35.Chapter-Szükségem van rád!

-Vártam hívásod, Bell! – suttogta rekedtes, alvás utáni hangjával.

-Szóval felébresztettelek. – húztam el számat.

-Semmi gond! – nyugtatott meg.

-Csak arra gondoltam, hogy Skype-olhatnánk. – mondtam szégyenlősen.

-Rendben. Csak elő kotrom a laptopom. Addig keress meg. "Stylesherrah". – elmosolyodtam nevén, majd kinyomtam a telefont. Vártam pár percet, majd Ő kezdeményezte is a videóhívást. Örömmel fogadtam el és az a látvány, ami elém tárult.. Párnáján feküdt, haja kuszán pihent a párnán, szemei az álmosságtól voltak terhesek és lehetett látni félmeztelen felsőtestét.

-Hello, Bell! – zökkentett ki gyönyörködtetésemből.

-Szia! – mosolyodtam el halványan, majd én is a takaróm alá bújtam. –Ashton ott van?

-Nem, nincs. – nézett maga mögé, hogy Ő is még egyszer megbizonyosodjon róla. –Le sem fogod venni a pulcsim? – mosolyodott el édesen, amin csak olvadozni tudtam. Nemlegesen megráztam a fejem, amin még szélesebb lett mosolya.

-Meséltem egy öreg hölgynek rólad és Ő is mesélt az Ő történetéről. – pirultam el, bár a sötétben ez nem igazán látszott, de laptopom fénye megvilágította arcomat.

-Remélem semmi rosszat. – nevette el magát.

-Aranyos hölgy volt és a története szomorú. – húztam el a szám.

-Amúgy milyen volt az út? – terelte el a témát.

-Unalmas és fárasztó. És a nélkülem eltöltött Irodalom óra? – hajába túrt, majd hanyatt feküdt.

-Semmi kellemes illat, semmi ölelés, semmi puszi. Szeretet hiányos volt. Bármint nem az Irodalom óra. Amúgy. – szontyolodott el, majd a képernyőt figyelte. Arcomat alaposan felmérte. – Még mindig gyönyörű vagy! – féloldalasan elmosolyodott, majd reakciómat figyelte. Elpirultam, de próbáltam a pulcsiba elrejteni.

-Tudod arra gondoltam, hogy eljöhetnél a téli szünetben ide. – vetettem fel az ötletet, ami már egy ideje az agyamban motoszkált. –Így nem hiányoznál a suliból. – arca meggyötört lett, gondolom a tudatra, hogy haza kell mennie.

-Végig gondolom még. – eresztett egy halvány mosolyt a kamerába.

-Édesanyámnak is meséltem rólad. – pirultam el a beszélgetésünk során vagy századszor.

-És milyen véleménnyel van rólam?

-Tetszik neki a neved. – nevettem fel halkan, hogy ne ébresszem fel anyám.

-Csak neki? – mosolyodott el.

-A repülőről a hölgynek is. – töröltem meg álmos szemem.

-Legalább van, akiknek tetszik. – lecsukta szemét, majd ásított egyet.

-Nekem is tetszik, Harreh. – emeltem ki a nevét, amit megmosolyogtatott.

-A te neved is tetszik nekem, Bell! – suttogta, már csukott szemmel és álmos hanggal.

-El fogsz aludni.

-Nem, dehogy fogok! – nyitotta ki hirtelen szemét.

-Menj és pihenj! Majd holnap beszélünk. – küldtem egy mosolyt.

-Rendben, mindenképpen! Szép Álmokat, Bell! – suttogta.

-Kérlek, vigyázz magadra! – suttogtam, mire kinyitotta még csodálatos szempárját és egy szívmelengető mosolyt küldött.

-Te is magadra és édesanyádra is! – suttogta, majd intett egyet és kilépett. Hihetetlen, hogy nem is ismeri édesanyámat, mégis, mintha már tudná.

pár nappal később

            Napsugarak cirógatták reggel puha arcbőrömet. Lassan nyitottam ki szemem, majd gondolkodás nélkül néztem az ágyam másik felébe. Nincs itt. – esett le. Szomorúan szálltam ki és sétáltam le a konyhába. Édesanyám még pihent, nem is csodálom, de legalább a nyugtatótól tud aludni. Kinyitottam hűtőnk ajtaját. Enyhén meglepett, hogy szinte nincs benne semmi. Ennyire nem törődne semmivel? Visszasétáltam a szobámba, hogy felöltözzek és elmenjek egy boltba. Telefonom üzenet jelzőhangja zökkentett ki gondolataimból.

„Hivatalosan is utálok ezzel a tudattal kelni! H”

Elmosolyodtam, majd reagáltam rá.

„Nem vagy egyedül!Nx”

Felöltöztem, majd felkapva anyám pénztárcáját, indultam le a boltba. Ami meg kell hagyni, nem egy köpésre volt. Holnap vége egy hétre az iskolának. Gondolatom megint a Göndörön lyukadt ki. Hogy vajon el szeretne-e jönni ide. Megálltam egy Starbucks-nál és kértem egy kávét. Egy srác volt a kiszolgáló, szerencsétlen módon közeledett felém, majd tette le a kávémat. Csak hebegett-habogott, zavarba hoztam a jelenlétemmel? Mielőtt elmentem volna elkérte a telefonszámomat, hogy majd összefussunk. Megadtam neki, majd folytattam utamat a boltba. 

            Pakoltam ki a szatyrokból, mikor anyám meggyötört tekintetével találkoztam.

-Minden rendben? – aggódóan siettem hozzá.

-Két nap múlva lesz apád temetése. – lehunyta szemét, s egy könnycsepp is búcsúzott vele.  Leültettem a pulthoz, főztem egy teát, majd az altatójával együtt megitta. Bekísértem a szobájába, lefektettem, majd egy puszit hintve homlokára kimentem a szobából. Friss levegőre volt szükségem, így felkapva telefonom, indultam meg egy parkba. Torkomban egyre csak nagyobb lett a gombóc. Leültem egy fa tövébe és akaratlanul is, tárcsáztam a Göndör számát. Négy kicsengés után vette fel.

-Hello, Bell! – köszönt szokványosan. Kitört belőlem a zokogás. –Hé, Bell. Minden rendben? – hangja aggódó lett. Nem sikerült megszólalnom, hogy megnyugtassam. –Bell, mi történt? – próbáltam megnyugodni és nem sírni.

-N-nem tudnál i-ide jönni? – tettem fel dadogva a kérdést, amire a pozitív válasz valamennyire megnyugtatna. Mélyet sóhajtott és gondolom hajába túrva fürkészett valamit. –Szükségem van rád! – suttogtam. Nem szólt a telefonba.

-Délutáni géppel indulok. – válaszolta közönségesen, majd kinyomta. Semmi érzelem nem volt ebben a mondatában, mintha muszájból tenné. Ismét eluralkodott rajtam a sírás. Arcomat kezembe temettem és rázkódva dőltem a fának. 

Sziasztok!
Most leállok a sok rész hozatalával, és szokásosan csak Szerdán és Szombaton lesz.(Kivéve, ha nem leszek büntetésben.)
Remélem tetszett ez a rész is és véleményeteket ne feledjétek itt hagyni egy komment formájában.
(Ja, és a kinézet is változni fog, hiszen jelezték, hogy nem tudják olvasni. Szóval rajta vagyok!)
Nóryxoxo