Naiv
-Harreh! - emeli kezét szájához, s szemei megtelnek könnyekkel. Közelebb lépek, s köszönés nélkül vonom magamhoz.
-Ne sírj! - simogatom hátát, de közben próbálom én is visszatartani sírásom. Szerencsétlen pillanat, mikor két lelkileg összetört ember próbálja egymást vigasztalni. Mély levegőt véve távolodok el tőle, s figyelem arcát.
-Nagyon..nagyon örülök, hogy látlak! - söpri le arcáról a lepergő könnyeket, s közben engem fürkész. -S hogy egészséges vagy! - mosolyodik el halványan, majd beljebb invitál.
-Köszönöm..azt hiszem. - motyogom az orrom alatt, s lerakom bőröndömet a kanapéhoz. Ez a ház olyan, mint egy rossz emléknapló. Minden tisztán él az emlékezetemben, s ha ránézek akár csak egy bútorra emlékek villannak be. Emlékek, amik ezer darabra törik így is összetört szívem.
-Adhatok valamit? Narancslé, tea?
-Nem, köszönöm. Nem kérek semmit. - ülök le visszakozva a kanapéra. Ő is ide sétál, s leül mellém.
Mindent betölt Bell jellegzetes illata, s úgy érzem, mintha fojtógázzal fojtogatna.
-Minden rendben? - kezemet tördelő kezemért nyúl. Lehajtom fejem, s nemlegesen megrázom.
-Sajnálom, Harreh! Sőt a sajnálom nem elég, tudom, sokkal több, amit nyújtani szeretnék, de itt most ennél nagyobb fogalom nincs, ami kifejezné. Erre nincs kifejezés. - mély levegőt veszek, s próbálom magam tartani, még mindig.
-Hogy történt? - vágok a közepébe, szépítés nélkül. Anastasia lehunyja szemét, s ajkát egy vonallá préseli.
-Előbb inkább beszéljünk arról, hogy te hogyan bukkantál fel! - hangja inkább mérges már, mint megtört. -UGYANIS MINDEN MIATTAD VAN! MINDEN! TE VISSZAJÖTTÉL, Ő KÖZBEN ELMENT. - fakad ki sírva, s üvöltözve. -Itt hagytad kibaszott kétségek között, mikor tudtad, hogy milyen volt az állapota, s TE JELENTETTED NEKI AZ ÉLETET! - " jelentetted"-ben szúrta a szívemet a múlt idő.
"A roham nem múlik, s csak egyre rosszabb lesz. Megcsapva a sárga tragacs kormányát próbálok enyhíteni a talán iránta érzett gyűlöletemen. Nem látok semmit a folyó könnyeim miatt. Levegőt se kapok rendesen, s nem tudom mit kezdjek. Remegő kezemmel kikaparászom telefonomat, majd Édesanyám telefonszámát ütöm be, párszor elütve. Hajamba túrva, s egy mélyet sóhajtva teszem fülemhez.
-Szia Kincsem! - köszön szívmelengető hangon. Újra kifakadok, s üvöltve sírok. -Nicole! Nicole, minden rendben? Hol vagy? - nyugodt, kellemesen csengő hangja, egyik pillanatról a másikra váltott át nyugtalanba.
-Elment. Itt hagyott. - csak ennyit tudok kinyögni.
-KI? Ki hagyott el, Kincsem? - kétségbe esetten kérdezi. Beteszem a kulcsot, s elindítom a tragacsot, hogy a Göndör szüleihez menjek. Sírásom nem apad, s egyre rosszabb lesz.
-Göndör. - suttogom megtört hangon, majd hirtelen indul meg hátra az autó, s kiejtve kezemből a készüléket, nyúlok a sebváltóért, de túl későn, s csattanás, majd üvegszilánkok csapódnak arcomba és elvesztem eszméletem. "
-Miatad történt, Harreh! - mondja ismét megtörten. S most tudatosul bennem minden. -Szüleidhez indult. Azonnal oda indultam, de már akkor értem oda, mikor ő a műtőben volt. Az orvosok közölték velem, hogy eszméletét vesztette, s nagyon kevés az esélye, hogy túléli a műtétet. - próbálja lenyelni könnyeit, de én itt már nem türtőztetem magam, s patakként folynak le arcomon - Próbáltalak hívni, de telefonod elérhetetlen volt. Egy tizenkét órás műtét után közölte az orvos, hogy sikerült, de ne számítsak semmi jóra. Mondta, hogy az eszmélet vesztésével "emlékek törlődtek ki" a fejéből. Vagyis mint mostanra kiderült, csak az utolsó két év emlékei estek ki. Nem emlékszik se Rád, se az Édesapja halálára, se semmire ami abban a két évben történt. - könnyes tekintetét rám emeli, s kapkodó lélegzetét próbálja enyhíteni. Felállok, s a kanapé karfájába csapom a kezem.
-Biztos nem! Ilyenek csak filmekben történnek meg! Anastasia, mondd, hogy ez csak egy jó kis vicc volt. - hajamba túrok, s ezzel könnyeimet is letörlöm valamennyire.
-Bárcsak ezt tudnám mondani! - jön közelebb, s az idegességtől tomboló testemet megöleli.
Egy óra sírás után, kiszáradtan sétálok fel Bell szobájába. A ház csendes, s Anastasia sincs itthon, mivel dolgozni kellett mennie. Úgy sétálok szobája felé, mintha tudnám, hogy ez végzetes lesz.
Mély levegőt véve nyomom le a kilincset, s szinte azonnal megcsapja arcomat illata. Szemem lehunyom, mintha megdobtak volna egy mérgező gázbombával. Beljebb lépek, s becsukom magam mögött az ajtót. Mintha egy szent helyre léptem volna be.
Az ágya be van vetve, minden a helyén és rendben van. Tekintetem a kukára téved, amiben nincs semmi csak az én szürke pulcsim pihen. Lehajolok, hogy kivegyem onnan, s leteszem a székére.
Gondolom felismerte, hogy nem az övé.
Az ablakhoz sétálok, s kinézek rajta. Minden sötét és csendes. Túl nyugodt.
Miközben a szívem meg sem áll. Folyamat dolgozik, hol fájdalmat érez, hol szerelmet, hol gyűlöletet vagy ürességet.
A gondolat, hogy miattam nem ismer fel, s nem örül, hogy élek, hogy még mindig örülten szeretem, ha azt mondom, hogy elszomorít nem fejezi ki amit érzek. Hasonlíthatom az érzést egy éhen haló emberéhez. Az élelem számomra Bell szerelme, emlékei, érintései, cselekményei, szavai, s én vagyok az éhező ember akinek ezekre szüksége van, hogy ne haljon éhen.
Vagy az eső a terméseknek, látás a vaknak, hallás a süketnek, betűk ismerete az olvasáshoz.
A ház előtt pihen sárga tragacsom, gondolom azt se tudja kié.
Fájdalmasat sóhajtva dőlök le ágyára, s szívom magamba illatát. Sírni már nem tudnék, hiszen nem jönne több könny. Előkeresve alváshoz a ruhámat, sétálok a fürdőbe, s tusolok le. Hajamat is megmosom, hogy fejem kitisztuljon valamennyire. Felkapva magamra melegítőnadrágom, s egy kinyúlt pólót sétálok a tükör elé, s figyelem arcom.
Csomó ránc, táskák, piros szem, kiszáradt ajkak, nyúzott arc.
Talán az "újra kezdés" még sem tesz annyira jót, mint én ahogy azt akkor elképzeltem. Azt hittem minden egyszerű lesz, s semmi buktató nem fog fellépni.
Milyen naiv voltam.
Bárcsak ne történt volna meg mindez. Nem forgattam volna fel emberek életét, s nem követtem volna el ilyen hibákat. Tudtam, hogy nem kellett volna összebarátkoznom Nicole-al. Miattam nem emlékszik, rám, se az apja halálára, se semmire.
Hatalmas hiba voltam, vagyok és leszek az ő életében.
Befekszem ágyába, s nyakamig felhúzom puha, kellemes illatú takaróját. Magamhoz ölelem egyik párnáját, s így próbálok elaludni.
___________________________________________________
Sziasztok!
Sajnálom késésem, de büntetésben voltam.(Nem kell csodálkozni:"D)
De most itt van.
A következő rész Kedden vagy Szerdán jön!
Véleményeteket ne felejtsétek itt hagyni.
Noraxoxo
Gonosz dolog itt abbahagyni a részt, de közben jó is. Remek lett ez a rész, bár Nicole anyja érzelmileg instabil.:D Egyszer kedves, aztán dühös, utána meg megint kedves, és összetört. Jaaj, hát Nicole nem fog örülni, hogy egy „vadidegen" befeküdt az ágyába.:DD Folytasd hamar!:)
VálaszTörlésNagyon tetszik, csak sajnos megint sikerült megsiratnod! Nem hittem volna, hogy pont akkor történt, amikor Harry elment! SOHA SEM hittem volna! Nagyon keservesen sírtam az egész rész alatt! Szegény Harry, vajon most milyen lehet neki??? Miért pont itt hagyod abba? Hiszen csak most jönne az izgis rész! Nagyon várom már a következő részt! Kérlek siess! :)
VálaszTörlésMiért itt hagytad abba??? ez kínzás :)!!!!! Uh szerintem Nicole volt az aki sikított a végén!!!!:) siess a kövivel!!!!
VálaszTörlés