34.Chapter-"..bebizonyította, hogy Ő ameddig lehet itt lesz mellettem.."

Egy coton volt. Amilyen gyorsasággal csak tudtam vissza süllyesztettem, és piruló arccal néztem körül, hogy valaki látta-e. Majd visszafordult a hölgy. –Szóval remélem nektek szerencsés kapcsolatotok lesz, és ez a pillanatnyi távolság nem okoz gondot. – Megköszöntem, majd mondtam, hogy most egy picit pihennék, mert keveset aludtam, s nem zavart tovább. Azon gondolkodtam, hogy a Göndörnek vajon mire kellet ez a gumi. Úgy érzem, csak úgy deríthetem ki, ha felhívom – amit csak akkor tehetek, ha leszállt a gép-. Fejembe húztam a pulcsi kapucniját és mély levegőket véve aludtam el, a Göndörre emlékeztető kellemes illattal.

            -Kedveském, megérkeztünk New York-ba! – ébresztett fel az öreg hölgy. Megköszöntem neki, majd búcsúzásképp adott egy puszit, majd elment. Leszálltam a gépről, megvártam, míg visszajön telefonomon a térerő. Közben lestoppoltam egy taxit. Tárcsáztam a Göndör számát, majd beszálltam a taxiba, ami megállt.

-Hello, Bell! – duruzsolta a telefonba. Kellemes érzéssel töltött el, hallani a hangját.

-Szia! Képzeld el mit találtam becses pulcsid zsebében. – vártam, had gondolkozzon – Egy – suttogtam, hogy ne hallja meg a taxisofőr – cotont. – Nem szólt a telefonba semmit, viszont a sofőr meghallotta, mert a visszapillantóból rám nézett.

-Mindenre fel vagyok készülve. – nevette el magát kínosan. Picit rosszul éreztem magam ez miatt, de nem említettem meg. –Remélem, te nem fogod használni. – célozgatott. Megforgattam a szemem, majd felnevettem.

-Nem ezért jöttem New York-ba. De hamarosan haza érek, majd még beszélünk. – egy „oké” után kinyomtuk a telefont. Kifizettem a taxist, majd csengetés nélkül mentem be a házunkba. Hatalmas csend, és semmi otthonos hangulat. Le vannak húzva a redőnyök, puszta sötétség.

-Anya? – kiabáltam el magam, miközben leraktam a táskámat a földre. Egy villany kapcsolódott fel az egyik szobában, majd édesanyám lépett ki a lehető legrosszabb állapotában.

-Szervusz Édesem! – szaladt oda hozzám, majd szorosan karjaiba vont. Hátát simogattam nyugtatóan, majd arccsontjára hintettem egy puszit. –Annyira hiányoztál! – halkan szipogott, próbálta nem mutatni lelki és testi gyengeségét egyaránt.

-Te is nekem! – suttogtam, majd pár perces ölelkezés után a konyhába ment, hogy főzzön nekem egy meleg teát. –Én addig felmegyek és kipakolom a táskám. – mondtam, miközben már a lépcsőn lépkedtem fel. Valahol a szívem legmélyén jó érzés volt haza jönni. Csak ismét jött az a felismerés, hogy már nem láthatom édesapámat, amint ideges lesz, hogy sokáig alszok, vagy nem érezhetem, ahogy magához von, mikor meg akar nyugtatni. Nem hallhatom bölcseleteit, a nagy betűs ÉLET titkairól. Nem mesélhet nekem több történetet, amiket átélt. Nem adhat engedélyt olyanra, amit az édesanyám igazából nem engedne meg. Nem láthatom, amint édesapám szeretetteljesen néz édesanyámra, ahogy csókolják egymást és ahogy szeretik egymást. Nem láthatom édesanyám mosolyát, ahogy édesapámra néz. Nem érezhetem, tipikus illatát, ami jelenlétéhez csatlakozott mindig. Nem érezhetek, láthatok semmi olyat, ami hozzá kapcsolódik már.

A szobám ugyan úgy nézett ki, ahogy itt hagytam majdnem fél éve. Táskámat ledobva vetettem le magam az ágyamra. Kényelmes és puha volt a kollégiumi ágyhoz képest. Plafont figyeltem, kivettem a Göndör pulcsijából a cotont, majd az én utazó táskámba süllyesztettem.

-Kész a tea! – hozta be anyám. Magának is főzött és leült velem szembe az ágyamra.

-Köszönöm! – suttogtam, majd belekortyoltam. –Tudod, apa haláláról még szerintem ne beszéljünk. Egyikünk se akarja. – suttogtam, közben a bögrém szélén köröztem ujjaimmal. Csak bólintott és lehajtotta a fejét.

-Milyen a főiskola? – nézett fel szemeimbe. Erősen gondolkodtam, hogy elmondjam-e neki a Göndört vagy ne.

-Csodálatos, bár az ágyak a kollégiumban kényelmetlenek.

-A szobatársad milyen? – szemében a bánat mellett, most kíváncsiság is ült.

-Igazából, nincs sokat a szobájában, de amikor ott van, vagy találkozunk, mindig beszélgetünk. – halványan elmosolyodom, majd kortyolok egyet a teámból.

-Gondolom, biztos van már barát jelölted is. – halvány mosolyra húzta száját, majd közelebb ült. – Mindent hallani akarok! – jelentette ki és mutató ujjával fenyegetően mutogatott.

-Hát, öhm… - megvakartam a tarkóm, majd megigazítottam a szürke pulcsit, ami rajtam volt, és ez fel keltette anyám érdeklődését is.

-Ez nem a te pulcsid! – jelentette ki és gyanakvóan nézett rám. Éreztem, arcom egyre pirosabb és pirosabb lesz. –Nicole, nyugodtan elmondhatod. – simogatta meg arcom.

-Harreh Styles. – hunytam le szemem. Mintha ismerné, pedig nem így van.

-Aranyos név. – küldte reagálásul. Félve nyitottam ki egyik szemem, majd mikor kellemes arckifejezését láttam, kinyitottam a másikat is. Örömmel vettem tudomásul, hogy már mindenre nyitott.

-Velem szemben van a szobája a kollégiumban és a szobatársam barátja. – magyarázom el a kapcsokat, ahogy megismerkedhettünk. Csak bólintott, majd figyelt tovább. –Furcsa érzés, mert a repülőn is meséltem róla egy aranyos hölgynek. – anyukám lágyan elmosolyodott – Igazából nem volt jó az elején a kapcsolatunk. Folyton bunkóztunk egymással vagy jobbik esetben egymáshoz se szóltunk. Majd, ahogy egyre többet beszélgettünk, egyre jobban megismertük egymást. Egy kiránduláson egy csoportba soroltak, de előtte már szorosabb lett a kapcsolatunk. Mivel előző este nem éppen a legjobb formájában volt. – elkeseredtem arra az emlékre, mikor a leggyengébb állapotában láttam véres kézzel. – Szóval azon a kiránduláson egy faházban aludtunk és egyre közelebb kerültünk. Nagyobb lett a vonzalom.

-Lefeküdtetek?! – szakított félbe kétségbe esetten. Összeráncoltam szemöldököm.

-Nem, dehogy is! – arcom megint piros színt vett fel. – Csak elcsattant egy csók. – majd elkezdtem gondolkozni, hogy utána is pár, de anyámnak elég volt erről az egyről mesélni. – Sokkal törődőbb volt és gyengédebb. Nem voltak bunkó szavai felém. Másképp viselkedett. Majd elhívott egy randevúra. – mosolyodtam el büszkén. – Egy csodálatos faházba vitt el, Holmes Chapel-től nem messze. Családjáé volt, vagyis még mindig az övék csak nem megy oda már senki. Pedig tényleg egy csodálatos ház. – halvány mosollyal az arcán hallgatta a mesémet, ami tényleg mesébe illő volt, pár „kisebb„ történéseket kivéve. – Majd elvitt reggelizni, és azon a délutánon hívtál fel. – szomorodtam el, ha el is válunk a Göndörrel ez az első randevú, mindenképpen megmarad emlékeimben.

-Sajnálom, Kincsem! – szontyolodott el Ő is.

-Ugyan, bebizonyította, hogy Ő ameddig lehet itt lesz mellettem. – elmosolyodott megint, közben könnyel teli szemét törölgette. – Nem engedett el azon a napon. Folyton ölelgetett és gyengéd érintésekkel nyugtatott. Nehezen váltunk el a mai nap is. – alsó ajkamba harapva néztem el. –Úgy köszönt el, hogy ne szeressek ki belőle. – szégyenlősen elpirultam, amire anyukám csak egy „Awh” nyögött.

-Megszeretném, majd ismerni! – ekkor bevillant, hogy a külseje nem garantált, hogy tetszeni fog neki. Aggodalmasan kinéztem az ablakomon, majd egy halk „pillanat” után kiment a szobámból. Átöltöztem egy lenge pólóba, visszahúztam a Göndör pulcsiját és összehúztam magamon. –Csak köszönni jöttem, bevettem a nyugtatót. Próbálok elaludni. Jó Éjt, Kincsem! – fejemre egy puszival búcsúzott, majd kiment. Kikaptam laptopomat a táskámból, majd bekapcsolva a Skype-ot vettem elő a telefonomat is, hogy felhívjam a Göndört. Nyögve vette fel a telefonját pár kicsöngés után.

-Ne haragudj, felébresztettelek? – kérdeztem aggódva.