32.Chapter-Túlbonyolítás.

Nem hagyta, hogy elváljak, mélyebbre fogta és hosszadalmasabbra, szenvedélyesebbre. Derekamat megfogván ült fel velem, így én lábán ültem. Hajamba túrt, majd levezette kezét pólóm szegélyére. Vadabb lett csókja, felgyűrte pólómat, majd lassan lehúzta rólam. Nem szakította meg csókunkat, kezemet végig simítottam hasán, majd én is levettem pólóját. Meztelen felsőtestén egy ujjamat végighúztam, amire megremegett. Egy mosollyal jeleztem tetszésemet. Farmerom szélébe akasztotta ujját, majd áttért nyakam kényeztetésére. Hátát simogattam, majd farmer zsebébe tettem kezeimet. Kigombolta, majd lehúzta nadrágom cipzárját és visszatért ajkaimhoz. Derekát fogtam, és próbáltam minél közelebb tudni magamhoz. Kezét nadrágomba mélyesztve, fenekemhez simulva tolta le. Leültetett az ágyára, majd lábaimon leküszködte csőszáru nadrágomat. Közben én is kicsatoltam övét, majd lassan lehúztam róla. Boxere a V vonala alatt fittyeget, a látványra ajkaimba haraptam, majd ránéztem. Tekintette, égette testem minden egyes részletét. Fehérneműben és zokniban döntött be ágyába, majd ránk húzva a takarót nézett. –Akkor most mit csinálunk? – tettem fel kínosnak hangzó kérdésemet.

-Csak csókolózunk. – suttogta ajkaimra, majd mondata végén lágyan megcsókolt.
-Oké, de mi van, ha valaki benyit? – váltam el tőle. Túl bonyolítok mindet, Felhorkantott, majd ledőlt mellém.

-Akkor vedd vissza a ruháidat. – hangjában ott volt a feszültség. Ránéztem, de Ő csukott szemmel pihent. Felkeltem és felhúztam a ruháimat, megigazítottam a hajam, majd leültem az ágyra törökülésbe. Vártam, hogy mond valamit, de nem szólt, semmit. Megcsörrent telefonom üzenet jelző hangja, édesanyám üzent.

„Felhívtam az iskolát. Megértették, részvétüket nyilvánították. Siess haza!

Ps.:Szeretlek és vigyázz magadra!”

Mély levegőt vettem, tekintetem a plafonra vezettem. Tömören írt, gondolom neki se volt ínye beszélni erről. Apám halálával, mintha az érzelem kihalt volna belőlem. Nem tudtam sírni, se fájdalmat érezni. Vagy csak már észre se veszem, hiszen már másodjára megy ugyan az a kör. Hiába próbálom elrejteni szívem legmélyebb bugyrába, hogy a Göndör most az egyetlen boldogságom. Mintha az Isten nekem szánta volna, mert tudta, hogy ez lesz. Ha vele vagyok, mintha csak ez az egyetlen világ lenne. Boldog vagyok, vágyat érzek iránta, és folyton rajta jár az eszem. Most is. Azt hiszem, ezt hívják szerelemnek, nem de? Eszem ágába sem jutott belé habarodni, de káprázatos, hogy mit művel az emberrel. Tekintettem rá vezettem. Nyugodtan vette a levegőt, szemei csukva voltak, ajkai picit elváltak. Keze a feje alatt pihent, így megfeszültek izmai. Haja kuszán göndörödött a párnán. Takarója, csak köldökéig volt felhúzva, így kocka hasát is csodálhattam. Legszívesebben magammal vinném New York-ba, hogy megismerje az ottani életet és a családomat. Sajnos, apámat már nem tudná megismerni. Gondolatra lefolyt egy könnycsepp az arcomon, letöröltem, majd megpróbáltam feltűnés nélkül felállni. De a Göndör felébredt. Fáradt tekintetével nézett rám. –Elmész? – hangja gyengének és ártatlannak titulálta, ez az egy szó kimondásával. Halványan elmosolyodtam, majd bólintottam egyet. Lecsukta szemét és hajába túrt.

-Reggel mielőtt elindulok még bejövök. – suttogtam, Ő csukott szemmel bólintott egyet, de nem szólt semmit. Kisétáltam a szobájából, még egyszer visszapillantva rá. Jess nem volt bent a szobában. Elővettem egy táskát és bepakoltam szinte az összes cuccomat. Pár óra elteltével sikerült végeznem. Fáradtan dőltem az ágyba, majd egy pici erőt véve még magamon letusoltam és utána lepihentem. Az ágyamban csak forgolódtam. Mindenen járt az agyam. 
Az apámon.

 Anyámon.

 Az iskolán.

 A Göndörön.
 Próbáltam kikapcsolni agyam, majd pár perc után sikerült elaludnom. 

Megint rövid rész, sajnálom! 
Kárpótollak titeket! Ígérem.
Nóryxoxo