélget Rosetie-vel. Előbújtak aranyos gödröcskéi és szeme alatt a nevetőráncok. Rosetie nem érezte magát sem, zavarba, sem pedig kellemetlenül. Élvezte a társaságát. Göndör Rám, vagyis a faházra kapta tekintetét. Szinte égetett tekintete.  Elfogott egy érzés pillantása hatására, aminek nem így kellet, volna lennie. Inkább úgy döntöttem le megyek és szólok Jess-nek, hogy haza megyek. Minden részeg ember nekem jött, mintha direkt tennék. Mikor megláttam Jess-t, a megkönnyebbülés sóhaja hagyta volna el ajkaimat.

-ÜVEGEZÉS! – kiáltotta el magát egy ember. Egy tömeg sodort be a lakás nappalijába. Jess, Rosetie is beszálltak az üvegezésbe. Oda „osontam” Jess-hez, hogy szoljak neki. Lehajoltam, és az össze pasi,- aki körülötte volt -engem néztek.

-Öhm..Jess. Én szerintem haza megyek. Nem érzem jól magam. – mondtam neki, hogy csak Ő hallja. Elkezdett rajta nevetni. Nem ezt a reakciót vártam.

-Dehogy mész! Még csak most kezdődik a buli! – megfogta felkarom és lehúzott maga mellé. Oldalra tekintettem és egy néger, fehér mosolyú fiúval találtam szembe magam.

-Helo! – erőltettem mosolyt, majd elnéztem kínosan.

-Akkor kezdjed, Te Styles! – mondta egy férfihang. Arra tekintettem és egy gödröcskés mosolyra húzta ajkait. A körközepén elhelyezett üveget megfogta és egy erőteljesett pörgetett rajta. Az üveg kipörgött – ez jelentette a 7 perc mennyországot - és az a szerencsés, aki kimehet vele -mintha megéreztem volna, hogy nem kellene itt lennem– én voltam. Göndör rám nézett és arcáról lefagyott a mosolya. Mindenki hangos huhogásba kezdett és hangosan nevetett.

-Hát barátaim, 7 perc mennyország. – nézett rám egy szőkésbarna hajú enyhén részeg fickó. – De nem akarok utánatok takarítani. – kacsintott, majd kinyitotta egy gardrób ajtaját. Göndör bement – ha nem tette volna, lőttek volna az imidzsének – én csak szerencsétlenül álltam az ajtó előtt, míg a szőkésbarna hajú fickó be nem lökött, majd ránk csukta az ajtót. A gardrób ajtó kis résein bevilágított a fény, ami megvilágította arca néhány részletét. Kezemet tördeltem és vártam, hogy valami történjen.

-Nem hallunk hangokat, Styles! – mondta egy férfihang, amire mindenki elkezdett nevetni. Göndör hátra döntötte fejét és lecsukta szemét.

-Figyelj, ismered a szabályokat? – kérdezte suttogva. Bólintottam.- Sajnos náluk nem ugyan az, mint a rendes játékban a szabályok. – mondta és láttam rajta, hogy egy picit kellemetlenül érzi magát. Hova tűnt a bunkó énje? – Ha ránk nyitnak pár perc múlva akkor Ők jelentett, akarnak látni. – mondta, majd rám nézett. A komolyság halálosan lerí róla.

-Ühm..akkor? – kérdeztem bizonytalanul.

-Styles, már csak 3 perc és még mindig nem hallunk semmit! – mondta megint ugyan az a hang, de mintha egy pici csalódottságott hallottam volna hangjában.

-Basszad meg! – mondta halkan mérgelődve, ami engem megmosolyogtatott. – Ühm… kellemetlen helyzet, de…ühm…adj ki nyögdécselős hangokat. Olyat, ami hihető is egy picit. – mondta, majd rám nézett. Éreztem, ahogy arcom paradicsom vörössé kezd válni. – Kérlek. – tette hozzá azt a szót, amit soha el nem mertem képzelni az Ő szájából. Ránéztem és láttam azt a gyötört tekintetet. Elmosolyodtam kedvesen és elkezdtem nyögdécselős hangokat kiadni, amin a Göndör elkezdett halkan nevetni.

-Basszad meg, ne nevess! – mondtam én is neki mosolyogva.

-Hallom beindult a kis csaj! – mondja megint ugyan az a hang. Erre csak megforgatom a szemem és folytatom. – Styles, 1 perc! – figyelmeztette.

Magamban számoltam vissza fele, hogy mikor hagyhatom már abba. 30, 29, ..majd hirtelen a szekrény oldalának nyomott a Göndör és a számra tapadt. Igaz, hogy sötét volt, de láttam, hogy lecsukja szemeit. Hajába vezettem kezeim, és gyengéden meghúztam. Egy ideig, nem csókoltam vissza, erre meghúzta alsó ajkam. Mintha megállt volna az idő. Heves volt és gyengéd is egyszerre. Nem olyan, mint az álmomban; még jobb.  Ez nem volt megbeszélve.  Nem gondoltam volna, hogy ez is meg fog történni. Ajkai akaratosak voltak, kezét felvezette oldalamon ezzel felgyűrve pólómat. Erősen kapaszkodott oldalamba és lábaim, közé helyezte lábát.  Nekem nyomta férfiasságát. Hirtelen ajtócsapódásra lettem figyelmes. Oldalra pillantottam, volt, aki nevetett, volt, aki megdöbbent. Jess-re néztem és hangosan nevetett. Rosetie arcán a meglepettség látványa ütközött velem.  A Göndör még egy utolsó csókot nyomott ajkaimra, majd kezét végighúzta melleimen keresztül és ott hagyott. Levegőért kapkodtam, mellkasom fel és lejárt. Mindenki hangos huhogásba kezdett és éljeneztek, de nem nekem. Göndörnek, hogy „sikerült” neki. Ajkaimba haraptam és éreztem ajkai ízét.

Hű, nem hittem, hogy ilyen "izgalmasra" sikeredik. 

Nekem eddig ez a rész tetszik a legjobban. Nem tudom, ti hogy vagytok vele. 

Remélem nektek is legalább  fele annyira tetszik. NAGYON KÖSZÖNÖM A SOK FELIRATKOZÓT és a komikat is!

Komizzatok ehez a részhez is pipáljatok és IRATKOZZATOK FEL.

Nóryxoxo

10.Chapter-Az idő elteltével..

Nicole Szemszöge

Ő még mindig engem nézett, de én nem zavartattam magam. Nem törődtem vele. Bő 2 perc után oda értünk a szobánkhoz. Az ajtónak dőltem, így Ő sem fogott és –nem sokkal, de- biztonságosabb helyzetben éreztem magam. Tekintetem rá vezettem. Semmi arckifejezés, rezzenéstelen arc. Zöld íriszei engem néznek és -gondolom-, várják, hogy magyarázatott, adjak, cselekedetemre vagy megköszönjem neki, amit tett. Bár mint ahogy Ő is bevallotta nem szívesen tette. A gondolatok elkúsztak másik világba és eltévedtem sokat rejtő tekintete, ajkai és göndör hajában. Két piercing a szemöldökében helyezkedik el. Ajka szélén is elhelyezkedik egy piercing. Majdnem ott, ahol a két ajka összeér. Bőre szinte hibátlan, kivéve egy anyajegyet, ami a bal gödröcskéje alatt helyezkedik el. Ezzel meglehet bizonysodni róla, hogy nem valami szent vagy felsőbb nem létező teremtmény. Göndör haja, keretként használ az arcán. Oldalt kuszán állnak a gesztenye barna tincsei. Feje tetején hátra simítva. Mintha a haja azt sugallná, hogy „Csak rád vár ez, hogy beletúrj!” Benedvesítette telt ajkait, de még mindig nem szólt semmit. Nem tudom, hogy Ő is végigmért-e vagy csak vár valamit. De ha így lenne, akkor már rég itt hagyott volna. Tekintetünk összeakadt és mintha csapdába ejtette volna. Nem közeledett és semmi „szexuális kapcsolatba akarok veled kerülni” mozdulatot nem tett. Csak tőlem egy méterre állt és nézett. Lehet, hogy örökre a smaragd szemeknek a rabja lette volna, ha…

-A KURVA ÉLETBE, STYLES. – jött egy mérges erőteljes férfihang. Mintha megbeszéltük volna, hogy háromra elnézünk – de nem tettük -. Egyszerre kaptuk oda fejünket, így megszakítottuk ezt a „nem is tudom milyen szóval illetni” kapcsolatot. Hamil. – Mi a faszt tettél egésznap, Haver? Megbeszéltünk valamit. – mondja még mindig mérgesen. Göndör arcát figyelem. Enyhe megbánás és düh. Ezeket lehetett róla leolvasni. Hajába túr – ezt mindig idegességében teszi. Megfigyeltem. Mikor a lábammal voltunk, akkor is folyton a hajába túrt – és ajkai elkezdenek mozdulni.

-Csak Nicole-nak segítettem. – intett fejével felém. Hamil rám nézett és egy picit enyhültek vonásai.

-Mindegy. – nézett vissza a Göndörre és intett egyet. – Majd dumálunk. – fordított hátat a Göndör válaszát meg sem várva. Újra kettesben maradtunk. A padlóról lassan vezettem fel a Göndörre. Aggodalom ütközött tekintetemmel. Hajába túrt és köszönés nélkül bement a szobájába.

-Oké. – suttogtam magamnak.

♦ 3 hónap múlva ♦

-Sajnálom, Mr.Styles!

-Höh. Tudja a sajnálatával, nem megyek sokra. – köpte, és ott hagyta a negyvenes éveiben járó Irodalom tanárt. Hihetetlen, hogy három hónap alatt, hova nem juthat az ember. Hihetetlen, hogy három hónap alatt így meg változik valaki. Hihetetlen, hogy három hónap alatt így meg változik valakiről más véleménye. Hihetetlen, hogy három hónap alatt valaki így el tudjon felejteni valakit.  Míg más egyhangúan ül egyedül a szobában a könyvei felett és egy laptopba folytja érzéseit. Míg más barátok nélkül foglalkozik magával. Míg más nem jutott sehova. Míg másnak nincs szerelme. Csak ábrándozik, hogy milyen lehet. Az óta a pillanat óta.

-Ne haragudj! – mondja –szinte reflexként- mikor nekem jön az illető. Kiverte a kezemből a könyveimet, így lehajolt érte, hogy felvegye.  Ekkor felismertem a göndör fürtöket, a fehér pólót, a fekete csőnadrágot és a tipikus barna csizmáját. Felemelkedik, mikor végzett. Napszemüveg volt rajta. Mikor Ő is felismert arcvonásai elkomorodtak. Elképedve néztem, hogy szinte meg sem szólal. Csak arra vár, hogy kivegyem a kezéből a könyveimet, és itt hagyjon.

-Khm. – kaparja meg a torkát, jelezvén, hogy vegyem el. Letekintek a padlóra, és mintha a szokványos érzéseimet szomorúság venné át. Lehet, hogy csak csalódottság vagy csak rosszul eső érzés. Lassan a könyveimért nyúlok. Izmai megfeszülnek és érzem, hogy egyre türelmetlenebb. Kiveszem kezeiből a könyveimet, de véletlenül megérintettem a csuklóját. Szemeibe nézek és még így is, látom, hogy kezét figyeli. Enyhén megrázza fejét és szinte a kezembe, löki a könyveimet és már itt se volt. Álltam és vártam, azt hogy felébredjek. Csak sajnos ez nem egy álom. Volt egy pár ember, aki engem nézett és volt, aki nevetett is rajtam. Inkább visszasétáltam a szobámba és bedőltem az ágyamba. Könnyeim elkezdtek potyogni. Szerencsém, hogy Jess nem volt „itthon”, mert különben nem hagyott volna békén. 

♦ Másnap este ♦

-Arra gondoltam, hogy Hamil rendez egy bulit az Ő házában. És mi lenne, ha eljönnél velem oda? Úgyis péntek este van, és nem kell tanulnod semmit. Nekem meg rossz nézni, hogy már három hónapja ki sem mozdultál ebből a szobából. – ül le mellém az ágyra. Hosszas gondolkozás után bele mentem. Végülis igaza van.

-Tudtam, hogy igen meggyőző tudok lenni, ha akarok. – mondta büszke fejjel Jess. Én csak elmosolyodtam rajta és elindultam keresni valami ruhát.

Felforgattuk a szekrényemet, mivel Jess-nek nem igazán tetszenek a ruháim. Végül egy fekete-fehér csíkos ruhát, rá egy bőrkabátot és egy tornacipőt húztam fel. Miután felraktam a sminket befontam oldalra a hajam és Jess segített felrakni a kedvenc nyakláncom.

-Azt a…kibaszott szép vagy! Kíváncsi vagyok hány pasi fog rád mászni! – mondta nevetve Jess.

-Jess, hogyan megyünk el oda? – kérdeztem egy picit kétségbe esetten.

-Ne aggódj, Édes.  Gondoskodtam a fuvarról.  – fordul felém és kacsint egyet. Sejthettem volna rosszat is, de most „nem érdekelt semmi” hangulatomban voltam.

Nagyon sajnálom, hogy így eltűntem. 

Csak büntetésben voltam. Próbálom a nagy elmaradást behozni. Köszönöm a sok kommentet és a sok pipát. JA ÉS A SOK FELIRATKOZÓT!!

Pipáljatok, kommenteljetek és iratkozzatok fel!

Nóry xoxo

9.Chapter-Talán direkt?

Elemelem a telefont a fülemtől és keresem a popsi tulajdonosát. Virágmintás nadrág volt rajta. Haját oldalfonásban viselte. Egy ismerős táska pihent mellette.

-Ugh. – emelte fel fejét és rám nézett. Nicole. Egy ilyen „fene egye meg” fejet vágott és tekintetét visszaejtette a földre. Nem tudom, hogy is kéne erre reagálnom.

- Harry? Itt vagy még? Mi történt? – kétségbe esett nővérem hangját lehetett csak hallani, meg a nyüzsgő tömegét, akik az udvaron voltak. Miközben Őt néztem, ahogy fel akar állni, bele szóltam a telefonba.

-Itt vagyok, de most mennem kell. – hadartam és leraktam, köszönést nem megvárva a telefont. Nicole még mindig nem mozdult.  

-Öhm… minden oké? – meg tudtam volna kérdezni érzelmesebben is, de úgy érzem erre nem volt okom. Rám nézett és szólásra nyitotta ajkait.

-Nem tudom mozgatni a jobb lábam. – mondta suttogva. Megdermedtem. Most mit tegyek? Ez ilyen emberi „szokás”, hogy amikor valakin segíteni kéne, megdermedünk, és az agyunk kikapcsol? Észbe kaptam és lehajoltam hozzá. Megnéztem a jobb lábát, ami nem éppen nézett ki jól. Meg volt dagadva, ezt még így a nadrágján keresztül is láttam. Mikor hozzáértem sziszegett egyet, de több hangot nem adott ki. Pedig forgattam jobbra-balra. Erős lány.

-Szerintem csak megzúzódott. Elmegyek, szólok egy nővérnek vagy minek. – álltam fel és leporoltam a nadrágomat. Láttam, hogy akar mondani valamit, de nem tette, így úgy tettem, mintha észre se vettem volna. Visszakocogtam az épületbe, és egy betegápolót kerestem. Majd mikor megláttam oda futottam. Megálltam az ajtó előtt és próbáltam légzésem kiegyenlíteni. Kettőt kopogtam és egyből ki is nyílt az ajtó.

-Miben segíthetek? – nyitott ajtót egy harmincas éveiben járó nő.

-Jó Napot! Egy ismerősöm elbotlott és megduzzadt a bokája. – mondtam neki, és mintha a hangomban egy enyhe idegességet fedeztem volna fel.

-És miért nem hozta ide? – nézett rám értetlenkedve. Tényleg, ide is hozhattam volna. Nem probléma, sétálhatok vissza érte.

-Öhm… akkor mindjárt visszajövök. – mondtam egy picit elszégyellve magam. Hogy lehet ennyi eszem? Mint egy marék lepkének, komolyan. Visszakocogtam hozzá. Ő még mindig a fűben ült, fejét hátra hajtotta, és az eget nézte. Nyaka igen kívánatosnak tűnt. Hibátlan, hófehér bőre. Oda jó kis szívás nyomokat lehetne ejteni. ÚRISTEN! Miken jár az eszem. Megráztam a fejem és lehajoltam hozzá.

-Gyere velem. – mondtam egy picit bunkón. Mindkét hóna alá nyúltam és úgy segítettem neki a járásban. Mindenhova néztem csak Rá nem. Kerültem tekintetét, pedig többször is rám nézett. Mikor már majdnem oda értünk elengedte magát. Ránéztem, szemei csukva voltak és nagyon lassan vette a levegőt.

-Nicole, jól vagy? – kérdeztem most már kétségbe esve. Hirtelen mosolyra húzódtak ajkai és kinyitotta a szemét. Rám nézett és miután meglátta kétségbe esett arcom még nagyobb lett a mosolya.

-Nyugalom Göndör, csak teszteltelek. – mondta és egy picit kuncogott. Elmotyogtam egy „szép” monológot, amiben Őt szidtam, amiért ezt tette.- Hallom attól még, hogy motyogsz. – mondta egy pici sértettséget hallok a hangjában. Nem reagáltam semmit. Oda értünk a szobához és ismét kopogtam az ajtón.

-Igen? Nyitva. – mondta egy hang. Tudta, hogy Én vagyok az csak már az illetővel. Lenyomtam a kilincset, a nő tekintetéről nem tudtam semmit leolvasni. Segítettem leülni Nicol-nak, majd kifele indultam az ajtón.

-Fiatal Úr, ne menjen sehová. Valakinek el kell segítenie a szobájába. – mondta a nővér egy picit dühős hangon.

-Ugyan nővér nem szükséges. – mondta Nicole és rám nézett. – Csak rabolnám a Fiatal Úrnak az idejét. – mondta gúnyos hangvétellel a „Fiatal Úr”-at.

-Maradok és segítek neki. – mondtam és egy mosolyt eresztettem az ápolónőnek. Míg Nicol lábát vizsgálták Én a telefonomat, nyomogattam és írtam Gem-nek egy SMS-t, amiben „röviden” elmeséltem, hogy mi történt. Erre a válasza csak ennyi volt.

Gemma Styles.:

Hmmm. G××

Ennél értelmesebb választ miért is vártam? Hajamba túrtam és megnéztem, hogy hogy álnak.

-Rendben. Csodálkozom, hogy egy hang nélkül kibírtad ezeket. – mondta az ápolónő. Nicole csak egy mosolyt eresztett felé és felült az ágyról. –Akkor csak tegye azokat, amiket mondtam és minden rendben lesz. – Nicole csak bólogatott és Rám nézett. Oda sétáltam, majd lesegítettem az ágyról.

-Köszönjük! Viszlát! – köszöntem el és becsuktam magam után az ajtót. A szobája felé vettük az irányt.

-Nem szívesen teszem. – mondtam őszintén az utat figyelve.

-Látom. – nevetett fel cinikusan. Ránéztem és Ő is rám.- Az a „leszarom az egészet, csak muszájból teszem” tekintet nagyon szép látvány. – mondta és elnézett. Tekintetemmel még mindig Őt néztem. 

Hát a véleményem, most erről a részről nem valami pozitív. Fáradt vagyok. 
Meg több oka is van, de mindegy. Remélem azért nem lett, annyira rossz. 
Nagyon örülnék sok kommentnek és feliratkozónak és pipának. 
Köszönöm az eddigi kommenteket/feliratkozókat/pipákat. 
Nagyon jól esik, hogy ennyi visszajelzést kapok. Tényleg köszönöm!
Nóry.××

8.Chapter-Irodalom óra

Négy fal, mindenhol giccses díszítés. Néhol tükrök, amiben habos ruhámat látom. Ezer meg még több ember egy nagy teremben. Zene, tánc, szerelem, szeretet, monológok; befejezett vagy abba maradt. Habos-babos ruhák, szmokingok és virágok. Enyhén rózsaszínes és homályos kilátás. Nem, a rózsaszín nem a szerelemtől, hanem a lámpák halvány fényétől van.  Egymás karjaiban ölelkező és táncoló párok. Próbálom kivenni az arcokat, de azok homályosak. A tükörben végig mérem magam. Ez lenne az álom ruhám? Fekete, pántnélküli. Derekamtól egészen a térdemig fodrok állnak össze-vissza. Mell résznél, mintha több szalag fogna körül. Enyhe dekoltázs, a ruha nem  túl kirívó. Titokzatosságot és egy enyhe merészséget mutat. Naplebarnult bőrömön tökéletesen áll. A mindig hullámosan álló hajam most is hullámos; csak annyi változatossággal, hogy a fülemtől elinduló és a másik fülemnél végig érő fonás díszíti a hajam. Ami egy hajpántot helyettesít. Körülöttem mindenki párban táncol; ringatózik jobbra, s balra. Minden lány ilyenkor mutatja meg, mondhatni az igazi énjét. Ilyenkor mutatja meg, hogy Ő milyen gyönyörű is valójában. Ilyenkor jön rá egy fiú, hogy igazából is szereti azt a lányt.  Ilyenkor derülnek ki hazugságok, így több csalódás is jelen van. Hirtelen mindenki elhallgat, és egy irányba néz. Oda kapom tekintetem; egy szmokingos fickó nyitott be. Csak egy emberre koncentrált, aki nem volt más, mint Én. Közeledett felém, majd…

-Nicole, már vagy negyed órája a hülye Nirvana-dat hallgatom. – Jess. Milyen szép reggeli ébresztést is kaptam.  Párnám alá nyúlok és kinyomom az ébresztőmet.

-Csak egy álom volt. – állapítom meg hangosan, amire magamon érzem Jess tekintetét. Szemem még mindig csukva van és próbálok nem fel kelni a gyönyörű álmomból. Ritka az, ha Én ilyeneket álmodok. Az a probléma ezekkel az álmokkal, hogy álmok is maradnak. Sajnos. Kíváncsi lettem volna a daliás hercegemre. Kikeltem az ágyamból és a fürdőbe indultam elintézni a reggeli teendőket. Majd kerestem egy ruhát.Választásom egy virágmintás farmerre, egy fehér Hemmings-es haspolóra és egy ujjatlan farmer kabátra esett. Ehhez a ruhához egy vajszínű topánkát húztam. Hajamat oldalra befontam, szememet tussal kihúztam és vittem fel egy enyhe aranyszínű szemfestéket, számra szájfényt helyeztem. Még egyszer végig mértem magam, majd kimentem és a táskámba pakoltam, majd megvetettem az ágyamat.  Felkaptam a telefonomat és elindultam a termem felé. Többen utánam néztek a folyosón, aminek okát nem értettem. Én csak kedvesen mosolyogtam mindenkire, hogy ne keltsek bennük rossz benyomást. Megint nem vettem magamnak reggelit, ezért elhatároztam magamban, hogy mikor lesz a fél órás szünet, elmegyek körül nézni valami Starbucks féleség után. Első órám Irodalom lesz. Első Irodalom órám ebben a tanévben. Izgulok, hogy vajon milyen is lesz ez. Csodámra mire a teremhez értem szinte tele volt az. Talán volt három hely, ami üresen maradt. Egymás mögött és mellet voltak egyszemélyes padok. Három pad volt elől üres, így az egyikbe leültem és elővettem a telefonomat. Nem mintha lenne valami érdekes csak, hogy Én is tegyek valamit. Hirtelen mindenki elcsendesült, felkaptam tekintetem és az ajtóban álló Göndört, néztem. Miért hallgatott el mindenki? Tekintetem vissza vezettem a telefonomra. Láttam, hogy mellettem egy helyet kihagyva leül Ő is. Majd mellettem is helyet foglal valaki. Oldalra nézek és Rosetie ül mellettem. Megint az az érzés jött elő, mint tegnap este. Lejjebb süllyedtem a székembe, elraktam a telefonom és a másik irányba, nézelődtem.

- Jó Reggelt Diákok! – szólt egy mély hang. Tekintetem oda kaptam és Mr.Stremvel tanár úr ált az ajtóban.

- Jó Reggelt! – köszöntünk kórusban. . Elővettem a táskámból egy füzetet és egy tollat, hogy tudjak jegyzetelni. Majd figyelmemet visszavezettem a Tanár Úrra.

- Szóval első Irodalom óra. Ilyenkor még igen egyszerű, de majd később jön a neheze. – mondta miközben lepakolta a cuccát a tanári asztalra. – Sokan fogják itt hagyni ezt a szakot. Most biztos azt gondoljátok, hogy ez az agyament honnan vesz ilyen baromságokat. Sokan tették ezt, és biztos vagyok a dolgomban. Itt csak olyan emberek lesznek év végére, akik erre születtek, vagy van tehetségük hozzá. – szúrós pillantást vetett a tömegre, majd folytatta tovább sétáját jobbról balra. – Aki gondolja már most is, elmehet, ha tudja, hogy nem fogja bírni ezt. – nézett megint ránk. Nem kellet kétszer mondani három ember felpattant és kiszaladt az osztályból. – Remek. Három emberrel kevesebb. Vagy mondhatni három tehetségtelen lénnyel kevesebb. – mondta közben felém kezdett sétálni. – Szép lány.  - jelentette ki – De vajon az esze is vág? Nem kell rá válaszolni! Költői kérdés volt. – mondta egy enyhe humorral a hangjában. Majd tovább sétált. – Milyen kemény a stílusod, öregapám. – mondja a Göndörnek. Ő rá emeli tekintetét, de nem szól semmit. – Csak hogy tudd, nem bírom az ilyen stílusú embereket. – tátott szájjal hallgattam a rémisztően ’ami a szívemen az a számon’ típusú embert. – De néha a tükör torz, senki se tudhatja, hogy milyen igazból. – mondta, majd elsétált onnan. A Göndör nem szólt semmit csak előre merengett. Tényleg kemény ez a Tanár. Úgy megbántja az embereket, hogy észre se veszi. – Nem elemzek ki mindenkit. Inkább kezdjük az órát. – oda sétált az asztalához. Közben rám, majd a Göndörre nézett. Elkaptam tekintetemet, hogy ne érezzem még ennél kínosabban is magam. Hamar elment ez a nap is. Az Irodalom óra tűnt a leghosszabbnak.

Harry Styles

___________________________________________________

Talán ez volt a világ leghosszadalmasabb negyvenöt perce. A csengő, mintha a megváltás hangja lett volna. Szívem szerint már akkor ott hagytam volna az órát, mikor „kicikizett”. Nem mintha zavart volna, csak megbántott. Bár egy dologban igaza volt. „De néha a tükör torz, senki se tudhatja, hogy milyen igazból.” – idéztem vissza magamban. Kimentem az udvarra egy üres és nyugodt helyet keresni. . Találtam egy jól eldugott padot. Ott leültem és felhívtam Gemma-t.

-Szia Öcsi! – köszönt vidáman. Imádom benne, hogy ilyen életvidám.

- Szia Gem! Csak gondoltam felhívlak. – mondom neki egy enyhe mosollyal az arcomon.

- Jaj, Öcsi. Nagyon hiányzol. – hallatszik a hangján, hogy elszomorodott.

- Nem látogatsz meg most hétvégén? – vetettem fel az öletett és csak reméltem, hogy beleegyezik.

- Még meggondolom. De nagy az esélye, hogy elmegyek. Amúgy mi a helyzet a suliban? – már vártam ezt a kérdését.

- Semmi különös igazából. Tudod meséltem Rosetie-ről.

-Igen. Ahogy meséltél róla, biztos széplány. – aranyos, hogy idegenekről így alkot véleményt.

-Meséltem azt is, hogy tegnap volt buli. – kezdtem lassan beadagolni. Nem azért, mert olyan nagy vagy hihetetlen dolgot mondanék.

-Igen, de mondjad már! – mondta picit hangosabban.

- Oké. Nicole megszívatott egy olyan dologgal, ami igazis volt. – nevettem fel kínosan.

- Pff… mivel? – nevetett Ő is.

-Pont ott volt Rosetie és kérdezte, hogy miről beszélgetünk. Azt mondta Nicole, hogy épp arról, hogy nekem Ő bejön. Kibaszott gáz volt a helyzet, majd ott is hagyott minket Nicole, hogy beszéljük meg. – meséltem neki.

-Nagyon bírom ezt a Nicole-t. – mondta nevetve. Én kevésbé se bírom. – És? Mi volt? – kíváncsiskodott.

- Elmondtam neki, hogy Nicole csak vissza akarta adni a szivatásomat és hogy Ő ilyen áldozat lett most. Együtt nevettünk ezen, majd ott hagytam.

-És utána kezdtél el szegény lánnyal kiabálni. – mondta kevésbé se olyan vidám hangon.  Erre nem mondtam semmit.

-Nem úgy indult. – próbáltam magam menteni valahogy, de tudom, hogy felesleges.  

-Édesem, hiába minden, ha te utána elkezdesz vele ilyen módon kiabálni. Én sem szeretem, ha így kiabálsz. – reagáltam volna rá, ha nem hallok egy elég hangos „Au”-t mögülem. Hátra nézek és egy formás kis popsit, látok.

Komikba várom a véleményeket és a pipáknak is nagyon örülnék. Aki nem is tud feliratkozni a blogomra, kérem, hogy pipáljon!
Köszönöm! 
Nóry.×o×o

7.Chapter-Buli vagy nem buli?

Mondjuk, kinézem belőle. Majd hirtelen gyors léptekkel siet előre. Utána szaladok, de Ő még sétálva is gyorsabb nálam.

-Állj már meg! - kiabálok utána, amire Ő csodámra meg áll. Nem fordul hátra csak maga elé nézz. Majd csak egyszer hirtelen megfordul, és tekintetét rám emeli. - Remélem jót futottál. - és azzal vissza is indult a szobájába. Fel tudtam volna rúgni mérgemben. Ez most mire volt jó? Felhúzni az idegeimet? Mert az sikerült.  Visszatrappoltam a szobámba, dúltan nyitottam ki az ajtót és a nevetgélő barátnők rám kapták tekintetüket.

-Mi történt? - kérdezi egy picit félve Jess. Azon gondolkodtam, hogy hogyan is kéne ezt durvábban visszaadnom.

-Semmi. - mosolyodok el egy picit gonoszul és kimegyek az ajtón. - Nem jöttök? Már rég elkezdődött a buli. - mondom a kilincset fogva. Ők felpattannak és elindulunk ki az udvarra. Nagy tömeg és hangos zaj. Ezzel tudnám jellemezni, ami elém terült. Hol ugrálnak, hol pedig ülnek, és hangosan beszélgetnek a zene miatt az emberek. Egy-két ismerős alak van, akikkel együtt járok órákra. Jess és Rosetie egyenesen az italokkal teli asztalhoz mennek. Én követem Őket, de nem kívántam most semmi féle alkoholt. Jess öntött magának egy pohár sört, míg Rosetie egy narancsosvodkát ivott. Én csak elvettem egy üdítős dobozt és öntöttem a piros műanyag poharamba. Visszafordultam Jess-ékhez és a Göndör, Hamil-el és Zacariti-vel álltak ott. Intettem Hamil-nek és Zacariti-nek. Ők bólintottak, majd egy szúrós pillantást vetettem aGöndörre. Ő is rám nézett és egy picit elmosolyodott, majd oda sétált Rosetie-hez. Csatlakoztam a társaságukhoz, hiszen valahogy véghez kell vinnem a bosszúm. Az meg úgy nem megy, ha nem vagyok a közelében.  Mintha ott se lettem volna. Úgy kezeltek, mint egy láthatatlan embert.

- Mondjuk, lehetne jobb is ez a buli. – mondja egy kicsit elszontyolodva Rosetie. A Göndör csak helyeslően bólint, majd rám emeli zöld tekintetét.

- Te hogy gondolod Nicole? – mi ütött belé? Nem mindegy az neki, hogy hogyan is gondolom? Lehet csak a beszélgetésükbe, akar bevonni, ami nem igazán érdekel.  Rá néztem és egy halvány mosolyra, húztam a számat.

- Jobb lenne, ha nem lenne itt ennyi köcsög. – mondom neki őszintén, amire a Göndörnek elkerekedik a szeme. Rosetie kérdő pillantást vett felém, majd a Göndörre néz.

-Khm… megyek egy italért. – néz el kínosan, majd ott is hagy minket a  Göndörrel kettesben. Én elnézek a másik irányba, mintha valami érdekes lenne ott.

-Amúgy köszönöm- e kedves bókot. – neveti el magát a Göndör. Rá nézek és egy széles vigyort, látok az arcán. Csak megforgatom a szemem és Rosetie-t keresem a szememmel.- Csak nem Rosetie-t keresed? – még mindig engem néz, és már kezdem nagyon kínosnak érezni, így úgy gondoltam, hogy talán ez is jó téma elterelésnek.

-Őrülnék, ha nem engem néznél. Nagyon idegesítő. – nézek rá és megint egy mosoly, jelenik meg az arcán, de elnézz.

-Sikerült megbeszélni srácok? – nézz ránk Rosetie érdeklődve egy itallal a kezében. Göndörre nézek és Ő is rám, néz. Mintha egy villámcsapásként ért volna, úgy villant be, hogy hogyan is adhatnám neki vissza.

-Persze. Épp arról beszélgettünk, hogy Hazz-nak mennyire bejössz. – kacsintok neki, és Göndörre emelem a tekintetem. Még a levegő is megállt körülöttünk. Mind a ketten kikerekedett szemmel néznek rám. Az arcomról le se lehet mosni az önelégült vigyort.

-M-Mi? – dadogta megdöbbentettségében Rosetie. A Göndör rám emeli tekintetét, így én is rá nézek. Szemei a dühtől forrtak, vonásai rendezetlenek voltak.

-Ja, hogy nem mondtad neki. Ne haragudj. – próbálok sajnálatot tükrözni, de nem igazán vagyok jó színész. Így mielőtt „lebuktam” volna el mentem.- Hagyom, hadd beszéljétek meg. – kacsintok a Göndörre  és el is indultam kifele a nagy tömegből. Egy csendes és nyugodt helyet kutatva indultam el az épület felé. Ahol tegnap este, nyugalomban pihenhettem.  Az tökéletes lesz! Gondoltam magamba, majd el is indultam arra. Remélem így tudtam okozni neki egy „kis” problémát. Bár mondjuk, lehet, hogy túl léptem a határon ezzel a tettemmel. De úgy érzem megérdemelte. Így Rosetie-t is kellemetlen helyzetbe hoztam, de hát mindenkivel elő fordul ilyen. Kíváncsi vagyok, hogy tisztázzák a dolgokat  A portás lány nem volt a portán, így könnyedén el tudtam oda menni. Kifeküdtem a zöld pázsiton, és a csillagokat néztem. Neki állhattam volna számolni is, de azzal soha életemben nem végeznék, így csak céltalanul nézelődtem. Már egy jó ideje ott pihenhettem, mikor a telefonomból hangosan kitörő Nirvana számára felriadtam.  Felültem és dzsekim zsebéből kivettem a telefont, majd a képernyőjére pillantottam. Ismeretlen szám. Fel vegyem? Vagy ne? Mire elhatároztam magam, hogy felveszem, addigra már letette. Kerestem a névjegyzékemben, ehhez hasonló számot, de nem találtam. Lépteket hallottam magam mögül. Nem mertem megfordulni, de nem is volt rá szükség. Egy árnyékot láttam magam mellet, leülni.  Nem néztem rá; talán féltem attól, hogy felismer.

-Gyönyörű itt a kilátás. – mondja egy erősen rekedtes mély hang. Ezzel az egy mondata miatt elhittem, hogy nem akar bántani, se egyéb más dolgot tenni velem. 

-Igen, az. – helyeseltem megállapítását. Nagyon nyugodt volt minden körülöttünk; az ismeretlennel. Csak az Ő szuszogását és az Én levegő vételeimet lehetett hallani. Összeszedtem bátorságom és elnéztem balra. Igaz, hogy sötét volt, de így is jól fel lehetett ismerni a fickót, aki mellettem ült.

-Hát Te meg? – nézek rá kikerekedett szemekkel. Ő is rám nézz és egy széles mosoly, ül ki az arcára, majd elnéz.

- Csak úgy gondoltam, hogy megkereslek és megköszönöm azt, amit tettél. – mondja egy enyhe szarkazmussal a hangjában. Megforgatom a szemem, és visszafordulok.

-Remek. Csak ne üss, meg és ne tegyél bennem kárt! – suttogom a szavakat, és közben lehajtom a fejem.  Nagy csönd telepedett közénk. Én vártam, hogy mit fog tenni, de nem történt semmi.  Majd rá emelem tekintetem, és szemeibe nézek.

-Nem áll szándékomban. – halkul el egy pillanatra – De a fasz se tudja, hogy mit fogok tenni bazd meg!  Lehet este az ágyadhoz, megyek és elvágom a torkod, mert egy olyan kibaszott gengszter vagyok.  – hangja egyre erőszakosabb és mérgesebb. Egyre jobban kezdek tőle félni és ezt azzal is tudatom vele, hogy hátrébb csúszok. – Ahh… - lehajtja fejét és a hajába túr, majd megint megszólal – Csak bazd meg. – elgyengülve rám néz. Feláll és elmegy. Ez most mi volt? Nem szoktam meg az ilyen beszédet. Hirtelen kifordult teljesen magából. Hihetetlen, hogy egy perc leforgása alatt, mennyit tudd változni Ő és a véleményem is róla.  Már vagy negyed óra eltelt a düh kitörése óta; és azóta se sikerült fel fognom, hogy mi is volt ez. Összeszedtem magam és visszasétáltam a buliba, ami már nem is igazán buli volt, hanem részeg emberek gyülekezete. Mindenki bűzlött az alkoholtól és fogadni mernék, hogy fele azt se tudja már, hogy hol van. Szememmel tudatosan Jess-t kerestem, kevés sikerrel. Nem találtam sehol, se Rosetie-t. Úgy gondoltam, hogy Jess biztos a szobájában van. Így a szobámhoz sétáltam és megálltam az ajtóban. Szemben lévő ajtón keresztül hangok szűrődtek ki; így szokásomból kifolyólag megálltam és hallgatózni kezdtem. Erősen mély hang volt. Hangneme, nem éppen kedves volt.

-… csak elegem van...az egészből….Tudom…Valakinek el kellet, mondjam…Köszönöm…Szeretlek...szia. Jó Éjt! – elhallgatott, majd egy nagy csattanást hallottam. Ekkor észbe kaptam és benyitottam a szobámba. Erős alkohol szag csapta meg az orromat. Jess kiterülve aludt az ágyában. Nem volt levetkőzve és még a cipője is rajta volt. Az íróasztalon elhelyezkedő lápjának a fénye világította be az egész szobát. Nem igazán akartam neki segíteni, de a szívem nem ezt akarta. FENE EGYE MEG A JÓ SZÍVEMET! Levettem a bakancsát és az ágya elé dobtam. Majd mértékkel hagytam rajta ruhát, és amit levettem azt a székére raktam. Kifulladva és elégedetten ültem le az ágyamra.  Jess szemléltem, ahogy teljes nyugodtsággal aludta az igazak álmát. Felkeltem az ágyamról és levettem a dzsekim. Már húztam volna le a szoknyámat, mikor valaki benyitott. Egy mozdulattal csatoltam vissza az övet rajta. Így egy szinte átlátszó felsőben és a szoknyámban álltam mezítláb a szobámban; arra várva, hogy láthassam az illetőt. Kócos barna göndör tincsek bukkantak fel először az ajtóban, innen már tudtam, hogy a Göndör az. Fáradt és nyúzott volt az arca. Tekintetét egyből Jess-re vezette és mintha vonásai egy picit rendezőtek volna, miután meglátta, hogy nyugodtan alszik. Majd rám nézett. Az a szégyen érzet vagy nem is tudom, hogy minek is lehet ezt az érzést nevezni, ami elkapott ott, abban a pillanatban.  Nem tudtam, hogy mit is kéne tennem. Mint egy rakásszerencsétlenség álltam egy helyben szótlanul és Őt néztem. Lenézett a padlóra és becsukta az ajtót maga után. Kiment. – állapítottam meg magamban. 

Kész a 7. Chapter is.

Remélem ez is elnyeri a tetszéseteket és komiztok vagy pipáltok. 

Nagyon jól esnek a komik is és a pipák is. 

Az előző résznél, komikért külön köszönet: Victoria Pikes-nek és eszti-nek.

Szóval KOMIRA ÉS PIPÁRA FEL! (:

Nóry.×o×o